Többet szeretne látni? Jelentkezzen be!
Oldalak: Első | Előző | 52 | 53 | 54 | Következő | Utolsó
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség,
Irányár: 24 000 000 Ft+Áfa
Leírás:  Pesterzsébeten, a Határ út-Török Flóris utca-Topánka utca-Helsinki út által határolt tömbben, lakótelepi környezetben helyezkedik el. Alapterülete: 294 m2 . Az épület utcai bejárattal rendelkező, hús nagykereskedelmi célra kialakított, mely előre gyártott, pillérvázas vasbetonelemekből készült, utcaszinttől magasabban kialakított, talajszinten álló lapostetős épületegyüttesben helyezkedik el.

Az üzlethelyiség belső elrendezése kedvező, a funkciónak megfelelően hűtőkamrák, feldolgozó és kiszolgáló terek kerültek kialakításra. A fűtés hőközpontról üzemelő központi fűtés. A padozat cement- és mettlachiburkolat, az oldalfalak csempézettek, illetve festettek. Az egység természetes megvilágítása biztosított, riasztórendszerrel felszerelt. A nyílászárók fém szerkezetű homlokzati ajtók és ablakok, illetve fa szerkezetű belső ajtók. Az épület mögött kerítéssel határolt telekrész tartozik az ingatlanhoz. Az üzem eredeti funkciója szerint megfelelően hasznosítható, de kisebb átalakítással bármely kereskedelmi célra megfelelő.

Működő üzem, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, feldolgozandó vagy bontandó (hulladék) elemek,
Irányár: 455 700 000 Ft
Leírás:

I.                   

Gyertyagyártó üzem

Ahagyományos világításra szánt asztali és egyéb különféle díszgyertyák gyártásával foglalkozó gyár a Nógrád megyei, Ipoly-parti kisvárosban, Szécsényben helyezkedik el. Az üzem a város északi parterületén, a 22-es jelű főúttól mintegy 350 m-re, a 2205. Számú út mentén, az új, Szlovákiába vezető Ipoly-hídtól mindössze 3 km-re, a vasútállomás közvetlen közelében található. A korábban ötszáz főt foglalkoztató, 98%-ban exportra termelő gyár termékei között megtalálhatók a hagyományosan világításra szánt asztali gyertyák, az adventi, az aromaterápiás, aranyszálas és rusztikus, továbbá ajándékgyertyák, teamécsesek. Az üzem bérleti konstrukcióban jelenleg is működik.

1.           

Az ingatlan

-              Helyrajzi száma: Szécsény, 1986. hrsz.

-              Bruttó alapterülete: 5 ha 8.039 m2.

-              Beépített területe: 11.610 m2.

Az ingatlan 20 kV-os elektromos betáplálással, önálló, kéttrafós trafóházzal, elkülönített, külön mért víz- és tűzivízrendszerrel, önálló gázcsatlakozással, belső gázrendszerrel, közüzemi szennyvízcsatornával rendelkezik. A telek közepén, tömbösített kialakítással, belső átjárókapukkal összekapcsolva áll a gyártócsarnok és a raktárépület. A 7650 m2 hasznos alapterületű, 4 hajós, BUTLER acélváz szerkezetű, 4 m belmagasságú csarnoképületen belül, mintegy 1623 m2-nyi területen Ytong válaszfalakkal kialakított, központi fűtésű irodák, tárgyaló, WC blokkok, öltözők és hozzájuk kapcsolódó WC és zuhanyzó blokkok, orvosi szoba, üzemi konyha, étkezde, továbbá kisebb műhelyek, raktárak és kiszolgálóhelyiségek találhatók. A gyártócsarnokhoz kapcsoltan épült az acélszerkezetű, 8 m belmagasságú, téglalap alakú, egyterű raktár- és csomagolócsarnok. A raktárépülethez csatlakozik a süllyesztett rakodórámpa, melyet két elektrohidraulikus szintkorrektor acélszerkezetű rakodóhíddal egészítettek ki. A terület hátsó részén, elkülönítetten áll a 463 m2 hasznos alapterületű, acélszerkezetű, 4 m belmagasságú kisebb raktárcsarnok.

Az épületek állapota jó, újszerű.

2.           

Gépek, berendezések

A technológia magában foglalja a paraffin és viasz alapanyagok tárolását és előkészítését, valamint a különféle gyertyák gyártásának műveleteit. A géppark egyaránt használható a magasabb kategóriájú kézi termékek és az automata, nagy sorozatú termékek előállítására. Főbb gépei: az olvasztó-, keverő-, a gyertyaöntő, préselő- és húzó-, valamint a kikészítő- és csomagolóberendezések. A kézi gyártásoknál a formák változatosságát a több százezer darabból álló öntőforma-állomány biztosítja.

A sorozattermékekhez három nagyteljesítményű gyertyahúzó gép, egy teamécsesgyártó gép és két gyertyaprés gép áll rendelkezésre. Az üzem saját karbantartó- és szerszámkészítő műhellyel rendelkezik.

A felszámoló az I. pontban körülírt gyertyagyártó üzemet egy tételben kívánja értékesíteni.

Irányár:

-              Ingatlan:                    294 000 000 Ft + áfa.

-              Gépek, berendezések: 126 000 000 Ft + áfa.

Összesen:                                  420 000 000 Ft + áfa.

Ajánlati biztosíték:                        12 600 000 Ft + áfa.

II.           

Szécsény belterület, 1985. hrsz.-ú beépítetlen ingatlan

A 3 ha 5698 m2 területű ingatlan infrastruktúrával ellátott, közvetlen a gyertyagyártó üzem mellett helyezkedik el.

Irányár:                    14 700 000 Ft + áfa.

Ajánlati biztosíték:          441 000 Ft + áfa.

III.         

Készletek

1.           

Gyertyagyártáshoz kapcsolódó alapanyag, segédanyag, csomagolóanyag (paraffin, illatosított paraffin, illatosítók, színezőanyagok, kanócok, zselék, sóder, mosott homok festékek, poharak, gyertyatartók, üvegek, címke, tasak, zacskó, válaszlap)

Irányár:                      9 000 000 Ft +áfa.

Ajánlati biztosíték:          450 000 Ft + áfa.

2.           

Gyertya késztermék (gyertyák, mécsesek, egyéb termékek)

Irányár:                      9 000 000 Ft + áfa.

Ajánlati biztosíték:          450 000 Ft + áfa.

3.           

Kiegészítő áruk

Irány ár:                   1 300 000 Ft + áfa.

Ajánlati biztosíték:          65 000 Ft + áfa.

4.           

Polcáruk

Irányár:                    1 700 000 Ft + áfa.

Ajánlati biztosíték:          85 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 350 000 000 Ft
Leírás:
33.000 m2-es területen 5750 m2-es felépítmények gyártósorokkal és berendezésekkel

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Árukészlet,
Irányár: 251 844 340 Ft+Áfa
Leírás:

I.                    Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, belterület 403.

Ingatlan címe: 6933 Nagylak, Gyártelep 8.

Megnevezése: kivett udvar

Földrészlet: 1899 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Irányár: 120 650 Ft

Ajánlati biztosíték: 6 000 Ft

II.                  Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, belterület 403/A/2.

Ingatlan címe: 6933 Nagylak, Gyártelep 8. fszt. 2.

Megnevezése: lakás

Épület: 52 m2

Szobák száma: 2 (egész)

Eszmei hányad: 1250/10000

Tulajdoni forma: társasági

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 476 000 Ft

Ajánlati biztosíték: 23 800 Ft

Megjegyzés: az ingatlan lakott.

III.                Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, belterület 403/A/6.

Ingatlan címe: 6933 Nagylak, Gyártelep 8. I. 6.

Megnevezés: lakás

Épület: 52 m2

Szobák száma: 2 (egész)

Eszmei hányad: 1250/10000

Tulajdoni forma: társasági

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 476 000 Ft

Ajánlati biztosíték: 23 800 Ft

Megjegyzés: az ingatlan lakott.

IV.                Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, belterület 403/A/7.

Ingatlan címe: 6933 Nagylak, Gyártelep 8. I. 7.

Megnevezés: lakás

Épület: 52 m2

Szobák száma: 2 (egész)

Eszmei hányad: 1250/10000

Tulajdoni forma: társasági

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 476 000 Ft

Ajánlati biztosíték: 23 800 Ft

Megjegyzés: az ingatlan lakott.

V.                  Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, belterület 403/A/8.

Ingatlan címe: 6933 Nagylak, Gyártelep 8. I. 8.

Megnevezés: lakás

Épület: 52 m2

Szobák száma: 2 (egész)

Eszmei hányad: 1250/10000

Tulajdoni forma: társasági

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 457 000 Ft

Ajánlati biztosíték: 22 800 Ft

Megjegyzés: az ingatlan lakott.

VI.                Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, belterület 410.

Ingatlan címe: 6933 Nagylak, Gyártelep 25.

Megnevezése: kivett lakóház, udvar

Földrészlet: 5363 m2

Épület: 254 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 254 000 Ft

Ajánlati biztosíték: 12 700 Ft

Megjegyzés: az épület lakatlan, alápincézett lakóház.

VII.              Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, belterület 412/1.

Ingatlan címe: 6933 Nagylak, Gyár u.

Megnevezése: kivett ipartelep

Földrészlet: 1802 m2

Épület: 478 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 3 397 000 Ft

Ajánlati biztosíték: 169 800 Ft

Megjegyzés: az épület használaton kívüli irodaépület.

VIII.            Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, belterület 412/2.

Ingatlan címe: 6933 Nagylak, Gyár u.

Megnevezés: kivett ipartelep

Földrészlet: 1525 m2

Épület: 451 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 3 175 000 Ft

Ajánlati biztosíték: 158 700 Ft

Megjegyzés: szociális épület, fürdő és öltöző.

IX.                Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, belterület 412/4.

Ingatlan címe: 6933 Nagylak, Gyár u.

Megnevezése: kivett ipartelep

Földrészlet:. 41 ha 6256 m2

Épület: 18740 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 128 670 000 Ft

Ajánlati biztosíték: 4 060 000 Ft

Megjegyzés: az épület üzemcsarnok a technológiai folyamatnak megfelelően.

X.                  Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, belterület 413.

Ingatlan címe: 6933 Nagylak, Gyár u.

Megnevezése: kivett árok

Földrészlet: 3244 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 25 400 Ft

Ajánlati biztosíték: 1270 Ft

Az ingatlan végrehajtási joggal terhelt, a végrehajtási jogok a Cstv. 38. § (4) bekezdése alapján az értékesítéssel egyidejűleg

törlésre kerülnek.

XIV. Ingatlan

Hrsz.: Nagylak, külterület 031/57.

Megnevezése: kivett saját használatú út

Földrészlet: 126 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 2 540 Ft

Ajánlati biztosíték: 125 Ft

XV. Ingatlan

Hrsz.: Nagylak, külterület 031/58.

Megnevezés: kivett saját használatú út

 Földrészlet: 488 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 10 160 Ft

Ajánlati biztosíték: 510 Ft

XVI.       Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, külterület 09/69.

Megnevezés: kivett saját használatú út

Földrészlet: 488 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 10 160 Ft

Ajánlati biztosíték: 510 Ft

XVII.      Ingatlan:

Hrsz.: Nagylak, külterület 09/70.

Megnevezése: kivett saját használatú út

Földrészlet: 535 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 11 430 Ft

Ajánlati biztosíték: 570 Ft

XVIII.     Ingatlan:

Hrsz: Csataszög, külterület 032.

Megnevezése: kivett major

Földrészlet: 5 ha 3326 m2

Épület: 7685 m2

Tulajdoni hányad: 1/1

Bruttó irányár: 13 000 000 Ft.

Ajánlati biztosíték: 590 000 Ft.

Megjegyzés: épületként 5 db 1000 m2 alapterületű istálló, 10 m2 alapterületű mérlegház és portaépület, 2055 m2 alapterületű szemestakarmány-szárító és raktár, és 620 m2 alapterületű

XX. Termelőgép és berendezés:

A kender - a teljes technológiai folyamatának - feldolgozására és a végtermék előállítására alkalmas termelőgépek és gépi berendezések, egyéb műszerek és segédeszközök (törő-, tiloló-, elő- és finomkártoló-, nyújtó-, fonó-, cérnázó-, polírozó-, gombolyító-,csomagoló- és minősítést ellenőrző tárgyi eszközök).

Bruttó irányár: 94 933 000 Ft

Ajánlati biztosíték: 3 047 000 Ft

XXIV. Készlet:

Kb. 16 000 mázsa rostkender, áztatott rostkender és zöldkóc.

Bruttó irányár: 6 350 000 Ft

Ajánlati biztosíték. 317 500 Ft

A felszámoló nyilatkozik, hogy jelen felszámolási eljárásban már került sor nyilvános pályázati hirdetmény közzétételére.

Az ingatlanok a környezeti terhekkel együtt kerülnek értékesítésre. A felszámoló a kellékszavatosságot kizárja. A pályázati hirdetmény VIII-IX-X-XI.-XIV-XV-XVI-XVII. pontjaiban megjelölt ingatlanok, továbbá a XX. pont alatt megjelölt termelőgépek és berendezések a kedvezőbb árbevétel, illetőleg a foglalkoztatási szempontok érvényesítése érdekében kizárólag önálló termelőegységként kerülnek értékesítésre.

A fenti értékesítés eredménytelensége esetén a felszámoló a pályázati kiírás I-II-III-IV-V-VI-VII.-XVIII.-XXIV. Pontjaiban meghatározott ingatlanokra az értékesítési eljárást külön is folytatja, ezen vagyontárgyakra együttesen vagy külön-külön is tehető ajánlat.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 104 930 000 Ft+áfa
Leírás:
Megnevezés Cím Irányár

(Ft)

Kivett telephely és 4 db épület Faiskola u. 11. 80 000 000
Kivett présház Borház sor 12. 500 000
Kivett présház Borház sor 14. 1 800 000
Kivett présház Borház sor 20. 1 200 000
Lakás Grónay u. 12. fszt. 3. 20 000 000
Az ingatlanok első négy tétele (Faiskola utcai telephely és a Borház sor présházai) 3 hónapos felmondási idejű bérleti szerződésekkel bérbe adott ingatlanok, tehát lakottak.

Predom-Prespol N-126 E típusú lakókocsi,
30 000
gyártási év 1981

MCC Smart 0,8 dízelüzemű személygépkocsi,
600 000
gyártási év 2001

Renault Kangoo 1,4 benzinüzemű személygépkocsi,
800 000
gyártási év 2002

Működő üzem, Egyéb ingatlan, Telephely, Tárgyi eszközök,
Irányár: 45 000 000 Ft+áfa
Leírás:

1.           01628/16. hrsz., kivett telephely megnevezésű, 5471 m2 ingatlan a rajta lévő 1473 m2 felépítménnyel, 1/1 tulajdoni hányada.

Nettó irányár: 44 500 000 Ft.

2.           Háztartási kemikáliák előállításának gyártó és csomagoló eszközei, több éve használt, felújítandó;
Nettó irányár: 500 000 Ft.

Összesen nettó irányár: 45 000 000 Ft.

A fenti eszközöket jelenleg határozott idejű szerződéssel 2012. augusztus 15-éig bérlő üzemelteti.

Apályázat célja az ingatlan és az eszközök együttes értékesítése mellett a termelés továbbfolytatása, és a 8 fő dolgozó munkajogi
jogutódlással történő átvétele.

A cég vagyontárgyai egészeként történő értékesítés sikertelensége esetén a pályázat eredménytelen.

Működő üzem, Ipari célú ingatlan, Telephely,
Irányár: 225 930 000 Ft+áfa
Leírás:

külterület 085/2. hrsz.

Megnevezése: kivett ipartelep és téglagyár.

Területe: 42.570 m2.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Üzletrész,
Irányár: 424 000 000 Ft+Áfa
Leírás: I. Május 1. u. 53. szám alatti műanyagipari üzem, mely az alábbi vagyonelemeket foglalja magában:

a) belterület 966. hrsz.-ú kivett üzemcsarnok, irodaház, raktár és udvar megnevezésű ingatlan (1,6053 ha).
b)    Gépek, berendezések, felszerelések, számítástechnikai eszközök, irodaberendezések, bútorok.
c)    Készletek (alap- és segédanyagok, fólia késztermékek, alkatrészek).

A fenti vagyonelemek együttes irányára: 400 000 000 Ft.

II. Bethlen G. u. 63. sz. alatt található belterület 6207. hrsz.-ú kivett lakóház, udvar, raktár és fedett parkoló megnevezésű ingatlan (914 m2). Irányár: 1 600 000 Ft.

III. SC Mini M&M Plast SRL 803.000 lej értékű üzletrésze 24 000 000 Ft

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 203 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
egyben értékesítendő az adós társaság tulajdonát képező, 31 353 m2 alapterületű, kivett üzemi épület és telephely jelölésű, természetben Sármelléken, Ízek útja 1. szám alatt található, a felszámolás alatt folyamatosan működő készételgyár és szendvicsüzem, annak jelenleg érvényes, illetve határozott időre kötött szerződéseivel, vevőállománnyal, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó (gépek, berendezések) vagyonával, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában meglévő félkész és késztermékekkel, alap- és segédanyagokkal, a felszámolás szakaszában speciális igényekre kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával, a társaság vagyoni értékű jogaival és a folyamatos működésből eredő követelés és kötelezettségállománnyal együtt.

Működő üzem, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi,
Irányár: 83 220 000 Ft+áfa
Leírás:

1.         tétel: a Szolnok külterületén, a 0819/15. helyrajzi szám alatt található, 20.495 m2 területű, kivett színházi díszletkészítő műhely, udvar megnevezésű ingatlan 20378/20495 tulajdoni hányada.

Irányár összesen: 80 000 000 Ft.

2.  tétel: gépjármű
Márka: PEUGEOT (F)

Modell: Expert Dízel 2006
Típus: Tepee 2.0 HDi L2 Symbole
Irányár összesen: 2  500 000 Ft.

3.  tétel: üzemképtelen gépjármű
Márka: PEUGEOT (F)

Modell: 407 SW Diesel 2004-2010
Típus: 2.0 HDi Symbole
Irányár összesen: 720 000 Ft.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 131 900 000 Ft
Leírás:

külterületén, a 037/5/A. helyrajzi szám alatt található, 487 m2 területű, földhasználati jog alapján létesült üzem
megnevezésű ingatlan

Működő üzem, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 108 000 000 Ft
Leírás: 3028 m2 alapterületű szálloda 26 szobával 4 apartmannal

Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Tárgyi eszközök, felépítmény (épület),
Irányár: 250 000 000 Ft+Áfa
Leírás:

Lepsény, 0124/6. hrsz.-ú, 34.403 m2 alapterületű, „kivett, beépítetlen terület” megnevezésű ingatlan a rajta
található felépítményekkel.

A fenti ingatlanon részben beépítve található perlit gyártásához használható tárgyi eszközök, üzemi berendezések 

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség,
Irányár: 30 000 000 Ft+Áfa
Leírás:  Pesterzsébeten, a Határ út-Török Flóris utca-Topánka utca-Helsinki út által határolt tömbben, lakótelepi környezetben helyezkedik el. Alapterülete: 294 m2 . Az épület utcai bejárattal rendelkező, hús nagykereskedelmi célra kialakított, mely előre gyártott, pillérvázas vasbetonelemekből készült, utcaszinttől magasabban kialakított, talajszinten álló lapostetős épületegyüttesben helyezkedik el.

Az üzlethelyiség belső elrendezése kedvező, a funkciónak megfelelően hűtőkamrák, feldolgozó és kiszolgáló terek kerültek kialakításra. A fűtés hőközpontról üzemelő központi fűtés. A padozat cement- és mettlachiburkolat, az oldalfalak csempézettek, illetve festettek. Az egység természetes megvilágítása biztosított, riasztórendszerrel felszerelt. A nyílászárók fém szerkezetű homlokzati ajtók és ablakok, illetve fa szerkezetű belső ajtók. Az épület mögött kerítéssel határolt telekrész tartozik az ingatlanhoz. Az üzem eredeti funkciója szerint megfelelően hasznosítható, de kisebb átalakítással bármely kereskedelmi célra megfelelő.

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 278 437 400 Ft+Áfa
Leírás: I./1 Főút felső 104. - Vetőmagüzem
a)    Ingatlanok, az ingatlan-nyilvántartásban 445. hrsz.-ú, kivett gazdasági épület, udvar, iparvágány. Irányára: 85 000 000 Ft.
b)    Gépek, egyéb berendezések. Irányára: 50 492 000 Ft.

Az I/1. alatt felsorolt vagyontárgyakra részben és egészben is nyújtható be pályázat, azonban az a) és b) csoporton belüli vagyontárgyakra egyedileg nem, csak csoportonként egyben lehet pályázni, azaz csoporton belüli további bontás nem lehetséges.

I/2. Főút felső 117. - Gazdasági épület

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 194. hrsz.-ú, kivett gazdasági épület, udvar, iparvágány. Irányára: 8 600 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 95 000 Ft.

I/3. Külterület - Irodaépületek, raktárak

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 0129/4. hrsz.-ú gazdasági épület, udvar. Irányára: 16 000 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 2 334 000 Ft.

I/4. Ságvári krt. 4. III. emelet - Irodák

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 2015/1/A/3. hrsz.-ú iroda. Irányára: 34 232 400 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 1 100 000 Ft.

I/5. Készletek

a)    Mezőgazdasági gépalkatrész-készlet
Irányára: 46 559 000 Ft.

b)    Mezőgazdasági gép, gépjármű és géptartozék-készlet
Irányára: 33 725 000 Ft.

I/6. A GITR Zrt. „f. a.” ÉBEK-Klaszter Kft.-ben 25%-os tulajdoni és szavazathányadot reprezentáló üzletrésze Irányára: 300 000 Ft.

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 4 400 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 500 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Repülőtér amely jelenleg bérleti szerződéssel üzemeltetve
    
Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 449 200 000 Ft+Áfa
Leírás: Az I. Ingatlan (derecskei 075/1. hrsz.) és a II. Ingatlan (derecskei 075/2. hrsz.) közös jellemzői:

Az ingatlanok szabályos téglalap alakúak, síkfelületű mezőgazdasági művelésű ingatlanok által körbevett környezetben találhatók. Parkolási lehetőség biztosított, a szállítási lehetőségek kiválóak. Az ingatlan megközelíthetőleg 10000 m2 területű aszfaltozott térburkolattal, illetve szervizutakkal ellátott. Az ingatlanon kiépített térvilágítás működik. Az ingatlan körülkerített, acéloszlopok közötti acélbetéttel, részben drótfonattal, a kerítés jó műszaki állapotú. Az ingatlan közműellátottsága teljes körű: vízellátást egy 180 m-es mélyfúrású kút biztosítja, ugyanitt található még egy 50 m3-es tűzivíztározó. A szennyvízkezelést 2 db 20 m3-es tárolóval oldották meg. Az ingatlan saját trafóval rendelkezik. Az ingatlanon gázfogadó méri a fogyasztást.

A kút, a tűzivíztározó és a kettő db 20 m3-es szennyvíztároló közös. A 075/1. és a 075/2. hrsz.-ú ingatlanon lévő felülépítményeket szolgálja ki.

I. sz. Ingatlan:
Helye: Derecske, külterület.
Hrsz.: Derecske 075/1.
Művelési ága: kivett telephely.
Területnagysága: 28591 m2.

Az ingatlanon lévő felülépítményekben mezőgazdasági gépalkatrész kis- és nagykereskedelem, valamint mezőgazdasági gépjavítás folyt.

Az ingatlant keretbiztosítéki jelzálogjog, bányaszolgalmi jog és vezetékjog terheli.

Az ingatlanon lévő felépítmények:

Irodaépület: 1985-97-ben épült, 380 m2 hasznos alapterületű épület. Jó műszaki állapotú, felújítást nem igényel.

Szociális épület: 1998-ban épült, kb. 100 m2-es alapterületű.

Alkatrészraktár: 1992-ben épült, földszintes acélszerkezetű.

Raktár, irodaépület: 1995-ben épült, 242 m2 alapterületű.

Szerviz, műhely, raktár, gazdabolt: 1998-ban épült, kb. 1500 m2 alapterületű.

Portaépület: 1997-ben épült, 18 m2 területű.

Az ingatlan részben bérbeadással hasznosított.

I.    sz. ingatlan irányára felülépítményekkel: 225 000 000 Ft.

Az ingatlant keretbiztosítéki jelzálogjog és vezetékjog terheli.

II.    Ingatlan:

Helye: Derecske, külterület.

Hrsz.: Derecske, 075/2. hrsz.

Művelési ága: kivett étterem, udvar.

Terület nagysága: 3726 m2.

Az ingatlanon lévő felépítmény:

Csárdaépület: 1965-ben épült, 324 m2 területű, többször bővített és átalakított, jelenleg üzemelő épület, részben pince, földszint elosztású. A csárdaépületben található az étterem, bár, söntés, különterem, konyha, előkészítők, raktárak és a szociális helyiségek. Az épület jó műszaki állapotú, felújítást nem igényel. Az épület bérbeadással hasznosított.

II.    sz. ingatlan irányára felépítményekkel: 26 700 000 Ft.

Az ingatlant keretbiztosítéki jelzálogjog és vezetékjog terheli.

III. sz. Ingatlan:

Helye: Derecske, külterület.

Hrsz.: Derecske, 075/3. hrsz.

Művelési ága: kivett út.

Terület nagysága: 560 m2.

Az ingatlan külterületi, aszfaltozott, az I. sz. Ingatlan telephely és a II. Ingatlan csárda megközelíthetőségét teszi lehetővé. Az útalap nagyobb terheléshez lett kialakítva, sérülésmentes, jó minőségű.

III.    sz. ingatlan irányára: 7 500 000 Ft.

Az ingatlant keretbiztosítéki jelzálogog és bányaszolgalmi jog terheli.

IV.    sz. Ingatlan

Helye: Egyek, Bartók Béla u.

Hrsz.: Egyek 93/1. hrsz.

Művelési ága: söröző.

Terület nagysága: 535 m2.

Jelenleg nem hasznosított. A felépítmény italbolttá van átalakítva.

IV.    sz. ingatlan irányára: 3 300 000 Ft. Bánatpénz: 99 000 Ft.

Az ingatlanra teher nincs bejegyezve.
Megnevezés_Irányár (Ft)

I.    sz. Ingatlan    225 000 000

II.    sz. Ingatlan    26 700 000

III.    sz. Ingatlan    7 500 000

I—II—III. sz. ingatlanok irányára összesen    259 200 000

I—II—III. sz. ingatlanokra fizetendő bánatpénz    7 776 000

Az I—II—III. sz. ingatlanok csak együttesen pályázhatók, megjelölve az ingatlanokra külön-külön tett árajánlatot.

A nyertes pályázó a II. sz. ingatlan kivételével a többi ingatlant és egyéb vagyontárgyakat a vételár megfizetését követően azonnal birtokba veheti.

Az I. sz. Ingatlan kiváló fekvése, területi elhelyezkedése és felszereltsége jó üzleti lehetőséget teremt a vevő részére.

AII. sz. Ingatlant a bérlő újította fel és tulajdonában van az étterem teljes berendezése.

Az eredményes pályázónak a jelenlegi bérlővel külön megállapodást kell kötnie a bérlő tulajdonában lévő eszközök esetleges megvásárlására.

V.    Alkatrészek

A mezőgazdasági gépek alkatrészeinek leltára előzetes egyeztetés alapján bármikor megtekinthető a KASZ-COOP Zrt. „f. a.” Derecske, Rózsakert u. 3. sz. alatti székhelyén.

V.    alkatrészek irányára: 180 000 000 Ft. Bánatpénz: 5 400 000 Ft.

VI.    Egyéb berendezések, felszerelési tárgyak

A berendezési és felszerelési tárgyak leltára előzetes egyeztetés alapján bármikor megtekinthető a KASZ-COOP Zrt. „f. a.” Derecske, Rózsakert u. 3. sz. alatti székhelyén.

VI. Egyéb berendezések, felszerelési tárgyak irányára: 10 000 000 Ft. Bánatpénz: 300 000 Ft.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 96 000 000 Ft
Leírás: Komplett bányatelep
101.318 m2 üzemi terület 15 épülettel
111.697 m2 anyagbánya terület, 5500-5488-1116- m2 üzemi területek
4558 beépítetlen terület
24.198 m2-es területen 3 gazdasági épület, saját használatú utakkal, vízművel és meddőhányóval
Tájrendezési munkálatok megkezdve.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 116 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 25882/5. hrsz.-ú, „kivett ipartelep” megnevezésű ingatlant 1/1 tulajdoni hányadban, amely természetben Dorozsmai út 14. szám alatt található. Az ingatlan alapterülete 13.136 m2.

Az ingatlan permentes.

Az ingatlant a 25882/6. hrsz.-ú ingatlant illető szennyvízcsatorna, vízelvezetési, valamint egyéb szolgalmi joga, és a 25882/5/A. hrsz.-ú ingatlant illető földhasználati joga terheli. Ezen kívül a Szeged belterület 25926/2. hrsz.-ú ingatlant terhelő útszolgalmi jog illeti meg. Az ingatlant bérleti jog terheli.

Irányár: nettó 103 000 000 Ft

1.    vagyoncsoportba tartozó műszaki textíliák előállítására alkalmas gépek, berendezések. Irányár: 11 500 000 Ft

2.    vagyoncsoportba tartozó Citroen C15D, valamint KIA K2700 típusú tehergépjárművek. Együttes irányáruk: 1 500 000 Ft

Az ingatlanban jelenleg termelés folyik, így a felszámoló az ingatlant, valamint a vagyontárgyakat együttesen, működő üzemként kívánja értékesíteni.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 960 000 000 Ft + áfa
Leírás:

Felszámolás alatt is jól működő varroda:
1067 m2 szociális épület, 3198 m2 varroda üzemépület, 2638 m2 varroda üzemépület, 1149 m2 szabászati üzemépület, 1816 m2 varroda üzemépület, 1226 m2 raktárépület, 861m2 vasaló üzemépület, 2517 m2 készáru üzemépület, 142 m2 üzlethelyiség, 28 m2 váróépület, 374 m2 irattárépület, 59 m2 garázsépület teljes technológiával, működőképesen, dolgozókkal

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Üzlethelyiség,
Irányár: 356 300 000 Ft+Áfa
Leírás: I.    Ingatlan: 3570/4. hrsz. Szántó Kovács János u. 149.

Megnevezése: Kivett autószalon, szerviz.
Földrészlet: 4673 m2.
Tulajdoni hányad: 3359/4674-ed.
Irányár: 90 000 000 Ft + áfa.

II.    Ingatlan: 14635/12. hrsz út. Földrészlet: 97 m2.
Épület: Felépítmény nélküli. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 600 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

III.    Ingatlan: 14635/13. hrsz út Földrészlet: 96 m2.

IV.    Ingatlan: 14635/14. hrsz. Algyői út 38/B.
Megnevezése: Kivett autószalon, udvar és autómosó.
Földrészlet: 2732 m2.
Épület: 983 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 130 000 000 Ft + áfa.

V.    Ingatlan: 14635/16. hrsz út  Földrészlet: 202 m2.
Épület: Felépítmény nélküli.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár:  1 100 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

VI.    Ingatlan: 14635/18. hrsz Baktói u. Megnevezése: Kivett beépítetlen terület.Földrészlet: 866 m2 Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 12 000 000 Ft + áfa.

VII.    Ingatlan: 14635/19. hrsz. Ingatlan címe: Baktói u. Megnevezése: Kivett beépítetlen terület. Földrészlet: 866 m2 Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 12 000 000 Ft + áfa.

VIII.    Ingatlan: 01064/14. hrsz Algyői út 44.
Megnevezése: Kivett autószalon, szerviz és raktáráruház.
Földrészlet: 1 ha 2331 m2.
Épület: 843 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 100 000 000 Ft + áfa.

Az ingatlanok a környezeti terhekkel együtt kerülnek értékesítésre. A felszámoló a kellékszavatosságot kizárja. A pályázati hirdetmény II., III., IV., V., VI., VII. pontjaiban megjelölt ingatlanok kizárólag együttesen kerülnek értékesítésre.

IX.    Egyéb tárgyi eszköz:
Használt állapotú irodabútorok és biztonságtechnikai eszközök, autójavító műhely felszerelési tárgyai. Irányár: 4 000 000 Ft + áfa.

X. Készletek:
Maradék raktári készlet: Chevrolet gyártmányú személygépjárművek különböző típusaihoz használt, illetve utángyártott járműalkatrészek, tartozékok.
Irányár: 6 000 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 450 000 000 Ft
Leírás:
33.000 m2-es területen 5750 m2-es felépítmények gyártósorokkal és berendezésekkel

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Árukészlet,
Irányár: 534 682 590 Ft+Áfa
Leírás:
I. Ingatlan:
belterület 403. Ingatlan címe: Gyártelep 8. Megnevezése: kivett udvar. Földrészlet: 1899 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 120 650 + áfa.

II. Ingatlan:
belterület 403/A/2. Ingatlan címe: Gyártelep 8. fszt. 2.
Megnevezése: lakás. Épület: 52 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 952 500 Ft . Megjegyzés: az ingatlan lakott.

III. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 403/A/6.
Ingatlan címe: Nagylak, Gyártelep 8. I. 6.
Megnevezés: lakás.
Épület: 52 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 952 500 Ft.
Megjegyzés: az ingatlan lakott.

IV. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 403/A/7.
Ingatlan címe: Gyártelep 8. I. 7.
Megnevezés: lakás.
Épület: 52 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 952 500 Ft
Megjegyzés: az ingatlan lakott.

V. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 403/A/8.
Ingatlan címe: Nagylak, Gyártelep 8. I. 8.
Megnevezés: lakás.
Épület: 52 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 462 000 Ft
Megjegyzés: az ingatlan lakott.

VI. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, belterület 409/2. Ingatlan címe. Nagylak, Gyártelep 23. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 1 ha 5050 m2. Épület: 291 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 3 048 000 Ft +
Megjegyzés: 4 db 72,75 
m2 szolgálati lakás (melyből 1 lakott).

VII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 410. Ingatlan címe: Nagylak, Gyártelep 25. Megnevezése: kivett lakóház, udvar. Föld rész let: 5363 m2. Épület: 254 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 254 000 Ft
Megjegyzés: az épület lakatlan alápincézett lakóház.

VIII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 412/1. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 1802 m2. Épület: 478 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Megjegyzés: az épület használaton kívüli irodaépület.
Irányár: 6 794 500 Ft

IX. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, belterület 412/2. Ingatlan címe: fali szám nélküli.
Megnevezés: kivett ipartelep. Földrészlet: 1525 Épület: 451 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Megjegyzés: szociális épület, fürdő és öltöző.
Irányár: 6 350 500 Ft

X. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 412/4. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 41 ha 6256 Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 257 340 000 Ft

XI. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, belterület 413. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett árok. Földrészlet: 3244 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 25 400 Ft

XII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 414. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 8 ha 1773 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 635 000 Ft

XIII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 416/1. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett gazdasági épület, udvar. Földrészlet: 28 ha 3145 m2. Épület: 18 370 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.
Megjegyzés: az épület üzemcsarnok a technológiai folyamatnak megfelelően. Irányár: 3 175 000 Ft

XIV. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 031/57. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett saját használatú út. Földrészlet: 126 Tulajdoni hányad: 1/1.

XV. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 031/58. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezés: kivett saját használatú út. Földrészlet: 488 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.

XVI. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, külterület 09/69. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezés: kivett saját használatú út. Földrészlet: 488 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.

XVII. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 09/70. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett saját használatú út. Földrészlet: 535 Tulajdoni hányad: 1/1.

XVIII. Ingatlan:
Hrsz: külterület 032. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett major. Földrészlet: 5 ha 3326 m2 Épület: 7685 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 55 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés. épületként 5 db 1000 m2 istálló, 10 m2 alapterületű mérlegház és portaépület, 2055 m2 alapterületű szemestakarmány-szárító és -raktár, és 620 m2 alapterületű lucernaszárító található.
Irányár: 34 925 000 Ft

XIX. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 0148/18.
Ingatlan címe: fali szám nélküli.
Megnevezése: kivett gazdasági épület, udvar, árok.
Földrészlet: 5 ha 8292 m2.
Épület: 9328 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 75 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: épületként 3 db kétszintes baromfinevelő istállóépület, 1 db egyszintes lapos tetejű baromfinevelő és 1 db egyszintes nyeregtetős marhaistálló épület található.
Irányár: 13 970 000 Ft

XX. Termelőgép és berendezés:
A kender - a teljes technológiai folyamatának - feldolgozására és a végtermék előállítására alkalmas termelőgépek és gépi berendezések, egyéb műszerek és segédeszközök (törő-, tiroló-, elő- és finomkártoló-, nyújtó-, fonó-, cérnázó-, polírozó-, gombolyító-, csomagoló-, és minősítést ellenőrző tárgyi eszközök).
Irányár: 189 865 000 Ft

XXI. Gépjármű: Gyártmány: Suzuki. Típus: Swift Sedan 1.3 GLX. 
Kivitel: 4 ajtós, 5 személyes, limuzin. 
Karosszéria színe: fehér.
Gyártási év: 1994. Hengerűrtartalom: 1298 cm3. 
Teljesítmény: 50 kW (68 LE).
Megjegyzés: érvényes műszaki és környezetvizsgálattal nem rendelkezik, javítást, felújítást igényel. Irányár: 100 000 Ft (tárgyi adómentes).

XXII. Gépjármű: Gyártmány: Audi. Típus: A6 2.5 TDI Quatro. 
Kivitel: 4 ajtós, 5 személyes, limuzin. Karosszéria színe: fekete. Gyártási év: 2002. Hengerűrtartalom: 2496 cm3. Teljesítmény: 132 kW (180 LE).
Megjegyzés: érvényes műszaki és környezetvizsgálattal nem rendelkezik, javítást, felújítást igényel. Irányár: 1 250 000 Ft (tárgyi adómentes).

XXIII. Gépjármű: Gyártmány: Iveco. Típus: 35-10V Turbodaily. 
Kivitel: 4 ajtós, 3 személyes, zárt. Karosszéria színe: piros. Gyártási év: 1999. Hengerűrtartalom: 2800 cm3. Teljesítmény: 76 kW (103 LE).
Megjegyzés: érvényes műszaki és környezetvizsgálattal nem rendelkezik, javítást, felújítást igényel. Irányár: 476 250 Ft + áfa.

XXIV.    Készlet
Kb. 16 000 mázsa rostkender, áztatott rostkender és zöldkóc.
Bruttó irányár: 12 700 000 Ft.

Az ingatlanok a környezeti terhekkel együtt kerülnek értékesítésre. A felszámoló a kellékszavatosságot kizárja. 

A pályázati hirdetmény VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI., XVII. pontjaiban megjelölt ingatlanok, továbbá a XX. pont alatt megjelölt termelő gépek és berendezések a kedvezőbb árbevétel illetőleg a foglalkoztatási szempontok érvényesítése érdekében kizárólag önálló termelő egységként kerülnek értékesítésre.

A fenti értékesítés eredménytelensége esetén a felszámoló a pályázati kiírás I., II., III., IV., V., VI., VII., XVIII., XIX., XXI., XXII., XXIII., XXIV. pontjaiban meghatározott ingatlanokra és gépjárművekre az értékesítési eljárást külön is folytatja, ezen vagyontárgyakra együttesen vagy külön-külön is tehető ajánlat.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Telephely,
Irányár: 280 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
1102. hrsz. alatt nyilvántartott „kivett üzem, udvar” megnevezésű, 32 543 m2 alapterületű ingatlan, ami természetben Mirox u. 1. sz.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 550 000 000 Ft
Leírás:
biodiesel gyártó üzemének alábbi vagyonát csak és kizárólag együttesen:
Az első ütem a 25 ezer tonna éves biodízel (észterező) kapacitás létrehozása mellett magában foglalta a teljes logisztikai rendszer, valamint 40 ezer tonna olajosmag préskapacitás kiépítését, mellyel a társaság rugalmasabban tudja biztosítani a szükséges olajmennyiség egy részét. Az első ütem beruházási értéke 3,3 milliárd forint. A beruházás kezdete óta a próbaüzemek lezárultak, a kiszállítások megindultak.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Üzletrész,
Irányár: 459 600 000 Ft+Áfa
Leírás: I. Május 1. u. 53. szám alatti műanyagipari üzem, mely az alábbi vagyonelemeket foglalja magában:

a) belterület 966. hrsz.-ú kivett üzemcsarnok, irodaház, raktár és udvar megnevezésű ingatlan (1,6053 ha).
b)    Gépek, berendezések, felszerelések, számítástechnikai eszközök, irodaberendezések, bútorok.
c)    Készletek (alap- és segédanyagok, fólia késztermékek, alkatrészek).

A fenti vagyonelemek együttes irányára: 431 000 000 Ft.

II. Bethlen G. u. 63. sz. alatt található belterület 6207. hrsz.-ú kivett lakóház, udvar, raktár és fedett parkoló megnevezésű ingatlan (914 m2). Irányár: 1 600 000 Ft.

III. SC Mini M&M Plast SRL 803.000 lej értékű üzletrésze 27 000 000 Ft

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Befejezetlen beruházás,
Irányár: 332 380 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.    Gödöllő belterület 548/3/A/1-32. hrsz. alatt felvett, természetben Gödöllő, Dózsa György út 13. szám alatti, 1936 m2 összterületű ingatlanát, melyben 10 üzlethelyiség és 22 iroda található. Az üzletek, irodák mintegy 55%-a bérlőknek van kiadva. (A felsoroltak az 548/3/A/1-32. helyrajzi számon üzlet, iroda megnevezéssel feltüntetve megtalálhatók.)

Az irodaház ingatlanban lévő 32 albetétre kizárólag együttes ajánlat tehető, együttes irányára: 175 000 000 Ft + áfa.

A kiíró tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az illetékes önkormányzat által kiadott rendelkezés alapján az irodaház vevőjének előírás (OTÉK), hogy legalább 57 db garázshely (irodák: 21 db; üzletek: 14 db; vendéglátó egységek: 21 db; raktár: 1 db) tulaj donosa legyen, melyek a kiadott és megvalósított építési engedély szerint a mínusz 1 szint 41 db garázshelyén, valamint a fennmaradó 16 garázshely tekintetében a mínusz 2 szinteken kerültek kialakításra.

2.    Az 1. pont szerinti irodaházhoz kapcsolódó, a mínusz 1 szinten lévő garázsok a Gödöllő belterület 548/5/A/54. hrsz. alatt „garázs” megnevezéssel kerültek feltüntetésre az ingatlan-nyilvántartásban. Az értkesítésre szánt helyrajzi szám alatt 41 db garázshely található, melyek mindegyike a Kft „f. a.” tulajdonában áll, de több közülük jelenleg bérbe adott. A garázsokra vonatkozóan a Feltételfüzetben a használat szerinti Megosztási alaprajz megtalálható. A garázshelyek vételára egyenként 1 800 000 Ft + áfa, mindösszesen 73 800 000 Ft + áfa.

3.    A mínusz 2. szinten lévő garázsok a Gödöllő belterület 548/5/A/55. hrsz. alatt „garázs” megnevezéssel kerültek feltüntetésre az ingatlan-nyilvántartásban. Az értékesítésre szánt helyrajzi szám alatt 41 db garázshely található, melyek közül 34 db garázshely a Kft. „f. a.” tulajdonában áll, 7 db garázshely korábban értékesítésre került, harmadik személy vevők részére. Ez alapján az érintett helyrajzi szám tulajdonosai között osztatlan közös tulajdon keletkezett, így egymás irányában elővásárlási joguk van. A garázsokra vonatkozóan a Feltételfüzetben a használat szerinti Megosztási alaprajz található. A garázshelyek vételára egyenként

1    600 000 Ft + áfa, mindösszesen 54 400 000 Ft + áfa. A teljes mínusz 2 szintre vonatkozó ajánlati biztosíték 1 632 000 Ft, garázshelyenként 48 000 Ft. A kiíró egyenlő mértékű garázs ajánlatoknál a több garázshelyre ajánlatot tevő pályázatát részesíti előnyben.

4.    Irodai berendezések (bútorzat, fénymásoló, számítógép, takarítógép stb.). A berendezések irányára: 300 000 Ft + áfa.

5.    Gyémánt körfűrész DD 130 ajánlati ára: 80 000 Ft + áfa,

Működő üzem,
Irányár: 50 000 000 Ft
Leírás: kivett üzemi épület megnevezésű az Engel János József utcában található
jelenleg bérbeadással hasznosított ingatlan

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 203 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
egyben értékesítendő az adós társaság tulajdonát képező, 31 353 m2 alapterületű, kivett üzemi épület és telephely jelölésű, természetben Sármelléken, Ízek útja 1. szám alatt található, a felszámolás alatt folyamatosan működő készételgyár és szendvicsüzem, annak jelenleg érvényes, illetve határozott időre kötött szerződéseivel, vevőállománnyal, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó (gépek, berendezések) vagyonával, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában meglévő félkész és késztermékekkel, alap- és segédanyagokkal, a felszámolás szakaszában speciális igényekre kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával, a társaság vagyoni értékű jogaival és a folyamatos működésből eredő követelés és kötelezettségállománnyal együtt.

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 4 800 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 108 000 000 Ft
Leírás: 3028 m2 alapterületű szálloda 26 szobával 4 apartmannal

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Üzlethelyiség,
Irányár: 550 600 000 Ft+Áfa
Leírás: I.    Ingatlan: 3570/4. hrsz. Szántó Kovács János u. 149.

Megnevezése: Kivett autószalon, szerviz.
Földrészlet: 4673 m2.
Tulajdoni hányad: 3359/4674-ed.
Irányár: 180 000 000 Ft + áfa.

II.    Ingatlan: 14635/12. hrsz út. Földrészlet: 97 m2.
Épület: Felépítmény nélküli. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 800 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

III.    Ingatlan: 14635/13. hrsz út Földrészlet: 96 m2.
Épület: Felépítmény nélküli. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 800 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

IV.    Ingatlan: 14635/14. hrsz. Algyői út 38/B.
Megnevezése: Kivett autószalon, udvar és autómosó.
Földrészlet: 2732 m2.
Épület: 983 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 160 000 000 Ft + áfa.

V.    Ingatlan: 14635/16. hrsz út  Földrészlet: 202 m2.
Épület: Felépítmény nélküli.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár:   Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

VI.    Ingatlan: 14635/18. hrsz Baktói u. Megnevezése: Kivett beépítetlen terület.Földrészlet: 866 m2 Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 16 000 000 Ft + áfa.

VII.    Ingatlan: 14635/19. hrsz. Ingatlan címe: Baktói u. Megnevezése: Kivett beépítetlen terület. Földrészlet: 866 m2 Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 16 000 000 Ft + áfa.

VIII.    Ingatlan: 01064/14. hrsz Algyői út 44.
Megnevezése: Kivett autószalon, szerviz és raktáráruház.
Földrészlet: 1 ha 2331 m2.
Épület: 843 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 160 000 000 Ft + áfa.

Az ingatlanok a környezeti terhekkel együtt kerülnek értékesítésre. A felszámoló a kellékszavatosságot kizárja. A pályázati hirdetmény II., III., IV., V., VI., VII. pontjaiban megjelölt ingatlanok kizárólag együttesen kerülnek értékesítésre.

IX.    Egyéb tárgyi eszköz:
Használt állapotú irodabútorok és biztonságtechnikai eszközök, autójavító műhely felszerelési tárgyai. Irányár: 4 000 000 Ft + áfa.

X. Készletek:
Maradék raktári készlet: Chevrolet gyártmányú személygépjárművek különböző típusaihoz használt, illetve utángyártott járműalkatrészek, tartozékok.
Irányár: 13 000 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 137 150 000 Ft+Áfa
Leírás: 25882/5. hrsz.-ú, „kivett ipartelep” megnevezésű ingatlant 1/1 tulajdoni hányadban, amely természetben Dorozsmai út 14. szám alatt található. Az ingatlan alapterülete 13.136 m2.

Az ingatlan permentes.

Az ingatlant a 25882/6. hrsz.-ú ingatlant illető szennyvízcsatorna, vízelvezetési, valamint egyéb szolgalmi joga, és a 25882/5/A. hrsz.-ú ingatlant illető földhasználati joga terheli. Ezen kívül a Szeged belterület 25926/2. hrsz.-ú ingatlant terhelő útszolgalmi jog illeti meg. Az ingatlant bérleti jog terheli.

Irányár: nettó 123 000 000 Ft

1.    vagyoncsoportba tartozó műszaki textíliák előállítására alkalmas gépek, berendezések. Irányár: 12 800 000 Ft

2.    vagyoncsoportba tartozó Citroen C15D, valamint KIA K2700 típusú tehergépjárművek. Együttes irányáruk: 1 350 000 Ft

Az ingatlanban jelenleg termelés folyik, így a felszámoló az ingatlant, valamint a vagyontárgyakat együttesen, működő üzemként kívánja értékesíteni.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Üzletrész,
Irányár: 3 962 596 052 Ft
Leírás:
I. Székesfehérvári extrudáló üzem, illetve kukoricamalom ingatlana és ingóságai Nettó vételár (Ft) 
1. Székesfehérvár 8098. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 4 ha 9616 m2 932 000 000
2. Kukoricamalom termelőeszközei 27 000 000
3. Fémsilók technológiával 13 000 000
4. Extrudáló üzem gépei (Dienst, Vana, Sogem, Lekoss) 190 000 000
5. Extrudáló üzem egyéb gépei és berendezései 120 000 000
6. Alba Regia Mercator Kft. 100%-os tul. hányad Cerbona márkanévvel 210 000 000
7. A telephelyen lévő egyéb ingóságok (mérőműszerek, szerszámok,
kisgépek, bútorzat, számítógépes rendszer, emelők stb.) 20 000 000
Összesen: 1 512 000 000

II. Székesfehérvári búzamalom, illetve központi iroda ingatlana és ingóságai Nettó vételár (Ft)
1. Székesfehérvár 8099/1. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 2 ha 7874 m2 757 000 000
2. Búzamalom berendezései 42 877 000
3. Vasbeton siló technológiával 8 374 000
4. A telephelyen lévő egyéb ingóságok (mérőműszerek, szerszámok, kisgépek, bútorzat,
számítógépes rendszer, emelők stb.) 20 098 000
Összesen: 828 349 000

III. Székesfehérvári tésztagyár ingatlana és ingóságai Nettó vételár (Ft)
1. Székesfehérvár 8099/2. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 3 ha 1649 m2 573 000 000
2. Tésztagyár egyéb berendezései technológiával 126 843 000
3. Tésztagyár - Braibanti hosszútésztagyártó sor 200 968 000
4. Tésztagyár - BÜHLER rövid tésztasor 125 555 000
5. A telephelyen lévő egyéb ingóságok (mérőműszerek, szerszámok, kisgépek, bútorzat,
számítógépes rendszer, emelők stb.) 38 632 000
Összesen: 1 064 998 000

IV. Sárbogárdi telephely Nettó vételár (Ft)
1. Sárbogárd 5322/1. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 1 ha 2138 m2 ingatlan 233 000 000
2. Sárbogárdi vasbeton siló technológiai és egyéb berendezései 21 000 000
Összesen: 254 000 000

V. Gárdonyi kemping Nettó vételár (Ft)
1. Gárdony 6036/21. hrsz.-ú kivett kemping elnevezésű 4627 m2
és Gárdony 6036/23. hrsz.-ú kivett kemping elnevezésű 3969 m2 ingatlanok 111 000 000
2. Gárdonyi üdülő berendezései 828 876
Összesen: 111 828 876

VI. Faddi üdülő Nettó vételár (Ft)
1. Fadd 0204/3. hrsz.-ú kivett sporttelep elnevezésű 2198 m2 ingatlan 13 900 000
2. Faddi üdülő berendezései 620 176
Összesen: 14 520 176

üzletrészek Nettó vételár (Ft)
VII. Boncera Kft. 100%-os tulajdoni hányad 41 300 000
VIII. Cerbona-Gabona Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
IX. Cerbona Karbantartó Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
X. Cerbona Trade Kft. f. a. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
XI. Cerbona Global Food S. R. L. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
XII. Pannon Pan Zrt. 99%-os tulajdoni hányad 100 000 000
XIII. Alba-Kenyér Zrt. 40%-os tulajdoni hányad 35 000 000
XIV. Cerinvest Kft. 3,77%-os tulajdoni hányad 100 000
XV. Cerbona Zrt. saját részvényei 0,95%-os tulajdoni hányad 100 000

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan,
Irányár: 40 000 000 Ft
Leírás: József A. u. 80. szám alatti, belterület 2. hrsz.-ú, 3195 m2 nagyságú, kivett művelési ágú, irodaház megnevezésű (ténylegesen üzemnek átalakított és használt földszint + emelet) ingatlant, amelynek hasznos alapterülete 1566 m2. Az ingatlanra bérleti szerződés van érvényben.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Telephely,
Irányár: 280 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
1102. hrsz. alatt nyilvántartott „kivett üzem, udvar” megnevezésű, 32 543 m2 alapterületű ingatlan, ami természetben Mirox u. 1. sz.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Üzletrész,
Irányár: 498 800 000 Ft+Áfa
Leírás: I. Május 1. u. 53. szám alatti műanyagipari üzem, mely az alábbi vagyonelemeket foglalja magában:

a) belterület 966. hrsz.-ú kivett üzemcsarnok, irodaház, raktár és udvar megnevezésű ingatlan (1,6053 ha).
b)    Gépek, berendezések, felszerelések, számítástechnikai eszközök, irodaberendezések, bútorok.
c)    Készletek (alap- és segédanyagok, fólia késztermékek, alkatrészek).

A fenti vagyonelemek együttes irányára: 467 000 000 Ft.

II. Bethlen G. u. 63. sz. alatt található belterület 6207. hrsz.-ú kivett lakóház, udvar, raktár és fedett parkoló megnevezésű ingatlan (914 m2). Irányár: 1 800 000 Ft.

III. SC Mini M&M Plast SRL 803.000 lej értékű üzletrésze 30 000 000 Ft

Működő üzem, Ipari célú ingatlan,
Irányár: 20 000 000 Ft
Leírás: Jász u. 102. szám alatt található ingatlan:

Az ingatlan belterületen, de külterületi környezetben, a Jász utca és a 32-es számú főút találkozásának közelében helyezkedik el. Az utca kiépített, aszalt burkolatú. Az ingatlan megközelítése a Jász utca irányából kiépített bekötő útról lehetséges.

Az ingatlanhoz tartozó földterület sík fekvésű, 9.900 m2 területű, részben kerített, víz, villany közművel ellátott, részben betonburkolatú terekkel kialakított. A telephely a kamionforgalom számára is megfelelően kialakított. Az ingatlant a belterület 2450/4. hrsz.-ú ingatlant terhelő útszolgalmi jog illeti meg 1.600 m2 területre.

Az ingatlanon több részre tagolt, talajszinten álló, téglafalazatú, nyeregtetős, födém nélküli, 7 méter belmagasságú beton aljzatú üzemcsarnok áll. A nyílászárók fémszerkezetűek, az üzemi rész természetes megvilágítása biztosított, a teherforgalom befogadására kialakított. Az üzemcsarnok összes alapterülete: 609 m2.

A főépülethez L alakzatban kapcsolódik a raktár és a szociális épületrész, melyek alapterülete: 54 m2 + 34 m2. A raktár oldalfalazata csempével burkolt, a szociális épületrész öltözővel, zuhanyozóval felszerelt, a fűtés és a melegvíz-ellátás megoldott.

A telephelyen több részre tagolt megkezdett építkezés is található, mely a sávalap és a felmenő falazat megépítéséig készült el.

A terület jelenleg bérleti szerződés alapján bérelt.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika,
Irányár: 319 682 000 Ft+Áfa
Leírás:
1. Rákóczi u. 55. (hrsz.: 540.) üzemépület 26778 ha m2, 175 200 000 Ft Rákóczi u. 57. (hrsz.:
    541.) üzemcsarnok 3933 ha, m2
105 600 000 Ft

2. Tárgyi eszközök - Technológiai berendezések:  Faipari technológiai berendezések, gépek (55 db
    külön lista alapján)    36 000 000 Ft
3. Tárgyi eszközök - Kéziszerszámok : Kéziszerszámok (35 db külön lista alapján)  1 476 000 Ft
4. Készletek - Anyagok: Készlet külön lista alapján    800 000 Ft
5. Irodai berendezések és bútorok: Irodai berendezések és bútorok külön lista alapján 606 000 Ft

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 300 100 000 Ft+Áfa
Leírás: 1. 548/3/A/1-34. hrsz. alatti, természetben Dózsa György út 13. szám alatti 1936 m2 összterületű ingatlanát, melyben 10 üzlethelyiség, 22 iroda és 79 gépkocsibeálló található. Az üzletek, irodák 55%-a bérlőknek van kiadva. Az ingatlan irányára: 300 000 000 Ft.

4. Gyémánt körfűrész DD 130, ajánlati ára: 100 000 Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 550 000 000 Ft
Leírás:
biodiesel gyártó üzemének alábbi vagyonát csak és kizárólag együttesen:
Az első ütem a 25 ezer tonna éves biodízel (észterező) kapacitás létrehozása mellett magában foglalta a teljes logisztikai rendszer, valamint 40 ezer tonna olajosmag préskapacitás kiépítését, mellyel a társaság rugalmasabban tudja biztosítani a szükséges olajmennyiség egy részét. Az első ütem beruházási értéke 3,3 milliárd forint. A beruházás kezdete óta a próbaüzemek lezárultak, a kiszállítások megindultak.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 2 000 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Repülőtér amely jelenleg bérleti szerződéssel üzemeltetve
    
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 203 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
egyben értékesítendő az adós társaság tulajdonát képező, 31 353 m2 alapterületű, kivett üzemi épület és telephely jelölésű, természetben Sármelléken, Ízek útja 1. szám alatt található, a felszámolás alatt folyamatosan működő készételgyár és szendvicsüzem, annak jelenleg érvényes, illetve határozott időre kötött szerződéseivel, vevőállománnyal, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó (gépek, berendezések) vagyonával, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában meglévő félkész és késztermékekkel, alap- és segédanyagokkal, a felszámolás szakaszában speciális igényekre kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával, a társaság vagyoni értékű jogaival és a folyamatos működésből eredő követelés és kötelezettségállománnyal együtt.

Működő üzem, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 135 000 000 Ft
Leírás: 3028 m2 alapterületű szálloda 26 szobával 4 apartmannal

Működő üzem,
Irányár: 60 000 000 Ft
Leírás: kivett üzemi épület megnevezésű az Engel János József utcában található
jelenleg bérbeadással hasznosított ingatlan

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 600 000 000 Ft
Leírás: XI. Repülőtéri úton 45 db összesen 33.630 m2 különböző mérető felépítménnyel a terület 18.918 m2. A területre 100 db érvényes bérleti szerződés van érvényben.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Telephely,
Irányár: 400 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
1102. hrsz. alatt nyilvántartott „kivett üzem, udvar” megnevezésű, 32 543 m2 alapterületű ingatlan, ami természetben Mirox u. 1. sz.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 302 000 000 Ft
Leírás: 1.vagyoncsoport: ásványvíz-kitermelő cég ipartelepe 2 db minősített vizet adó víznyerőhellyel (300 mFt)
2. vagyoncsoport: tárgyi eszközökkel, készletekkel (2mFt)
kiemelt ajánlathoz itt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 183 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 25882/5. hrsz.-ú, „kivett ipartelep” megnevezésű ingatlant 1/1 tulajdoni hányadban, amely természetben Dorozsmai út 14. szám alatt található. Az ingatlan alapterülete 13.136 m2.

Az ingatlan permentes.

Az ingatlant a 25882/6. hrsz.-ú ingatlant illető szennyvízcsatorna, vízelvezetési, valamint egyéb szolgalmi joga, és a 25882/5/A. hrsz.-ú ingatlant illető földhasználati joga terheli. Ezen kívül a Szeged belterület 25926/2. hrsz.-ú ingatlant terhelő útszolgalmi jog illeti meg. Az ingatlant bérleti jog terheli.

Irányár: nettó 156 700 000 Ft

1.    vagyoncsoportba tartozó műszaki textíliák előállítására alkalmas gépek, berendezések. Irányár: 16 500 000 Ft

2.    vagyoncsoportba tartozó Citroen C15D, valamint KIA K2700 típusú tehergépjárművek. Együttes irányáruk: 1 800 000 Ft

Az ingatlanban jelenleg termelés folyik, így a felszámoló az ingatlant, valamint a vagyontárgyakat együttesen, működő üzemként kívánja értékesíteni.

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, felépítmény (épület),
Irányár: 90 000 000 Ft + áfa
Leírás:
082/2/A, hűtőház telephely 2 392 m2

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 203 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
egyben értékesítendő az adós társaság tulajdonát képező, 31 353 m2 alapterületű, kivett üzemi épület és telephely jelölésű, természetben Sármelléken, Ízek útja 1. szám alatt található, a felszámolás alatt folyamatosan működő készételgyár és szendvicsüzem, annak jelenleg érvényes, illetve határozott időre kötött szerződéseivel, vevőállománnyal, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó (gépek, berendezések) vagyonával, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában meglévő félkész és késztermékekkel, alap- és segédanyagokkal, a felszámolás szakaszában speciális igényekre kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával, a társaság vagyoni értékű jogaival és a folyamatos működésből eredő követelés és kötelezettségállománnyal együtt.

Működő üzem, Ipari célú ingatlan,
Irányár: 20 000 000 Ft
Leírás: Jász u. 102. szám alatt található ingatlan:

Az ingatlan belterületen, de külterületi környezetben, a Jász utca és a 32-es számú főút találkozásának közelében helyezkedik el. Az utca kiépített, aszalt burkolatú. Az ingatlan megközelítése a Jász utca irányából kiépített bekötő útról lehetséges.

Az ingatlanhoz tartozó földterület sík fekvésű, 9.900 m2 területű, részben kerített, víz, villany közművel ellátott, részben betonburkolatú terekkel kialakított. A telephely a kamionforgalom számára is megfelelően kialakított. Az ingatlant a belterület 2450/4. hrsz.-ú ingatlant terhelő útszolgalmi jog illeti meg 1.600 m2 területre.

Az ingatlanon több részre tagolt, talajszinten álló, téglafalazatú, nyeregtetős, födém nélküli, 7 méter belmagasságú beton aljzatú üzemcsarnok áll. A nyílászárók fémszerkezetűek, az üzemi rész természetes megvilágítása biztosított, a teherforgalom befogadására kialakított. Az üzemcsarnok összes alapterülete: 609 m2.

A főépülethez L alakzatban kapcsolódik a raktár és a szociális épületrész, melyek alapterülete: 54 m2 + 34 m2. A raktár oldalfalazata csempével burkolt, a szociális épületrész öltözővel, zuhanyozóval felszerelt, a fűtés és a melegvíz-ellátás megoldott.

A telephelyen több részre tagolt megkezdett építkezés is található, mely a sávalap és a felmenő falazat megépítéséig készült el.

A terület jelenleg bérleti szerződés alapján bérelt.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan,
Irányár: 80 000 000 Ft
Leírás: József A. u. 80. szám alatti, belterület 2. hrsz.-ú, 3195 m2 nagyságú, kivett művelési ágú, irodaház megnevezésű (ténylegesen üzemnek átalakított és használt földszint + emelet) ingatlant, amelynek hasznos alapterülete 1566 m2. Az ingatlanra bérleti szerződés van érvényben.

Működő üzem, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 388 600 000 Ft
Leírás: - Erzsébet királyné útja 106. sz. alatti, 30316/2. hrsz.-ú, ipartelep megnevezésű, 4.717 m2 területű ingatlan.
Ingatlan irányára: 382 000 000 Ft.

- Hatvan, Görbeér, Nyár u. 8. sz. alatti, 11519. hrsz.-ú, 804 m2-es, beépítetlen terület megnevezésű ingatlan, illetve az ingatlanban található berendezési tárgyak. Ingatlan irányára: 6 600 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Üzletrész,
Irányár: 632 900 000 Ft+Áfa
Leírás: I. Május 1. u. 53. szám alatti műanyagipari üzem, mely az alábbi vagyonelemeket foglalja magában:

a) belterület 966. hrsz.-ú kivett üzemcsarnok, irodaház, raktár és udvar megnevezésű ingatlan (1,6053 ha).
b)    Gépek, berendezések, felszerelések, számítástechnikai eszközök, irodaberendezések, bútorok.
c)    Készletek (alap- és segédanyagok, fólia késztermékek, alkatrészek).

A fenti vagyonelemek együttes irányára: 590 000 000 Ft.

II. Bethlen G. u. 63. sz. alatt található belterület 6207. hrsz.-ú kivett lakóház, udvar, raktár és fedett parkoló megnevezésű ingatlan (914 m2). Irányár: 2 400 000 Ft.

III. SC Mini M&M Plast SRL 803.000 lej értékű üzletrésze 40 500 000 Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség,
Irányár: 35 000 000 Ft+Áfa
Leírás:  Pesterzsébeten, a Határ út-Török Flóris utca-Topánka utca-Helsinki út által határolt tömbben, lakótelepi környezetben helyezkedik el. Alapterülete: 294 m2 . Az épület utcai bejárattal rendelkező, hús nagykereskedelmi célra kialakított, mely előre gyártott, pillérvázas vasbetonelemekből készült, utcaszinttől magasabban kialakított, talajszinten álló lapostetős épületegyüttesben helyezkedik el.

Az üzlethelyiség belső elrendezése kedvező, a funkciónak megfelelően hűtőkamrák, feldolgozó és kiszolgáló terek kerültek kialakításra. A fűtés hőközpontról üzemelő központi fűtés. A padozat cement- és mettlachiburkolat, az oldalfalak csempézettek, illetve festettek. Az egység természetes megvilágítása biztosított, riasztórendszerrel felszerelt. A nyílászárók fém szerkezetű homlokzati ajtók és ablakok, illetve fa szerkezetű belső ajtók. Az épület mögött kerítéssel határolt telekrész tartozik az ingatlanhoz. Az üzem eredeti funkciója szerint megfelelően hasznosítható, de kisebb átalakítással bármely kereskedelmi célra megfelelő.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 1 000 000 000 Ft
Leírás: 46 470 tonna tárolókapacitású gabonatároló komplexum,
mely az alábbi ingatlanokból áll:

a)    külterület 0244. hrsz.-ú, kivett saját használatú út megnevezésű, 8556 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

b)    külterület 0245/28. hrsz.-ú, kivett lakóház, udvar megnevezésű, 720 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

c)    külterület 0245/38. hrsz.-ú, kivett telephely megnevezésű, 2727 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

d)    külterület 0245/52. hrsz.-ú, kivett lakóház, udvar és telephely megnevezésű, 1 ha 2662 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

e)    külterület 0245/57. hrsz.-ú, kivett út megnevezésű, 1555 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

f)    külterület 0245/61. hrsz.-ú, kivett közút megnevezésű, 1032 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

g)    külterület 0245/62. hrsz.-ú, kivett telephely megnevezésű, 1 ha 1537 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. A gabonatároló komplexum irányára 1 200 000 000 Ft, mely a beépített technológia árát is tartalmazza. (A technológia nincs teljes mértékben kiépítve.)

Működő üzem, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 161 000 000 Ft
Leírás: Iskola u. 54. sz. alatti, 833. hrsz.-ú, ipartelep megnevezésű, 42.677 m2 területű, működő (üzem) ingatlan, a rajta lévő felépítményekkel, a felépítményekben található gépekkel, berendezésekkel, a működéshez szükséges dolgozói létszám átvételével.
Ingatlan irányára: 120 000 000 Ft.

Gépek, berendezések irányára: 41 000 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 302 000 000 Ft
Leírás: 1.vagyoncsoport: ásványvíz-kitermelő cég ipartelepe 2 db minősített vizet adó víznyerőhellyel (300 mFt)
2. vagyoncsoport: tárgyi eszközökkel, készletekkel (2mFt)
kiemelt ajánlathoz itt

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 5 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, feldolgozandó vagy bontandó (hulladék) elemek,
Irányár: 765 200 000 Ft
Leírás: I. Gyertyagyártó üzem

A hagyományos világításra szánt asztali és egyéb különféle díszgyertyák gyártásával foglalkozó gyár. Az üzem a város északi iparterületén, a 22-es jelű főúttól mintegy 350 m-re, a 2205. számú út mentén, az új, Szlovákiába vezető Ipoly-hídtól mindössze 3 km-re, a vasútállomás közvetlen közelében található.

A korábban ötszáz főt foglalkoztató, 98%-ban exportra termelő gyár termékei között megtalálhatók a hagyományosan világításra szánt asztali gyertyák, az adventi, az aromaterápiás, aranyszálas és rusztikus, továbbá ajándékgyertyák, teamécsesek.

Az üzem bérleti konstrukcióban jelenleg is működik.

1.    Az ingatlan
-    helyrajzi száma: 1986. hrsz.,
-    bruttó alapterülete: 5 ha 8.039 m2,
-    beépített területe: 11.610 m2.

Az ingatlan 20 KV-os elektromos betáplálással, önálló, kéttrafós trafóházzal, elkülönített, külön mért víz- és tűzivíz-rendszerrel, önálló gázcsatlakozással, belső gázrendszerrel, közüzemi szennyvízcsatornával rendelkezik.

A telek közepén, tömbösített kialakítással, belső átjáró kapukkal összekapcsolva áll a gyártócsarnok és a raktárépület.

A 7650 m2 hasznos alapterületű, 4 hajós, BUTLER acélváz szerkezetű, 4 m belmagasságú csarnoképületen belül, mintegy 1623 m2-nyi területen Ytong válaszfalakkal kialakított, központi fűtésű irodák, tárgyaló, vécéblokkok, öltözők és hozzájuk kapcsolódó vécé és zuhanyzóblokkok, orvosi szoba, üzemi konyha, étkezde, továbbá kisebb műhelyek, raktárak és kiszolgálóhelyiségek találhatók.

A gyártócsarnokhoz kapcsoltan épült az acélszerkezetű, 8 m belmagasságú, téglalap alakú, egyterű raktár- és csomagolócsarnok. A raktárépülethez csatlakozik a süllyesztett rakodórámpa, melyet két elektrohidraulikus szintkorrektor acélszerkezetű rakodóhíddal egészítettek ki.

A terület hátsó részén, elkülönítetten áll a 463 m2 hasznos alapterületű, acélszerkezetű, 4 m belmagasságú kisebb raktárcsarnok.

Az épületek állapota jó, újszerű.

2.    Gépek, berendezések

A technológia magában foglalja a paraffin és viasz alapanyagok tárolását és előkészítését, valamint a különféle gyertyák gyártásának műveleteit.

A géppark egyaránt használható a magasabb kategóriájú kézi termékek és az automata nagy sorozatú termékek előállítására.

Főbb gépei: az olvasztó, keverő, a gyertyaöntő, préselő és húzó, valamint a kikészítő és csomagoló berendezések.

A kézi gyártásoknál a formák változatosságát a több százezer darabból álló öntőforma-állomány biztosítja.

A sorozattermékekhez három nagy teljesítményű gyertyahúzó gép, egy teamécses gyártó gép és két gyertya-présgép áll rendelkezésre.

Az üzem saját karbantartó és szerszámkészítő műhellyel rendelkezik.

A felszámoló az I. pontban körülírt gyertyagyártó üzemet egy tételben kívánja értékesíteni.

Irányár:

-    Ingatlan: 420 000 000 Ft + áfa
-    Gépek, berendezések: 280 000 000 Ft + áfa

Összesen: 700 000 000 Ft + áfa

II.    belterület 1985. hrsz.-ú beépítetlen ingatlan.
Az ingatlan infrastruktúrával ellátott, közvetlenül a gyertyagyártó üzem mellett helyezkedik el. Irányár: 21 000 000 Ft + áfa.

III.    Készletek

1.    Gyertyagyártáshoz kapcsolódó csomagolóanyagok
(festékek, poharak, gyertyatartók, üvegek, címke, tasak, zacskó, válaszlap) Irányár: 20 000 000 Ft + áfa.

2.    Gyertya késztermékek

(gyertyák, mécsesek, egyéb termékek) Irányár: 18 900 000 Ft + áfa.

3.    Kiegészítő áruk Irányár: 2 300 000 Ft + áfa.

4.    Polcáruk Irányár: 3 000 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet, Üzletrész,
Irányár: 800 416 520 Ft+Áfa
Leírás: 1.1 Borászati üzem: 402 mFt

Az 1. számú vagyonelem    Borászati üzem   
1.1. 2720. helyrajzi szám alatt nyilvántartott, kivett telephely megnevezésű, műemlék jellegű, 24.176 m2 nagyságú ingatlan 17476/24176 tulajdoni hányada   

1.2. 2876. helyrajzi szám alatt nyilvántartott, kivett épület megnevezésű, 10.879 m2 nagyságú ingatlan 1/1 tulajdoni hányada   

1.3. 2709. helyrajzi szám alatt nyilvántartott, kivett épület és udvar megnevezésű, 1.501 m2 nagyságú ingatlan 1/1 tulajdoni hányada   
összesen: 330 000 000 Ft

1.4. Technológia, gépek, berendezések, tartályok, hordók, anyagok   
290 000 000 Ft + áfa

1.5. VINAGRIUM Borászati és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg.: [10 09 029496]; 3300 Eger, Verőszalau. 1-3.) 500 000 Ft összegű törzstőkéjének 100%-át képviselő üzletrésze (üzletrész) 400 000 Ft

Az 1. számú vagyonelemhez tartozó 1.1-1.5. pontban megjelölt vagyonelemek tekintetében a kiíró értékesítési szándéka egységes és oszthatatlan. Ajánlatot benyújtani kizárólag valamennyi vagyonelemre együttesen lehet. A kiíró rögzíti, hogy az 1.1. számú ingatlan tekintetében jogszabályon alapuló elővásárlási jog áll fenn. Az eladó telephelyén 2007-ig szőlőfeldolgozást és borkészítést végeztek, jelenleg bortárolás történik. A borászati üzemhez tartozik mintegy 13.621 m2 alapterületű, 4,5 km hosszúságú földalatti vájt pincerendszer. A pincében jellemzően ászokhordók és vasbeton tartályok, a felszínen vasbeton és kóracél tartályok találhatók. Az összes tárolótér mintegy 150 ezer hl. Jelen ajánlattételi felhívás terjedelmi korlátaira tekintettel a kiíró a meghirdetett borászati üzem leírását és jogi helyzetét, a borászati üzem részét képező technológiát és eszközöket, a közüzemi feltételrendszert, az ajánlattétel, továbbá az ajánlattétel és értékelés feltételeit a nyilvános pályázati felhívás és tájékoztató kiadványban (a továbbiakban: tájékoztató) közli.

A 2. számú
vagyonelem: Palackozott borok (2004. és 2005. évjárat) (0,75 l/palack) Tibavölgyi Kékfrankos 10 000 palack (369 Ft + áfa/db), 5900 Ft + áfa/csomag
A 2. vagyonelem 16-os rekeszben (csomagban) található. Ajánlatot benyújtani kizárólag egy, több, illetve valamennyi csomag tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes csomag megvásárlására vonatkozik. A palack árát az irányár tartalmazza, a gyűjtőgöngyöleg ára (rekesz, raklap) az eladási árat a következő tételekkel növeli: rekesz 400 Ft + áfa/darab, raklap 1250 Ft + áfa/darab.

A 3. számú 
vagyonelem: Palackos érlelésű borok (2002-2005. évjárat) (0,75 l/palack) 26 070 darab  360 Ft + áfa/db,
A 3. számú vagyonelem tekintetében ajánlatot benyújtani kizárólag minimum fajtánként 500 (ötszáz) darab, fajtánként ennél több, illetve valamennyi darab tekintetében lehet. Azon fajtáknál, amelyeknél az eladásra kínált mennyiség nem éri el az 500 (ötszáz) darabot, ajánlatot benyújtani kizárólag a teljes mennyiség tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes darab megvásárlására vonatkozik. A 3. számú vagyonelem fajtánkénti felsorolását a tájékoztató tartalmazza.

A 4. számú 
vagyonelem: Palackos érlelésű borok (1997-2000. évjárat), (0,75 l/palack) 68 500 darab  285 Ft + áfa/db

A 4. számú vagyonelem tekintetében ajánlatot benyújtani kizárólag minimum fajtánként 500 (ötszáz) darab, fajtánként ennél több, illetve valamennyi darab tekintetében lehet. Azon fajtáknál, amelyeknél az eladására kínált mennyiség nem éri el az 500 (ötszáz) darabot, ajánlatot benyújtani kizárólag a teljes mennyiség tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes darab megvásárlására vonatkozik. A 4. számú vagyonelem fajtánkénti felsorolását a tájékoztató tartalmazza.

5. számú vagyonelem: Muzeális borok (1968-1988. évjárat), (0,70 l/palack)   
5.1. 16 7700 darab    245 Ft + áfa/db,
5.2. 60 235 darab    410 Ft + áfa/db,
5.3. 2 890 darab    820 Ft + áfa/db,
5.4. 17 656 darab    1230 Ft + áfa/db,
5.5. 13 231 darab    1640 Ft + áfa/db,
5.6. 3792 darab    2050 Ft + áfa/db,
5.7. 20 445 darab    2460 Ft + áfa/db,

Az 5.1-5.7. számú vagyonelemek tekintetében ajánlatot benyújtani fajtánként és évjáratonként minimum 500 (ötszáz) darab, fajtánként és évjáratonként ennél több, illetve valamennyi darab tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes darab megvásárlására vonatkozik. Azon fajtáknál és évjáratoknál, amelyeknél az eladásra kínált mennyiség nem éri el az 500 (ötszáz) darabot, ajánlatot benyújtani kizárólag a teljes mennyiség tekintetében lehet. Az évjáratonkénti borfajták pontos megjelölését a tájékoztató tartalmazza.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 54 000 000 Ft
Leírás: 1.    Salgótarján belterületén a 4011. hrsz.-ú, valamint 4012. hrsz.-ú ingatlanok, mely ma tartósító üzemként működik.

A két önálló helyrajzi számon jegyzett telephely Salgótarján belterületén, a Vásártér út 3-5. szám alatt található. A két ingatlan egybekapcsolt, teljesen körbekerített, zárt, egy savanyító-tartósító üzem telephelye.

A 4011. hrsz.-ú, 3667 m2-es összközműves, nagyrészt térbukolattal fedett területen négy épület áll: nettó 814 m2 belmagasságú csarnoképület; 453 m2 alapterületű, gázkonvektoros fűtésű raktárépület; áramszolgáltatói használatban lévő 10 m2-es trafóház; a bejárathoz közel lévő „konténer" üzlet.

A 4012. hrsz.-ú, 3603 m2-es összközműves, jórészt térburkolattal fedett területen öt épület áll: beton alapozású, gázkonvektoros fűtésű, nettó 890 m2-es raktárcsarnok; gázkonvektoros fűtésű, 55 m2-es alapterületű irodaépület; nettó 204 m2-es iroda, szociális épület; jelenleg használaton kívüli 18 m2-es szivattyúház, a bejárat közelében 12 m2-es portaépület; két (216, illetve 90 m2 -es) vasvázas, fedett, oldalt nyitott tárolószín, továbbá mélyfúrású fúrt kút található. A két ingatlan egy tételben pályázható. Együttes irányáruk: 40 000 000 Ft (tárgyi adómentes).

2.    Tartósító üzemi gépek, berendezések:

Zöldség és gyümölcs feldolgozásához használt tartósító üzemi gépek, technológiai sorba szerelve (vákuum levezőgép, vákuum zárógép, áztató-mosó gép, gázkazánok, permetező rendszerű alagút pasztőr, kockázógép stb.) lista szerint. Együttes irányár: 12 000 000 Ft + áfa.

II. Göngyölegek
M-10-es műanyag rekesz, M-5-ös műanyag rekesz, M-23-as műanyag rekesz, Műanyag konténer, Műanyag hordó 220 l-es, EUR raklap 
Együttes irányár: 2 000 000 Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Telephely,
Irányár: 500 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
1102. hrsz. alatt nyilvántartott „kivett üzem, udvar” megnevezésű, 32 543 m2 alapterületű ingatlan, ami természetben Mirox u. 1. sz.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 618 000 000 Ft
Leírás:
33.000 m2-es területen 5750 m2-es felépítmények gyártósorokkal és berendezésekkel

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 475 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.Az ingatlanok szabályos alakú, két egymás melletti telken álló két épület, panzióként üzemel. Az ingatlanban étterem, uszoda-wellness központ, 17 db apartman és 2 db lakás található. Az épületek önálló társasházként vannak nyilvántartva, az egyes rendeltetési egységek külön helyrajzi számon vannak, de az ingatlanok együtt funkcionálnak. Az ingatlanban lévő 2 db lakás nem képezi a felszámolási vagyont, ezért az a felszámoló részéről nem kerül meghirdetésre a jelen pályázatban.

Becsérték: 410 000 000 Ft + áfa.

2.    Berendezések, felszerelési tárgyak, műszaki berendezések. Az eszközök részletes listája a felszámolónál megtekinthető.

Becsérték: 65 000 000 Ft + áfa.

A felszámoló az 1-2. pontban felsorolt vagyontárgyakat kizárólag együttesen értékesíti.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 2 190 253 000 Ft
Leírás: Konzervüzem

Vagyontárgyak megnevezése Irányár

0148/18. hrsz. alatt felvett, kivett major megnevezésű, 1 ha 5871 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan 23 200 000

0148/19. hrsz. alatt felvett, kivett major megnevezésű, 4104 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan 4 000 000

0353/1. hrsz. alatt felvett, kivett üzemi épület megnevezésű, 2 ha 1663 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan. Az ingatlanon a tájékoztató 5. számú mellékletében felsorolt felépítmények találhatók 251 000 000
1 0353/2. hrsz. alatt felvett, kivett üzemi épület megnevezésű, 1 ha 7400 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan. Az ingatlanon a tájékoztató 5. számú mellékletében felsorolt felépítmények találhatók 290 000 000

0355/6. hrsz. alatt felvett, kivett telephely megnevezésű, 4584 m2 alapterületű, külterületi, mezőgazdasági művelésből kivett ingatlan 5 060 000

0355/7. hrsz. alatt felvett, kivett gazdasági épület, udvar megnevezésű, 1 ha 6996 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan. Az ingatlanon a tájékoztató 5. számú mellékletében felsorolt felépítmények találhatók 151 000 000

0355/8. hrsz. alatt felvett, kivett magánút megnevezésű, 616 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan 680 000
2 A „Kelet-Food 2000" Kft. „f. a." tulajdonát képező, a 10. számú mellékletben részletesen felsorolt gépek, berendezések, műszerek (a továbbiakban együttesen: eszközök) 307 340 000
3 A CORN FOOD Kft. (Cg.: [10 09 065693]; székhely: 4432 Nyíregyháza-Nyírszőlős, Jókai telep 0353/1. hrsz.) törzstőkéjének 100%-át megtestesítő, a „Kelet-Food 2000" Kft. „f. a." tulajdonát képező 785 070 000 Ft névértékű üzletrész 1 157 973 000

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 743 450 000 Ft+Áfa
Leírás:
I. Ingatlan:
belterület 403. Ingatlan címe: Gyártelep 8. Megnevezése: kivett udvar. Földrészlet: 1899 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 190 000 Ft + áfa.

II. Ingatlan:
belterület 403/A/2. Ingatlan címe: Gyártelep 8. fszt. 2.
Megnevezése: lakás. Épület: 52 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 1 500 000 Ft + áfa. Megjegyzés: az ingatlan lakott.

III. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 403/A/6.
Ingatlan címe: Nagylak, Gyártelep 8. I. 6.
Megnevezés: lakás.
Épület: 52 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 500 000 Ft+ áfa.
Megjegyzés: az ingatlan lakott.

IV. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 403/A/7.
Ingatlan címe: Gyártelep 8. I. 7.
Megnevezés: lakás.
Épület: 52 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 500 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: az ingatlan lakott.

V. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 403/A/8.
Ingatlan címe: Nagylak, Gyártelep 8. I. 8.
Megnevezés: lakás.
Épület: 52 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 200 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: az ingatlan lakott.

VI. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, belterület 409/2. Ingatlan címe. Nagylak, Gyártelep 23. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 1 ha 5050 m2. Épület: 291 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 4 800 000 Ft + áfa. Megjegyzés: 4 db 72,75 m2 szolgálati lakás (melyből 1 lakott).

VII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 410. Ingatlan címe: Nagylak, Gyártelep 25. Megnevezése: kivett lakóház, udvar. Föld rész let: 5363 m2. Épület: 254 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 400 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: az épület lakatlan alápincézett lakóház.

VIII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 412/1. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 1802 m2. Épület: 478 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Megjegyzés: az épület használaton kívüli irodaépület.

IX. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, belterület 412/2. Ingatlan címe: fali szám nélküli.
Megnevezés: kivett ipartelep. Földrészlet: 1525 Épület: 451 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Megjegyzés: szociális épület, fürdő és öltöző.

X. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 412/4. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 41 ha 6256 Tulajdoni hányad: 1/1.

XI. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, belterület 413. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett árok. Földrészlet: 3244 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.

XII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 414. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 8 ha 1773 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.

XIII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 416/1. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett gazdasági épület, udvar. Földrészlet: 28 ha 3145 m2. Épület: 18 370 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.
Megjegyzés: az épület üzemcsarnok a technológiai folyamatnak megfelelően.

XIV. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 031/57. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett saját használatú út. Földrészlet: 126 Tulajdoni hányad: 1/1.

XV. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 031/58. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezés: kivett saját használatú út. Földrészlet: 488 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.

XVI. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, külterület 09/69. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezés: kivett saját használatú út. Földrészlet: 488 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.

XVII. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 09/70. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett saját használatú út. Földrészlet: 535 Tulajdoni hányad: 1/1.

XVIII. Ingatlan:
Hrsz: külterület 032. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett major. Földrészlet: 5 ha 3326 m2 Épület: 7685 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 55 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés. épületként 5 db 1000 m2 istálló, 10 m2 alapterületű mérlegház és portaépület, 2055 m2 alapterületű szemestakarmány-szárító és -raktár, és 620 m2 alapterületű lucernaszárító található.

XIX. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 0148/18.
Ingatlan címe: fali szám nélküli.
Megnevezése: kivett gazdasági épület, udvar, árok.
Földrészlet: 5 ha 8292 m2.
Épület: 9328 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 75 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: épületként 3 db kétszintes baromfinevelő istállóépület, 1 db egyszintes lapos tetejű baromfinevelő és 1 db egyszintes nyeregtetős marhaistálló épület található.

XX. Termelőgép és berendezés:
A kender - a teljes technológiai folyamatának - feldolgozására és a végtermék előállítására alkalmas termelőgépek és gépi berendezések, egyéb műszerek és segédeszközök (törő-, tiroló-, elő- és finomkártoló-, nyújtó-, fonó-, cérnázó-, polírozó-, gombolyító-, csomagoló-, és minősítést ellenőrző tárgyi eszközök).

XXI. Gépjármű: Gyártmány: Suzuki. Típus: Swift Sedan 1.3 GLX. 
Kivitel: 4 ajtós, 5 személyes, limuzin. 
Karosszéria színe: fehér.
Gyártási év: 1994. Hengerűrtartalom: 1298 cm3. 
Teljesítmény: 50 kW (68 LE).
Megjegyzés: érvényes műszaki és környezetvizsgálattal nem rendelkezik, javítást, felújítást igényel. Irányár: 200 000 Ft (tárgyi adómentes).

XXII. Gépjármű: Gyártmány: Audi. Típus: A6 2.5 TDI Quatro. 
Kivitel: 4 ajtós, 5 személyes, limuzin. Karosszéria színe: fekete. Gyártási év: 2002. Hengerűrtartalom: 2496 cm3. Teljesítmény: 132 kW (180 LE).
Megjegyzés: érvényes műszaki és környezetvizsgálattal nem rendelkezik, javítást, felújítást igényel. Irányár: 2 500 000 Ft (tárgyi adómentes).

XXIII. Gépjármű: Gyártmány: Iveco. Típus: 35-10V Turbodaily. 
Kivitel: 4 ajtós, 3 személyes, zárt. Karosszéria színe: piros. Gyártási év: 1999. Hengerűrtartalom: 2800 cm3. Teljesítmény: 76 kW (103 LE).
Megjegyzés: érvényes műszaki és környezetvizsgálattal nem rendelkezik, javítást, felújítást igényel. Irányár: 750 000 Ft + áfa.

Az ingatlanok a környezeti terhekkel együtt kerülnek értékesítésre. A felszámoló a kellékszavatosságot kizárja. 

A pályázati hirdetmény VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI., XVII. pontjaiban megjelölt ingatlanok, továbbá a XX. pont alatt megjelölt termelő gépek és berendezések a kedvezőbb árbevétel illetőleg a foglalkoztatási szempontok érvényesítése érdekében kizárólag önálló termelő egységként kerülnek értékesítésre.

Irányár: 599 000 000 Ft + áfa.

A fenti értékesítés eredménytelensége esetén a felszámoló a pályázati kiírás I., II., III., IV., V., VI., VII., XVIII., XIX., XXI., XXII., XXIII., XXIV. pontjaiban meghatározott ingatlanokra és gépjárművekre az értékesítési eljárást külön is folytatja, ezen vagyontárgyakra együttesen vagy külön-külön is tehető ajánlat.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Üzlethelyiség,
Irányár: 680 000 000 Ft+Áfa
Leírás: I.    Ingatlan: 3570/4. hrsz. Szántó Kovács János u. 149.

Megnevezése: Kivett autószalon, szerviz.
Földrészlet: 4673 m2.
Tulajdoni hányad: 3359/4674-ed.
Irányár: 250 000 000 Ft + áfa.

II.    Ingatlan: 14635/12. hrsz út. Földrészlet: 97 m2.
Épület: Felépítmény nélküli. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

III.    Ingatlan: 14635/13. hrsz út Földrészlet: 96 m2.
Épület: Felépítmény nélküli. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

IV.    Ingatlan: 14635/14. hrsz. Algyői út 38/B.
Megnevezése: Kivett autószalon, udvar és autómosó.
Földrészlet: 2732 m2.
Épület: 983 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 180 000 000 Ft + áfa.

V.    Ingatlan: 14635/16. hrsz út  Földrészlet: 202 m2.
Épület: Felépítmény nélküli.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 2 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

VI.    Ingatlan: 14635/18. hrsz Baktói u. Megnevezése: Kivett beépítetlen terület.Földrészlet: 866 m2 Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 18 000 000 Ft + áfa.

VII.    Ingatlan: 14635/19. hrsz. Ingatlan címe: Baktói u. Megnevezése: Kivett beépítetlen terület. Földrészlet: 866 m2 Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 18 000 000 Ft + áfa.

VIII.    Ingatlan: 01064/14. hrsz Algyői út 44.
Megnevezése: Kivett autószalon, szerviz és raktáráruház.
Földrészlet: 1 ha 2331 m2.
Épület: 843 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 180 000 000 Ft + áfa.

Az ingatlanok a környezeti terhekkel együtt kerülnek értékesítésre. A felszámoló a kellékszavatosságot kizárja. A pályázati hirdetmény II., III., IV., V., VI., VII. pontjaiban megjelölt ingatlanok kizárólag együttesen kerülnek értékesítésre.

IX.    Egyéb tárgyi eszköz:
Használt állapotú irodabútorok és biztonságtechnikai eszközök, autójavító műhely felszerelési tárgyai. Irányár: 5 000 000 Ft + áfa.

X. Készletek:
Maradék raktári készlet: Chevrolet gyártmányú személygépjárművek különböző típusaihoz használt, illetve utángyártott járműalkatrészek, tartozékok.
Irányár: 25 000 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 550 000 000 Ft
Leírás:
biodiesel gyártó üzemének alábbi vagyonát csak és kizárólag együttesen:
Az első ütem a 25 ezer tonna éves biodízel (észterező) kapacitás létrehozása mellett magában foglalta a teljes logisztikai rendszer, valamint 40 ezer tonna olajosmag préskapacitás kiépítését, mellyel a társaság rugalmasabban tudja biztosítani a szükséges olajmennyiség egy részét. Az első ütem beruházási értéke 3,3 milliárd forint. A beruházás kezdete óta a próbaüzemek lezárultak, a kiszállítások megindultak.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan,
Irányár: 80 000 000 Ft
Leírás: József A. u. 80. szám alatti, belterület 2. hrsz.-ú, 3195 m2 nagyságú, kivett művelési ágú, irodaház megnevezésű (ténylegesen üzemnek átalakított és használt földszint + emelet) ingatlant, amelynek hasznos alapterülete 1566 m2. Az ingatlanra bérleti szerződés van érvényben.

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, felépítmény (épület),
Irányár: 92 160 000 Ft + áfa
Leírás:
082/2/A, hűtőház telephely 2 392 m2

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 323 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Verőszala u. 1-3 alatti telephely. Besorolása: belterület, kivett, műemlék.
Hrsz.: 2720. Tulajdoni hányad: 6700/24176.
Jelenleg osztatlan közös tulajdonban van az Integrált Borgazdaság Zrt. „f. a." céggel, a megosztás közjegyzői okiratban rögzített, természetben meghatározott terület. Az értékesítésre meghirdetett területe: 6700 m2, a rajta található épületek összes nettó területe: 4986 m2. A telephelyen jelenleg palackozás és raktározás folyik.Irányár: 188 000 000 Ft.

Borpalackozó gépsor:
A töltő gépsor névleges kapacitása 15-20 millió palack/év. Üzembehelyezés ideje jellemzően 1983 és 2005 évek. A palackozó jelenleg bérbeadással hasznosul.A technológia 54 gépegységet tartalmaz, mely többségére a jelenlegi bérlőnek elővételi joga van. A gépsor vezérgépei: palackmosó, palacköblítő-töltő-záró, címkéző, borszűrő tartályok, tárolóedények. 135 mFt

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 490 502 000 Ft+Áfa
Leírás: I./1 Főút felső 104. - Vetőmagüzem
a)    Ingatlanok, az ingatlan-nyilvántartásban 445. hrsz.-ú, kivett gazdasági épület, udvar, iparvágány. Irányára: 94 000 000 Ft.
b)    Gépek, egyéb berendezések. Irányára: 47 500 000 Ft.

Az I/1. alatt felsorolt vagyontárgyakra részben és egészben is nyújtható be pályázat, azonban az a) és b) csoporton belüli vagyontárgyakra egyedileg nem, csak csoportonként egyben lehet pályázni, azaz csoporton belüli további bontás nem lehetséges.

I/2. Főút felső 117. - Gazdasági épület

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 194. hrsz.-ú, kivett gazdasági épület, udvar, iparvágány. Irányára: 9 500 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 95 000 Ft.

I/3. Külterület - Irodaépületek, raktárak

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 0129/4. hrsz.-ú gazdasági épület, udvar. Irányára: 18 000 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 2 600 000 Ft.

Az I/5. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, a) és b) csoportjára együttesen.

I/4. Ságvári krt. 4. III. emelet - Irodák

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 2015/1/A/3. hrsz.-ú iroda. Irányára: 42 750 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 1 852 000 Ft.

Az I/6. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak a) és b) csoportjára együttesen.

I/5. Készletek

a)    Alkatrészkészlet. Irányára: 60 000 000 Ft.
Az I/7. a) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

b)    Kenőanyagkészlet. Irányára: 650 000 Ft.
Az I/7. b) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

c)    Gép- és géptartozékkészlet. Irányára: 63 650 000 Ft.
Az I/7. c) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

d)    Terménykészlet. Irányára: 5 000 000 Ft.
Az I/7. d) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

I/6. Részesedés

Az adós szervezet OBEKK Zrt.-ben (Cg.: [13 10 041008] 33,84%-os tulajdoni hányadot és szavazati jogot reprezentáló részesedése.

Irányára: 50 000 000 Ft.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 203 000 000 Ft+Áfa
Leírás: VISSZAVONT PÁLYÁZAT!

egyben értékesítendő az adós társaság tulajdonát képező, 31 353 m2 alapterületű, kivett üzemi épület és telephely jelölésű, természetben Sármelléken, Ízek útja 1. szám alatt található, a felszámolás alatt folyamatosan működő készételgyár és szendvicsüzem, annak jelenleg érvényes, illetve határozott időre kötött szerződéseivel, vevőállománnyal, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó (gépek, berendezések) vagyonával, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában meglévő félkész és késztermékekkel, alap- és segédanyagokkal, a felszámolás szakaszában speciális igényekre kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával, a társaság vagyoni értékű jogaival és a folyamatos működésből eredő követelés és kötelezettségállománnyal együtt.

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 490 502 000 Ft+Áfa
Leírás: I./1 Főút felső 104. - Vetőmagüzem
a)    Ingatlanok, az ingatlan-nyilvántartásban 445. hrsz.-ú, kivett gazdasági épület, udvar, iparvágány. Irányára: 94 000 000 Ft.
b)    Gépek, egyéb berendezések. Irányára: 47 500 000 Ft.

Az I/1. alatt felsorolt vagyontárgyakra részben és egészben is nyújtható be pályázat, azonban az a) és b) csoporton belüli vagyontárgyakra egyedileg nem, csak csoportonként egyben lehet pályázni, azaz csoporton belüli további bontás nem lehetséges.

I/2. Főút felső 117. - Gazdasági épület

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 194. hrsz.-ú, kivett gazdasági épület, udvar, iparvágány. Irányára: 9 500 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 95 000 Ft.

I/3. Külterület - Irodaépületek, raktárak

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 0129/4. hrsz.-ú gazdasági épület, udvar. Irányára: 18 000 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 2 600 000 Ft.

Az I/5. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, a) és b) csoportjára együttesen.

I/4. Ságvári krt. 4. III. emelet - Irodák

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 2015/1/A/3. hrsz.-ú iroda. Irányára: 47 750 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 1 852 000 Ft.

Az I/6. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak a) és b) csoportjára együttesen.

I/5. Készletek

a)    Alkatrészkészlet. Irányára: 60 000 000 Ft.
Az I/7. a) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

b)    Kenőanyagkészlet. Irányára: 650 000 Ft.
Az I/7. b) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

c)    Gép- és géptartozékkészlet. Irányára: 63 650 000 Ft.
Az I/7. c) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

d)    Terménykészlet. Irányára: 5 000 000 Ft.
Az I/7. d) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

I/6. Részesedés

Az adós szervezet OBEKK Zrt.-ben (Cg.: [13 10 041008] 33,84%-os tulajdoni hányadot és szavazati jogot reprezentáló részesedése.

Irányára: 50 000 000 Ft.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 128 693 000 Ft+Áfa
Leírás: Magyarország egyik legnagyobb kétrétegű parkettagyártó üzeme teljes technológiával és ingatlanokkal

1.    kivett vízmű megnevezésű, 3240 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 113 000 Ft (száztizenháromezer forint).

2.    legelő, kivett ipartelep megnevezésű, 84 985 m2 alapterületű ingatlant.

Az ingatlanon kettő üzemcsarnok, iroda raktár, szociális épület, fedett tároló szín, pihentető, műhely, szárítók, hőközpont, porsiló, fűrészpor siló, valamint portaépület felépítmények találhatók.

Nettó irányár: 57 000 000 Ft

3.    kivett saját használatú út megnevezésű, 40 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 25 000 Ft

4.    kivett saját használatú út megnevezésű, 48 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 31 000 Ft

II. Műszaki gépek, berendezések, készletek:
1.  Parkettagyártáshoz szükséges technológiai gépek, berendezések és fűrészipari gépek. Nettó irányár: 47 985 000 Ft
2.  Egyéb műszaki gépek, berendezések, járművek irányár: 19 648 000 Ft
3.  Késztermékek. Nettó irányár: 2 893 000 Ft
4.  Anyagok. Nettó irányár: 998 000 Ft

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Üzletrész,
Irányár: 5 445 864 000 Ft
Leírás:
 I. Szekszárdi telephely - malom Nettó vételár (Ft)

1. Szekszárd 4019. hrsz.-ú, kivett üzem elnevezésű, 4 ha 4762 m2 ingatlan 329 000 000
2. Szekszárd 4018/2. hrsz.-ú, kivett út elnevezésű, 853 m2 ingatlan 85 000
3. Szekszárd malom technológiai berendezései 113 706 000
4. Vasbeton siló technológiával 37 477 000
5. A telephelyen lévő egyéb ingóságok (meó-eszközök, bútorzat) 7 078 000
Összesen: 487 346 000
II. Sárbogárdi telephely Nettó vételár (Ft)
1. Sárbogárd 5322/1. hrsz.-ú, kivett üzem elnevezésű, 1 ha 2138 m2 ingatlan 233 000 000
2. Sárbogárdi vasbeton siló technológiai és egyéb berendezései 64 405 000
Összesen: 297 405 000
III. Gárdonyi kemping Nettó vételár (Ft)
1. Gárdony 6036/21. hrsz.-ú, kivett kemping elnevezésű, 4627 m2 és Gárdony 6036/23. hrsz.-ú, kivett kemping elnevezésű, 3969 m2 ingatlanok 111 000 000
2. Gárdonyi üdülő berendezései 977 000
Összesen: 111 977 000
IV. Faddi üdülő Nettó vételár (Ft)
1. Fadd 0204/3. hrsz.-ú, kivett sporttelep elnevezésű, 2198 m2 ingatlan 13 900 000
2. Faddi üdülő berendezései 702 000
Összesen: 14 602 000
V. Székesfehérvári extrudáló üzem, illetve kukoricamalom ingatlana és ingóságai,

valamint az A.R.M Kft. üzletrésze Nettó vételár (Ft)
1. Székesfehérvár 8098. hrsz.-ú, kivett üzem elnevezésű, 4 ha 9616 m2 932 000 000
2. Kukoricamalom termelőeszközei 61 865 000
3. Fémsilók technológiával 32 703 000
4. Extrudáló üzem gépei (Dienst, Vana, Sogem, Lekoss) 258 110 000
5. Extrudáló üzem egyéb gépei, és berendezései 445 605 000
6. Alba Regia Mercator Kft. 100%-os tul. hányad Cerbona márkanévvel 285 000 000
7. A telephelyen lévő egyéb ingóságok (mérőműszerek, szerszámok, kisgépek, bútorzat, számítógépes rendszer, emelők stb.) 60 309 334
Összesen: 2 075 592 334
VI. Székesfehérvári búzamalom, illetve központi iroda ingatlana és ingóságai
Nettó vételár (Ft)
1. Székesfehérvár 8099/1. hrsz.-ú, kivett üzem elnevezésű, 2 ha 7874 m2 757 000 000
2. Búzamalom berendezései
128 648 000
3. Vasbeton siló technológiával
25 092 000
4. A telephelyen lévő egyéb ingóságok (mérőműszerek, szerszámok, kisgépek, bútorzat, számítógépes rendszer, emelők stb.)
60 309 333
Összesen:
971 049 333
VII. Székesfehérvári tésztagyár ingatlana és ingóságai
Nettó vételár (Ft)
1. Székesfehérvár 8099/2. hrsz.-ú, kivett üzem elnevezésű, 3 ha 1649 m2 573 000 000
2. Tésztagyár egyéb berendezési technológiával
197 683 000
3. Tésztagyár - Braibanti hosszú tésztagyártó sor
250 000 000
4. Tésztagyár - BÜHLER rövid tésztasor
195 000 000
5. A telephelyen lévő egyéb ingóságok (mérőműszerek, szerszámok, kisgépek, bútorzat, számítógépes rendszer, emelők stb.)
60 309 333
Összesen:
1 275 992 333
A CERBONA Zrt. tulajdonát képező alábbi üzletrészek
Nettó vételár (Ft)
VIII. Boncera Kft. 100%-os tulajdoni hányad 41 300 000
IX. Cerbona-Gabona Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
X. Cerbona Karbantartó Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
XI. Cerbona Trade Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
XII. Cerbona Global Food S.R.L. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
XIII. Pannon Pan Zrt. 99%-os tulajdoni hányad 100 000 000
XIV. Alba-Kenyér Zrt. 40%-os tulajdoni hányad 35 000 000
XV. Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt. 4%-os tulajdoni hányad 35 000 000
XVI. Cerinvest Kft. 3,77%-os tulajdoni hányad 100 000
XVII. CERBONA Zrt. saját részvényei 0,95%-os tulajdoni hányad 100 000

Működő üzem, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség,
Irányár: 34 304 000 Ft
Leírás:
Diószegi út 32 alatti 1788 m2-es területen benzinkút működő állapotban, technológiával

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 095 000 000 Ft
Leírás:
2 ha 8596 m2-es területen műanyag feldolgozó komplett gyár

0238/21. hrsz. alatt felvett, kivett telephely nyilvántartási ágú, 2 ha 8596 m2 alapterületű külterületi ingatlan, amelyen található felépítményekben található eszközök műanyag-feldolgozó kapacitást alkotnak (Ingatlan)
565 000 000
vagyoni értékű jogok (számítógépes szoftverek, programok), szellemi termékek, műszaki berendezések, gépek, felszerelések (EUROGLASS - Technológia) 218 000 000
járművek: Skoda Pick Up tgk., IVECO tgk., IVECO tgk., pótkocsi BVG NPT típ., Renault Trafic zárt tgk., Renault Laguna szgk. (EUROGLASS - Járművek)

vagyoni értékű jogok (számítógépes szoftverek, programok), szellemi termékek, üzemi gép, felszerelés, irodai berendezések, klisék, segédanyagok, termelő gépek, berendezések (GYH-PACK - Technológia)
58 000 000

 műanyagipari gépek, berendezések, eszközök (CARPATHIA - Technológia)
118 000 000
műanyagipari és szerszámgépek (POLYACT - Technológia) 36 000 000
járművek: Peugeot Expert tgk., Nissan szgk., Renault Mester tgk. (POLYACT - Járművek) 5 000 000

értékesítéssel összefüggő beruházások megtérítése az „EUROGLASS PA" Kft. „f. a." részére (Beruházások) 35 000 000
0238/37. hrsz. alatt felvett, kivett közforgalom elől el nem zárt magánút nyilvántartási ágú, 5180 m2 alapterületű külterületi ingatlan (Út) beruházás megtérítése 60 000 000

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 176 000 000 Ft
Leírás: I. Ingatlan: külterület. Hrsz.: Létavértes 0638.
Művelési ága: kivett, üzem (valójában üres földterület). Területnagysága: 1.0309 m2.
Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, drótfonatkerítéssel körülkerített, közművesítés nélküli földterület.
ingatlan irányára: 900 000 Ft.

II.    Ingatlan:
Helye: 1017/36. hrsz. Művelési ága: kivett beépítetlen terület. Terület nagysága: 2353 m2. Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, nincs körülkerítve. Az ingatlan területén, az E-ON Zrt. javára bejegyzett vezetékjognak megfelelően, villamos vezetékek húzódnak.
ingatlan irányára: 300 000 Ft.

III.    Ingatlan:
Helye: 1031. hrsz.
Művelési ága: kivett, beépítetlen terület.
Terület nagysága: 4000 m2.

Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, nincs körülkerítve. Az ingatlan területén az E-ON Zrt. javára bejegyzett vezetékjognak megfelelően, villamos vezetékek húzódnak. Átjárási szolgalmi jog illeti meg a 1017/37. hrsz.-t.
ingatlan irányára: 600 000 Ft.

IV.    Ingatlan:
Helye: 1040. hrsz.
Művelési ága: kivett, ipartelep.
Területnagysága: 1.0258 m2.

Az ingatlan beépített, azon több, szerkezetileg különálló épület található, eredeti funkciója kenyérgyár volt. A telep tulajdonosa rizsfeldolgozással foglalkozott.

Az ingatlanon található felépítmények:
Portaépület: 1980-ban épült, földszintes, lapos tetős, három különálló helyiséggel.
Hulladéktároló szín: elhanyagolt műszaki állapotú.
Üzlethelyiség épület: 1980-as években épült, két bejárattal rendelkezik, egylégterű belső kialakítással. 2004-ben teljes körűen fel lett újítva, összközműves, önálló fűtés a melegvíz-ellátással.
Iroda, szociális és üzemépület: a telephely fő épületcsoportja földszintes kivitelben. Az épület használat szerint osztott: első részében irodák és szociális blokkok vannak, a középső háromszintes részben a rizskalibráló technológia kapott helyet, a kalibrálótorony emeleti szintjeire belső lépcsőn lehet feljutni, a technológiai részt követően a csomagoló- és raktározási helyiségek találhatók. Az épülethez csatlakozik az áruátvevő és a készáruraktár.

Ásványvíz-palackozó üzem: 2006-ban épült kétszintes épület. Az emeleten étkező, a földszinten szociális blokk került kialakításra. A középső épületrészben található az üzem és a raktárak és a szénsavtároló tartály.

IV.    sz. ingatlan irányára:    44 100 000 Ft

Termelőgépek, berendezések irányára: 26 000 000 Ft
Egyéb gépek, berendezések irányára: 1 500 000 Ft
Az ingatlan, gépek, berendezések összesen:    71 600 000 Ft

V.    Ingatlan:
Helye: 1042. hrsz.
Művelési ága: kivett, malom.
Területnagysága: 1.1250 m2.

Az ingatlan beépített, azon több, szerkezetileg különálló épület található.
Az ingatlanon található felépítmények:

Mérlegház: 1985-ben épült, földszintes, lapos tetős. A mérlegház előtt hídmérleg található, a mérlegakna vasbeton szerkezetű, vaslemez szigetelőtartállyal. Az épület összközműves, műszaki állapota jó.

Gabonasilók: 12 m magas, 11 m átmérőjű, darabonként 750 t nemes termény tárolására alkalmasak.

Malom és szociális épület: 1955-ben épült, szabadon álló formában. Miután 2008-ban kiégett, a felújítás során modern acélgerenda födém és tetőszerkezet készült, Lindab lemez héjazattal. Jelenleg 80%-os készültségi fokú a malomipari technológia teljes cseréje. A malom hátsó telekhatárán lévő 1966-ban épült szociális épületrész is teljes felújításra került. Itt került kialakításra a konyha, étkező és társalgó. Az épületrész összközműves. Az épülethez tartozik még a kapcsolóház.

Raktár, műhely: a hátsó telekhatáron elhelyezkedő földszintes épület.

Iroda és lisztraktár: 1979-ben épült, majd 2008-ban teljes felújításra került. 2009-ben az épület végében újabb raktár épült Lindab lemez tetőfedéssel, acél vázszerkezettel, alumíniumlemez oldalfallal.

ingatlan irányára:    65 600 000 Ft
Malomipari gépek irányára: 37 000 000 Ft
Ingatlan, gépek összesen:    102 600 000 Ft

Az I-II-III-IV-V. sz. ingatlanok, gépek, berendezések irányára mindösszesen:    717 100 000 Ft

Az I-II-III-IV-V. sz. ingatlanok, gépek, berendezések csak együttesen értékesíthetők.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 331 740 000 Ft+Áfa
Leírás: 1. 548/3/A/1-34. hrsz. alatti, természetben Dózsa György út 13. szám alatti 1936 m2 összterületű ingatlanát, melyben 10 üzlethelyiség, 22 iroda és 79 gépkocsibeálló található. Az üzletek, irodák 60%-a bérlőknek van kiadva. Az ingatlan irányára: 330 000 000 Ft.

2. Daewoo Tacuma 1,6 SX 1598 cm3, 2003. évjáratú, fehér, benzines, családi személygépkocsi.Műszaki vizsga 2012. február 16-áig. 740 000

3. Ingóságok: a társaság irodájában található irodai berendezések, számítógép, takarítógép. Az irányár: 300 000 Ft

4. Gyémánt körfűrész DD 130, ajánlati ára: 280 000 Ft

5. Daewo Lanos 1.5i 2002-es 500 eFt

Az 1. és 3. pontban jelölt vagyonelemek csak egyben értékesítendők.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 709 486 000 Ft
Leírás: 1. A pácsonyi önálló üzemi egység

A természetben Pácsony, Kossuth u. 1. szám alatt található, az ingatlan-nyilvántartásban 98/21., 98/22., 98/23., illetve 98/24. hrsz. alatt szereplő, összesen 90.972 m2 nagyságú, kivett telephely megnevezésű telekingatlan, és e telekingatlanon létesített összes bruttó felépítmény (összesen 16 db), melynek területe összesen 9.156 m2. A felépítmények besorolása üzemcsarnok, gazdasági és kiegészítő épületek tartoznak hozzá. Az üzemcsarnokok és egyéb kiegészítő épületek üresek, nem felszereltek, bennük három év óta termelés nem folyik. Az épületek állapota elhanyagolt, rendezetlen, részben romos, a tetőszerkezetek hiányosak, beáznak és egyes helyeken beszakadtak. A közüzemi szolgáltatás jelenleg nem biztosított, termelőtevékenység esetén a folyamatos őrzés indokolt. Az üzem korábban gépállomásként is működött. A részletezett adatok az alábbiak: Telekterületek: 98/21. hrsz.: 18.308 m2, 98/22. hrsz.: 39.582 m2, 98/23. hrsz.: 23.412 m2, 98/24. hrsz.: 9.670 m2.

A telkek minimálára összesen 7 475 000 Ft, a könyv szerinti értékkel megegyezően.

Felépítmény területek:

98/21. hrsz.: 1.100 m2,

98/22. hrsz.: 6.767 m2,

98/23. hrsz.: 801 m2,

98/24. hrsz.: 488 m2.

A felépítmények minimálára összesen 66 725 000 Ft, a könyv szerinti értékkel megegyezően.

A pácsonyi telekingatlanok és a telekingatlanon létesített felépítmények csak együttesen, önálló gazdasági egységként értékesíthetőek. Az együttes minimálár a pácsonyi üzemi egységre vonatkozóan összesen 74 200 000 Ft.

2.    A gyöngyösfalui önálló üzemi egység

A természetben Gyöngyösfalu, Kossuth u. 1. szám alatt található épített üzemcsarnok, lakatosműhely, műszaki irodák, továbbá hulladéktároló. Az üzemcsarnok, mint felépítmény bérbeadás útján hasznosított, a felépítmény bérlője a telekingatlan tulajdonosa, a Zan-Bérci Ingatlanforgalmazó Kft. Az üzemcsarnokban található raktárhelyiség, kompresszorhelyiség, TMK-helyiség, raktár, MEO-csarnok. Az üzemcsarnok megközelítése a telektulajdonossal -Zan-Bérci Ingatlanforgalmazó Kft.  - 2005. december 31-én kelt bérleti szerződés alapján biztosított, ezen bérleti szerződés feltételei szerint lehet megközelíteni a felépítményt. E szerződéses feltételek szerint a megközelítés módjáról és egyéb feltételeiről a felépítmény új tulajdonosának megállapodnia szükséges a telektulajdonossal. A bérleti szerződésről további felvilágosítást a felszámoló tud adni az üzleti titok figyelembevételével. A felszámoló felhívja a figyelmet, hogy célszerű előzetesen tájékozódni a telektulajdonosnál a megközelíthetőség módjáról.

A gyöngyösfalui üzemcsarnok a hozzá tartozó műhelyekkel, irodákkal, tárolókkal, valamint a fentebb ismertetett helyiségekkel, továbbá a 2.1. pontban részletezett műszaki és egyéb berendezésekkel (a gyártott gyártmányokhoz kialakított gyártósorok, szakgépek, műszerek, célberendezések, együttesen összefoglaló néven kapcsolódó berendezések) együttesen, önálló gazdasági egységként kerül értékesítésre.

2.1. A kapcsolódó berendezések részletezése az alábbiakban történik

villamoshálózatok, gyártósorok, dampályák, hegesztőgépek, egyes klímaberendezések és légtartályok, Blowterm fényezőműhely, Wenzel LH87 mérőműszer, Colos hegesztőrobot. Az üzemcsarnok területén található öltözőszekrények, hűtőszekrények, állványok, tűzhely, mérlegek, asztalok és egyéb bútorok.

A berendezések értékei az alábbiak:

Hálózatok, gyártósorok, klímaberendezés, légberendezések könyv szerinti értéke 21 156 000 Ft.

Blowterm fényezőműhely könyv szerinti értéke 3 796 000 Ft.

Wenzel mérőműszer könyv szerinti értéke 23 754 000 Ft.

Colos hegesztőrobot könyv szerinti értéke 43 884 000 Ft.

Szekrények, állványok és egyéb bútorzat összesített könyv szerinti értéke 6 216 000 Ft.

A 2.1. pontban ismertetett valamennyi berendezés, gép, gyártósorok és felszerelések összes könyv szerinti értéke: 98 806 000 Ft.

Mindösszesen, a mérlegben rögzített könyv szerinti értékkel megegyezően, a teljes gyöngyösfalui üzemcsarnokot teljes felszerelésével, a kiépített gázrendszerrel, levegőhálózattal együtt összesen 634 586 000 Ft összegű minimáláron értékesíti a felszámoló. Ezen összegből 535 780 000 Ft értéket képvisel az üzemcsarnok, a berendezések összes értéke pedig 98 806 000 Ft.

3.    gépjárművek

Mercedes tehergépkocsi: Mercedes Sprinter 312D fehér színű, 2874 cm3 hengerűrtartalmú, 90 kW teljesítményű, 1996-os gyártási évű gépkocsi. Futásteljesítménye: 377 650 km. Körben az egész karosszéria sérült, erősen korrodálódott. A gépkocsi műszaki vizsgája 2010. december 16-án lejárt. A motor, a motortér, a sebességváltó javításra szorul, ülések szakadtak, raktér több helyen sérült.

Minimálár: 100 000 Ft.

Opel személygépkocsi: Opel gyártmányú Corsa 1.2 Swing típusú, piros színű személygépkocsi, benzinüzemű, katalizátoros, teljesítménye 48 kW, gyártási éve 1999. Kilométer-telítettsége 165 600 km. A gépkocsi teljes karosszériája, fényezése kavicsos, karcos, elhanyagolt, sérült, erősen kifogásolható állapotú. A motor, motortér szennyezett, olajfolyások láthatóak rajta, a tengelykapcsoló, sebességváltó, futóművek javítása szükséges. Műszaki vizsgája lejárt. Belső berendezése erősen szennyezett.

Minimálár: 100 000 Ft.

Iveco tehergépkocsi: Iveco 120 E18 típusú tehergépkocsi, műszaki állapota elhasznált, motorhibás, esztétikailag erősen kifogásolható. Futásteljesítménye 346 484 km. A karosszéria jobb és bal oldalon sérült, az alváz erősen korrodált, fékek javításra szorulnak. Az ülések szakadtak, motor, kuplung javításra szorul.

Minimálár: 500 000 Ft.

E gépkocsikat a felszámoló külön-külön, darabonként is értékesíti.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 52 000 000 Ft
Leírás: 1.    Salgótarján belterületén a 4011. hrsz.-ú, valamint 4012. hrsz.-ú ingatlanok, mely ma tartósító üzemként működik.

A két önálló helyrajzi számon jegyzett telephely Salgótarján belterületén, a Vásártér út 3-5. szám alatt található. A két ingatlan egybekapcsolt, teljesen körbekerített, zárt, egy savanyító-tartósító üzem telephelye.

A 4011. hrsz.-ú, 3667 m2-es összközműves, nagyrészt térbukolattal fedett területen négy épület áll: nettó 814 m2 belmagasságú csarnoképület; 453 m2 alapterületű, gázkonvektoros fűtésű raktárépület; áramszolgáltatói használatban lévő 10 m2-es trafóház; a bejárathoz közel lévő „konténer" üzlet.

A 4012. hrsz.-ú, 3603 m2-es összközműves, jórészt térburkolattal fedett területen öt épület áll: beton alapozású, gázkonvektoros fűtésű, nettó 890 m2-es raktárcsarnok; gázkonvektoros fűtésű, 55 m2-es alapterületű irodaépület; nettó 204 m2-es iroda, szociális épület; jelenleg használaton kívüli 18 m2-es szivattyúház, a bejárat közelében 12 m2-es portaépület; két (216, illetve 90 m2 -es) vasvázas, fedett, oldalt nyitott tárolószín, továbbá mélyfúrású fúrt kút található. A két ingatlan egy tételben pályázható. Együttes irányáruk: 40 000 000 Ft (tárgyi adómentes).

2.    Tartósító üzemi gépek, berendezések:

Zöldség és gyümölcs feldolgozásához használt tartósító üzemi gépek, technológiai sorba szerelve (vákuum levezőgép, vákuum zárógép, áztató-mosó gép, gázkazánok, permetező rendszerű alagút pasztőr, kockázógép stb.) lista szerint. Együttes irányár: 12 000 000 Ft + áfa.

II. Göngyölegek
Megnevezés    Bruttó irányár (Ft/db)
M-10-es műanyag rekesz 1050 db    300
M-5-ös műanyag rekesz 30 db    200
M-23-as műanyag rekesz 20 db    400
Műanyag konténer 15 db    6000
Műanyag hordó 220 l-es 500 db    3000
EUR raklap 100 db    1000

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 1 200 000 000 Ft
Leírás: 46 470 tonna tárolókapacitású gabonatároló komplexum,
mely az alábbi ingatlanokból áll:

a)    külterület 0244. hrsz.-ú, kivett saját használatú út megnevezésű, 8556 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

b)    külterület 0245/28. hrsz.-ú, kivett lakóház, udvar megnevezésű, 720 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

c)    külterület 0245/38. hrsz.-ú, kivett telephely megnevezésű, 2727 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

d)    külterület 0245/52. hrsz.-ú, kivett lakóház, udvar és telephely megnevezésű, 1 ha 2662 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

e)    külterület 0245/57. hrsz.-ú, kivett út megnevezésű, 1555 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

f)    külterület 0245/61. hrsz.-ú, kivett közút megnevezésű, 1032 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad;

g)    külterület 0245/62. hrsz.-ú, kivett telephely megnevezésű, 1 ha 1537 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. A gabonatároló komplexum irányára 1 200 000 000 Ft, mely a beépített technológia árát is tartalmazza. (A technológia nincs teljes mértékben kiépítve.)

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 10 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség,
Irányár: 42 880 000 Ft
Leírás:
Diószegi út 32 alatti 1788 m2-es területen benzinkút működő állapotban, technológiával

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 2 190 253 000 Ft
Leírás: Konzervüzem

Vagyontárgyak megnevezése Irányár

0148/18. hrsz. alatt felvett, kivett major megnevezésű, 1 ha 5871 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan 23 200 000

0148/19. hrsz. alatt felvett, kivett major megnevezésű, 4104 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan 4 000 000

0353/1. hrsz. alatt felvett, kivett üzemi épület megnevezésű, 2 ha 1663 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan. Az ingatlanon a tájékoztató 5. számú mellékletében felsorolt felépítmények találhatók 251 000 000
1 0353/2. hrsz. alatt felvett, kivett üzemi épület megnevezésű, 1 ha 7400 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan. Az ingatlanon a tájékoztató 5. számú mellékletében felsorolt felépítmények találhatók 290 000 000

0355/6. hrsz. alatt felvett, kivett telephely megnevezésű, 4584 m2 alapterületű, külterületi, mezőgazdasági művelésből kivett ingatlan 5 060 000

0355/7. hrsz. alatt felvett, kivett gazdasági épület, udvar megnevezésű, 1 ha 6996 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan. Az ingatlanon a tájékoztató 5. számú mellékletében felsorolt felépítmények találhatók 151 000 000

0355/8. hrsz. alatt felvett, kivett magánút megnevezésű, 616 m2 alapterületű, mezőgazdasági művelésből kivett külterületi ingatlan 680 000
2 A „Kelet-Food 2000" Kft. „f. a." tulajdonát képező, a 10. számú mellékletben részletesen felsorolt gépek, berendezések, műszerek (a továbbiakban együttesen: eszközök) 307 340 000
3 A CORN FOOD Kft. (Cg.: [10 09 065693]; székhely: 4432 Nyíregyháza-Nyírszőlős, Jókai telep 0353/1. hrsz.) törzstőkéjének 100%-át megtestesítő, a „Kelet-Food 2000" Kft. „f. a." tulajdonát képező 785 070 000 Ft névértékű üzletrész 1 157 973 000

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 445 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.Az ingatlanok szabályos alakú, két egymás melletti telken álló két épület, panzióként üzemel. Az ingatlanban étterem, uszoda-wellness központ, 17 db apartman és 2 db lakás található. Az épületek önálló társasházként vannak nyilvántartva, az egyes rendeltetési egységek külön helyrajzi számon vannak, de az ingatlanok együtt funkcionálnak. Az ingatlanban lévő 2 db lakás nem képezi a felszámolási vagyont, ezért az a felszámoló részéről nem kerül meghirdetésre a jelen pályázatban.

Becsérték: 380 000 000 Ft + áfa.

2.    Berendezések, felszerelési tárgyak, műszaki berendezések. Az eszközök részletes listája a felszámolónál megtekinthető.

Becsérték: 65 000 000 Ft + áfa.

A felszámoló az 1-2. pontban felsorolt vagyontárgyakat kizárólag együttesen értékesíti.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 618 000 000 Ft
Leírás:
33.000 m2-es területen 5750 m2-es felépítmények gyártósorokkal és berendezésekkel

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Egyéb ingatlan, Teljes cégvagyon, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 204 330 000 Ft+Áfa
Leírás: Parkolóház területén:
- 19 m2-es raktár 360 eFt
- 2541 m2-es parkoló 99 mFt
- 19 m2-es raktár 360 eFt
- 1189 m2-es parkoló 46,5 mFt
- 16 m2-es iroda 570 eFt
- 1437 m2-es parkoló 56 mFt
- 995 m2-es tetőkert 1,48 mFt
- egyéb eszközök 60 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 302 000 000 Ft
Leírás: 1.vagyoncsoport: ásványvíz-kitermelő cég ipartelepe 2 db minősített vizet adó víznyerőhellyel (300 mFt)
2. vagyoncsoport: tárgyi eszközökkel, készletekkel (2mFt)
kiemelt ajánlathoz itt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan,
Irányár: 80 000 000 Ft
Leírás: József A. u. 80. szám alatti, belterület 2. hrsz.-ú, 3195 m2 nagyságú, kivett művelési ágú, irodaház megnevezésű (ténylegesen üzemnek átalakított és használt földszint + emelet) ingatlant, amelynek hasznos alapterülete 1566 m2. Az ingatlanra bérleti szerződés van érvényben.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Üzlethelyiség,
Irányár: 680 000 000 Ft+Áfa
Leírás: I.    Ingatlan: 3570/4. hrsz. Szántó Kovács János u. 149.

Megnevezése: Kivett autószalon, szerviz.
Földrészlet: 4673 m2.
Tulajdoni hányad: 3359/4674-ed.
Irányár: 250 000 000 Ft + áfa.

II.    Ingatlan: 14635/12. hrsz út. Földrészlet: 97 m2.
Épület: Felépítmény nélküli. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

III.    Ingatlan: 14635/13. hrsz út Földrészlet: 96 m2.
Épület: Felépítmény nélküli. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

IV.    Ingatlan: 14635/14. hrsz. Algyői út 38/B.
Megnevezése: Kivett autószalon, udvar és autómosó.
Földrészlet: 2732 m2.
Épület: 983 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 180 000 000 Ft + áfa.

V.    Ingatlan: 14635/16. hrsz út  Földrészlet: 202 m2.
Épület: Felépítmény nélküli.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 2 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

VI.    Ingatlan: 14635/18. hrsz Baktói u. Megnevezése: Kivett beépítetlen terület.Földrészlet: 866 m2 Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 18 000 000 Ft + áfa.

VII.    Ingatlan: 14635/19. hrsz. Ingatlan címe: Baktói u. Megnevezése: Kivett beépítetlen terület. Földrészlet: 866 m2 Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 18 000 000 Ft + áfa.

VIII.    Ingatlan: 01064/14. hrsz Algyői út 44.
Megnevezése: Kivett autószalon, szerviz és raktáráruház.
Földrészlet: 1 ha 2331 m2.
Épület: 843 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 180 000 000 Ft + áfa.

Az ingatlanok a környezeti terhekkel együtt kerülnek értékesítésre. A felszámoló a kellékszavatosságot kizárja. A pályázati hirdetmény II., III., IV., V., VI., VII. pontjaiban megjelölt ingatlanok kizárólag együttesen kerülnek értékesítésre.

IX.    Egyéb tárgyi eszköz:
Használt állapotú irodabútorok és biztonságtechnikai eszközök, autójavító műhely felszerelési tárgyai. Irányár: 5 000 000 Ft + áfa.

X. Készletek:
Maradék raktári készlet: Chevrolet gyártmányú személygépjárművek különböző típusaihoz használt, illetve utángyártott járműalkatrészek, tartozékok.
Irányár: 25 000 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Üzletrész,
Irányár: 811 632 000 Ft+Áfa
Leírás: I. Május 1. u. 53. szám alatti műanyagipari üzem, mely az alábbi vagyonelemeket foglalja magában:

a) belterület 966. hrsz.-ú kivett üzemcsarnok, irodaház, raktár és udvar megnevezésű ingatlan (1,6053 ha).
b)    Gépek, berendezések, felszerelések, számítástechnikai eszközök, irodaberendezések, bútorok.
c)    Készletek (alap- és segédanyagok, fólia késztermékek, alkatrészek).

A fenti vagyonelemek együttes irányára: 754 432 000 Ft.

II. Bethlen G. u. 63. sz. alatt található belterület 6207. hrsz.-ú kivett lakóház, udvar, raktár és fedett parkoló megnevezésű ingatlan (914 m2). Irányár: 3 200 000 Ft.

III. SC Mini M&M Plast SRL 803.000 lej értékű üzletrésze 54 000 000 Ft

Működő üzem, Egyéb ingatlan,
Irányár: 48 000 000 Ft
Leírás: 09/4. hrsz., élő szerződése van az AGIP-pal. Telek mérete: 3.529 m2, kútoszlopok száma: 3 db, töltési lehetőségek száma: 6 db. Nagy forgalmú út mellett helyezkedik el, autópálya-lehajtó található a közelben.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Üzletrész,
Irányár: 5 685 445 000 Ft
Leírás:
I. Szekszárdi telephely-malom Nettó vételár Ft
1 Szekszárd 04019. hrsz. kivett üzem elnevezésű 4 ha 4762 m2 ingatlan 329 000 000
2 Szekszárd 0418/2. hrsz. kivett út elnevezésű 853 m2 ingatlan 85 000
3 Szekszárd malom technológiai berendezései 113 706 000
4 Vasbeton siló technológiával 37 477 000
5 A telephelyen lévő egyéb ingóságok (meó-eszközök, bútorzat) 7 078 000

Összesen 487 346 000
II. Enyingi telephely-malom Nettó vételár Ft
1 Enying 2684. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 2 ha 8142 m2 ingatlan 118 000 000
2 Enying malom technológiai berendezései 17 564 000
3 Enyingi vasbeton siló technológia és egyéb berendezései 11 753 000

Összesen 147 317 000
III. Kápolnásnyék telephely Nettó vételár Ft
1 Kápolnásnyék 063/2. hrsz.-ú legelő kivett iparvasút, szántó, erdő megnevezésű 2 ha 2806 m2 ingatlan 34 000 000
2 Kápolnásnyéki fémsiló technológiai és egyéb berendezései 46 413 000

Összesen 80 413 000
IV. Dombóvári telephely-malom Nettó vételár Ft
1 Dombóvár 2947/1. hrsz.-ú 2,5910 m2-es kivett malom, 2947/2. hrsz.-ú 948 m2-es kivett iroda és udvar, 2947/3. hrsz.-ú 489 m2-es kivett út, 2947/5 hrsz.-ú 458 m2-es kivett gazdasági épület és út ingatlanok 94 000 000
2 Dombóvári malom technológiai és egyéb berendezései 17 464 000
3 Dombóvári vasbeton siló technológiai és egyéb berendezései 39 287 000

Összesen 150 751 000
V. Sárbogárdi telephely Nettó vételár Ft
1 Sárbogárd 5322/1. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 1 ha 2138 m2 ingatlan 233 000 000
2 Sárbogárdi vasbeton siló technológiai és egyéb berendezései 64 405 000

Összesen 297 405 000
VI. Gárdonyi kemping Nettó vételár Ft
1 Gárdony 6036/21. hrsz.-ú kivett kemping elnevezésű 4627 m2, és Gárdony 6036/23. hrsz.-ú kivett kemping elnevezésű 3969 m2 ingatlanok 111 000 000
2 Gárdonyi üdülő berendezései 977 000

Összesen 111 977 000
VII. Faddi üdülő Nettó vételár Ft
1 Fadd 0204/3. hrsz.-ú kivett sporttelep elnevezésű 2198 m2 ingatlan 13 900 000
2 Faddi üdülő berendezései 702 000

Összesen 14 602 000
VIII. Székesfehérvári extrudáló üzem, illetve kukoricamalom ingatlana és ingóságai, valamint az A. R. M Kft. üzletrésze Nettó vételár Ft
1 Székesfehérvár 8098. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 4 ha 9616 m2 932 000 000
2 Kukoricamalom termelőeszközei 61 865 000
3 Fémsilók technológiával 32 703 000
4 Extrudáló üzem gépei (Dienst, Vana, Sogem, Lekoss) 258 110 000
5 Extrudáló üzem egyéb gépei és berendezései 445 605 000
6 Alba Regia Mercator Kft. 100%-os tul. hányad Cerbona márkanévvel 285 000 000
7 A telephelyen lévő egyéb ingóságok (mérőműszerek, szerszámok, kisgépek, bútorzat, számítógépes rendszer, emelők stb.) 60 309 334

Összesen 2 075 592 334
IX. Székesfehérvári búzamalom, illetve központi iroda ingatlana és ingóságai Nettó vételár Ft
1 Székesfehérvár 8099/1. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 2 ha 7874 m2 757 000 000
2 Búzamalom berendezései 128 648 000
3 Vasbeton siló technológiával 25 092 000
4 A telephelyen lévő egyéb ingóságok (mérőműszerek, szerszámok, kisgépek, bútorzat, számítógépes rendszer, emelők stb.) 60 309 333

Összesen 971 049 333
X. Székesfehérvári tésztagyár ingatlana és ingóságai Nettó vételár Ft
1 Székesfehérvár 8099/2. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 3 ha 1649 m2 573 000 000
2 Tésztagyár egyéb berendezései technológiával 197 683 000
3 Tésztagyár - Braibanti hosszú tésztagyártó sor 250 000 000
4 Tésztagyár - BÜHLER rövid tésztasor 195 000 000
5 A telephelyen lévő egyéb ingóságok (mérőműszerek, szerszámok, kisgépek, bútorzat, számítógépes rendszer, emelők stb.) 60 309 333

Összesen 1 275 992 333
XI. üzletrészek Nettó vételár Ft
1 Boncera Kft. 100%-os tulajdoni hányad 17 300 000
2 Cerbona-Gabona Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
3 Cerbona Karbantartó Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
4 Cerbona Trade Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
5 Cerbona Global Food S. r. l. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
6 Pannon Pan Zrt. 99%-os tulajdoni hányad 100 000
7 Alba-Kenyér Zrt. 40%-os tulajdoni hányad 35 000 000
8 Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt. 4%-os tulajdoni hányad 20 000 000
9 Cerinvest Kft. 3,77%-os tulajdoni hányad 100 000
10 Cerbona Zrt. saját részvényei 0,95%-os tulajdoni hányad 100 000

Összesen 73 000 000

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software),
Irányár: 547 859 250 Ft+Áfa
Leírás: I.    Vagyoncsoport - I. ingatlan: Gellérthegy u. 17. szám alatt fellelhető 443 m2 kivett lakóház, udvar megnevezésű földterület és annak 1538 m2 összes bruttó felépítménye 1/1 tulajdoni arányban.

Irányára: nettó 320 000 000 Ft

II.    Vagyoncsoport - II. Ingatlan: Murányi u. 47-49. szám alatt fellelhető 1444 m2 kivett, üzem megnevezésű földterület és annak 1477 m2 összes bruttó felépítménye 1/1 tulajdoni arányban.
Irányára: nettó 220 000 000 Ft

III.    Vagyoncsoport - Üzletrészek:

1.    Veiki Ipari Irányítástechnikai és Informatikai Kft. (Cg.: [01 09 672017]; 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.) társaságban megszerzett, a szavazatok 50,83%-át megfelelő részesedés. Irányára: nettó 610 000 Ft
2.    Transzvill Mérőváltó Gyártó és Forgalmazó Zrt. (Cg.: [01 10 045389]; 1134 Budapest, Tüzér u. 43.) társaságban megszerzett, a szavazatok 1%-ának megfelelő részesedés. Irányára: nettó 250 000 Ft
3.    Transzvill Ingatlanforgalmazó Zrt. „f. a." (Cg.: [12 10 001608]; 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.) társaságban megszerzett, a szavazatok 4,16%-ának megfelelő részesedés. Irányára: nettó 5 699 200 Ft

IV. Műszaki gépek, berendezések 139 tételben 1 300 050 Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 095 000 000 Ft
Leírás:
2 ha 8596 m2-es területen műanyag feldolgozó komplett gyár

0238/21. hrsz. alatt felvett, kivett telephely nyilvántartási ágú, 2 ha 8596 m2 alapterületű külterületi ingatlan, amelyen található felépítményekben található eszközök műanyag-feldolgozó kapacitást alkotnak (Ingatlan)
565 000 000
vagyoni értékű jogok (számítógépes szoftverek, programok), szellemi termékek, műszaki berendezések, gépek, felszerelések (EUROGLASS - Technológia) 218 000 000
járművek: Skoda Pick Up tgk., IVECO tgk., IVECO tgk., pótkocsi BVG NPT típ., Renault Trafic zárt tgk., Renault Laguna szgk. (EUROGLASS - Járművek)

vagyoni értékű jogok (számítógépes szoftverek, programok), szellemi termékek, üzemi gép, felszerelés, irodai berendezések, klisék, segédanyagok, termelő gépek, berendezések (GYH-PACK - Technológia)
58 000 000

 műanyagipari gépek, berendezések, eszközök (CARPATHIA - Technológia)
118 000 000
műanyagipari és szerszámgépek (POLYACT - Technológia) 36 000 000
járművek: Peugeot Expert tgk., Nissan szgk., Renault Mester tgk. (POLYACT - Járművek) 5 000 000

értékesítéssel összefüggő beruházások megtérítése az „EUROGLASS PA" Kft. „f. a." részére (Beruházások) 35 000 000
0238/37. hrsz. alatt felvett, kivett közforgalom elől el nem zárt magánút nyilvántartási ágú, 5180 m2 alapterületű külterületi ingatlan (Út) beruházás megtérítése 60 000 000

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, felépítmény (épület),
Irányár: 98 000 000 Ft + áfa
Leírás:
082/2/A, hűtőház telephely 2 392 m2

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 222 000 000 Ft
Leírás: I. Ingatlan: külterület. Hrsz.: Létavértes 0638.
Művelési ága: kivett, üzem (valójában üres földterület). Területnagysága: 1.0309 m2.
Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, drótfonatkerítéssel körülkerített, közművesítés nélküli földterület.
ingatlan irányára: 1 000 000 Ft.

II.    Ingatlan:
Helye: 1017/36. hrsz. Művelési ága: kivett beépítetlen terület. Terület nagysága: 2353 m2. Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, nincs körülkerítve. Az ingatlan területén, az E-ON Zrt. javára bejegyzett vezetékjognak megfelelően, villamos vezetékek húzódnak.
ingatlan irányára: 300 000 Ft.

III.    Ingatlan:
Helye: 1031. hrsz.
Művelési ága: kivett, beépítetlen terület.
Terület nagysága: 4000 m2.

Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, nincs körülkerítve. Az ingatlan területén az E-ON Zrt. javára bejegyzett vezetékjognak megfelelően, villamos vezetékek húzódnak. Átjárási szolgalmi jog illeti meg a 1017/37. hrsz.-t.
ingatlan irányára: 700 000 Ft.

IV.    Ingatlan:
Helye: 1040. hrsz.
Művelési ága: kivett, ipartelep.
Területnagysága: 1.0258 m2.

Az ingatlan beépített, azon több, szerkezetileg különálló épület található, eredeti funkciója kenyérgyár volt. A telep tulajdonosa rizsfeldolgozással foglalkozott.

Az ingatlanon található felépítmények:
Portaépület: 1980-ban épült, földszintes, lapos tetős, három különálló helyiséggel.
Hulladéktároló szín: elhanyagolt műszaki állapotú.
Üzlethelyiség épület: 1980-as években épült, két bejárattal rendelkezik, egylégterű belső kialakítással. 2004-ben teljes körűen fel lett újítva, összközműves, önálló fűtés a melegvíz-ellátással.
Iroda, szociális és üzemépület: a telephely fő épületcsoportja földszintes kivitelben. Az épület használat szerint osztott: első részében irodák és szociális blokkok vannak, a középső háromszintes részben a rizskalibráló technológia kapott helyet, a kalibrálótorony emeleti szintjeire belső lépcsőn lehet feljutni, a technológiai részt követően a csomagoló- és raktározási helyiségek találhatók. Az épülethez csatlakozik az áruátvevő és a készáruraktár.

Ásványvíz-palackozó üzem: 2006-ban épült kétszintes épület. Az emeleten étkező, a földszinten szociális blokk került kialakításra. A középső épületrészben található az üzem és a raktárak és a szénsavtároló tartály.

IV.    sz. ingatlan irányára:    60 000 000 Ft

Termelőgépek, berendezések irányára: 38 000 000 Ft
Egyéb gépek, berendezések irányára: 2 000 000 Ft
Az ingatlan, gépek, berendezések összesen:    100 000 000 Ft

V.    Ingatlan:
Helye: 1042. hrsz.
Művelési ága: kivett, malom.
Területnagysága: 1.1250 m2.

Az ingatlan beépített, azon több, szerkezetileg különálló épület található.
Az ingatlanon található felépítmények:

Mérlegház: 1985-ben épült, földszintes, lapos tetős. A mérlegház előtt hídmérleg található, a mérlegakna vasbeton szerkezetű, vaslemez szigetelőtartállyal. Az épület összközműves, műszaki állapota jó.

Gabonasilók: 12 m magas, 11 m átmérőjű, darabonként 750 t nemes termény tárolására alkalmasak.

Malom és szociális épület: 1955-ben épült, szabadon álló formában. Miután 2008-ban kiégett, a felújítás során modern acélgerenda födém és tetőszerkezet készült, Lindab lemez héjazattal. Jelenleg 80%-os készültségi fokú a malomipari technológia teljes cseréje. A malom hátsó telekhatárán lévő 1966-ban épült szociális épületrész is teljes felújításra került. Itt került kialakításra a konyha, étkező és társalgó. Az épületrész összközműves. Az épülethez tartozik még a kapcsolóház.

Raktár, műhely: a hátsó telekhatáron elhelyezkedő földszintes épület.

Iroda és lisztraktár: 1979-ben épült, majd 2008-ban teljes felújításra került. 2009-ben az épület végében újabb raktár épült Lindab lemez tetőfedéssel, acél vázszerkezettel, alumíniumlemez oldalfallal.

ingatlan irányára:    80 000 000 Ft
Malomipari gépek irányára: 40 000 000 Ft
Ingatlan, gépek összesen:    120 000 000 Ft

Az I-II-III-IV-V. sz. ingatlanok, gépek, berendezések irányára mindösszesen:    717 100 000 Ft

Az I-II-III-IV-V. sz. ingatlanok, gépek, berendezések csak együttesen értékesíthetők.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 203 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
egyben értékesítendő az adós társaság tulajdonát képező, 31 353 m2 alapterületű, kivett üzemi épület és telephely jelölésű, természetben Sármelléken, Ízek útja 1. szám alatt található, a felszámolás alatt folyamatosan működő készételgyár és szendvicsüzem, annak jelenleg érvényes, illetve határozott időre kötött szerződéseivel, vevőállománnyal, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó (gépek, berendezések) vagyonával, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában meglévő félkész és késztermékekkel, alap- és segédanyagokkal, a felszámolás szakaszában speciális igényekre kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával, a társaság vagyoni értékű jogaival és a folyamatos működésből eredő követelés és kötelezettségállománnyal együtt.

Működő üzem, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség, Telephely,
Irányár: 4 500 000 Ft+Áfa
Leírás: Tó utcában telephely:föld terület 5702 m2, Bolt, raktár, műhely céljára alkalmas épületek, összesen 170 m2

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 960 000 000 Ft + áfa
Leírás:

Felszámolás alatt is jól működő varroda:
1067 m2 szociális épület, 3198 m2 varroda üzemépület, 2638 m2 varroda üzemépület, 1149 m2 szabászati üzemépület, 1816 m2 varroda üzemépület, 1226 m2 raktárépület, 861m2 vasaló üzemépület, 2517 m2 készáru üzemépület, 142 m2 üzlethelyiség, 28 m2 váróépület, 374 m2 irattárépület, 59 m2 garázsépület teljes technológiával, működőképesen, dolgozókkal

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 510 023 000 Ft+Áfa
Leírás: I./1 Főút felső 104. - Vetőmagüzem
a)    Ingatlanok, az ingatlan-nyilvántartásban 445. hrsz.-ú, kivett gazdasági épület, udvar, iparvágány. Irányára: 99 000 000 Ft.
b)    Gépek, egyéb berendezések. Irányára: 50 030 000 Ft.

Az I/1. alatt felsorolt vagyontárgyakra részben és egészben is nyújtható be pályázat, azonban az a) és b) csoporton belüli vagyontárgyakra egyedileg nem, csak csoportonként egyben lehet pályázni, azaz csoporton belüli további bontás nem lehetséges.

I/2. Főút felső 117. - Gazdasági épület

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 194. hrsz.-ú, kivett gazdasági épület, udvar, iparvágány. Irányára: 10 600 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 95 000 Ft.

Az I/2. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak a) és b) csoportjára együttesen.

I/3. Panel u. 19. - Vetőmagüzem

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 19073/12. hrsz.-ú, kivett üzemi terület, vetőmagüzem és raktár. Irányára: 108 000 000 Ft.
b)    Gépek, egyéb berendezések. Irányára: 29 500 000 Ft.

Az I/3. alatt felsorolt vagyontárgyakra részben és egészben is nyújtható be pályázat, azonban az a) és b) csoporton belüli vagyontárgyakra egyedileg nem, csak csoportonként egyben lehet pályázni, azaz csoporton belüli további bontás nem lehetséges.

I/5. Külterület - Irodaépületek, raktárak

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 0129/4. hrsz.-ú gazdasági épület, udvar. Irányára: 19 000 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 2 808 000 Ft.

Az I/5. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, a) és b) csoportjára együttesen.

I/6. Ságvári krt. 4. III. emelet - Irodák

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 2015/1/A/3. hrsz.-ú iroda. Irányára: 47 500 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 1 852 000 Ft.

Az I/6. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak a) és b) csoportjára együttesen.

I/7. Készletek

a)    Alkatrészkészlet. Irányára: 64 350 000 Ft.
Az I/7. a) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

b)    Kenőanyagkészlet. Irányára: 720 000 Ft.
Az I/7. b) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

c)    Gép- és géptartozékkészlet. Irányára: 68 850 000 Ft.
Az I/7. c) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

d)    Terménykészlet. Irányára: 5 760 000 Ft.
Az I/7. d) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

I/8. Szerszámok Irányára: 1 958 000 Ft.
Az I/8. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

Működő üzem, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség,
Irányár: 42 880 000 Ft
Leírás:
Diószegi út 32 alatti 1788 m2-es területen benzinkút működő állapotban, technológiával

Működő üzem, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 135 000 000 Ft
Leírás: 3028 m2 alapterületű szálloda 26 szobával 4 apartmannal

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 302 000 000 Ft
Leírás: 1.vagyoncsoport: ásványvíz-kitermelő cég ipartelepe 2 db minősített vizet adó víznyerőhellyel (300 mFt)
2. vagyoncsoport: tárgyi eszközökkel, készletekkel (2mFt)
kiemelt ajánlathoz itt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Befejezetlen beruházás,
Irányár: 3 303 691 039 Ft
Leírás:

- 3410/4. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, autószalon és szerviz. Területe: 1.5847 m2.
Irányár: 487 458 000 Ft + áfa.

- 3410/5. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad.
Az ingatlan megnevezése: kivett, üzemanyagtöltő állomás és mosó.
Területe: 8000 m2. Irányár: 123 120 000 Ft + áfa.

- 3410/6. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, beépítetlen terület. Területe: 3.8346 m2.
Irányár: 253 451 722 Ft + áfa.

- 0368/108. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, felvonulási terület. Területe: 1.3926 m2.
Irányár: 92 045 290 Ft + áfa.

- 3413. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, beépítetlen terület. Területe: 2965 m2.
Irányár: 19 597 464 Ft + áfa.

- 3372. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, telephely. Területe: 1.1267 m2.
Irányár: 132 742 800 Ft + áfa.

- 0368/106. hrsz.-ú ingatlan 1693/2249 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, felvonulási terület. Területe: 2249 m2.
Irányár: 11 190 053 Ft + áfa.

- 3414. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, beépítetlen terület. Területe: 3069 m2.
Irányár: 10 142 431 Ft + áfa.

- 3359/1. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 33 m2. Irányár: 90 882 Ft + áfa.

- 3359/2. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 33 m2. Irányár: 90 882 Ft + áfa.

- 3359/3. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad.
Az ingatlan megnevezése: kivett, irodaház, raktár és műszaki állomás.
Területe: 6.9762 m2. Irányár: 1 234 342 800 Ft + áfa.

- 3359/3. hrsz.-ú ingatlan területén található egy 12.020 m2-es raktár, melyen perfeljegyzés van tulajdonjog-megállapítás miatt.
Irányár: 839 595 575 Ft + áfa.

- 2752/14. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett út. Területe: 778 m2. Irányár: 5 142 269 Ft + áfa.

- 1359/3. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 412 m2. Irányár: 2 723 155 Ft + áfa.

- A kft. tulajdonát képező eszközök többségét egy logisztikai vállalkozás gépei, berendezései - úgymint targoncák, polcrendszerek, kódleolvasók, járműszervizeléshez szükséges emelők, fékpadok, szerszámok, irodakonténerek, fúrók, csavarhúzók, hegesztőgépek, kisgépek, öltözők, valamint irodabútorok, szerverek, számítógépek, nyomtatók, telefonok, egyéb irodai eszközök, konyhabútorok, konyhai eszközök, gépek teszik ki. Irányár: 90 969 516 Ft + áfa.

- Típus: Mercedes 1632. Gyártási év: 1983. Irányár: 648 000 Ft.

- Típus: Nissan Atleon 140.75. Gyártási év: 2004. Irányár: 186 300 Ft.

- Típus: Kassbohrer pótkocsi. Gyártási év: 1981. Irányár: 16 200 Ft.

- Típus: Sommer AWR 180 TVL. Gyártási év: 1987. Irányár: 137 700 Ft.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 110 880 000 Ft+Áfa
Leírás: 1. Korponai úti telephely irányára 90 360 000 Ft

1.1. 1. Ingatlan eszmei hányad, 38972/11. hrsz. alatti ingatlan: 38972/11. helyrajzi szám alatt felvett, természetben X. ker. Korponai u. 1. szám alatt található, 2341 m2 alapterületű, kivett üzem nyilvántartási ágú ingatlan 1101/2341 tulajdoni hányada; az ingatlanra jellemző egyéb tulajdonságok: osztatlan közös tulajdonú ingatlan, az ingatlan két, közel azonos, négyzet alakú részből áll. Az ingatlanon található felépítmények közül 3 felépítmény áll eladó kizárólagos használatában. Az ingatlan jelenleg bérbeadás útján hasznosított.

1.1.2.    Ingatlan, 38972/8. hrsz. alatti ingatlan, 38972/8. helyrajzi szám alatt felvett, természetben X. ker., Korponai u. 3. szám alatt található, 1940 m2 alapterületű, kivett üzem, udvar nyilvántartási ágú ingatlan 1/1 tulajdoni hányada; az ingatlanra jellemző egyéb tulajdonságok: az ingatlan területén 5 épület, felépítmény áll. Az ingatlan L alakú, 3 oldalon közvetlen közterületi határai vannak. A vagyonelem jelenleg bérbeadás útján hasznosított.

1.1.3.    Ingóságok: A X. ker., Korponai u. 3. szám alatt található ingatlan „D" jelzésű épületében található 4 db aggregátor, 1 db Artech-hűtőbattéria, 1 db Balcan Car targonca, 4 db Contardo HC 198 E5 hűtőbattéria, 1 db Contrado hűtőbattéria, 3 db Contrado HC 390 E4 hűtőbattéria, 1 db HC 93 hűtőbattéria, 1260 m2 hőszigetelt szendvicspanel, 1 db hűtőkamra, 1 db hűtőkomplexum, 1 db hűtőpanel, 1 db NEC hűtőpult, 1 db klímaberendezés és 1 db telefonközpont.

2.    Orczy úti 35960/0/A/2. hrsz. alatti ingatlan irányára: 19 440 000 Ft belterület, 35960/0/A/2. helyrajzi szám alatt felvett, természetben VIII. ker., Orczy út 41. szám alatt található, 153 m2 alapterületű, üzlethelyiségként nyilvántartott ingatlan 1/1 tulajdoni hányada, a társasházi közös tulajdonból hozzá tartozó 5 30/10000 eszmei hányaddal és a társasházi alapító okirat szerint hozzá tartozó mellékhelyiségekkel; az ingatlanra jellemző egyéb tulajdonságok: az ingatlan Budapest VIII. kerületében, Józsefváros és Tisztviselőtelep határán található társasház egyik albetétje, amely természetben egy lakóépület földszinti üzlethelyisége, amelyhez tartozik a pinceszinten egy raktár. Az ingatlan jelenleg bérbeadás útján hasznosított.

3.    Garázsingatlan irányára: 1 080 000 Ft + áfa,
belterület, 170204/93/A/1. helyrajzi szám alatt felvett, természetben XX. ker., Kossuth Lajos u. 31. A. épületben található, 2189 m2 alapterületű, teremgarázsként nyilvántartott ingatlan 60/5940 tulajdoni hányada, amely a 13-as beálló használatát biztosítja a tulajdonostársak közötti megállapodás alapján.

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 18 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan,
Irányár: 80 000 000 Ft
Leírás: József A. u. 80. szám alatti, belterület 2. hrsz.-ú, 3195 m2 nagyságú, kivett művelési ágú, irodaház megnevezésű (ténylegesen üzemnek átalakított és használt földszint + emelet) ingatlant, amelynek hasznos alapterülete 1566 m2. Az ingatlanra bérleti szerződés van érvényben.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Üzletrész,
Irányár: 4 250 000 000 Ft(minimum)
Leírás:
I. Szekszárdi telephely - malom Nettó vételár (Ft)
1. Szekszárd 4019. hrsz. kivett üzem elnevezésű 4 ha 4762 m2 ingatlan 329 000 000
2. Szekszárd 4018/2. hrsz. kivett út elnevezésű 853 m2 ingatlan 85 000
3. Szekszárd malom technológiai berendezései 113 706 000
4. Vasbeton siló technológiával 37 477 000
5. A telephelyen lévő egyéb ingóságok (meó-eszközök, bútorzat) 7 078 000
Összesen 487 346 000
II. Enyingi telephely - malom Nettó vételár (Ft)
1. Enyingi 2684. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 2 ha 8142 m2 ingatlan 118 000 000
2. Enyingi malom technológiai berendezései 17 564 000
3. Enyingi vasbeton siló technológiai és egyéb berendezései 11 753 000
Összessen 147 317 000
III. Kápolnásnyék telephely Nettó vételár (Ft)
1. Kápolnásnyék 063/2. hrsz.-ú legelő kivett iparvasút, szántó, erdő megnevezésű 2 ha 2806 m2 ingatlan 34 000 000
2. Kápolnásnyéki fémsiló technológiai és egyéb berendezései 46 413 000
Összesen 80 413 000
IV. Dombóvári telephely-malom Nettó vételár (Ft)
1. Dombóvár 2947/1. hrsz.-ú kivett malom 25.910  m2 ingatlan 94 000 000
2. Dombóvári malom technológiai és egyéb berendezései 17 464 000
3. Dombóvári vasbeton siló technológiai és egyéb berendezései 39 287 000
Összesen 150 751 000
V. Sárbogárdi telephely Nettó vételár (Ft)
1. Sárbogárd5322/1.hrsz.-úkivettüzemelnevezésű 1 ha2138 m2ingatlan 233 000 000
2. Sárbogárdi vasbeton siló technológiai és egyéb berendezései 64 405 000
Összesen 297 405 000
VI. Gárdonyi kemping Nettó vételár (Ft)
1. Gárdony 6036/21. hrsz.-ú kivett kemping elnevezésű 4627 m2m és Gárdony 6036/23.hrsz.-ú kivett
kemping elnevezésű 3969 m2 ingatlanok 111 000 000
2. Gárdonyi üdülő berendezései 977 000
Összesen 111 977 000
VII. Faddi üdülő Nettó vételár (Ft)
1. Fadd0204/3. hrsz.-úkivett sportelep elnevezésű2198 m2 ingatlan 13 900 000
2. Faddi üdülő berendezései 702 000
Összesen 14 602 000
VIII. Székesfehérvári központ - tésztagyár, extrudáló üzem, búza-, kukoricamalom
Ingatlanok Nettó vételár (Ft)
1. Székesfehérvár 8098. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 4 ha 9616 m2 932 000 000
2. Székesfehérvár 8099/1. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 2 ha 7874 m2 757 000 000
3. Székesfehérvár 8099/2. hrsz.-ú kivett üzem elnevezésű 3 ha 1649 m2 573 000 000
Összesen 2 262 000 000

Ingóságok - termelő berendezések Nettó vételár (Ft)
1. kukoricamalom termelőeszközei 61 865 000
2. búzamalom berendezései 128 648 000
3. fémsilók technológiával 32 703 000
4. vasbeton siló technológiával 25 092 000
5. tésztagyár egyéb berendezései technológiával 197 683 000
6. tésztagyár - Braibanti hosszú tésztagyártó sor 250 000 000
7. tésztagyár - BÜHLER rövid tésztasor 195 000 000
8. Székesfehérvár extrudáló üzem gépei (Dienst, Vana, Sogem, Lekoss) 258 110 000
9. Székesfehérvár extrudáló üzem egyéb gépei és berendezései 445 605 000
10. a telephelyen lévő egyéb ingóságok (mérőműszerek, szerszámok, kisgépek,
számítógépek szoftverrel, emelők, gépkocsi) 180 928 000
Összesen 1 775 634 000
IX. A CERBONA Zrt. tulajdonát képező alábbi üzletrészek Nettó vételár (Ft)
1. Alba Regia Mercator Kft. 100%-os tulajdoni hányad
Cerbona márkanévvel 285 000 000
2. Boncera Kft. 100%-os tulajdoni hányad 17 300 000
3. Cerbona-Gabona Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
4. Cerbona-Karbantartó Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
5. Cerbona Trade Kft. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
6. Cerbona Global Food S.r.l. 100%-os tulajdoni hányad 100 000
7. Pannon Pan Zrt. 99%-os tulajdoni hányad 100 000
8. Alba-Kenyér Zrt. 40%-os tulajdoni hányad 35 000 000
9. Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt. 4%-os tulajdoni hányad 20 000 000
10. Cerinvest Kft. 3,77%-os tulajdoni hányad 100 000
11. CERBONA Zrt. saját részvényei 0,95%-os tulajdoni hányad 100 000
Összesen 358 000 000

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 923 320 000 Ft+Áfa
Leírás: I. Május 1. u. 53. szám alatti műanyagipari üzem, mely az alábbi vagyonelemeket foglalja magában:

a) belterület 966. hrsz.-ú kivett üzemcsarnok, irodaház, raktár és udvar megnevezésű ingatlan (1,6053 ha).
b)    Gépek, berendezések, felszerelések, számítástechnikai eszközök, irodaberendezések, bútorok.
c)    Készletek (alap- és segédanyagok, fólia késztermékek, alkatrészek).

A fenti vagyonelemek együttes irányára: 918 240 000 Ft.

II. Bethlen G. u. 63. sz. alatt található belterület 6207. hrsz.-ú kivett lakóház, udvar, raktár és fedett parkoló megnevezésű ingatlan (914 m2). Irányár: 3 960 000 Ft.

III. IVECO EUROCARGO 120E tehergépjármű, dízel, gyártási év: 2000, futott km: 530 ezer, műszaki vizsga érvényessége 2010. július 15-én lejárt. Irányár: 1 120 000 Ft.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 880 000 000 Ft
Leírás:
33.000 m2-es területen 5750 m2-es felépítmények gyártósorokkal és berendezésekkel

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 000 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Repülőtér amely jelenleg bérleti szerződéssel üzemeltetve
    
Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 686 724 000 Ft+Áfa
Leírás: I./1 Főút felső 104. - Vetőmagüzem
a)    Ingatlanok, az ingatlan-nyilvántartásban 445. hrsz.-ú, kivett gazdasági épület, udvar, iparvágány. Irányára: 110 000 000 Ft.
b)    Gépek, egyéb berendezések. Irányára: 52 660 000 Ft.

Az I/1. alatt felsorolt vagyontárgyakra részben és egészben is nyújtható be pályázat, azonban az a) és b) csoporton belüli vagyontárgyakra egyedileg nem, csak csoportonként egyben lehet pályázni, azaz csoporton belüli további bontás nem lehetséges.

I/2. Főút felső 117. - Gazdasági épület

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 194. hrsz.-ú, kivett gazdasági épület, udvar, iparvágány. Irányára: 11 800 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 100 000 Ft.

Az I/2. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak a) és b) csoportjára együttesen.

I/3. Panel u. 19. - Vetőmagüzem

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 19073/12. hrsz.-ú, kivett üzemi terület, vetőmagüzem és raktár. Irányára: 120 000 000 Ft.
b)    Gépek, egyéb berendezések. Irányára: 31 000 000 Ft.

Az I/3. alatt felsorolt vagyontárgyakra részben és egészben is nyújtható be pályázat, azonban az a) és b) csoporton belüli vagyontárgyakra egyedileg nem, csak csoportonként egyben lehet pályázni, azaz csoporton belüli további bontás nem lehetséges.

I/4. Külterület - Szerviz, műhely

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 946/13. hrsz.-ú gazdasági épület, udvar. Irányára: 17 000 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 78 000 Ft.

Az I/4. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak a) és b) csoportjára együttesen.

I/5. Külterület - Irodaépületek, raktárak

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 0129/4. hrsz.-ú gazdasági épület, udvar. Irányára: 21 000 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 2 956 000 Ft.

Az I/5. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, a) és b) csoportjára együttesen.

I/6. Ságvári krt. 4. III. emelet - Irodák

a)    Ingatlan, az ingatlan-nyilvántartásban 2015/1/A/3. hrsz.-ú iroda. Irányára: 52 800 000 Ft.
b)    Egyéb berendezések. Irányára: 1 950 000 Ft.

Az I/6. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak a) és b) csoportjára együttesen.

I/7. Készletek

a)    Alkatrészkészlet. Irányára: 71 500 000 Ft.
Az I/7. a) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

b)    Kenőanyagkészlet. Irányára: 800 000 Ft.
Az I/7. b) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

c)    Gép- és géptartozékkészlet. Irányára: 76 500 000 Ft.
Az I/7. c) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

d)    Terménykészlet. Irányára: 6 400 000 Ft.
Az I/7. d) vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

I/8. Szerszámok Irányára: 1 958 000 Ft.
Az I/8. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

I/9. Gépjárművek Irányára: 30 300 000 Ft.
Az I/9. vagyontárgyakra egészben nyújtható be érvényes pályázat, annak egyes elemeire külön-külön nem.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 386 930 000 Ft+Áfa
Leírás: 1. 548/3/A/1-34. hrsz. alatti, természetben Dózsa György út 13. szám alatti 1936 m2 összterületű ingatlanát, melyben 10 üzlethelyiség, 22 iroda és 79 gépkocsibeálló található. Az üzletek, irodák 60%-a bérlőknek van kiadva. Az ingatlan irányára: 385 000 000 Ft.

2. Daewoo Tacuma 1,6 SX 1598 cm3, 2003. évjáratú, fehér, benzines, családi személygépkocsi.Műszaki vizsga 2012. február 16-áig. 1 250 000

3. Ingóságok: a társaság irodájában található irodai berendezések, számítógép, takarítógép. Az irányár: 300 000 Ft

4. Gyémánt körfűrész DD 130, ajánlati ára: 380 000 Ft

Az 1. és 3. pontban jelölt vagyonelemek csak egyben értékesítendők.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 000 577 000 Ft
Leírás: I. Gyertyagyártó üzem

A korábban ötszáz főt foglalkoztató, 98%-ban exportra termelő gyár termékei között megtalálhatók a hagyományosan világításra szánt asztali gyertyák, az adventi, az aromaterápiás, aranyszálas és rusztikus, továbbá ajándékgyertyák, teamécsesek. Az üzem bérleti konstrukcióban jelenleg is működik.

1.    Az ingatlan
-    bruttó alapterülete: 5 ha 8.039
-    beépített területe: 11.610 m2.

Az ingatlan 20 KV-os elektromos betáplálással, önálló, kéttrafós trafóházzal, elkülönített, külön mért víz- és tüzivízrendszerrel, önálló gázcsatlakozással, belső gázrendszerrel, közüzemi szennyvízcsatornával rendelkezik.

A telek közepén, tömbösített kialakítással, belső átjáró kapukkal összekapcsolva áll a gyártócsarnok és a raktárépület.

A 7650 m2 hasznos alapterületű, 4 hajós, BUTLER acélváz szerkezetű, 4 m belmagasságú csarnoképületen belül, mintegy 1623 m2 -nyi területen Ytong válaszfalakkal kialakított, központi fűtésű irodák, tárgyaló, WC-blokkok, öltözők és hozzájuk kapcsolódó WC- és zuhanyzóblokkok, orvosi szoba, üzemi konyha, étkezde, továbbá kisebb műhelyek, raktárak és kiszolgálóhelyiségek talál-

A gyártócsarnokhoz kapcsoltan épült az acélszerkezetű, 8 m belmagasságú, téglalap alakú, egyterű raktár- és csomagolócsarnok. A raktárépülethez csatlakozik a süllyesztett rakodórámpa, melyet két elektrohidraulikus szintkorrektor acélszerkezetű rakodóhíddal egészítettek ki.

A terület hátsó részén, elkülönítetten áll a 463 m2 hasznos alapterületű, acélszerkezetű, 4 m belmagasságú kisebb raktárcsarnok.

Az épületek állapota jó, újszerű.

2.    Gépek, berendezések

A technológia magában foglalja a paraffin és viasz alapanyagok tárolását és előkészítését, valamint a különféle gyertyák gyártásának műveleteit.

A géppark egyaránt használható a magasabb kategóriájú kézi termékek és az automata nagy sorozatú termékek előállítására.

Főbb gépei: az olvasztó, keverő, a gyertyaöntő, préselő és húzó, valamint a kikészítő és csomagoló berendezések.

A kézi gyártásoknál a formák változatosságát a több százezer darabból álló öntőforma-állomány biztosítja.

A sorozattermékekhez három nagyteljesítményű gyertyahúzó gép, egy teamécses-gyártó gép és két gyertyaprésgép áll rendelkezésre.

Az üzem saját karbantartó és szerszámkészítő műhellyel rendelkezik.

3. Készletek

A gyertya- és mécsesgyártáshoz használt alapanyagok (paraffin, illatosított paraffin, illatosítok, színezőanyagok, kanócok, zselék, sóder, mosott homok), segédanyagok és csomagolóanyagok (festékek, poharak, gyertyatartók, üvegek, címke, tasak, zacskó, válaszlap, tálca) és késztermékek (gyertyák, mécsesek, egyéb termékek).

A felszámoló az I. pontban körülírt gyertyagyártó üzemet egy tételben kívánja értékesíteni.

Irányár:
-    Ingatlan: 518 000 000 Ft + áfa.
-    Gépek, berendezések: 319 000 000 Ft + áfa.
-    Készlet: 130 577 000 Ft + áfa.
Összesen: 967 577 000 Ft + áfa.

II. belterület 1985. hrsz.-ú beépítetlen ingatlan
Az ingatlan infrastruktúrával ellátott, közvetlenül a gyertyagyártó üzem mellett helyezkedik el.Irányár: 33 000 000 Ft.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 095 000 000 Ft
Leírás:
2 ha 8596 m2-es területen műanyag feldolgozó komplett gyár

0238/21. hrsz. alatt felvett, kivett telephely nyilvántartási ágú, 2 ha 8596 m2 alapterületű külterületi ingatlan, amelyen található felépítményekben található eszközök műanyag-feldolgozó kapacitást alkotnak (Ingatlan)
565 000 000
vagyoni értékű jogok (számítógépes szoftverek, programok), szellemi termékek, műszaki berendezések, gépek, felszerelések (EUROGLASS - Technológia) 218 000 000
járművek: Skoda Pick Up tgk., IVECO tgk., IVECO tgk., pótkocsi BVG NPT típ., Renault Trafic zárt tgk., Renault Laguna szgk. (EUROGLASS - Járművek)

vagyoni értékű jogok (számítógépes szoftverek, programok), szellemi termékek, üzemi gép, felszerelés, irodai berendezések, klisék, segédanyagok, termelő gépek, berendezések (GYH-PACK - Technológia)
58 000 000

 műanyagipari gépek, berendezések, eszközök (CARPATHIA - Technológia)
118 000 000
műanyagipari és szerszámgépek (POLYACT - Technológia) 36 000 000
járművek: Peugeot Expert tgk., Nissan szgk., Renault Mester tgk. (POLYACT - Járművek) 5 000 000

értékesítéssel összefüggő beruházások megtérítése az „EUROGLASS PA" Kft. „f. a." részére (Beruházások) 35 000 000
0238/37. hrsz. alatt felvett, kivett közforgalom elől el nem zárt magánút nyilvántartási ágú, 5180 m2 alapterületű külterületi ingatlan (Út) beruházás megtérítése 60 000 000

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 700 000 000 Ft+Áfa
Leírás: öblösüveg gyártó üzem, belső ipari övezetben amely a kézi magasabb minőségű egyedi kézzel gyártott termékek és a gasztronómiai, háztartási gépi termékek gyártására specializálódott. A gyár 8,2 ha-os területen helyezkedik el 39.245 m2 beépített területtel.
- Ingatlanár: 302 mFt
- technológia 297,5 mFt
- készlet 112,5 mFt

Működő üzem,
Irányár: 8 000 000 Ft
Leírás:      

külterületi tej és sajtfeldolgozó üzem, működésképesen, engedélyekkel, technológiával

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Befejezetlen beruházás,
Irányár: 4 248 514 580 Ft
Leírás:

- 3410/4. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, autószalon és szerviz. Területe: 1.5847 m2.
Irányár: 609 322 500 Ft + áfa.

- 3410/5. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, üzemanyagtöltő állomás és mosó.
Területe: 8000 m2. Irányár: 123 120 000 Ft + áfa.

- 3410/6. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, beépítetlen terület. Területe: 3.8346 m2.
Irányár: 316 814 652 Ft + áfa.

- 0368/108. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, felvonulási terület. Területe: 1.3926 m2.
Irányár: 115 056 612 Ft + áfa.

- 3413. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, beépítetlen terület. Területe: 2965 Irányár: 24 496 830 Ft + áfa.

- 3372. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, telephely. Területe: 1.1267 Irányár: 165 928 500 Ft + áfa.

- 0368/106. hrsz.-ú ingatlan 1693/2249 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, felvonulási terület. Területe: 2249 m2.
Irányár: 13 987 566 Ft + áfa.

- 3414. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, beépítetlen terület. Területe: 3069 m2.
Irányár: 12 678 039 Ft + áfa.

- 3359/1. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 33 m2. Irányár: 113 603 Ft + áfa.

- 3359/2. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 33 m2. Irányár:
113 603 Ft + áfa.

- 3359/3. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, irodaház, raktár és műszaki állomás.
Területe: 6.9762 m2. Irányár: 1 542 928 500 Ft + áfa.

- 3359/3. hrsz.-ú ingatlan területén található egy 12.020 m2-es raktár, melyen perfeljegyzés van tulajdonjog-megállapítás
Irányár: 1 199 422 250 Ft + áfa.

- 2752/14. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 778 m2. Irányár: 6 427 836 Ft + áfa.

- 3359/3. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 412 m2. Irányár: 3 403 944 Ft + áfa.

- A kft. tulajdonát képező eszközök többségét egy logisztikai vállalkozás gépei, berendezései - úgymint targoncák, polcrendszerek, kódleolvasók, járműszervizeléshez szükséges emelők, fékpadok, szerszámok, irodakonténerek, fúrók, csavarhúzók, hegesztőgépek, kisgépek, öltözők, valamint irodabútorok, szerverek, számítógépek, nyomtatók, telefonok, egyéb irodai eszközök, konyhabútorok, konyhai eszközök, gépek teszik ki.
Irányár: 113 711 895 Ft + áfa.

- Mercedes 1632. Gyártási év: 1983. Irányár: 648 000 Ft.
- Nissan Atleon 140.75. Gyártási év: 2004. Irányár: 186 300 Ft.
- Kassbohrer pótkocsi. Gyártási év: 1981. Irányár: 16 200 Ft.
- Sommer AWR 180 TVL. Gyártási év: 1987. Irányár: 137 700 Ft.

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 24 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 9 425 000 Ft+áfa
Leírás: 1.    Piliscsaba településen, ezen belül az ún. Garancsliget lakóparkban, az ún. Garancstetőn, az ún. Álomvölgy lakóparkban és az ún. Csabagyöngye Lakókertben található ivóvízvezeték-rendszerét, illetve üzemeltetési jogát azzal, hogy annak pontos tulajdoni, illetve üzemeltetési jogi kérdései - elsősorban Piliscsaba Község Önkormányzatával - egyértelműsítendők, tisztázandók. Jelenleg az ivóvízvezeték-rendszer használata használati megállapodás alapján a DMRV Zrt.-t illeti.

Nettó irányár: 1 500 000 Ft.

2.    Lovászpatona, Pápateszér, Bakonytamási, Gic, Nagydém, Bakonyszentiván és Bakonyság települések adós gazdasági társaság által kiépített vízvezeték-hálózata és annak üzemeltetési joga az alább részletezettek szerint. [Egyidejűleg tájékoztatjuk a pályázni szándékozókat, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése szerint a vízrendezés a települési önkormányzat kötelezően ellátandó feladata.]

Romándi átadási pontba beépített Combi vízmérő,

névleges átmérő 150 COMBI távadós vízmérő (a vezeték megbontásával),

2    db átmérő 300/150 öntvény szűkítő beépítésével. Nettó irányár: 400 000 Ft.

Lovászpatona Szőlő-hegy vízhálózata, átmérő 110 KPE vízvezeték 1660 folyóméter 6 db névleges átmérő 80 föld feletti tűzcsap és 6 db tolózár beépítési készlet beépítésével,

95 db átmérő 32 KPE cső bekötés átlag 4,4 folyóméter bekötési hossz/db (418,8 folyóméter) vízmérő felszereléssel. Nettó irányár: 1 100 000 Ft.

Bakonyság külterületén található vízhálózat (Kisdém-puszta)
(2003. december hónapban épült),
átmérő 110 KPE vízvezeték 1970,7 folyóméter
3    db névleges átmérő 80 föld feletti tűzcsap és
4    db tolózár beépítési készlet beépítésével Bekötés: átmérő 40 KPE cső.
Nettó irányár: 2 500 000 Ft.

Hathalom vízhálózata,
átmérő 110 KPE vízvezeték 377 folyóméter
4 db tolózárral és
2    db közkúttal
átmérő 63 KPE vezeték 140 folyóméter.
Nettó irányár: 750 000 Ft.
Pápateszéri temetőben található új közkút,

1 db új közkút, bekötéssel, víztelenítő főcsappal, átmérő 32 x 27 folyóméter vezetékkel. Nettó irányár: 25 000 Ft.

Bakonykarszt Rt. URH rendszerről történő leválasztása Pápateszér iparterületén található vízvezeték-hálózat, átmérő 110 KPE víz gerincvezeték 916 folyóméter hosszban 4 db Hawle tolózár beépítési készlettel, csapzárral, csapszekrénnyel, ellenkarimákkal,

3    db névleges átmérő 80 föld feletti tűzcsappal.

Leágazás készítése meglévő vezeték szétvágásával, vezeték zárásával, ürítéssel, T-idom beépítésével.
Bekötés vágóhídhoz átmérő 32/1" menettel,
10 folyóméter átmérő 32 vezetékkel, 1 db vízmérővel.
Nettó irányár: 3 000 000 Ft.

URH távadó kiépítése,
Controlsoft URH távadó kiépítése (Bakonykarszt Rt. URH rendszerről történő leválasztása). Nettó irányár: 150 000 Ft.
Nettó irányár összesen: 7 925 000 Ft.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 136 570 000 Ft
Leírás: kivett telephely és 4 db épület    Faiskola u. 11.    90 000 000 Ft
kivett lakóház udvar    József Attila u. 70.    23 000 000 Ft
kivett présház    Borház sor 12.    500 000 Ft
kivett présház    Borház sor 14.    1 800 000 Ft
kivett présház    Borház sor 20.    1 200 000 Ft
lakás    Grónay u. 12. fszt. 3.    20 000 000 Ft

Lakókocsi 1982. évi    XDL-767    70 000

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 203 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
egyben értékesítendő az adós társaság tulajdonát képező, 31 353 m2 alapterületű, kivett üzemi épület és telephely jelölésű, természetben Sármelléken, Ízek útja 1. szám alatt található, a felszámolás alatt folyamatosan működő készételgyár és szendvicsüzem, annak jelenleg érvényes, illetve határozott időre kötött szerződéseivel, vevőállománnyal, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó (gépek, berendezések) vagyonával, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában meglévő félkész és késztermékekkel, alap- és segédanyagokkal, a felszámolás szakaszában speciális igényekre kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával, a társaság vagyoni értékű jogaival és a folyamatos működésből eredő követelés és kötelezettségállománnyal együtt.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Üzlethelyiség, Telephely, Üzletrész, felépítmény (épület),
Irányár: 452 815 450 Ft+Áfa
Leírás: 1.Síkvölgyi út, külterület 0737/5. hrsz.-ú, 3.226 m2 üzem (régi üzem), 0737/6. hrsz.-ú, 4.210 m2 üzemi út, 0737/8. hrsz.-ú, 12.959 m2 üzem és húsfeldolgozó (új üzem), 0737/9. hrsz.-ú, 3.491 m2 üzem; 00737/10. hrsz.-ú, 5.975 m2 üzem 1/1 tulajdoni hányada.

A teljes ingatlanterülete: 29 861 m2.

A telekterület jellemzői:

Az öt helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan a valóságban szervesen egy egységet alkot, a belső telekhatárok nincsenek jelölve. A terület szabálytalan sokszögű alakú, gyakorlatilag sík felszínű.

Az ingatlan beépítettsége kb. 18%-os.

Közműellátottság:

Az ingatlan az alábbiak szerint közművesített: elektromosenergia-ellátás (oszloptranszformátor a telek területén); vezetékes vízellátás; szennyvíz-elvezetés (előtisztítás után átemelő szivattyúval csatlakozik a kommunális hálózatra); tartályos PB-gáz ellátás (két külön hálózat a régi húsfeldolgozóhoz, illetve az új üzemi épülethez); egyéb (tüzivízhálózat, térvilágítás az üzemépület homlokzatán).

A közműhálózat (víz, csatorna, áram), valamint a húsüzem kapubejárata a teljes ingatlannal összefüggő rendszert alkot.

A vevőnek a közművek fogyasztásának a külön mérési lehetőségéről (megosztásáról) saját magának kell gondoskodnia.

A húsüzem hűtőrendszere jelenleg nem használható, helyreállítási költsége megközelítőleg az alábbi:

Régi húsüzemnél (0737/5. hrsz.) kb. 5 M Ft.

Új húsüzemnél (0737/6. hrsz.) kb. 15-20 M Ft költséget igényel.

Az épületek legfontosabb jellemzői:

a) Portaépület:

Az ingatlan főbejárata közelében álló, az 1990-es években létesített földszintes épület. Beton sávalapozású, tégla határoló falazatú, vb. födémes, síkpala fedésű, magastetős kialakítású. Nyílászárói fából készültek, hőszigetelő üvegezéssel. Padozata PVC, illetve mettlachi, fénycsöves világítású. Hasznos alapterülete kb. 58 m2. Céljának megfelelő műszaki állapotban van.
b)    Régi üzemi épület:

A bejárattól jobbra található, eredetileg az 1970-es években épített, majd átalakított és kibővített, kétszintes épület. Beton sávalapozású, tégla falazatú, vb. födémes, síkpala fedésű, magastetős. Az épület földszintjén kétnemű fekete-fehér öltöző, valamint húsüzemi gyártó helyiségek kaptak helyet. Ezek között közlekedők, manipulációs terek, mínuszos hűtőkamra, raktárhelyiségek találhatók. A gyártóüzemi épületrész hűtött légterű, falai burkoltak, illetve hőszigeteltek. A kazánhelyiségben 2 db Fűtőber MVT 2000 típusú gázkazán található.

Az emeletre belső lépcső vezet. Ezen a szinten parkettaburkolatú tanácsterem és irodák, irattár, valamint vizesblokk található. A homlokzati nyílászárók fából készültek, a fűtési rendszer radiátoros, meleg vizes.

Az épület összes hasznos alapterülete 480 m2 + 465 m2 = 945 m2.

Az épület mögött, attól északi irányban 5 kamrából álló hagyományos, ún. kőfüstölő épületrész található, amelyet technológiai átjáró folyosó köt össze a földszinti üzemi területtel.

c)    Szociális és irodaépület:

Ez a földszintes épület az 1960-as években épülhetett, az ingatlan középső részén található. A 2005-ben végrehajtott rekonstrukció során teljesen átépítették, korszerűsítették. Szerkezetét tekintve beton sávalapon álló, tégla falazatú, előregyártott gerendás béléstestes födémű, lapostetős. Az épületben középfolyosóról nyíló irodák, kétnemű vizesblokk, teakonyha és étkező, valamint férfi-női öltözők és fürdők találhatók. Az új húsüzemi épülethez átjáró folyosóval kapcsolódik. Az épület hasznos alapterülete 486 m2 . Jó műszaki és esztétikai állapotban van.

d)    Új húsüzemi épület:

Ez a 2005-ben újonnan létesített épület az ingatlan központi épülete. Előre gyártott vasbeton pillérekkel készült, 6 m x 30 m-es kiosztásban. A pilléreken acél rácsos tartó helyezkedik el, melyre egyrészt a mennyezeti tetőpanelek vannak függesztve, másrészt a tetőborítás van erősítve. Az üzem belső falai 10-12-16 cm vastagságú szendvicspanelekkel készültek. A panelek külső felületén horganyzott, beégetett festésű mikrobordás acéllemez fegyverzetűek, poliuretán hőszigetelésűek. A homlokzati határoló falak belső oldala is szendvicspanelekből készült, a külső burkolat acél szelemenekre épített LPT 45 jelű trapézlemez-burkolat.

A padozat az üzem jellegének megfelelően 2%-os lejtéssel, megfelelő számú padlóösszefolyóval készült, öntött műgyanta csúszásmentes felülettel. A belső falaknál monolit vb. lábazat készült 45 cm magasságig. A technológiai terekben 12 cm-es szendvicspanel álmennyezet került beépítésre. A belső ajtók részben rozsdamentes acél tolóajtók, részben egy- és kétszárnyú ajtók. A világításra IP54 védettségű fénycsöves, illetve hagyományos izzós, műanyag házas lámpatestek szolgálnak. Az épület egy részében magaspálya van beépítve. Elektromos erőátviteli rendszer és sűrített levegő hálózat ugyancsak kiépített.

Az épület északkeleti homlokzatán 4 db, légtömör csatlakozást biztosító, szekcionált kapus tehergépkocsi rakodó épült, rámpa kiegyenlítő berendezéssel.

Az üzem számára központi ammóniás hűtőberendezés létesült, amelynek fő egységei a szomszédos kiszolgálóépületben kaptak helyet. A rendszer kétfokozatú, közvetlen elpárolgású. Az alsó fokozat -30 °C-os (a kéregfagyasztó és a -18 °C-os tároló számára), a felső fokozat -10 °C-os elpárolgási hőfokon üzemel. A hűtőkompresszorok, a folyadékleválasztók és a frisslevegő hűtéshez szükséges glikolos rendszer a kiszolgálóépületben, a kondenzátorok a kiszolgálóépület tetején kaptak helyet. A fő gerincvezetékek és a szelepcsoportok az üzemi épület mennyezeti szerelőterében húzódnak. Az üzemi helyiségek hűtését nagyteljesítményű ventilátoros léghűtők végzik. A húsüzemi épület 54,4 m x 30,6 m befogadó méretű, összes hasznos alapterülete 1.562 m2. Az épület korának megfelelően korszerű, jó műszaki és esztétikai állapotban van.

e)    Kiszolgálóépület:

Ez az épület is 2005-ben létestült, a húsüzem közelében található. Beton sávalapozású, tégla falazatú, monolit vasbeton födémű, lapostetős kialakítású. A kazánház felett ún. repülő födém készült. A homlokzati nyílászárók acélszerkezetűek, a padozat simított beton, műgyanta bevonattal, illetve lapburkolat. Az épületben kazánház és hűtőgépház, valamint TMK-műhely és öltözőhelyiségek kaptak helyet. Az épület hasznos alapterülete 251 m2

. Jó műszaki és esztétikai állapotban van. A kiszolgálóépület közelében helyezték el a fűtőberendezések PB-gáz igényét kielégítő nagytartályos tárolót.

f)    Szennyvízkezelő épület:

Ez az épület is 2005-ben létesült, a délnyugati telekhatár közelében található. Beton sávalapozású, tégla falazatú, könnyűszerkezetű födémű, a nyeregtető trapézlemez fedésű. A homlokzati nyílászárók fémszerkezetűek, a padozat simított beton műgyanta bevonattal, a falon csempeburkolat. Fénycsöves világítású.

A technológiai szennyvíz előszűrésére szolgáló berendezések elhelyezését biztosítja.

Hasznos alapterülete 60

g)    Régi kazánház:

Ez az épület az 1960-as években, a bányaüzemi időkben létesülhetett, az ingatlan északi részén található. Beton pont-, illetve sávalapozású, acél tartóvázas, tégla határoló falazatú, födém nélküli, alumínium trapézlemez fedésű, nagy belmagasságú. A homlokzati nyílászárók fémszerkezetűek, helyenként kopilit üvegezésű, a padozat simított beton.

Az épület eredeti funkcióját elvesztette, de hidegraktárként hasznosítható. Mellette egy kb. 15 m magas téglából falazott kémény áll.

Az épület hasznos alapterülete kb. 305 m2.

h)    Egyéb felépítmények:

Az ingatlan északi telekhatára közelében található 3 db téglából falazott, illetve fából készített épület, tároló szín. Ezek a bányaüzemi időkben létesültek, hosszú évek óta használaton kívüli állapotban vannak. Műszakilag annyira lepusztultak, hogy forgalmi értéket nem képviselnek. Az ingatlant a tulajdoni lapok szerint összesen 1.727 m2-en 20 kV-os magasfeszültségű légvezetékre vonatkozó vezetékjog terheli (a helyszínrajzon 35 kV-os vezeték van jelölve). A valóságban ez azt jelenti, hogy az északi és a nyugati telekhatáron belül, a terület felett magasfeszültségű légvezeték húzódik, több nagyméretű vezetéktartó oszloppal. Ugyancsak a vezetékhez kapcsolódóan az ingatlan belső területén áll egy többszintes transzformátorház, amely az áramszolgáltató tulajdonában van. Ennek az épületnek a léte nincs a tulajdoni lapon feljegyezve, de ténylegesen megtalálható.

A magasfeszültségű légvezeték, az oszlopok és a védőtávolság mindenesetre az ingatlan jelentős részét érintik és a használhatóságot kedvezőtlenül befolyásolják.

i) Ingatlanhoz kapcsoló műszaki berendezések:

1313 számlaosztályban nyilvántartott műszaki berendezések, szennyvíz-előkezelési technológiához kapcsolódó berendezések, az üzem előírásos működésének a feltétele, az eszközök használható állapotban vannak, becsértékük: 7 791 000 Ft.

j) Egyéb irodai és igazgatási berendezések:

Vegyes összetételű 141 számlaosztályba tartozó üzemi berendezések és felszerelések 2 268 000 Ft becsértéken, 144 számlaosztályba tartozó irodai, igazgatási berendezések 1 398 000 Ft becsértékben. Egy része újonnan került beépítésre a húsüzemi épületbe. A bútorok a Síkvölgyi úti irodaépületben megtalálhatók.

k) Göngyöleg:

2233 és 281 számlaosztályba tartozó göngyölegek (ládák, rekeszek, raklapok, hordók, konténerek) feltételfüzetben foglalt felsorolás szerint 6 662 590 Ft becsértékben.

l) Termelőgépek, berendezések:

1311-es számlaosztályba tartozó termelőgépek és berendezések 1-30. sorszámig, 32 977 500 Ft-os becsértéken.

f)    Szerszámok és gyártóeszközök:

1312    számlaosztályba tartozó eszközök 1-16. sorszámig 1 764 000 Ft-os becsértéken.

g)    Számítástechnikai eszközök:

145 számlaosztályba tartozó eszközök, 23 tétel 156 000 Ft becsértéken.

A fenti ingatlan és a hozzá tartozó tárgyi eszközök irányára 400 000 000 Ft + áfa, mely fordított adózással fizetendő.

Fizetendő bánatpénz: 12 000 000 Ft.

Vételi ajánlatot zárt borítékban „PALATIN TATABÁNYA, SÍKVÖLGYI ÚTI ÜZEMEK EGYÜTT" megjelöléssel ellátva kell benyújtani.

Az 1. sz. alatt meghirdetett húsüzemi ingatlanokat külön-külön is meg lehet vásárolni (régi és új húsüzem) az alábbiak szerint:

1/A) Síkvölgyi út, külterület 0737/5. hrsz.-ú, 3.226 m2 üzem (régi húsüzem) 1/1 tulajdoni hányada, valamint a 0737/6. hrsz.-ú, 4.210 m2 üzemi út 1258/10000 tulajdoni hányada.

A közműhálózat (víz, csatorna, áram), valamint a húsüzem kapubejárata a teljes ingatlannal összefüggő rendszert alkot. A vevőnek a közművek fogyasztásának a külön mérési lehetőségéről (megosztásáról) saját magának kell gondoskodnia.

A húsüzem hűtőrendszere jelenleg nem használható, helyreállítási költsége megközelítőleg a régi húsüzemnél (0737/5. hrsz.) kb. 5 M Ft.

A fenti ingatlan irányára: 70 000 000 Ft + áfa, mely fordított adózással fizetendő.

1/B) Síkvölgyi út, külterület, 0737/8. hrsz.-ú, 12.959 m2 üzem és húsfeldolgozó, 0737/9. hrsz.-ú, 3.491 m2 üzem; 00737/10. hrsz.-ú, 5.975 m2 üzem (új húsüzem) 1/1 tulajdoni hányada, valamint a 0737/6. hrsz.-ú 4.210 m2 üzemi út 8742/10000 tulajdoni hányada.

A közműhálózat (víz, csatorna, áram), valamint a húsüzem kapubejárata a teljes ingatlannal összefüggő rendszert alkot. A vevőnek a közművek fogyasztásának a külön mérési lehetőségéről (megosztásáról) saját magának kell gondoskodnia.

A húsüzem hűtőrendszere jelenleg nem használható, helyreállítási költsége az új húsüzemnél (0737/6. hrsz.) kb. 15-20 M Ft költséget igényel.

Ingatlanok kapcsolódó műszaki berendezések:

1313    számlaosztályban nyilvántartott műszaki berendezések 48 tétel, szennyvíz-előkezelési technológiához kapcsolódó berendezések, az üzem előírásos működésének a feltétele, az eszközök használható állapotban vannak,
becsértékük: 7 791 000 Ft.

Egyéb irodai és igazgatási berendezések:

Vegyes összetételű 141 számlaosztályba tartozó üzemi berendezések és felszerelések 12 tétel 2 268 000 Ft becsértéken, 144 számlaosztályba tartozó irodai, igazgatási berendezések 30 tétel 1 398 000 Ft becsértékben. Egy része újonnan került beépítésre a húsüzemi épületbe. A bútorok a Síkvölgyi úti irodaépületben megtalálhatók.

Göngyölegek:

2233 és 281 számlaosztályba tartozó göngyölegek (ládák, rekeszek, raklapok, hordók, konténerek) feltételfüzetben foglalt felsorolás szerint 6 662 590 Ft becsértékben.

Termelőgépek, berendezések:

1311-es számlaosztályba tartozó termelőgépek és berendezések 1-30. sorszámig, 32 977 500 Ft-os becsértéken.

Szerszámok és gyártóeszközök:

1312 számlaosztályba tartozó eszközök 1-16. sorszámig 1 764 000 Ft-os becsértéken.

Számítástechnikai eszközök:

145 számlaosztályba tartozó eszközök 23 tétel, 156 000 Ft becsértéken.

A fenti ingatlan és hozzá tartozó műszaki és igazgatási berendezések
irányára: 330 000 000 Ft

2.    Renault KANGO (frsz.: HBK-543) tehergépkocsi, 1999. novemberi évjárat, 350 000 km-t futott, erősen használt, korrodált.

A fenti gépkocsi irányára: 220 000 Ft + áfa, amely fordított adózással fizetendő.

3.    Renault Master 2.5 DCI (frsz.: IKM-930) 2002. novemberi évjáratú, hiányos, jelenleg üzemképtelen gépjármű.

A fenti gépkocsi irányára 400 000 Ft + áfa, mely fordított adózással fizetendő.

4.    Üzletrész: SOLVENT Kereskedőház Kereskedelmi Zrt. (Cg.: [01 10 042444]; 1097 Budapest, Illatos út 38/A) 1 930 000 Ft névértékű üzletrésze.

Az 1 930 000 Ft névértékű üzletrész a SOLVENT Kereskedőház Zrt.-ben 0,4%-os tulajdonosi hányadot biztosít. Az üzletrész irányára: 3 000 000 Ft.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 550 000 000 Ft
Leírás:
biodiesel gyártó üzemének alábbi vagyonát csak és kizárólag együttesen:
Az első ütem a 25 ezer tonna éves biodízel (észterező) kapacitás létrehozása mellett magában foglalta a teljes logisztikai rendszer, valamint 40 ezer tonna olajosmag préskapacitás kiépítését, mellyel a társaság rugalmasabban tudja biztosítani a szükséges olajmennyiség egy részét. Az első ütem beruházási értéke 3,3 milliárd forint. A beruházás kezdete óta a próbaüzemek lezárultak, a kiszállítások megindultak.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Gép, berendezés, Követelés, Telephely,
Irányár: 193 300 000 Ft+Áfa
Leírás:
13.877 m2-es és 4.260 m2-es telephelyek üzemi épületekkel a Kiss Ernő utcában
valamint:
95 tétel műhely és irodaberendézés 6,5 mFt
Borsodchem Zrt-vel szembeni peresített követeléls 2 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 70 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.    Közpark és ipartelep megnevezésű, Jászboldogháza, Rákóczi út 24. szám alatt található ingatlan. A telek teljes területe 27 803 m2, a rajta található felépítmények hasznos alapterülete 5115 m2, amely iroda épületből, műhelyből, csarnokból, valamint raktárakból áll. A telek beépítési mértéke nincs lekötve, a jelenlegi felépítmények területe növelhető. Az ingatlan összközműves, az Ipartelep előtt parkosított terület, benne kiépített parkolók, a terület megfelelő módon kerített, jól zárt, a beépítetlen telekrész döntő többsége beton térburkolattal ellátott.

Az ingatlanon korábban radiátorgyártási technológia továbbra is alkalmas ezen tevékenységre.

Irányár: 150 000 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely, Vagyoni értékű jog, feldolgozandó vagy bontandó (hulladék) elemek,
Irányár: 1 200 000 000 Ft+Áfa
Leírás: I.  Rákóczi u. 161. szám alatti papírgyár üzem, mely az alábbi vagyonelemeket foglalja magában:

a)    Ingatlanok: 13., 14/1., 14/2., 14/3., 16., 17., 18., 31/1., 31/2., 032/14., 032/15., 111/1. hrsz.-ú és Süttő 0234/1/A. hrsz.-ú ingatlanok.

b)    Gépek, berendezések, felszerelések, járművek.

c)    Műszaki anyagkészlet, egyéb anyagok.

A fenti vagyonelemek együttes irányára: 1 157 000 000 Ft.

II.    Védjegyek, márkanevek: CREPTO, SZILVIA, NÁRCISZ, „PISZKEI PAPÍR MINDEN ESETRE", „PAPÍR AMI ELÉRHETŐ", „PISZKEI PAPÍR RT".

A védjegyek, márkanevek irányára: 43 000 000 Ft.

A felszámoló a papírgyárat egyben kívánja értékesíteni, de lehetőség van egyes vagyonelemekre külön pályázat benyújtására. A papírgyár megvásárlásának a feltétele, hogy a pályázó a környezeti kárelhárítási feladatokat átvállalja.

Működő üzem, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség,
Irányár: 53 600 000 Ft
Leírás:
Diószegi út 32 alatti 1788 m2-es területen benzinkút működő állapotban, technológiával

Működő üzem, Telephely,
Irányár: 95 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Ipark krt. 2/B alatti 4558 m2-es telephelyen 1764 m2-es üzemcsarnok határozatlan bérleti joggal bérlővel

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan,
Irányár: 616 295 000 Ft
Leírás:
Sorszám Megnevezés Terület (m2) Irányár (Ft)
Győr, Fehérvári út 75. sz. ingatlan
1 Épület és udvar (iroda-öltöző) 890 85 000 000,00

Budapest
2 Budapest, Hold u. 15. sz. lakás 64 25 000 000,00
Győr, Bajcsy-Zsilinszky u., Bajcsy-Zsilinszky u. 68. (egyben pályázható)
3 Irodacsoport (irodaépület Bajcsy-Zsilinszky u. 68. fszt. 1.) 424,54 264 000 000,00
4 Irodacsoport (irodaépület Bajcsy-Zsilinszky u. 68. fszt. 2.) hozzá tartozó P9, P12 és P16 udvari parkolók 633,89
5 Pinceszint (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 68.) 96,91 5 000 000,00
6 Padlásszint (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 68.) 724,08 51 000 000,00
7

8.
Lakóház, udvar (Győr,  Rónay J. u 12

Lakóház udvar Győr Kötelek u 4.
4750

285
175 750 000,00

10 545 000,00

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 323 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Verőszalau. 1-3 alatti telephely. Besorolása: belterület, kivett, műemlék.
Hrsz.: 2720. Tulajdoni hányad: 6700/24176.
Jelenleg osztatlan közös tulajdonban van az Integrált Borgazdaság Zrt. „f. a." céggel, a megosztás közjegyzői okiratban rögzített, természetben meghatározott terület. Az értékesítésre meghirdetett területe: 6700 m2, a rajta található épületek összes nettó területe: 4986 m2. A telephelyen jelenleg palackozás és raktározás folyik.Irányár: 188 000 000 Ft.

Borpalackozó gépsor:
A töltő gépsor névleges kapacitása 15-20 millió palack/év. Üzembehelyezés ideje jellemzően 1983 és 2005 évek. A palackozó jelenleg bérbeadással hasznosul.A technológia 54 gépegységet tartalmaz, mely többségére a jelenlegi bérlőnek elővételi joga van. A gépsor vezérgépei: palackmosó, palacköblítő-töltő-záró, címkéző, borszűrő tartályok, tárolóedények. 135 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet,
Irányár: 1 143 935 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.1 Borászati üzem: 402 mFt

Az 1. számú vagyonelem    Borászati üzem   
    1.1. 2720. helyrajzi szám alatt nyilvántartott, kivett telephely megnevezésű, műemlék jellegű, 24.176 m2 nagyságú ingatlan 17476/24176 tulajdoni hányada   
    1.2. 2876. helyrajzi szám alatt nyilvántartott, kivett épület megnevezésű, 10.879 m2 nagyságú ingatlan 1/1 tulajdoni hányada    402 000 000 Ft + áfa
    1.3. 2709. helyrajzi szám alatt nyilvántartott, kivett épület és udvar megnevezésű, 1.501 m2 nagyságú ingatlan 1/1 tulajdoni hányada   
    1.4. Technológia, gépek, berendezések, tartályok, hordók, anyagok    356 000 000 Ft + áfa

Az 1. számú vagyonelemhez tartozó 1.1-1.4. pontban megjelölt vagyonelemek tekintetében a kiíró értékesítési szándéka egységes és oszthatatlan. Ajánlatot benyújtani kizárólag valamennyi vagyonelemre együttesen lehet. A kiíró rögzíti, hogy az 1.1. számú ingatlan tekintetében jogszabályon alapuló elővásárlási jog áll fenn. Az eladó telephelyén 2007-ig szőlőfeldolgozást és borkészítést végeztek, jelenleg bortárolás történik. A borászati üzemhez tartozik mintegy 13.621 m2 alapterületű, 4,5 km hosszúságú földalatti vájt pincerendszer. A pincében jellemzően ászokhordók és vasbeton tartályok, a felszínen vasbeton és kóracél tartályok találhatók. Az összes tárolótér mintegy 150 ezer hl. Jelen ajánlattételi felhívás terjedelmi korlátaira tekintettel a kiíró a meghirdetett borászati üzem leírását és jogi helyzetét, a borászati üzem részét képező technológiát és eszközöket, a közüzemi feltételrendszert, az ajánlattétel, továbbá az ajánlattétel és értékelés feltételeit a nyilvános pályázati felhívás és tájékoztató kiadványban (a továbbiakban: tájékoztató) közli.

A 2. számú
vagyonelem: Palackozott borok (2004. és 2005. évjárat) (0,75 l/palack) Tibavölgyi Kékfrankos 10 000 palack (450 Ft + áfa/db), 7200 Ft + áfa/csomag
A 2. vagyonelem 16-os rekeszben (csomagban) található. Ajánlatot benyújtani kizárólag egy, több, illetve valamennyi csomag tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes csomag megvásárlására vonatkozik. A palack árát az irányár tartalmazza, a gyűjtőgöngyöleg ára (rekesz, raklap) az eladási árat a következő tételekkel növeli: rekesz 400 Ft + áfa/darab, raklap 1250 Ft + áfa/darab.

A 3. számú 
vagyonelem: Palackos érlelésű borok (2002-2005. évjárat) (0,75 l/palack) 26 000 darab  450 Ft + áfa/db,
A 3. számú vagyonelem tekintetében ajánlatot benyújtani kizárólag minimum fajtánként 500 (ötszáz) darab, fajtánként ennél több, illetve valamennyi darab tekintetében lehet. Azon fajtáknál, amelyeknél az eladásra kínált mennyiség nem éri el az 500 (ötszáz) darabot, ajánlatot benyújtani kizárólag a teljes mennyiség tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes darab megvásárlására vonatkozik. A 3. számú vagyonelem fajtánkénti felsorolását a tájékoztató tartalmazza.

A 4. számú 
vagyonelem: Palackos érlelésű borok (1997-2000. évjárat), (0,75 l/palack) 68 500 darab  350 Ft + áfa/db

A 4. számú vagyonelem tekintetében ajánlatot benyújtani kizárólag minimum fajtánként 500 (ötszáz) darab, fajtánként ennél több, illetve valamennyi darab tekintetében lehet. Azon fajtáknál, amelyeknél az eladására kínált mennyiség nem éri el az 500 (ötszáz) darabot, ajánlatot benyújtani kizárólag a teljes mennyiség tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes darab megvásárlására vonatkozik. A 4. számú vagyonelem fajtánkénti felsorolását a tájékoztató tartalmazza.

5. számú vagyonelem: Muzeális borok (1968-1988. évjárat), (0,70 l/palack)   
5.1. 19 000 darab    300 Ft + áfa/db, bruttó 375 Ft/db
5.2. 61 000 darab    500 Ft + áfa/db, bruttó 625 Ft/db
5.3. 21 100 darab    1000 Ft + áfa/db, bruttó 1250 Ft/db
5.4. 17 700 darab    1500 Ft + áfa/db, bruttó 1875 Ft/db
5.5. 13 200 darab    2000 Ft + áfa/db, bruttó 2500 Ft/db
5.6. 3800 darab    2500 Ft + áfa/db, bruttó 3125 Ft/db
5.7. 20 900 darab    3000 Ft + áfa/db, bruttó 3750 Ft/db

Az 5.1-5.7. számú vagyonelemek tekintetében ajánlatot benyújtani fajtánként és évjáratonként minimum 500 (ötszáz) darab, fajtánként és évjáratonként ennél több, illetve valamennyi darab tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes darab megvásárlására vonatkozik. Azon fajtáknál és évjáratoknál, amelyeknél az eladásra kínált mennyiség nem éri el az 500 (ötszáz) darabot, ajánlatot benyújtani kizárólag a teljes mennyiség tekintetében lehet. Az évjáratonkénti borfajták pontos megjelölését a tájékoztató tartalmazza.

Működő üzem, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 150 000 000 Ft
Leírás: 3028 m2 alapterületű szálloda 26 szobával 4 apartmannal

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 203 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
egyben értékesítendő az adós társaság tulajdonát képező, 31 353 m2 alapterületű, kivett üzemi épület és telephely jelölésű, természetben Sármelléken, Ízek útja 1. szám alatt található, a felszámolás alatt folyamatosan működő készételgyár és szendvicsüzem, annak jelenleg érvényes, illetve határozott időre kötött szerződéseivel, vevőállománnyal, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó (gépek, berendezések) vagyonával, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában meglévő félkész és késztermékekkel, alap- és segédanyagokkal, a felszámolás szakaszában speciális igényekre kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával, a társaság vagyoni értékű jogaival és a folyamatos működésből eredő követelés és kötelezettségállománnyal együtt.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 2 100 000 000 Ft
Leírás:
33.000 m2-es területen 5750 m2-es felépítmények gyártósorokkal és berendezésekkel

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 4 200 000 000 Ft+Áfa
Leírás: I. Ingatlanok:

1.    Budafoki út 215. (hrsz.: 3995/6.).
a)    Megnevezés: betonelemgyártó üzem.
b)    Tulajdoni hányad: 72942/93242.
c)    Területe: 72 942 m2.
d)    Felépítmények: 15 db, összes területük: 21 902 m2.
e)    Irányár: 3 800 000 000 Ft

2.    Galvani út 5. (hrsz.: 3825/6.).
a)    Megnevezés: munkásszálló - részben lakott.
b)    Tulajdoni hányad: 66279/100000.
c)    Területe: 6 033,37 m2.
d)    Felépítmények: 2 db, összes területük: 4 248 m2.
e)    Irányár: 400 000 000 Ft

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 24 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 000 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Repülőtér amely jelenleg bérleti szerződéssel üzemeltetve
    
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 191 109 000 Ft+Áfa
Leírás: Magyarország egyik legnagyobb kétrétegű parkettagyártó üzeme teljes technológiával és ingatlanokkal

1.    kivett vízmű megnevezésű, 3240 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 113 000 Ft (száztizenháromezer forint).

2.    legelő, kivett ipartelep megnevezésű, 84 985 m2 alapterületű ingatlant.

Az ingatlanon kettő üzemcsarnok, iroda raktár, szociális épület, fedett tároló szín, pihentető, műhely, szárítók, hőközpont, porsiló, fűrészpor siló, valamint portaépület felépítmények találhatók.

Nettó irányár: 57 000 000 Ft

3.    kivett saját használatú út megnevezésű, 40 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 25 000 Ft

4.    kivett saját használatú út megnevezésű, 48 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 31 000 Ft

II. Műszaki gépek, berendezések, készletek:
1.  Parkettagyártáshoz szükséges technológiai gépek, berendezések és fűrészipari gépek. Nettó irányár: 47 985 000 Ft
2.  Egyéb műszaki gépek, berendezések, járművek irányár: 19 648 000 Ft
3.  Késztermékek. Nettó irányár: 61 667 000 Ft
4.  Anyagok. Nettó irányár: 4 640 000 Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 717 100 000 Ft
Leírás: I. Ingatlan: külterület. Hrsz.: Létavértes 0638.
Művelési ága: kivett, üzem (valójában üres földterület). Területnagysága: 1.0309 m2.
Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, drótfonatkerítéssel körülkerített, közművesítés nélküli földterület.
ingatlan irányára: 2 500 000 Ft.

II.    Ingatlan:
Helye: 1017/36. hrsz. Művelési ága: kivett beépítetlen terület. Terület nagysága: 2353 m2. Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, nincs körülkerítve. Az ingatlan területén, az E-ON Zrt. javára bejegyzett vezetékjognak megfelelően, villamos vezetékek húzódnak.
ingatlan irányára: 600 000 Ft.

III.    Ingatlan:
Helye: 1031. hrsz.
Művelési ága: kivett, beépítetlen terület.
Terület nagysága: 4000 m2.

Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, nincs körülkerítve. Az ingatlan területén az E-ON Zrt. javára bejegyzett vezetékjognak megfelelően, villamos vezetékek húzódnak. Átjárási szolgalmi jog illeti meg a 1017/37. hrsz.-t.
ingatlan irányára: 1 000 000 Ft.

IV.    Ingatlan:
Helye: 1040. hrsz.
Művelési ága: kivett, ipartelep.
Területnagysága: 1.0258 m2.

Az ingatlan beépített, azon több, szerkezetileg különálló épület található, eredeti funkciója kenyérgyár volt. A telep tulajdonosa rizsfeldolgozással foglalkozott.

Az ingatlanon található felépítmények:
Portaépület: 1980-ban épült, földszintes, lapos tetős, három különálló helyiséggel.
Hulladéktároló szín: elhanyagolt műszaki állapotú.
Üzlethelyiség épület: 1980-as években épült, két bejárattal rendelkezik, egylégterű belső kialakítással. 2004-ben teljes körűen fel lett újítva, összközműves, önálló fűtés a melegvíz-ellátással.
Iroda, szociális és üzemépület: a telephely fő épületcsoportja földszintes kivitelben. Az épület használat szerint osztott: első részében irodák és szociális blokkok vannak, a középső háromszintes részben a rizskalibráló technológia kapott helyet, a kalibrálótorony emeleti szintjeire belső lépcsőn lehet feljutni, a technológiai részt követően a csomagoló- és raktározási helyiségek találhatók. Az épülethez csatlakozik az áruátvevő és a készáruraktár.

Ásványvíz-palackozó üzem: 2006-ban épült kétszintes épület. Az emeleten étkező, a földszinten szociális blokk került kialakításra. A középső épületrészben található az üzem és a raktárak és a szénsavtároló tartály.

IV.    sz. ingatlan irányára:    85 000 000 Ft

Termelőgépek, berendezések irányára: 65 000 000 Ft
Egyéb gépek, berendezések irányára: 3 000 000 Ft
Az ingatlan, gépek, berendezések összesen:    153 000 000 Ft

V.    Ingatlan:
Helye: 1042. hrsz.
Művelési ága: kivett, malom.
Területnagysága: 1.1250 m2.

Az ingatlan beépített, azon több, szerkezetileg különálló épület található.
Az ingatlanon található felépítmények:

Mérlegház: 1985-ben épült, földszintes, lapos tetős. A mérlegház előtt hídmérleg található, a mérlegakna vasbeton szerkezetű, vaslemez szigetelőtartállyal. Az épület összközműves, műszaki állapota jó.

Gabonasilók: 12 m magas, 11 m átmérőjű, darabonként 750 t nemes termény tárolására alkalmasak.

Malom és szociális épület: 1955-ben épült, szabadon álló formában. Miután 2008-ban kiégett, a felújítás során modern acélgerenda födém és tetőszerkezet készült, Lindab lemez héjazattal. Jelenleg 80%-os készültségi fokú a malomipari technológia teljes cseréje. A malom hátsó telekhatárán lévő 1966-ban épült szociális épületrész is teljes felújításra került. Itt került kialakításra a konyha, étkező és társalgó. Az épületrész összközműves. Az épülethez tartozik még a kapcsolóház.

Raktár, műhely: a hátsó telekhatáron elhelyezkedő földszintes épület.

Iroda és lisztraktár: 1979-ben épült, majd 2008-ban teljes felújításra került. 2009-ben az épület végében újabb raktár épült Lindab lemez tetőfedéssel, acél vázszerkezettel, alumíniumlemez oldalfallal.

ingatlan irányára:    110 000 000 Ft
Malomipari gépek irányára: 450 000 000 Ft
Ingatlan, gépek összesen:    560 000 000 Ft

Az I-II-III-IV-V. sz. ingatlanok, gépek, berendezések irányára mindösszesen:    717 100 000 Ft

Az I-II-III-IV-V. sz. ingatlanok, gépek, berendezések csak együttesen értékesíthetők.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 3 700 000 Ft
Leírás: - Geleji úton 104 m2-es ingatlan 400 eFt
- Geleji úton 3362 m2-es telken 150 m2-es gazdasági épülettel 2 mFt
- Betonkeverő üzem 800 eFt
- automata személygépkocsi mosó-szárító berendezés 500 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Befejezetlen beruházás,
Irányár: 4 976 350 940 Ft
Leírás:

- 3410/4. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, autószalon és szerviz. Területe: 1.5847 m2.
Irányár: 716 850 000 Ft + áfa.

- 3410/5. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, üzemanyagtöltő állomás és mosó.
Területe: 8000 m2. Irányár: 123 120 000 Ft + áfa.

- 3410/6. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, beépítetlen terület. Területe: 3.8346 m2.
Irányár: 372 723 120 Ft + áfa.

- 0368/108. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, felvonulási terület. Területe: 1.3926 m2.
Irányár: 135 360 720 Ft + áfa.

- 3413. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, beépítetlen terület. Területe: 2965 Irányár: 28 819 800 Ft + áfa.

- 3372. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, telephely. Területe: 1.1267 Irányár: 195 210 000 Ft + áfa.

- 0368/106. hrsz.-ú ingatlan 1693/2249 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, felvonulási terület. Területe: 2249 m2.
Irányár: 16 455 960 Ft + áfa.

- 3414. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, beépítetlen terület. Területe: 3069 m2.
Irányár: 14 915 340 Ft + áfa.

- 3359/1. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 33 m2. Irányár: 133 650 Ft + áfa.

- 3359/2. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 33 m2. Irányár: 133 650 Ft + áfa.

- 3359/3. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, irodaház, raktár és műszaki állomás.
Területe: 6.9762 m2. Irányár: 1 815 210 000 Ft + áfa.

- 3359/3. hrsz.-ú ingatlan területén található egy 12.020 m2-es raktár, melyen perfeljegyzés van tulajdonjog-megállapítás
Irányár: 1 411 085 000 Ft + áfa.

- 2752/14. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 778 m2. Irányár: 7 562 160 Ft + áfa.

- 3359/3. hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányad. Az ingatlan megnevezése: kivett, út. Területe: 412 m2. Irányár: 4 004 640 Ft + áfa.

- A kft. tulajdonát képező eszközök többségét egy logisztikai vállalkozás gépei, berendezései - úgymint targoncák, polcrendszerek, kódleolvasók, járműszervizeléshez szükséges emelők, fékpadok, szerszámok, irodakonténerek, fúrók, csavarhúzók, hegesztőgépek, kisgépek, öltözők, valamint irodabútorok, szerverek, számítógépek, nyomtatók, telefonok, egyéb irodai eszközök, konyhabútorok, konyhai eszközök, gépek teszik ki.
Irányár: 133 778 700 Ft + áfa.

- Mercedes 1632. Gyártási év: 1983. Irányár: 648 000 Ft.
- Nissan Atleon 140.75. Gyártási év: 2004. Irányár: 186 300 Ft.
- Kassbohrer pótkocsi. Gyártási év: 1981. Irányár: 16 200 Ft.
- Sommer AWR 180 TVL. Gyártási év: 1987. Irányár: 137 700 Ft.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 110 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.    Közpark és ipartelep megnevezésű, Jászboldogháza, Rákóczi út 24. szám alatt található ingatlan. A telek teljes területe 27 803 m2, a rajta található felépítmények hasznos alapterülete 5115 m2, amely iroda épületből, műhelyből, csarnokból, valamint raktárakból áll. A telek beépítési mértéke nincs lekötve, a jelenlegi felépítmények területe növelhető. Az ingatlan összközműves, az Ipartelep előtt parkosított terület, benne kiépített parkolók, a terület megfelelő módon kerített, jól zárt, a beépítetlen telekrész döntő többsége beton térburkolattal ellátott.

Irányár: 150 000 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely, Vagyoni értékű jog, feldolgozandó vagy bontandó (hulladék) elemek,
Irányár: 1 480 000 000 Ft+Áfa
Leírás: - Rákóczi utcában komplett papírgyár üzem ingatlanokkal, technológiával, anyagkészlettel védjegyekkel, márkanevekkel (Crepto, Szilvia, Nárcisz, stb...)
- gépek berendezések
- műszaki anyagkészlet
- védjegyek

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Üzlethelyiség, Telephely, Üzletrész, felépítmény (épület),
Irányár: 466 090 000 Ft+Áfa
Leírás: 1. Vadász út 44., 1019/1. hrsz.-ú, 831 m2 kivett lakóház, udvar kereskedelmi egység 1/1 tulajdoni hányada a benne lévő bútorokkal, tárgyi eszközökkel.

Tarjánon átvezető közút mentén, a Kossuth tér sarkán, központi részen áll. Közelében lakóépületek, orvosi rendelő, húsüzem találhatók. A telken egy főépület és egy gépkocsitároló található. A felépítmények 1993-94-ben létesültek.

A főépület a telekingatlan középső részén áll. Részlegesen alápincézett, földszint + 1 emeletes kialakítású. az épület kétfunkciós: a földszinten kereskedelmi egység (üzlet), valamint kiszolgáló helyiségei, az emeleten egy 3 szobás 128 m2-es lakás található. A két funkció teljesen elkülönül egymástól. Az épület 15,3 m x 12 m befoglaló méretű. Szerkezetét tekintve beton sávalapozású, B30-as blokktégla felmenő falazattal, vb. födémmel, fa fedélszékkel rendelkezik, a kontyolt nyeregtető zsindelyfedésű. A külső és a belső falak vakoltak, a homlokzati nyílászárók műanyag szerkezetek, hőszigetelő üvegezéssel. A belső ajtók fából készültek, mázolt felületűek. Az épületben Vaillant gázkazánról radiátoros központi fűtési rendszer került kialakításra.

A pincetérbe a földszintről lépcsőlejáró vezet. Az egyetlen pincei helyiség simított beton padozatú, világítással rendelkező tároló.

A földszint az eredeti tervek szerint és a tényleges kialakítását tekintve is üzlet, kereskedelmi egység. 58 m2-es üzlettér, valamint közlekedő, raktárhelyiségek, vizesblokk és kazánhelyiség található ezen a szinten. A helyiségek mázas kerámialap burkolatúak, a falak festettek. A világításra fénycsöves és spot lámpatestek szolgálnak. Az üzletbe közvetlenül az utca felől és a raktárak felől és nyílik bajárat. Két homlokzata üvegezett, így megfelelően világos, áttekinthető.

Az emeleti szintre az épület oldalhomlokzata felől nyíló, márványlappal burkolt belső lépcső vezet. Ezen a szinten egylégterű, nagy alapterületű nappali-étkező-amerikai konyha, továbbá 3 db hálószoba, fürdőszoba és gardrobe helyiségek találhatók. A szobák padlószőnyegesek, a többi helyiség mázas kerámialap burkolatú.

Az ingatlanhoz tartozó 2 állású gépkocsitároló 38,5 m2 alapterületű, motoros billenő garázskapuval szerelt.

A fenti ingatlan irányára: 31 000 000 Ft + áfa

1. a) Vadász út 44., 1019/1. hrsz.-ú, 831 m2 kivett lakóház, udvar kereskedelmi egység 1/2-ed tulajdoni hányada, a természetben a lakóház emeletén lévő lakás és udvaron lévő 2 állásos garázs, az ingatlanban található bútorokkal és tárgyi eszközökkel. Hasznos alapterület: lakás 127,9 m2, garázs 38,5 m2.

A 4. pont alatt meghirdetett ingatlanból a lakóház emeletén lévő 127,9 m2 lakás ingatlan, mely az alábbi helyiségekből áll:
Nappali: 58,0 m2.
Háló 1.: 18,6 m2.
Háló 2.: 14,8 m2.
Háló 3.: 15,6 m2.
Fürdőszoba: 9,0 m2.
Kamra: 4,2 m2.
Garderobe: 2,1 m2.
Közlekedő: 5,6 m2.

A lakás ingatlannal együtt kerül meghirdetésre, az ingatlan hátsó északkeleti sarkában épült 38,5 m2 alapterületű kétállásos garázs.

Fenti ingatlanok irányára: 15 000 000 Ft + áfa

1. b) Vadász út 44. 1019/1. hrsz.-ú, 831 m2, kivett lakóház, udvar kereskedelmi egység 1/2-ed tulajdoni hányada, a természetben a földszinten lévő üzlethelyiség, az ingatlanban található bútorokkal és tárgyi eszközökkel. Hasznos alapterület: 179 m2.

A 4. pont alatt meghirdetett ingatlanból a főépület földszintjén elhelyezkedő üzlethelyiség pincével, mely az alábbi helyiségekből áll:

Pince tároló: 50 m2.
Föld szint:
Eladótér: 58 m2.
Raktár 1.: 21 m2.
Raktár 2.: 21,6 m2.
Raktár 3.: 7,7 m2.
Raktár 4.: 4,3 m2.
Kazánhelyiség: 7,8 m2.
Zuhanyzó, WC: 3,3 m2.
Közlekedő: 5,3 m2.
Fenti ingatlanok irányára: 16 000 000 Ft + áfa

A Vadász u. 44. sz. alatti ingatlanok értékesítése során a pályázatok elbírálásánál előnyt élvez az a pályázó, aki az ingatlanokra együtt, a 4. pontban feltüntetett kiírásra nyújt be ajánlatot.

Az ingatlanokat külön-külön [(1. a) és1. b) pontokban kiírásban foglaltak] csak abban az esetben értékesíti a felszámoló, ha mindkét ingatlanrészre érkezik érvényes ajánlat.

2. Síkvölgyi út külterület 0737/5. hrsz.-ú, 3.226 m2, üzem (RÉGI ÜZEM), 0737/6. hrsz.-ú 4.210 m2 üzemi út, 0737/8. hrsz.-ú 12.959 m2
üzem és húsfeldolgozó (ÚJ ÜZEM)
, 0737/9. hrsz.-ú 3.491 m2 üzem; 0737/10. hrsz.-ú 5.975 m2 üzem 1/1 tulajdoni hányada.

A teljes ingatlan területe: 29861 m2.

A telekterület jellemzői:

Az öt helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan a valóságban szervesen egy egységet alkot, a belső telekhatárok nincsenek jelölve. A terület szabálytalan sokszög alakú, gyakorlatilag sík felszínű.

Az ingatlan beépítettsége kb. 18%-os.

Közműellátottság:

Az ingatlan az alábbiak szerint közművesített: elektromos energia ellátás (oszloptranszformátor a telek területén); vezetékes vízellátás; szennyvíz-elvezetés (előtisztítás után átemelő szivattyúval csatlakozik a kommunális hálózatra); tartályos PB gáz ellátás (két külön hálózat a régi húsfeldolgozóhoz, illetve az új üzemi épülethez); egyéb (tüzivíz hálózat, térvilágosítás az üzemépület homlokzatán).

A közmű hálózat (víz, csatorna, áram), valamint a húsüzem kapubejárata a teljes ingatlannal összefüggő rendszert alkot.

A vevőnek a közművek fogyasztásának a külön mérési lehetőségéről (megosztásáról) saját magának kell gondoskodnia.

A húsüzem hűtőrendszere jelenleg nem használható, helyreállítási költsége megközelítőleg az alábbi:

Régi húsüzemnél (0737/5. hrsz.) kb. 5 M Ft.

Új húsüzemnél (0737/6. hrsz.) kb. 15-20 M Ft költséget igényel.

Az épületek legfontosabb jellemzői:

a)    Portaépület:

Az ingatlan főbejárata közelében álló, az 1990-es években létesített földszintes épület.

Beton sávalapozású, tégla határoló falazatú, vb. födémes, síkpala fedésű, magastetős kialakítású. Nyílászárói fából készültek, hőszigetelő üvegezéssel. Padozata PVC, illetve mettlachi, fénycsöves világítású. Hasznos alapterülete kb. 58 m2. Céljainak megfelelő műszaki állapotban van.

b)    Régi üzemi épület:

A bejárattól jobbra található, eredetileg az 1970-es években épített, majd átalakított és kibővített, kétszintes épület. Beton sávalapozású, tégla falazatú, vb. födémes, síkpala fedésű, magastetős. Az épület földszintjén kétnemű fekete-fehér öltöző, valamint húsüzemi gyártó helyiségek kaptak helyet. Ezek között közlekedők, manipulációs terek, mínuszos hűtőkamra, raktárhelyiségek találhatók. A gyártóüzemi épületrész hűtött légterű, falai burkoltak, illetve hőszigeteltek. A kazánhelyiségben 2 db Fűtőber MVT 2000 típusú gázkazán található.

Az emeletre belső lépcső vezet. Ezen a szinten parketta burkolatú tanácsterem és irodák, irattár, valamint vizesblokk található. A homlokzati nyílászárók fából készültek, a fűtési rendszer radiátoros, melegvizes.

Az épület összes hasznos alapterülete 480 m2 + 465 m2 = 945 m2.

Az épület mögött, attól északi irányban 5 kamrából álló hagyományos, úgynevezett kőfüstölő épületrész található, amelyet technológiai átjáró folyosó köt össze a földszinti üzemi területtel.
c)    Szociális és irodaépület:

Ez a földszintes épület az 1960-as években épülhetett, az ingatlan középső részén található. A 2005-ben végrehajtott rekonstrukció során teljesen átépítették, korszerűsítették. Szerkezetét tekintve beton sávalapon álló, tégla falazatú, előregyártott gerendás béléstestes födémű, lapostetős. Az épületben középfolyosóról nyíló irodák, kétnemű vizesblokk, teakonyha és étkező, valamint férfi-női öltözők és fürdők találhatók. Az új húsüzemi épülethez átjáró folyosóval kapcsolódik. Az épület hasznos alapterülete 486 m2. Jó műszaki és esztétikai állapotban van.

d)    Új húsüzemi épület:

Ez a 2005-ben újonnan létesített épület az ingatlan központi épülete. Előre gyártott vasbeton pillérekkel készült, 6 m x 30 m-es kiosztásban. A pilléreken acél rácsos tartó helyezkedik el, melyre egyrészt a mennyezeti tetőpanelek vannak függesztve, másrészt a tetőborítás van erősítve. Az üzem belső falai 10-12-16 cm vastagságú szendvicspanelekkel készültek. A panelek külső felületén horganyzott, beégetett festésű mikrobordás acéllemez fegyverzetűek, poliuretán hőszigetelésüek. A homlokzati határoló falak belső oldala is szendvicspanelekből készült, a külső burkolat acél szelemenekre épített LPT 45 jelű trapézlemez burkolat.

A padozat az üzem jellegének megfelelően 2%-os lejtéssel, megfelelő számú padlóösszefolyóval készült, öntött műgyanta csúszásmentes felülettel. A belső falaknál monolit vb. lábazat készült 45 cm magasságig. A technológiai terekben 12 cm-es szendvicspanel álmennyezet került beépítésre. A belső ajtók részben rozsdamentes acél tolóajtók, részben egy és kétszárnyú ajtók. A világításra IP54 védettségű fénycsöves, illetve hagyományos izzós, műanyag házas lámpatestek szolgálnak. Az épület egy részében magaspálya van beépítve. Elektromos erőátviteli rendszer és sűrített levegő hálózat ugyancsak kiépített.

Az épület északkeleti homlokzatán 4 db, légtömör csatlakozást biztosító, szekcionált kapus tehergépkocsi rakodó épült, rámpa kiegyenlítő berendezéssel.

Az üzem számára központi ammóniás hűtőberendezés létesült, amelynek fő egységei a szomszédos kiszolgáló épületben kaptak helyet. A rendszer kétfokozatú, közvetlen elpárolgású. Az alsó fokozat-30 °C-os (a kerékfagyasztó és a-18 °C-os tároló számára), a felső fokozat -10 °C-os elpárolgási hőfokon üzemel. A hűtőkompresszorok, a folyadékleválasztók és a frisslevegő hűtéshez szükséges glikolos rendszer a kiszolgáló épületben, a kondenzátorok a kiszolgáló épület tetején kaptak helyet. A fő gerincvezetékek és a szelepcsoportok az üzemi épület mennyezeti szerelőterében húzódnak. Az üzemi helyiségek hűtését nagyteljesítményű ventilátoros léghűtők végzik.

A húsüzemi épület 54,4 m x 30,6 m befoglaló méretű, összes hasznos alapterülete 1562 m2

. Az épület korának megfelelően korszerű, jó műszaki és esztétikai állapotban van.

e)    Kiszolgáló épület:

Ez az épület is 2005-ben létesült, a húsüzem közelében található. Beton sávalapozású, tégla falazatú, monolit vasbeton födémű, lapostetős kialakítású. A kazánház felett úgynevezett repülő födém készült. A homlokzati nyílászárók acélszerkezetűek, a padozat simított beton műgyanta bevonattal, illetve lapburkolat. Az épületben kazánház és hűtőgépház, valamint TMK műhely és öltözőhelyiségek kaptak helyet. Az épület hasznos alapterülete 251 m2. Jó műszaki és esztétikai állapotban van. A kiszolgáló épület közelében helyezték el a fűtőberendezések PB gáz igényét kielégítő nagytartályos tárolót.

f)    Szennyvízkezelő épület:

Ez az épület is 2005-ben létesült, a délnyugati telekhatár közelében található. Beton sávalapozású, tégla falazatú, könnyűszerkezetű födémű, a nyeregtető trapézlemez fedésű. A homlokzati nyílászárók fémszerkezetűek, a padozat simított beton műgyanta bevonattal, a falon csempeburkolat. Fénycsöves világítású.

A technológiai szennyvíz előszűrésére szolgáló berendezések elhelyezését biztosítja.

Hasznos alapterülete: 60 m2.

g)    Régi kazánház:

Ez az épület az 1960-as években a bányaüzemi időkben létesülhetett, az ingatlan északi részén található. Beton pont-, illetve sávalapozású, acél tartóvázas, tégla határoló falazatú, födém nélküli, alumínium trapézlemez fedésű, nagy belmagasságú. A homlokzati nyílászárók fémszerkezetűek, helyenként kopilit üvegezésű, a padozat simított beton.

Az épület eredeti funkcióját elvesztette, de hidegraktárként hasznosítható. Mellette egy kb. 15 m magas téglából falazott kémény áll.

Az épület hasznos alapterülete kb. 305 m2.

h)    Egyéb felépítmények:

Az ingatlan északi telekhatára közelében található 3 db téglából falazott, illetve fából készített épület, tároló szín. Ezek a bányaüzemi időkben létesültek, hosszú évek óta használaton kívüli állapotban vannak. Műszakilag annyira lepusztultak, hogy forgalmi értéket nem képviselnek. Az ingatlant a tulajdoni lapok szerint összesen 1727 m2-en 20 kV-os magasfeszültségű légvezetékre vonatkozó vezetékjog terheli (a helyszínrajzon 35 kV-os vezeték van jelölve). A valóságban ez azt jelenti, hogy az északi és a nyugati telekhatáron belül, a terület felett magas feszültségű légvezeték húzódik, több nagyméretű vezetéktartó oszloppal. Ugyancsak a vezetékhez kapcsolódóan az ingatlan belső területén áll egy többszintes transzformátorház, amely az áramszolgáltató tulajdonában van. Ennek az épületnek a léte nincs a tulajdoni lapon feljegyezve, de ténylegesen megtalálható.

A magasfeszültségű légvezeték, az oszlopok és a védőtávolság mindenesetre az ingatlan jelentős részét érintik és a használhatóságot kedvezőtlenül befolyásolják.

i)    Ingatlanhoz kapcsolódó műszaki berendezések:

1313 számlaosztályban nyilvántartott műszaki berendezések, szennyvíz előkezelési technológiához kapcsolódó berendezések, az üzem előírásos működésének a feltétele, az eszközök használható állapotban vannak, becsértékük: 7 791 000 Ft.

j) Egyéb irodai és igazgatási berendezések:

Vegyes összetételű 141 számlaosztályba tartozó üzemi berendezések és felszerelések 2 268 000 Ft becsértéken, 144 számlaosztályba tartozó irodai, igazgatási berendezések 1 398 000 Ft becsértékben.

Egy része újonnan került beépítésre a húsüzemi épületbe. A bútorok a Síkvölgyi úti irodaépületben megtalálhatók.

k) Göngyölegek:

2233 és 281 számlaosztályba tartozó göngyölegek (ládák, rekeszek, raklapok, hordók, konténerek) feltételfüzetben foglalt felsorolás szerint 6 662 590 Ft becsértékben.

l) Termelőgépek, berendezések:

1311-es számlaosztályba tartozó termelőgépek és berendezések (1-30. sorszámig) 32 977 500 Ft-os becsértéken. m) Szerszámok és gyártóeszközök:
1312 számlaosztályba tartozó eszközök (1-16. sorszámig) 1 764 000 Ft-os becsértéken. n) Számítástechnikai eszközök:
145 számlaosztályba tartozó eszközök (23 tétel) 156 000 Ft becsértéken.

A fenti ingatlan és a hozzá tartozó tárgyi eszközök irányára 430 000 000 Ft + áfa
Fizetendő bánatpénz: 12 900 000 Ft.

Vételi ajánlatot zárt borítékban, „PALATIN TATABÁNYA, SÍKVÖLGYI ÚTI ÜZEMEK EGYÜTT" megjelöléssel ellátva kell benyújtani.

A 7. sz. alatt meghirdetett húsüzemi ingatlanokat külön-külön is meg lehet vásárolni (Régi és új húsüzem) az alábbiak szerint:

2. a) Síkvölgyi út külterület 0737/5. hrsz.-ú, 3.226 m2 üzem (Régi húsüzem) 1/1 tulajdoni hányada, valamint a 0737/6. hrsz.-ú, 4.210 m2, üzemi út 1258/10 000-ed tulajdoni hányada.

A közmű hálózat (víz, csatorna, áram), valamint a húsüzem kapubejárata a teljes ingatlannal összefüggő rendszert alkot. A vevőnek a közművek fogyasztásának a külön mérési lehetőségéről (megosztásáról) saját megának kell gondoskodnia.

A húsüzem hűtőrendszere jelenleg nem használható, helyreállítási költsége megközelítőleg a régi húsüzemnél (0737/5. hrsz.) kb. 5 M Ft.

A fenti ingatlan irányára: 70 000 000 Ft + áfa, mely fordított adózással fizetendő.

Fizetendő bánatpénz: 2 100 000 Ft.

2. b) Síkvölgyi út külterület, 0737/8. hrsz.-ú, 12.959 m2, üzem és húsfeldolgozó, 0737/9. hrsz.-ú., 3.491 m2 üzem; 0737/10. hrsz.-ú, 5.975 m2 üzem (Új húsüzem) 1/1 tulajdoni hányada, valamint a 0737/6. hrsz.-ú, 4.210 m2, üzemi út 8742/10000-ed tulajdoni hányada.

A közmű hálózat (víz, csatorna, áram), valamint a húsüzem kapubejárata a teljes ingatlannal összefüggő rendszert alkot. A vevőnek a közművek fogyasztásának a külön mérési lehetőségéről (megosztásáról) saját magának kell gondoskodnia.

A húsüzem hűtőrendszere jelenleg nem használható, helyreállítási költsége az új húsüzemnél (0737/6. hrsz.) kb. 15-20 M Ft költ-sé get igényel.

Ingatlanhoz kapcsolódó műszaki berendezések:

1313 számlaosztályban nyilvántartott műszaki berendezések 48 tétel, szennyvíz előkezelési technológiához kapcsolódó berendezések, az üzem előírásos működésének a feltétele, az eszközök használható állapotban vannak,
becsértékük: 7 791 000 Ft.

Egyéb irodai és igazgatási berendezések: vegyes összetételű 141 számlaosztályba tartozó üzemi berendezések és felszerelések 12 tétel 2268 000 Ft becsértéken, 144 számlaosztályba tartozó irodai, igazgatási berendezések 30 tétel 1 398 000 Ft becsértékben. Egy része újonnan került beépítésre a húsüzemi épületbe. A bútorok a Síkvölgyi úti irodaépületben megtalálhatók.

Göngyölegek: 2233 és 281 számlaosztályba tartozó göngyölegek (ládák, rekeszek, raklapok, hordók, konténerek) feltételfüzetben foglalt felsorolás szerint 6 662 590 Ft becsértékben.

A fenti ingatlan és hozzá tartozó műszaki és igazgatási berendezések
irányára: 360 000 000 Ft + áfa

3.    Renault KANGO (frsz.: HBK-543) tehergépkocsi 1999. novemberi évjárat, 350 E km-t futott, erősen használt, korrodált.
A fenti gépkocsi irányára: 250 000 Ft

4.    Renault Mascott (frsz.: IAF-026), 2002. februári évjárat, 400 E km-t futott, zárt, hűtős, erősen használt tehergépkocsi.
A fenti gépkocsi irányára: 1 400 000 Ft

5.    Renault Master 2.5 DCI (frsz.: IKM-930) 2002. novemberi évjáratú, hiányos, üzemképtelen gépjármű.
A fenti gépkocsi irányára: 440 000 Ft

6. Üzletrész: SOLVENT Kereskedőház Zrt 0.4%-os üzletrésze 3 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Üzlethelyiség,
Irányár: 680 000 000 Ft+Áfa
Leírás: I.    Ingatlan: 3570/4. hrsz. Szántó Kovács János u. 149.

Megnevezése: Kivett autószalon, szerviz.
Földrészlet: 4673 m2.
Tulajdoni hányad: 3359/4674-ed.
Irányár: 250 000 000 Ft + áfa.

II.    Ingatlan: 14635/12. hrsz út. Földrészlet: 97 m2.
Épület: Felépítmény nélküli. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

III.    Ingatlan: 14635/13. hrsz út Földrészlet: 96 m2.
Épület: Felépítmény nélküli. Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

IV.    Ingatlan: 14635/14. hrsz. Algyői út 38/B.
Megnevezése: Kivett autószalon, udvar és autómosó.
Földrészlet: 2732 m2.
Épület: 983 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 180 000 000 Ft + áfa.

V.    Ingatlan: 14635/16. hrsz út  Földrészlet: 202 m2.
Épület: Felépítmény nélküli.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 2 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: Útépítésre fenntartott terület, önálló építésre alkalmatlan.

VI.    Ingatlan: 14635/18. hrsz Baktói u. Megnevezése: Kivett beépítetlen terület.Földrészlet: 866 m2 Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 18 000 000 Ft + áfa.

VII.    Ingatlan: 14635/19. hrsz. Ingatlan címe: Baktói u. Megnevezése: Kivett beépítetlen terület. Földrészlet: 866 m2 Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 18 000 000 Ft + áfa.

VIII.    Ingatlan: 01064/14. hrsz Algyői út 44.
Megnevezése: Kivett autószalon, szerviz és raktáráruház.
Földrészlet: 1 ha 2331 m2.
Épület: 843 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 180 000 000 Ft + áfa.

Az ingatlanok a környezeti terhekkel együtt kerülnek értékesítésre. A felszámoló a kellékszavatosságot kizárja. A pályázati hirdetmény II., III., IV., V., VI., VII. pontjaiban megjelölt ingatlanok kizárólag együttesen kerülnek értékesítésre.

IX.    Egyéb tárgyi eszköz:
Használt állapotú irodabútorok és biztonságtechnikai eszközök, autójavító műhely felszerelési tárgyai. Irányár: 5 000 000 Ft + áfa.

X. Készletek:
Maradék raktári készlet: Chevrolet gyártmányú személygépjárművek különböző típusaihoz használt, illetve utángyártott járműalkatrészek, tartozékok.
Irányár: 25 000 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Üzletrész,
Irányár: 1 270 920 000 Ft+Áfa
Leírás: I.  Május 1. u. 53. szám alatti műanyagipari üzem, mely az alábbi vagyonelemeket foglalja magában:

a)  966. hrsz.-ú kivett üzemcsarnok, irodaház, raktár és udvar megnevezésű ingatlan (1,6053 ha).

b)    Gépek, berendezések, felszerelések, számítástechnikai eszközök, irodaberendezések, bútorok.

c)    Készletek (alap- és segédanyagok, fólia késztermékek, alkatrészek).

A fenti vagyonelemek együttes irányára: 1 147 000 000 Ft.

II. Bethlen G. u. 63. sz. alatt található Karcag, belterület 6207. hrsz.-ú kivett lakóház, udvar, raktár és fedett parkoló megnevezésű ingatlan (914 m2). Irányár: 4 950 000 Ft.

III.    Járművek:

a)    Peugeot Partner 170 CD 2 személyes tehergépjármű, dízel, gyártási év: 2001, futott km: 227 ezer. Irányár: 410 000 Ft.

b)    Toyota Hilux 5 személyes tehergépjármű, dízel, gyártási év: 2004, futott km: 110 ezer, műszaki vizsga érvényessége 2010. április 29-én lejárt. Irányár: 1 450 000 Ft.

c)    Nissan Navara 5 személyes tehergépjármű, dízel, gyártási év: 2007, futott km: 45 ezer. Irányár: 3 400 000 Ft.

d)    Volkswagen Golf 1.4 személygépjármű, benzines, gyártási év: 2008, futott km: 82 ezer. Irányár: 2 200 000 Ft.

e)    IFA HL 61.02 pótkocsi, gyártási év: 1980, műszaki vizsga érvényessége 2010. július 15-én lejárt. Irányár: 180 000 Ft.

f)    IVECO EUROCARGO 120E tehergépjármű, dízel, gyártási év: 2000, futott km: 530 ezer, műszaki vizsga érvényessége 2010. július 15-én lejárt.

Irányár: 1 400 000 Ft.

g)    MERCEDES ACTROS 18.43 LS nyergesvontató, dízel, gyártási év: 2002, futott km: 622 ezer, műszaki vizsga érvényessége 2010. április 21-én lejárt. Irányár: 4 800 000 Ft.

h)    KÖGEL SN 24P pótkocsi, gyártási év: 2002, műszaki vizsga érvényessége 2010. április 21-én lejárt. Irányár: 780 000 Ft.

i)    MERCEDES SPRINTER 313 CDI 3 személyes tgk., dízel, gyártási év: 2004, futott km: 153 ezer, műszaki vizsga érvényessége 2010. augusztus 15-én lejárt.

Irányár: 1 750 000 Ft.

j) RENAULT PREMIUM 400.19 T nyergesvontató, dízel, gyártási év: 2000, futott km: 500 ezer, műszaki vizsga érvényessége 2009. október 15-én lejárt. Irányár: 2 000 000 Ft.

k) PANAV NV35 pótkocsi, gyártási év: 1997, műszaki vizsga lejárt.
Irányár: 600 000 Ft.

IV.    Albatross PLASTUNION Ipari és Kereskedelmi Zrt. (Cg.: [16 10 001744]; székhelye: 5440 Kunszentmárton, Tiszakürti u. 6.) 149 500 000 Ft névértékű törzsrészvénye, mely társaságban 13% tulajdoni hányadot testesít meg. Irányár: 100 000 000 Ft.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 449 500 000 Ft+Áfa
Leírás: ipari csomagoló fóliák, zsugorfólia, zsugorsapka, építési takarófóliák, mezőgazdasági fóliák takaráshoz, fóliasátorhoz és bakházi termesztéshez alkalmas síkfólia, technológiai fóliák gyártásaval foglalkozó cégtől:
1.    Termelőberendezések (152 tétel) irányára: 230 000 000 Ft

2.    Informatikai eszközök (47 tétel) irányára: 2 000 000 Ft

3.    Teakonyhai eszközök (6 tétel) irányára: 200 000 Ft

4.    Bútorok és egyéb eszközök (37 tétel) irányára: 2 500 000 Ft

5.    Az egyéb technikai eszközök (21 tétel) irányára: 800 000 Ft

6.    Üzem és ipari terület megnevezésű, 16.519 m2 alapterületű, 1/1 tulajdoni hányadú, a természetben Ady Endre u. 12. szám alatt található ingatlan irányára: 180 000 000 Ft

7.    Kivett lakóház, udvar, gazdasági épület, raktár- és nyomdaüzem megnevezésű, 9.666 m2 alapterületű, 1/1 tulajdoni hányadú, természetben Tác, Ady Endre u. 14. szám alatt található ingatlan irányára: 34 000 000 Ft
 
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Gép, berendezés,
Irányár: 98 000 000 Ft+Áfa
Leírás: tejüzem udvar megnevezésű, 4175 m2 területű ingatlan 1/1 tulajdoni hányada.

Az ingatlan elkerített, azon felépítmény található, mely felépítmény a korábbiakban tejüzemként működött. A felépítmény az alábbi épületrészekből áll: kocsi és tartálymosó épület, hűtőkamra, túrózó épület (e két helyiség a főépület toldaléka), szennyvíztisztító. Az üzemen belül a vonatkozó HACCP előírásoknak megfelelő helyiségelosztás és kialakítás található (az üzemi tevékenység szakaszának megfelelő öltözőrendszer, megfelelő megközelíthetőséggel, raktárral). Az épület közepes állapotú. Az épület udvarának egy része térburkolt.

ingóságok technológia: (18 Mft)
Az alábbi, tejfeldolgozáshoz kapcsolódó termelő berendezések: 1 db 200 literes hűtőtartály, 1 db léghűtéses aggregát, 1 db szerszámos kamra, 1 db tejfölkészítő tartály, 1 db gázkazán, 1 db hőmérséklet-stabilizátor, 1 db tej-analizátor műszer, tejüzemi klisék (minták), 2 db öltözőszekrény, 1 db irodai szekrény, 2 db 1400 literes PP tartály, 1 db fölözőgép (hibás), 1 db 5 literes síkfólia töltőgép, 1 db tejcsomagoló gép, pasztőr hőcserélő (működésképtelen), 1 db Caulin típusú homogenizáló, 1 db kompresszor, 1 db üzemi hűtőkamrai hűtőberendezés.

1 db Mazda E 2200 típ. tehergépkocsi, IFG-129 frsz.-ú (műszaki lejárt).

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, felépítmény (épület), Ültetvény (idegen földtulajdonon),
Irányár: 115 200 000 Ft + áfa
Leírás:
082/2/A, hűtőház telephely 2 392 115 200 000

Működő üzem,
Irányár: 8 000 000 Ft
Leírás:      

külterületi tej és sajtfeldolgozó üzem, működésképesen, engedélyekkel, technológiával

Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 110 000 000 Ft
Leírás: 1. Telephely:
Pécs, Rácvárosi úton lévő, 1106 m2 nagyságú, egyéb épület és udvar elnevezésű ingatlant, valamint a rajta lévő, ténylegesen irodának, műhelynek és raktárnak használt kétszintes (tetőtér beépítéses) 846 m2 hasznos alapterületű felépítményeket telepengedéllyel, teljes infrastruktúrával – villany, gáz, víz és szennyvíz, telefon, internet, stb. – rendelkező, gumiabroncsok szervizszolgáltatását, futóművek állítását, olajcserét és gyorsszervíz-szolgáltatást végző, komplett gépekkel és berendezésekkel ellátott, teljes üzletkörrel és a bejárati utat biztosító pécsi belterületi 807 m2 nagyságú, út elnevezésű belterületi ingatlant 135/807 tulajdoni hányadával együtt. (90 mFt)

2. Továbbá autógumi szereléshez és centrírozáshoz alkalmas gépeket , egyéb berendezéseket és készleteket (20 mFt).

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 138 600 000 Ft+Áfa
Leírás: 1. Korponai úti telephely irányára 112 950 000 Ft

1.1. 1. Ingatlan eszmei hányad, 38972/11. hrsz. alatti ingatlan: 38972/11. helyrajzi szám alatt felvett, természetben X. ker. Korponai u. 1. szám alatt található, 2341 m2 alapterületű, kivett üzem nyilvántartási ágú ingatlan 1101/2341 tulajdoni hányada; az ingatlanra jellemző egyéb tulajdonságok: osztatlan közös tulajdonú ingatlan, az ingatlan két, közel azonos, négyzet alakú részből áll. Az ingatlanon található felépítmények közül 3 felépítmény áll eladó kizárólagos használatában. Az ingatlan jelenleg bérbeadás útján hasznosított.

1.1.2.    Ingatlan, 38972/8. hrsz. alatti ingatlan, 38972/8. helyrajzi szám alatt felvett, természetben X. ker., Korponai u. 3. szám alatt található, 1940 m2 alapterületű, kivett üzem, udvar nyilvántartási ágú ingatlan 1/1 tulajdoni hányada; az ingatlanra jellemző egyéb tulajdonságok: az ingatlan területén 5 épület, felépítmény áll. Az ingatlan L alakú, 3 oldalon közvetlen közterületi határai vannak. A vagyonelem jelenleg bérbeadás útján hasznosított.

1.1.3.    Ingóságok: A X. ker., Korponai u. 3. szám alatt található ingatlan „D" jelzésű épületében található 4 db aggregátor, 1 db Artech-hűtőbattéria, 1 db Balcan Car targonca, 4 db Contardo HC 198 E5 hűtőbattéria, 1 db Contrado hűtőbattéria, 3 db Contrado HC 390 E4 hűtőbattéria, 1 db HC 93 hűtőbattéria, 1260 m2 hőszigetelt szendvicspanel, 1 db hűtőkamra, 1 db hűtőkomplexum, 1 db hűtőpanel, 1 db NEC hűtőpult, 1 db klímaberendezés és 1 db telefonközpont.

2.    Orczy úti 35960/0/A/2. hrsz. alatti ingatlan irányára: 24 300 000 Ft + áfa (huszonhétmillió forint + általános forgalmi adó). belterület, 35960/0/A/2. helyrajzi szám alatt felvett, természetben VIII. ker., Orczy út 41. szám alatt található, 153 m2 alapterületű, üzlethelyiségként nyilvántartott ingatlan 1/1 tulajdoni hányada, a társasházi közös tulajdonból hozzá tartozó 5 30/10000 eszmei hányaddal és a társasházi alapító okirat szerint hozzá tartozó mellékhelyiségekkel; az ingatlanra jellemző egyéb tulajdonságok: az ingatlan Budapest VIII. kerületében, Józsefváros és Tisztviselőtelep határán található társasház egyik albetétje, amely természetben egy lakóépület földszinti üzlethelyisége, amelyhez tartozik a pinceszinten egy raktár. Az ingatlan jelenleg bérbeadás útján hasznosított.

3.    Garázsingatlan irányára: 1 350 000 Ft + áfa, összesen egymillió-ötszázezer forint + általános forgalmi adó. Budapest belterület, 170204/93/A/1. helyrajzi szám alatt felvett, természetben XX. ker., Kossuth Lajos u. 31. A. épületben található, 2189 m2 alapterületű, teremgarázsként nyilvántartott ingatlan 60/5940 tulajdoni hányada, amely a 13-as beálló használatát biztosítja a tulajdonostársak közötti megállapodás alapján.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 868 700 000 Ft
Leírás: I. Ingatlan: külterület. Hrsz.: Létavértes 0638.
Művelési ága: kivett, üzem (valójában üres földterület). Területnagysága: 1.0309 m2.
Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, drótfonatkerítéssel körülkerített, közművesítés nélküli földterület.
ingatlan irányára: 2 900 000 Ft.

II.    Ingatlan:
Helye: 1017/36. hrsz. Művelési ága: kivett beépítetlen terület. Terület nagysága: 2353 m2. Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, nincs körülkerítve. Az ingatlan területén, az E-ON Zrt. javára bejegyzett vezetékjognak megfelelően, villamos vezetékek húzódnak.
ingatlan irányára: 700 000 Ft.

III.    Ingatlan:
Helye: 1031. hrsz.
Művelési ága: kivett, beépítetlen terület.
Terület nagysága: 4000 m2.

Az ingatlan beépítetlen, gazzal erősen benőtt, nincs körülkerítve. Az ingatlan területén az E-ON Zrt. javára bejegyzett vezetékjognak megfelelően, villamos vezetékek húzódnak. Átjárási szolgalmi jog illeti meg a 1017/37. hrsz.-t.
ingatlan irányára: 1 100 000 Ft.

IV.    Ingatlan:
Helye: 1040. hrsz.
Művelési ága: kivett, ipartelep.
Területnagysága: 1.0258 m2.

Az ingatlan beépített, azon több, szerkezetileg különálló épület található, eredeti funkciója kenyérgyár volt. A telep tulajdonosa rizsfeldolgozással foglalkozott.

Az ingatlanon található felépítmények:
Portaépület: 1980-ban épült, földszintes, lapos tetős, három különálló helyiséggel.
Hulladéktároló szín: elhanyagolt műszaki állapotú.
Üzlethelyiség épület: 1980-as években épült, két bejárattal rendelkezik, egylégterű belső kialakítással. 2004-ben teljes körűen fel lett újítva, összközműves, önálló fűtés a melegvíz-ellátással.
Iroda, szociális és üzemépület: a telephely fő épületcsoportja földszintes kivitelben. Az épület használat szerint osztott: első részében irodák és szociális blokkok vannak, a középső háromszintes részben a rizskalibráló technológia kapott helyet, a kalibrálótorony emeleti szintjeire belső lépcsőn lehet feljutni, a technológiai részt követően a csomagoló- és raktározási helyiségek találhatók. Az épülethez csatlakozik az áruátvevő és a készáruraktár.

Ásványvíz-palackozó üzem: 2006-ban épült kétszintes épület. Az emeleten étkező, a földszinten szociális blokk került kialakításra. A középső épületrészben található az üzem és a raktárak és a szénsavtároló tartály.

IV.    sz. ingatlan irányára:    100 000 000 Ft Termelőgépek, berendezések irányára: 80 000 000 Ft
Egyéb gépek, berendezések irányára:_4 000 000 Ft
Az ingatlan, gépek, berendezések összesen:    184 000 000 Ft

V.    Ingatlan:
Helye: 1042. hrsz.
Művelési ága: kivett, malom.
Területnagysága: 1.1250 m2.

Az ingatlan beépített, azon több, szerkezetileg különálló épület található.
Az ingatlanon található felépítmények:

Mérlegház: 1985-ben épült, földszintes, lapos tetős. A mérlegház előtt hídmérleg található, a mérlegakna vasbeton szerkezetű, vaslemez szigetelőtartállyal. Az épület összközműves, műszaki állapota jó.

Gabonasilók: 12 m magas, 11 m átmérőjű, darabonként 750 t nemes termény tárolására alkalmasak.

Malom és szociális épület: 1955-ben épült, szabadon álló formában. Miután 2008-ban kiégett, a felújítás során modern acélgerenda födém és tetőszerkezet készült, Lindab lemez héjazattal. Jelenleg 80%-os készültségi fokú a malomipari technológia teljes cseréje. A malom hátsó telekhatárán lévő 1966-ban épült szociális épületrész is teljes felújításra került. Itt került kialakításra a konyha, étkező és társalgó. Az épületrész összközműves. Az épülethez tartozik még a kapcsolóház.

Raktár, műhely: a hátsó telekhatáron elhelyezkedő földszintes épület.

Iroda és lisztraktár: 1979-ben épült, majd 2008-ban teljes felújításra került. 2009-ben az épület végében újabb raktár épült Lindab lemez tetőfedéssel, acél vázszerkezettel, alumíniumlemez oldalfallal.

ingatlan irányára:    130 000 000 Ft
Malomipari gépek irányára: 550 000 000 Ft
Ingatlan, gépek összesen:    680 000 000 Ft

Az I-II-III-IV-V. sz. ingatlanok, gépek, berendezések irányára mindösszesen:    868 700 000 Ft

Az I-II-III-IV-V. sz. ingatlanok, gépek, berendezések csak együttesen értékesíthetők.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet,
Irányár: 1 143 935 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.1 Borászati üzem: 402 mFt

Az 1. számú vagyonelem    Borászati üzem   
    1.1. 2720. helyrajzi szám alatt nyilvántartott, kivett telephely megnevezésű, műemlék jellegű, 24.176 m2 nagyságú ingatlan 17476/24176 tulajdoni hányada   
    1.2. 2876. helyrajzi szám alatt nyilvántartott, kivett épület megnevezésű, 10.879 m2 nagyságú ingatlan 1/1 tulajdoni hányada    402 000 000 Ft + áfa
    1.3. 2709. helyrajzi szám alatt nyilvántartott, kivett épület és udvar megnevezésű, 1.501 m2 nagyságú ingatlan 1/1 tulajdoni hányada   
    1.4. Technológia, gépek, berendezések, tartályok, hordók, anyagok    356 000 000 Ft + áfa

Az 1. számú vagyonelemhez tartozó 1.1-1.4. pontban megjelölt vagyonelemek tekintetében a kiíró értékesítési szándéka egységes és oszthatatlan. Ajánlatot benyújtani kizárólag valamennyi vagyonelemre együttesen lehet. A kiíró rögzíti, hogy az 1.1. számú ingatlan tekintetében jogszabályon alapuló elővásárlási jog áll fenn. Az eladó telephelyén 2007-ig szőlőfeldolgozást és borkészítést végeztek, jelenleg bortárolás történik. A borászati üzemhez tartozik mintegy 13.621 m2 alapterületű, 4,5 km hosszúságú földalatti vájt pincerendszer. A pincében jellemzően ászokhordók és vasbeton tartályok, a felszínen vasbeton és kóracél tartályok találhatók. Az összes tárolótér mintegy 150 ezer hl. Jelen ajánlattételi felhívás terjedelmi korlátaira tekintettel a kiíró a meghirdetett borászati üzem leírását és jogi helyzetét, a borászati üzem részét képező technológiát és eszközöket, a közüzemi feltételrendszert, az ajánlattétel, továbbá az ajánlattétel és értékelés feltételeit a nyilvános pályázati felhívás és tájékoztató kiadványban (a továbbiakban: tájékoztató) közli.

A 2. számú
vagyonelem: Palackozott borok (2004. és 2005. évjárat) (0,75 l/palack) Tibavölgyi Kékfrankos 10 000 palack (450 Ft + áfa/db), 7200 Ft + áfa/csomag
A 2. vagyonelem 16-os rekeszben (csomagban) található. Ajánlatot benyújtani kizárólag egy, több, illetve valamennyi csomag tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes csomag megvásárlására vonatkozik. A palack árát az irányár tartalmazza, a gyűjtőgöngyöleg ára (rekesz, raklap) az eladási árat a következő tételekkel növeli: rekesz 400 Ft + áfa/darab, raklap 1250 Ft + áfa/darab.

A 3. számú 
vagyonelem: Palackos érlelésű borok (2002-2005. évjárat) (0,75 l/palack) 26 000 darab  450 Ft + áfa/db,
A 3. számú vagyonelem tekintetében ajánlatot benyújtani kizárólag minimum fajtánként 500 (ötszáz) darab, fajtánként ennél több, illetve valamennyi darab tekintetében lehet. Azon fajtáknál, amelyeknél az eladásra kínált mennyiség nem éri el az 500 (ötszáz) darabot, ajánlatot benyújtani kizárólag a teljes mennyiség tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes darab megvásárlására vonatkozik. A 3. számú vagyonelem fajtánkénti felsorolását a tájékoztató tartalmazza.

A 4. számú 
vagyonelem: Palackos érlelésű borok (1997-2000. évjárat), (0,75 l/palack) 68 500 darab  350 Ft + áfa/db

A 4. számú vagyonelem tekintetében ajánlatot benyújtani kizárólag minimum fajtánként 500 (ötszáz) darab, fajtánként ennél több, illetve valamennyi darab tekintetében lehet. Azon fajtáknál, amelyeknél az eladására kínált mennyiség nem éri el az 500 (ötszáz) darabot, ajánlatot benyújtani kizárólag a teljes mennyiség tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes darab megvásárlására vonatkozik. A 4. számú vagyonelem fajtánkénti felsorolását a tájékoztató tartalmazza.

5. számú vagyonelem: Muzeális borok (1968-1988. évjárat), (0,70 l/palack)   
5.1. 19 000 darab    300 Ft + áfa/db, bruttó 375 Ft/db
5.2. 61 000 darab    500 Ft + áfa/db, bruttó 625 Ft/db
5.3. 21 100 darab    1000 Ft + áfa/db, bruttó 1250 Ft/db
5.4. 17 700 darab    1500 Ft + áfa/db, bruttó 1875 Ft/db
5.5. 13 200 darab    2000 Ft + áfa/db, bruttó 2500 Ft/db
5.6. 3800 darab    2500 Ft + áfa/db, bruttó 3125 Ft/db
5.7. 20 900 darab    3000 Ft + áfa/db, bruttó 3750 Ft/db

Az 5.1-5.7. számú vagyonelemek tekintetében ajánlatot benyújtani fajtánként és évjáratonként minimum 500 (ötszáz) darab, fajtánként és évjáratonként ennél több, illetve valamennyi darab tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes darab megvásárlására vonatkozik. Azon fajtáknál és évjáratoknál, amelyeknél az eladásra kínált mennyiség nem éri el az 500 (ötszáz) darabot, ajánlatot benyújtani kizárólag a teljes mennyiség tekintetében lehet. Az évjáratonkénti borfajták pontos megjelölését a tájékoztató tartalmazza.

A 6. számú
vagyonelem:
Hordós fehér-, rozé és vörösbor 1686 hl 100 Ft + áfa/liter
   
Ajánlatot benyújtani kizárólag egy darab hordó, több, illetve valamennyi hordó tekintetében lehet. Kedvezőbb elbírálást nyerhet az az ajánlat, amely több, illetve az összes hordó megvásárlására vonatkozik. A 6. számú vagyonelem hordónkénti, fajtánkénti részletezését a tájékoztató tartalmazza.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan,
Irányár: 510 000 000 Ft
Leírás:
Sorszám Megnevezés Terület (m2) Irányár (Ft)
Győr, Fehérvári út 75. sz. ingatlan
1 Épület és udvar (iroda-öltöző) 890 85 000 000,00
Sorszám Megnevezés Terület (m2) Irányár (Ft)
Budapest
2 Budapest, Hold u. 15. sz. lakás 64 25 000 000,00
Győr, Bajcsy-Zsilinszky u., Bajcsy-Zsilinszky u. 68. (egyben pályázható)
3 Irodacsoport (irodaépület Bajcsy-Zsilinszky u. 68. fszt. 1.) 424,54 264 000 000,00
4 Irodacsoport (irodaépület Bajcsy-Zsilinszky u. 68. fszt. 2.) hozzá tartozó P9, P12 és P16 udvari parkolók 633,89
5 Pinceszint (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 68.) 96,91 5 000 000,00
6 Padlásszint (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 68.) 724,08 51 000 000,00
7 Lakóház, udvar (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 84.) 1903 80 000 000,00

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 403 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
egyben értékesítendő az adós társaság tulajdonát képező, 31 353 m2 alapterületű, kivett üzemi épület és telephely jelölésű, természetben Sármelléken, Ízek útja 1. szám alatt található, a felszámolás alatt folyamatosan működő készételgyár és szendvicsüzem, annak jelenleg érvényes, illetve határozott időre kötött szerződéseivel, vevőállománnyal, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó (gépek, berendezések) vagyonával, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában meglévő félkész és késztermékekkel, alap- és segédanyagokkal, a felszámolás szakaszában speciális igényekre kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával, a társaság vagyoni értékű jogaival és a folyamatos működésből eredő követelés és kötelezettségállománnyal együtt.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 720 000 000 Ft
Leírás:
biodiesel gyártó üzemének alábbi vagyonát csak és kizárólag együttesen:
Az első ütem a 25 ezer tonna éves biodízel (észterező) kapacitás létrehozása mellett magában foglalta a teljes logisztikai rendszer, valamint 40 ezer tonna olajosmag préskapacitás kiépítését, mellyel a társaság rugalmasabban tudja biztosítani a szükséges olajmennyiség egy részét. Az első ütem beruházási értéke 3,3 milliárd forint. A beruházás kezdete óta a próbaüzemek lezárultak, a kiszállítások megindultak.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 136 000 000 Ft
Leírás: Komplett tojásfeldolgozó üzem technológiával és üzemmel

Termékek: 105 napos szavatossági idővel rendelkeznek, valamint felbontás után 28 napig felhasználhatóak. 
Pasztörizált tojáslé termékek:  teljes tojás, fehérje, sárgája.

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 24 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…), Tárgyi eszközök,
Irányár: 5 665 000 000 Ft+Áfa
Leírás: I. Ingatlanok:

1.    Budafoki út 215. (hrsz.: 3995/6.).
a)    Megnevezés: betonelemgyártó üzem.
b)    Tulajdoni hányad: 72942/93242.
c)    Területe: 72 942 m2.
d)    Felépítmények: 15 db, összes területük: 21 902 m2.
e)    Irányár: 4 000 000 000 Ft

2.    Galvani út 5. (hrsz.: 3825/6.).
a)    Megnevezés: munkásszálló - részben lakott.
b)    Tulajdoni hányad: 66279/100000.
c)    Területe: 6 033,37 m2.
d)    Felépítmények: 2 db, összes területük: 4 248 m2.
e)    Irányár: 460 000 000 Ft

3.    II. Rákóczi F. út 289-295. (hrsz.: 200060.).
a)    Megnevezés: betonelemgyártó üzem - használaton kívül.
b)    Tulajdoni hányad: 51978/114397.
c)    Területe: 51 913,93 m2.
d)    Felépítmények: 4 db, összes területük: 2 228 m2.
e)    Irányár: 380 000 000 Ft

4.    Zöldfa u. (hrsz.: 200084/1.).
a)    Megnevezés: telephely.
b)    Tulajdoni hányad: 1/1.
c)    Területe: 41 405 m2.
d)    Irányár: 285 000 000 Ft

5.    II. Rákóczi F. út 297. (hrsz.: 200059/6.).
a)    Megnevezés: lakóház, udvar - használaton kívül.
b)    Tulajdoni hányad: 1/1.
c)    Területe: 1392 m2.
d)    Felépítmények: 1 db, összes terület: 138 m2.
e)    Irányár: 15 000 000 Ft

II. Eszközök - tételesen a pályázati tájékoztatóban:
1.    Munkasablonok - betonelemek készítéséhez.
a)    Mennyisége: 184 db.
b)    Egyedi gyártásúak.
c)    Irányár: 275 000 000 Ft

2.    Egyéb termelőeszközök - betonelemek készítéséhez.
a)    Mennyisége: 168 db.
b)    Irányár: 250 000 000 Ft

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 5 800 000 Ft
Leírás: - Geleji úton 104 m2-es ingatlan 600 eFt
- Geleji úton 3362 m2-es telken 150 m2-es gazdasági épülettel 3 mFt
- Betonkeverő üzem 1,5 mFt
- automata személygépkocsi mosó-szárító berendezés 700 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség,
Irányár: 39 700 000 Ft+Áfa
Leírás:  Pesterzsébeten, a Határ út-Török Flóris utca-Topánka utca-Helsinki út által határolt tömbben, lakótelepi környezetben helyezkedik el. Alapterülete: 294 m2 . Az épület utcai bejárattal rendelkező, hús nagykereskedelmi célra kialakított, mely előre gyártott, pillérvázas vasbetonelemekből készült, utcaszinttől magasabban kialakított, talajszinten álló lapostetős épületegyüttesben helyezkedik el.

Az üzlethelyiség belső elrendezése kedvező, a funkciónak megfelelően hűtőkamrák, feldolgozó és kiszolgáló terek kerültek kialakításra. A fűtés hőközpontról üzemelő központi fűtés. A padozat cement- és mettlachiburkolat, az oldalfalak csempézettek, illetve festettek. Az egység természetes megvilágítása biztosított, riasztórendszerrel felszerelt. A nyílászárók fém szerkezetű homlokzati ajtók és ablakok, illetve fa szerkezetű belső ajtók. Az épület mögött kerítéssel határolt telekrész tartozik az ingatlanhoz. Az üzem eredeti funkciója szerint megfelelően hasznosítható, de kisebb átalakítással bármely kereskedelmi célra megfelelő.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika,
Irányár: 406 968 995 Ft+Áfa
Leírás: Rákóczi úton levő faipari üzem 6611 m2 területen 351 mFt

Faipari technológia (nyílászárók készítése) 45 mFt

35 db kéziszerszám 1,845 mFt,  készletek 2,4 mFt, járművek 6 mFt,
irodai berendezések 758 mFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 744 050 000 Ft+Áfa
Leírás:
I. Ingatlan:
belterület 403. Ingatlan címe: Gyártelep 8. Megnevezése: kivett udvar. Földrészlet: 1899 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 190 000 Ft + áfa.

II. Ingatlan:
belterület 403/A/2. Ingatlan címe: Gyártelep 8. fszt. 2.
Megnevezése: lakás. Épület: 52 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 1 500 000 Ft + áfa. Megjegyzés: az ingatlan lakott.

III. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 403/A/6.
Ingatlan címe: Nagylak, Gyártelep 8. I. 6.
Megnevezés: lakás.
Épület: 52 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 500 000 Ft+ áfa.
Megjegyzés: az ingatlan lakott.

IV. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 403/A/7.
Ingatlan címe: Gyártelep 8. I. 7.
Megnevezés: lakás.
Épület: 52 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 500 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: az ingatlan lakott.

V. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 403/A/8.
Ingatlan címe: Nagylak, Gyártelep 8. I. 8.
Megnevezés: lakás.
Épület: 52 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 1 200 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: az ingatlan lakott.

VI. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, belterület 409/2. Ingatlan címe. Nagylak, Gyártelep 23. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 1 ha 5050 m2. Épület: 291 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 4 800 000 Ft + áfa. Megjegyzés: 4 db 72,75 m2 szolgálati lakás (melyből 1 lakott).

VII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 410. Ingatlan címe: Nagylak, Gyártelep 25. Megnevezése: kivett lakóház, udvar. Föld rész let: 5363 m2. Épület: 254 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 400 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: az épület lakatlan alápincézett lakóház.

VIII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 412/1. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 1802 m2. Épület: 478 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Megjegyzés: az épület használaton kívüli irodaépület.

IX. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, belterület 412/2. Ingatlan címe: fali szám nélküli.
Megnevezés: kivett ipartelep. Földrészlet: 1525 Épület: 451 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Megjegyzés: szociális épület, fürdő és öltöző.

X. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 412/4. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 41 ha 6256 Tulajdoni hányad: 1/1.

XI. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, belterület 413. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett árok. Földrészlet: 3244 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.

XII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 414. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett ipartelep. Földrészlet: 8 ha 1773 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.

XIII. Ingatlan:
Hrsz.: belterület 416/1. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett gazdasági épület, udvar. Földrészlet: 28 ha 3145 m2. Épület: 18 370 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.
Megjegyzés: az épület üzemcsarnok a technológiai folyamatnak megfelelően.

XIV. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 031/57. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett saját használatú út. Földrészlet: 126 Tulajdoni hányad: 1/1.

XV. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 031/58. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezés: kivett saját használatú út. Földrészlet: 488 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.

XVI. Ingatlan:
Hrsz.: Nagylak, külterület 09/69. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezés: kivett saját használatú út. Földrészlet: 488 m2. Tulajdoni hányad: 1/1.

XVII. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 09/70. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett saját használatú út. Földrészlet: 535 Tulajdoni hányad: 1/1.

XVIII. Ingatlan:
Hrsz: külterület 032. Ingatlan címe: fali szám nélküli. Megnevezése: kivett major. Földrészlet: 5 ha 3326 m2 Épület: 7685 m2. Tulajdoni hányad: 1/1. Irányár: 55 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés. épületként 5 db 1000 m2 istálló, 10 m2 alapterületű mérlegház és portaépület, 2055 m2 alapterületű szemestakarmány-szárító és -raktár, és 620 m2 alapterületű lucernaszárító található.

XIX. Ingatlan:
Hrsz.: külterület 0148/18.
Ingatlan címe: fali szám nélküli.
Megnevezése: kivett gazdasági épület, udvar, árok.
Földrészlet: 5 ha 8292 m2.
Épület: 9328 m2.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Irányár: 75 000 000 Ft + áfa.
Megjegyzés: épületként 3 db kétszintes baromfinevelő istállóépület, 1 db egyszintes lapos tetejű baromfinevelő és 1 db egyszintes nyeregtetős marhaistálló épület található.

XX. Termelőgép és berendezés:
A kender - a teljes technológiai folyamatának - feldolgozására és a végtermék előállítására alkalmas termelőgépek és gépi berendezések, egyéb műszerek és segédeszközök (törő-, tiroló-, elő- és finomkártoló-, nyújtó-, fonó-, cérnázó-, polírozó-, gombolyító-, csomagoló-, és minősítést ellenőrző tárgyi eszközök).

XXI. Gépjármű: Gyártmány: Suzuki. Típus: Swift Sedan 1.3 GLX. 
Kivitel: 4 ajtós, 5 személyes, limuzin. 
Karosszéria színe: fehér.
Gyártási év: 1994. Hengerűrtartalom: 1298 cm3. 
Teljesítmény: 50 kW (68 LE).
Megjegyzés: érvényes műszaki és környezetvizsgálattal nem rendelkezik, javítást, felújítást igényel. Irányár: 200 000 Ft (tárgyi adómentes).

XXII. Gépjármű: Gyártmány: Suzuki. Típus: Liana 1.6 4 WD.
Kivitel: 5 ajtós, 5 személyes, kombi. Karosszéria színe: fehér. 
Gyártási év: 2003. Hengerűrtartalom: 1586 cm3. Teljesítmény: 76 kW (103 LE).
Megjegyzés: érvényes műszaki és környezetvizsgálattal nem rendelkezik, javítást, felújítást igényel. Irányár: 600 000 Ft (tárgyi adómentes).

XXIII. Gépjármű: Gyártmány: Audi. Típus: A6 2.5 TDI Quatro. 
Kivitel: 4 ajtós, 5 személyes, limuzin. Karosszéria színe: fekete. Gyártási év: 2002. Hengerűrtartalom: 2496 cm3. Teljesítmény: 132 kW (180 LE).
Megjegyzés: érvényes műszaki és környezetvizsgálattal nem rendelkezik, javítást, felújítást igényel. Irányár: 2 500 000 Ft (tárgyi adómentes).

XXIV. Gépjármű: Gyártmány: Iveco. Típus: 35-10V Turbodaily. 
Kivitel: 4 ajtós, 3 személyes, zárt. Karosszéria színe: piros. Gyártási év: 1999. Hengerűrtartalom: 2800 cm3. Teljesítmény: 76 kW (103 LE).
Megjegyzés: érvényes műszaki és környezetvizsgálattal nem rendelkezik, javítást, felújítást igényel. Irányár: 750 000 Ft + áfa.

Az ingatlanok a környezeti terhekkel együtt kerülnek értékesítésre. A felszámoló a kellékszavatosságot kizárja. 

A pályázati hirdetmény VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI., XVII. pontjaiban megjelölt ingatlanok, továbbá a XX. pont alatt megjelölt termelő gépek és berendezések a kedvezőbb árbevétel illetőleg a foglalkoztatási szempontok érvényesítése érdekében kizárólag önálló termelő egységként kerülnek értékesítésre.

Irányár: 599 000 000 Ft + áfa.

A fenti értékesítés eredménytelensége esetén a felszámoló a pályázati kiírás I., II., III., IV., V., VI., VII., XVIII., XIX., XXI., XXII., XXIII., XXIV. pontjaiban meghatározott ingatlanokra és gépjárművekre az értékesítési eljárást külön is folytatja, ezen vagyontárgyakra együttesen vagy külön-külön is tehető ajánlat.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 598 450 000 Ft
Leírás:
Vagyontárgy megnevezése irányár
Az „EUROGLASS PA" Kft. „f. a." és a „GYH-PACK" Kft. „f. a." közös tulajdonában álló, a Gyöngyösi Körzeti Földhivatal által Nagyréde, 0238/21. hrsz. alatt felvett, kivett telephely nyilvántartási ágú, 2 ha 8596 m2 alapterületű külterületi ingatlan, amelyen található felépítményekben műanyagfeldolgozó-kapacitás működik (Ingatlan) 1 035 000 000
Az „EUROGLASS PA" Kft. „f. a." és a „GYH-PACK" Kft. „f. a." közös tulajdonában álló, a Gyöngyösi Körzeti Földhivatal által Nagyréde, 0238/37. hrsz. alatt felvett, kivett közforgalom elől el nem zárt magánút nyilvántartási ágú, 5180 m2 alapterületű külterületi ingatlan (Ingatlan) 60 000 000
Az „EUROGLASS PA" Kft. „f. a." tulajdonát képező vagyoni értékű jogok (számítógépes szoftverek, programok), szellemi termékek, műszaki berendezések, gépek, felszerelések (EUROGLASS - Technológia) 426 050 000
Az „EUROGLASS PA" Kft. „f. a." tulajdonát képező járművek: Skoda Pick Up tgk., IVECO tgk., IVECO tgk., pótkocsi BVG NPT típ., Renault Trafic zárt tgk., Renault Laguna szgk. (EUROGLASS - Járművek)
A „GYH-PACK" Kft. „f. a." tulajdonát képező vagyoni értékű jogok (számítógépes szoftverek, programok), szellemit termékek, üzemi gép, felszerelés, irodai berendezések, klisék, segédanyagok, termelő gépek, berendezések (GYH-PACK - Technológia) 102 400 000
A „CARPATHIA HOLDING" Kft. „f. a." tulajdonát képező műanyagipari gépek, berendezések, eszközök (CARPATHIA - Technológia) 220 000 000
A POLYACT Kft. „f. a." tulajdonát képező műanyagipari és szerszámgépek (POLYACT - Technológia) 65 300 000
A POLYACT Kft. „f. a." tulajdonát képező járművek: Peugeot Expert tgk., Nissan szgk., Renault Master thk. (POLYACT - Járművek) 9 900 000
Összesen: 1 918 650 000
Az „EUROGLASS PA" Kft. „f. a." által értékesítéssel összefüggő beruházások megtérítése az „EUROGLASS PA" Kft. „f. a." részére (Beruházások) 35 000 000

2 ha 8596 m2-es területen műanyag feldolgozó komplett gyár

Működő üzem, Telephely,
Irányár: 130 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Ipark krt. 2/B alatti 1558 m2-es telephelyen 1764 m2-es üzemcsarnok határozatlan bérleti joggal bérlővel

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Motorkerékpár,
Irányár: 622 150 000 Ft+Áfa
Leírás:
- 48.463 m2-es összközműves területen terménytárolók 458 mFt

- 25.570 m2-es területen terménytároló 73 mFt

- CADAR LZD 80 szárító technológia 87,5 mFt, hídmérleg 3,65 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 200 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.    Közpark és ipartelep megnevezésű, Jászboldogháza, Rákóczi út 24. szám alatt található ingatlan. A telek teljes területe 27 803 m2, a rajta található felépítmények hasznos alapterülete 5115 m2, amely iroda épületből, műhelyből, csarnokból, valamint raktárakból áll. A telek beépítési mértéke nincs lekötve, a jelenlegi felépítmények területe növelhető. Az ingatlan összközműves, az Ipartelep előtt parkosított terület, benne kiépített parkolók, a terület megfelelő módon kerített, jól zárt, a beépítetlen telekrész döntő többsége beton térburkolattal ellátott.

Irányár: 150 000 000 Ft + áfa.

- Technológia, gépek járművek 50 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely, Üzletrész, feldolgozandó vagy bontandó (hulladék) elemek,
Irányár: 1 590 000 000 Ft+Áfa
Leírás: - Rákóczi utcában komplett papírgyár üzem ingatlanokkal, technológiával, anyagkészlettel védjegyekkel, márkanevekkel (Crepto, Szilvia, Nárcisz, stb...)
- gépek berendezések
- műszaki anyagkészlet
- védjegyek

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 712 000 000 Ft+Áfa
Leírás: öblösüveg gyártó üzem, belső ipari övezetben amely a kézi magasabb minőségű egyedi kézzel gyártott termékek és a gasztronómiai, háztartási gépi termékek gyártására specializálódott. A gyár 8,2 ha-os területen helyezkedik el 39.245 m2 beépített területtel.
- Ingatlanár: 302 mFt
- technológia 297,5 mFt
- készlet 112,5 mFt

Működő üzem, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 160 000 000 Ft
Leírás: 3028 m2 alapterületű szálloda 26 szobával 4 apartmannal

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Üzlethelyiség, Telephely, felépítmény (épület),
Irányár: 1 072 192 500 Ft+Áfa
Leírás: 1. Ságvári Endre út 4. A lh. fszt. 2. szám alatti, 2088/9/A/11. hrsz.-ú, 168 m2 üzlethelyiség 1/1/ tulajdoni hányada, valamint a benne lévő tárgyi eszközök (hűtőpult, polcok, hűtőkamra, előkészítő asztal).
Az ingatlan a Ságvári lakótelep főutcáján, a Ságvári Endre út 4. számú lakóépület földszintjén található. Az üzlet a járda felől nyíló bejárattal és két kirakati portállal rendelkezik, valamennyi műanyag szerkezet. Az utcai fronton hidegburkolatú, csempézett, álmennyezettel rendelkező eladótér található. Az épület hátsó frontján nyílik a gazdasági bejárat. Itt közlekedő, előkészítő, húsbontó, 3 hűtőkamra, mosogató, iroda, WC helyiségek találhatók. Az üzlet alatti pincetérbe belső lépcső vezet. A pinceszinten egy raktárhelyiség, öltöző, zuhanyzó, mosdó kapott helyet. Hasznos alapterülete 168 m2, melyből az eladótér 72 m2.

A fenti ingatlan és az ingatlanban lévő tárgyi eszközök irányára: 12 000 000 Ft + áfa,

2. Bacsó Béla utcai 2880/1. hrsz.-ú, 227 m2 áruház, 1/1 tulajdoni hányada, valamint a benne lévő tárgyi eszközökkel (hűtőpult, árukínáló polcok, hűtőkamra).

Az ingatlan telekhatárra épített, alápincézetlen, földszintes saroképület, amely kifejezetten üzlet funkcióval létesült. Tégla szerkezetű, cserépfedéses magastetővel rendelkezik, életkora 40 évre tehető. Mindkét határoló utca felé 2-2 fémszerkezetű, üvegezett kirakati portál néz.

A 88 m2 alapterületű üzlettér gránitőrleménylap-burkolatú, falai csempézettek, álmennyezetbe szerelt fénycsöves megvilágítással rendelkezik. A hátsó traktusban raktárhelyiségek, öltöző és vizesblokk található. A belső udvar felé egy hullámpala fedésű göngyölegraktárral bővítették az épületet.

Minden közművel rendelkezik, gázüzemű kazánnal, radiátoros fűtésű.

A fenti ingatlan és az ingatlanban lévő tárgyi eszközök irányára: 16 000 000 Ft + áfa,

3. Kertvárosi lakótelep 6151/79. hrsz.-ú, 464 m2, udvar közösségi épület és húsáruház 1/1 tulajdoni hányada, az ingatlanban lévő tárgyi eszközökkel (hűtőkamrák).

Az ingatlan önálló telken álló, üzleti funkciójú épület. Az épület nettó szintterülete a földszinten és a pincetéren 145 m2, az üzlettér 77 m2-es. 2 éve üresen áll. Tatabánya északnyugati részén, a városközponttól távol, a Kertvárosi lakótelep középső részén található.

Az üzletépület a Szent György és a dr. Vitális István utcák sarkán áll. Az önálló épület a két utca találkozásánál, szabadon áll. A telekhatárok nincsenek kijelölve, az ingatlan nincs bekerítve, minden irányból megközelíthető. Az épület teljesen alápincézett, földszintes, magastetős kialakítású. Beton sávalapozású, tégla teherhordó szerkezetű, cserépfedéses, sátortetős. Falai vakoltak, a nyílászárók fából készült típus szerkezetek. Az ingatlanon elektromos áram, víz, csatorna, távhő közművek állnak rendelkezésre. Az épület radiátoros fűtése távhővel biztosított.

A fenti ingatlan és az ingatlanban lévő tárgyi eszközök irányára: 19 000 000 Ft + áfa,

4. Vadász út 44., 1019/1. hrsz.-ú, 831 m2 kivett lakóház, udvar kereskedelmi egység 1/1 tulajdoni hányada a benne lévő bútorokkal, tárgyi eszközökkel.

Tarjánon átvezető közút mentén, a Kossuth tér sarkán, központi részen áll. Közelében lakóépületek, orvosi rendelő, húsüzem találhatók. A telken egy főépület és egy gépkocsitároló található. A felépítmények 1993-94-ben létesültek.

A főépület a telekingatlan középső részén áll. Részlegesen alápincézett, földszint + 1 emeletes kialakítású. az épület kétfunkciós: a földszinten kereskedelmi egység (üzlet), valamint kiszolgáló helyiségei, az emeleten egy 3 szobás 128 m2-es lakás található. A két funkció teljesen elkülönül egymástól. Az épület 15,3 m x 12 m befoglaló méretű. Szerkezetét tekintve beton sávalapozású, B30-as blokktégla felmenő falazattal, vb. födémmel, fa fedélszékkel rendelkezik, a kontyolt nyeregtető zsindelyfedésű. A külső és a belső falak vakoltak, a homlokzati nyílászárók műanyag szerkezetek, hőszigetelő üvegezéssel. A belső ajtók fából készültek, mázolt felületűek. Az épületben Vaillant gázkazánról radiátoros központi fűtési rendszer került kialakításra.

A pincetérbe a földszintről lépcsőlejáró vezet. Az egyetlen pincei helyiség simított beton padozatú, világítással rendelkező tároló.

A földszint az eredeti tervek szerint és a tényleges kialakítását tekintve is üzlet, kereskedelmi egység. 58 m2-es üzlettér, valamint közlekedő, raktárhelyiségek, vizesblokk és kazánhelyiség található ezen a szinten. A helyiségek mázas kerámialap burkolatúak, a falak festettek. A világításra fénycsöves és spot lámpatestek szolgálnak. Az üzletbe közvetlenül az utca felől és a raktárak felől és nyílik bajárat. Két homlokzata üvegezett, így megfelelően világos, áttekinthető.

Az emeleti szintre az épület oldalhomlokzata felől nyíló, márványlappal burkolt belső lépcső vezet. Ezen a szinten egylégterű, nagy alapterületű nappali-étkező-amerikai konyha, továbbá 3 db hálószoba, fürdőszoba és gardrobe helyiségek találhatók. A szobák padlószőnyegesek, a többi helyiség mázas kerámialap burkolatú.

Az ingatlanhoz tartozó 2 állású gépkocsitároló 38,5 m2 alapterületű, motoros billenő garázskapuval szerelt.

A fenti ingatlan irányára: 33 000 000 Ft + áfa

4. a) Vadász út 44., 1019/1. hrsz.-ú, 831 m2 kivett lakóház, udvar kereskedelmi egység 1/2-ed tulajdoni hányada, a természetben a lakóház emeletén lévő lakás és udvaron lévő 2 állásos garázs, az ingatlanban található bútorokkal és tárgyi eszközökkel. Hasznos alapterület: lakás 127,9 m2, garázs 38,5 m2.

A 4. pont alatt meghirdetett ingatlanból a lakóház emeletén lévő 127,9 m2 lakás ingatlan, mely az alábbi helyiségekből áll:
Nappali: 58,0 m2.
Háló 1.: 18,6 m2.
Háló 2.: 14,8 m2.
Háló 3.: 15,6 m2.
Fürdőszoba: 9,0 m2.
Kamra: 4,2 m2.
Garderobe: 2,1 m2.
Közlekedő: 5,6 m2.

A lakás ingatlannal együtt kerül meghirdetésre, az ingatlan hátsó északkeleti sarkában épült 38,5 m2 alapterületű kétállásos garázs.

Fenti ingatlanok irányára: 16 000 000 Ft + áfa

4. b) Vadász út 44. 1019/1. hrsz.-ú, 831 m2, kivett lakóház, udvar kereskedelmi egység 1/2-ed tulajdoni hányada, a természetben a földszinten lévő üzlethelyiség, az ingatlanban található bútorokkal és tárgyi eszközökkel. Hasznos alapterület: 179 m2.

A 4. pont alatt meghirdetett ingatlanból a főépület földszintjén elhelyezkedő üzlethelyiség pincével, mely az alábbi helyiségekből áll:

Pince tároló: 50 m2.
Föld szint:
Eladótér: 58 m2.
Raktár 1.: 21 m2.
Raktár 2.: 21,6 m2.
Raktár 3.: 7,7 m2.
Raktár 4.: 4,3 m2.
Kazánhelyiség: 7,8 m2.
Zuhanyzó, WC: 3,3 m2.
Közlekedő: 5,3 m2.
Fenti ingatlanok irányára: 17 000 000 Ft + áfa

A Vadász u. 44. sz. alatti ingatlanok értékesítése során a pályázatok elbírálásánál előnyt élvez az a pályázó, aki az ingatlanokra együtt, a 4. pontban feltüntetett kiírásra nyújt be ajánlatot.

Az ingatlanokat külön-külön [(4. a) és4. b) pontokban kiírásban foglaltak] csak abban az esetben értékesíti a felszámoló, ha mindkét ingatlanrészre érkezik érvényes ajánlat.

5. Kossuth tér 1. szám alatti idegen tulajdonon létesített húsbolt felépítmény a felszámolás alatti cég telekkönyvön kívüli résztulajdona.

A fenti cím alatti 1018. hrsz.-ú lakóház, udvar, vágóhíd ingatlan két magánszemély 1/2-ed-1/2-ed tulajdonában van. A valóságban az ingatlanon lakóépület, húsfeldolgozó üzem és egy húsbolt található. A húsboltot korábban apportálták a Kft.-be, azonban ez a tény az ingatlan-nyilvántartásban nem szerepel.

Az ingatlanhoz tartozó telek szabálytalan sokszög alakú. A telken a Kossuth tér felőli utcafront közelében egy kétszintes, kétlakásos családi ház áll. A telek többi részén a húsfeldolgozó üzem épületei helyezkednek el. Az üzem és a lakóépület a természetben jól elkülönül egymástól.

A lakóépület (szemből nézve) bal oldali részének földszintjén helyezkedik el az értékesítésre meghirdetett húsbolt üzlet. Bejárata az előkert és az eredetileg terasznak tervezett épületrész felől nyílik. Műanyag nyílászárókkal, márványmozaik, illetve gránitőrlemény lap padlóburkolatokkal, körben 13 sor magasságig fehér falicsempével, fénycsöves világítással rendelkezik. A radiátoros központi fűtés a lakóépület fűtési rendszerével összefüggő. Az üzletben klímaberendezés is beépített.

A húsbolt üzlettér, a hátsó traktusban pedig közlekedő, két hűtőkamra és húselőkészítő helyiségekből áll. Az üzlettér 23,8 m2, a kiszolgáló helyiségek 36 m2
alapterületűek, a teljes bolt 59,8 m hasznos alapterületű.

Az üzlet előtt a közterületen gépkocsiparkolót alakítottak ki. A húsbolt évek óta működik, a községben másik, hasonló profilú üzlet

Üzlethez tartozó eszközök a feltételfüzet szerint: 1-17 tétel 3 695 000 Ft becsértékben.

A fenti ingatlan és eszközök irányára: 8 585 000 Ft + áfa

6. Kossuth tér 6. szám alatti lakóház, udvar, 3 gazdasági épület telekkönyvön kívüli 1/1 tulajdoni hányada.

A fenti cím alatt található 1018. hrsz.-ú ingatlan ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosa egy magánszemély, azonban az ingatlant apportként bevitték a kft.-be, annak nyilvántartásában szerepel. A tulajdonos-változást az ingatlannyilvántartásban nem vezették át, így jelenleg a Kft. telekkönyvön kívüli tulajdonos.

A telken egy régi lakóépület, 2 db gazdasági épület és néhány fából készült tároló fészer található.

Régi lakóépület:

Az épület évek óta használaton kívüli, elhanyagolt, rossz műszaki és esztétikai állapotban van.

A vakolat hiányos, a lábazat és a falak feláztak, a tetőszerkezet megrogyott. Az épület gyakorlatilag elhasználódott, bontandó. Hasznos alapterülete kb. 105 m2.
Raktárépület:

A lakóépület mögött, szintén az oldalsó telekhatáron álló, földszintes épület. Az 1970-es években épülhetett, vb. sávalapozású, tégla falazatú, vb. födémű, fa tetőszerkezeten hullámpala fedésű, nyeregtetős. Falai vakoltak, nyílászárói vegyesen fa- és fémszerkezetek.

Padozata simított beton, világítására fénycsöves lámpatestek szolgálnak. Az épületben két raktárhelyiség, valamint egy szerelőaknával is rendelkező járműszerelő műhely található. Ez utóbbi gázkonvektorral fűthető.

Az épület hasznos alapterülete kb. 125 m2. Közepes műszaki állapotban van.

Műhelyépület:

A hátsó telekhatáron álló, földszintes épület. Eredetileg az 1930-40-es években istálló funkcióval épülhetett, később átalakították. Sávalapozású, tégla falazatú, vb. födémű, fa tetőszerkezeten hullámpala fedésű, nyeregtetős. Falai vakoltak, nyílászárói fából készültek.

Padozata simított beton, világításra fénycsöves lámpatestek, fűtésére parapet gázkonvektorok szolgálnak. Kisebb műhelyek és raktárak találhatók benne.

Az épület hasznos alapterülete kb. 90 m2. Közepes műszaki állapotban van.

Egyéb építmények:

A raktárépület folytatásában egy acél vázas, hullámpala fedésű, oldalt nyitott szín áll. Mérete két személygékocsi beállását teszi lehetővé. A nyitott szín folytatásában, az oldalsó telekhatáron egy fából készült, hullámpala fedésű fészer található. Az építmény 5 fakkra osztott, raktározási funkciójú. A régi lakóépület mögött egy vasbeton falazatú, felül nyitott egykori meszesgödör található.

A fenti ingatlan irányára: 11 000 000 Ft + áfa

7. Síkvölgyi út külterület 0737/5. hrsz.-ú, 3.226 m2, üzem (RÉGI ÜZEM), 0737/6. hrsz.-ú 4.210 m2 üzemi út, 0737/8. hrsz.-ú 12.959 m2
üzem és húsfeldolgozó (ÚJ ÜZEM)
, 0737/9. hrsz.-ú 3.491 m2 üzem; 0737/10. hrsz.-ú 5.975 m2 üzem 1/1 tulajdoni hányada.

A teljes ingatlan területe: 29861 m2.

A telekterület jellemzői:

Az öt helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan a valóságban szervesen egy egységet alkot, a belső telekhatárok nincsenek jelölve. A terület szabálytalan sokszög alakú, gyakorlatilag sík felszínű.

Az ingatlan beépítettsége kb. 18%-os.

Közműellátottság:

Az ingatlan az alábbiak szerint közművesített: elektromos energia ellátás (oszloptranszformátor a telek területén); vezetékes vízellátás; szennyvíz-elvezetés (előtisztítás után átemelő szivattyúval csatlakozik a kommunális hálózatra); tartályos PB gáz ellátás (két külön hálózat a régi húsfeldolgozóhoz, illetve az új üzemi épülethez); egyéb (tüzivíz hálózat, térvilágosítás az üzemépület homlokzatán).

A közmű hálózat (víz, csatorna, áram), valamint a húsüzem kapubejárata a teljes ingatlannal összefüggő rendszert alkot.

A vevőnek a közművek fogyasztásának a külön mérési lehetőségéről (megosztásáról) saját magának kell gondoskodnia.

A húsüzem hűtőrendszere jelenleg nem használható, helyreállítási költsége megközelítőleg az alábbi:

Régi húsüzemnél (0737/5. hrsz.) kb. 5 M Ft.

Új húsüzemnél (0737/6. hrsz.) kb. 15-20 M Ft költséget igényel.

Az épületek legfontosabb jellemzői:

a)    Portaépület:

Az ingatlan főbejárata közelében álló, az 1990-es években létesített földszintes épület.

Beton sávalapozású, tégla határoló falazatú, vb. födémes, síkpala fedésű, magastetős kialakítású. Nyílászárói fából készültek, hőszigetelő üvegezéssel. Padozata PVC, illetve mettlachi, fénycsöves világítású. Hasznos alapterülete kb. 58 m2. Céljainak megfelelő műszaki állapotban van.

b)    Régi üzemi épület:

A bejárattól jobbra található, eredetileg az 1970-es években épített, majd átalakított és kibővített, kétszintes épület. Beton sávalapozású, tégla falazatú, vb. födémes, síkpala fedésű, magastetős. Az épület földszintjén kétnemű fekete-fehér öltöző, valamint húsüzemi gyártó helyiségek kaptak helyet. Ezek között közlekedők, manipulációs terek, mínuszos hűtőkamra, raktárhelyiségek találhatók. A gyártóüzemi épületrész hűtött légterű, falai burkoltak, illetve hőszigeteltek. A kazánhelyiségben 2 db Fűtőber MVT 2000 típusú gázkazán található.

Az emeletre belső lépcső vezet. Ezen a szinten parketta burkolatú tanácsterem és irodák, irattár, valamint vizesblokk található. A homlokzati nyílászárók fából készültek, a fűtési rendszer radiátoros, melegvizes.

Az épület összes hasznos alapterülete 480 m2 + 465 m2 = 945 m2.

Az épület mögött, attól északi irányban 5 kamrából álló hagyományos, úgynevezett kőfüstölő épületrész található, amelyet technológiai átjáró folyosó köt össze a földszinti üzemi területtel.
c)    Szociális és irodaépület:

Ez a földszintes épület az 1960-as években épülhetett, az ingatlan középső részén található. A 2005-ben végrehajtott rekonstrukció során teljesen átépítették, korszerűsítették. Szerkezetét tekintve beton sávalapon álló, tégla falazatú, előregyártott gerendás béléstestes födémű, lapostetős. Az épületben középfolyosóról nyíló irodák, kétnemű vizesblokk, teakonyha és étkező, valamint férfi-női öltözők és fürdők találhatók. Az új húsüzemi épülethez átjáró folyosóval kapcsolódik. Az épület hasznos alapterülete 486 m2. Jó műszaki és esztétikai állapotban van.

d)    Új húsüzemi épület:

Ez a 2005-ben újonnan létesített épület az ingatlan központi épülete. Előre gyártott vasbeton pillérekkel készült, 6 m x 30 m-es kiosztásban. A pilléreken acél rácsos tartó helyezkedik el, melyre egyrészt a mennyezeti tetőpanelek vannak függesztve, másrészt a tetőborítás van erősítve. Az üzem belső falai 10-12-16 cm vastagságú szendvicspanelekkel készültek. A panelek külső felületén horganyzott, beégetett festésű mikrobordás acéllemez fegyverzetűek, poliuretán hőszigetelésüek. A homlokzati határoló falak belső oldala is szendvicspanelekből készült, a külső burkolat acél szelemenekre épített LPT 45 jelű trapézlemez burkolat.

A padozat az üzem jellegének megfelelően 2%-os lejtéssel, megfelelő számú padlóösszefolyóval készült, öntött műgyanta csúszásmentes felülettel. A belső falaknál monolit vb. lábazat készült 45 cm magasságig. A technológiai terekben 12 cm-es szendvicspanel álmennyezet került beépítésre. A belső ajtók részben rozsdamentes acél tolóajtók, részben egy és kétszárnyú ajtók. A világításra IP54 védettségű fénycsöves, illetve hagyományos izzós, műanyag házas lámpatestek szolgálnak. Az épület egy részében magaspálya van beépítve. Elektromos erőátviteli rendszer és sűrített levegő hálózat ugyancsak kiépített.

Az épület északkeleti homlokzatán 4 db, légtömör csatlakozást biztosító, szekcionált kapus tehergépkocsi rakodó épült, rámpa kiegyenlítő berendezéssel.

Az üzem számára központi ammóniás hűtőberendezés létesült, amelynek fő egységei a szomszédos kiszolgáló épületben kaptak helyet. A rendszer kétfokozatú, közvetlen elpárolgású. Az alsó fokozat-30 °C-os (a kerékfagyasztó és a-18 °C-os tároló számára), a felső fokozat -10 °C-os elpárolgási hőfokon üzemel. A hűtőkompresszorok, a folyadékleválasztók és a frisslevegő hűtéshez szükséges glikolos rendszer a kiszolgáló épületben, a kondenzátorok a kiszolgáló épület tetején kaptak helyet. A fő gerincvezetékek és a szelepcsoportok az üzemi épület mennyezeti szerelőterében húzódnak. Az üzemi helyiségek hűtését nagyteljesítményű ventilátoros léghűtők végzik.

A húsüzemi épület 54,4 m x 30,6 m befoglaló méretű, összes hasznos alapterülete 1562 m2

. Az épület korának megfelelően korszerű, jó műszaki és esztétikai állapotban van.

e)    Kiszolgáló épület:

Ez az épület is 2005-ben létesült, a húsüzem közelében található. Beton sávalapozású, tégla falazatú, monolit vasbeton födémű, lapostetős kialakítású. A kazánház felett úgynevezett repülő födém készült. A homlokzati nyílászárók acélszerkezetűek, a padozat simított beton műgyanta bevonattal, illetve lapburkolat. Az épületben kazánház és hűtőgépház, valamint TMK műhely és öltözőhelyiségek kaptak helyet. Az épület hasznos alapterülete 251 m2. Jó műszaki és esztétikai állapotban van. A kiszolgáló épület közelében helyezték el a fűtőberendezések PB gáz igényét kielégítő nagytartályos tárolót.

f)    Szennyvízkezelő épület:

Ez az épület is 2005-ben létesült, a délnyugati telekhatár közelében található. Beton sávalapozású, tégla falazatú, könnyűszerkezetű födémű, a nyeregtető trapézlemez fedésű. A homlokzati nyílászárók fémszerkezetűek, a padozat simított beton műgyanta bevonattal, a falon csempeburkolat. Fénycsöves világítású.

A technológiai szennyvíz előszűrésére szolgáló berendezések elhelyezését biztosítja.

Hasznos alapterülete: 60 m2.

g)    Régi kazánház:

Ez az épület az 1960-as években a bányaüzemi időkben létesülhetett, az ingatlan északi részén található. Beton pont-, illetve sávalapozású, acél tartóvázas, tégla határoló falazatú, födém nélküli, alumínium trapézlemez fedésű, nagy belmagasságú. A homlokzati nyílászárók fémszerkezetűek, helyenként kopilit üvegezésű, a padozat simított beton.

Az épület eredeti funkcióját elvesztette, de hidegraktárként hasznosítható. Mellette egy kb. 15 m magas téglából falazott kémény áll.

Az épület hasznos alapterülete kb. 305 m2.

h)    Egyéb felépítmények:

Az ingatlan északi telekhatára közelében található 3 db téglából falazott, illetve fából készített épület, tároló szín. Ezek a bányaüzemi időkben létesültek, hosszú évek óta használaton kívüli állapotban vannak. Műszakilag annyira lepusztultak, hogy forgalmi értéket nem képviselnek. Az ingatlant a tulajdoni lapok szerint összesen 1727 m2-en 20 kV-os magasfeszültségű légvezetékre vonatkozó vezetékjog terheli (a helyszínrajzon 35 kV-os vezeték van jelölve). A valóságban ez azt jelenti, hogy az északi és a nyugati telekhatáron belül, a terület felett magas feszültségű légvezeték húzódik, több nagyméretű vezetéktartó oszloppal. Ugyancsak a vezetékhez kapcsolódóan az ingatlan belső területén áll egy többszintes transzformátorház, amely az áramszolgáltató tulajdonában van. Ennek az épületnek a léte nincs a tulajdoni lapon feljegyezve, de ténylegesen megtalálható.

A magasfeszültségű légvezeték, az oszlopok és a védőtávolság mindenesetre az ingatlan jelentős részét érintik és a használhatóságot kedvezőtlenül befolyásolják.

i)    Ingatlanhoz kapcsolódó műszaki berendezések:

1313 számlaosztályban nyilvántartott műszaki berendezések, szennyvíz előkezelési technológiához kapcsolódó berendezések, az üzem előírásos működésének a feltétele, az eszközök használható állapotban vannak, becsértékük: 7 791 000 Ft.
j) Egyéb irodai és igazgatási berendezések:

Vegyes összetételű 141 számlaosztályba tartozó üzemi berendezések és felszerelések 2 268 000 Ft becsértéken, 144 számlaosztályba tartozó irodai, igazgatási berendezések 1 398 000 Ft becsértékben.

Egy része újonnan került beépítésre a húsüzemi épületbe. A bútorok a Síkvölgyi úti irodaépületben megtalálhatók.

k) Göngyölegek:

2233 és 281 számlaosztályba tartozó göngyölegek (ládák, rekeszek, raklapok, hordók, konténerek) feltételfüzetben foglalt felsorolás szerint 6 662 590 Ft becsértékben.

A fenti ingatlan és a hozzá tartozó tárgyi eszközök irányára 450 000 000 Ft + áfa, mely fordított adózással fizetendő.

Fizetendő bánatpénz: 13 500 000 Ft.

Vételi ajánlatot zárt borítékban, „PALATIN TATABÁNYA, SÍKVÖLGYI ÚTI ÜZEMEK EGYÜTT" megjelöléssel ellátva kell benyújtani.

A 7. sz. alatt meghirdetett húsüzemi ingatlanokat külön-külön is meg lehet vásárolni (Régi és új húsüzem) az alábbiak szerint:

7. a) Síkvölgyi út külterület 0737/5. hrsz.-ú, 3.226 m2 üzem (Régi húsüzem) 1/1 tulajdoni hányada, valamint a 0737/6. hrsz.-ú, 4.210 m2, üzemi út 1258/10 000-ed tulajdoni hányada.

A közmű hálózat (víz, csatorna, áram), valamint a húsüzem kapubejárata a teljes ingatlannal összefüggő rendszert alkot. A vevőnek a közművek fogyasztásának a külön mérési lehetőségéről (megosztásáról) saját megának kell gondoskodnia.

A húsüzem hűtőrendszere jelenleg nem használható, helyreállítási költsége megközelítőleg a régi húsüzemnél (0737/5. hrsz.) kb. 5 M Ft.

A fenti ingatlan irányára: 80 000 000 Ft + áfa, mely fordított adózással fizetendő.

Fizetendő bánatpénz: 2 400 000 Ft.

Vételi ajánlatot zárt borítékban, „PALATIN TATABÁNYA, SÍKVÖLGYI ÚTIRÉGI ÜZEM" megjelöléssel ellátva kell benyújtani.

7. b) Síkvölgyi út külterület, 0737/8. hrsz.-ú, 12.959 m2, üzem és húsfeldolgozó, 0737/9. hrsz.-ú., 3.491 m2 üzem; 0737/10. hrsz.-ú, 5.975 m2 üzem (Új húsüzem) 1/1 tulajdoni hányada, valamint a 0737/6. hrsz.-ú, 4.210 m2, üzemi út 8742/10000-ed tulajdoni hányada.

A közmű hálózat (víz, csatorna, áram), valamint a húsüzem kapubejárata a teljes ingatlannal összefüggő rendszert alkot. A vevőnek a közművek fogyasztásának a külön mérési lehetőségéről (megosztásáról) saját magának kell gondoskodnia.

A húsüzem hűtőrendszere jelenleg nem használható, helyreállítási költsége az új húsüzemnél (0737/6. hrsz.) kb. 15-20 M Ft költ-sé get igényel.

Ingatlanhoz kapcsolódó műszaki berendezések:

1313 számlaosztályban nyilvántartott műszaki berendezések 48 tétel, szennyvíz előkezelési technológiához kapcsolódó berendezések, az üzem előírásos működésének a feltétele, az eszközök használható állapotban vannak,
becsértékük: 7 791 000 Ft.

Egyéb irodai és igazgatási berendezések: vegyes összetételű 141 számlaosztályba tartozó üzemi berendezések és felszerelések 12 tétel 2268 000 Ft becsértéken, 144 számlaosztályba tartozó irodai, igazgatási berendezések 30 tétel 1 398 000 Ft becsértékben. Egy része újonnan került beépítésre a húsüzemi épületbe. A bútorok a Síkvölgyi úti irodaépületben megtalálhatók.

Göngyölegek: 2233 és 281 számlaosztályba tartozó göngyölegek (ládák, rekeszek, raklapok, hordók, konténerek) feltételfüzetben foglalt felsorolás szerint 6 662 590 Ft becsértékben.

A fenti ingatlan és hozzá tartozó műszaki és igazgatási berendezések irányára: 370 000 000 Ft + áfa

8. tárgyi eszközök:

8. a) Termelő gépek, berendezések: 1311 számlaosztályba tartozó, a feltételfüzetben 1-29 sorszám alatt felsorolt tételek, húsfeldolgozáshoz használatos eszköz és csomagológépek.

Jelentős részük a 2005-ös beruházás eredményeként került használatba, korszerű, további használatra alkalmas. Közepes mértékben avultak.

Irányára 32 977 500 Ft + áfa

8. b) Szerszámok és gyártóeszközök
: 1312-es számlaosztályba tartozó, a termeléshez közvetlenül kapcsolódó szerszámok, gyártó eszközök, kézi targoncák, kocsik, a feltételfüzetben 1-17 sorszámig felsorolva.

Irányára 1 764 000 Ft + áfa

8. c) Számítástechnikai berendezések: 145 számlaosztályba tartozó 23 tétel, többségükben elavult személyi számítógép, telefax, nyomtató, illetve kiegészítő eszköz.
A fenti tárgyi eszközök irányára: 156 000 Ft

Lehetőség van az 7. sorszám alatt meghirdetett húsüzem és a 8. a), b), c) pontok alatt meghirdetett tárgyi eszközök együttes megvásárlására is. Ez esetben az irányár a fenti irányárak 80%-a

9.    Renault KANGO (frsz.: HBK-543) tehergépkocsi 1999. novemberi évjárat, 350 E km-t futott, erősen használt, korrodált.
A fenti gépkocsi irányára: 250 000 Ft

10.    Renault Mascott (frsz.: IAF-026), 2002. februári évjárat, 400 E km-t futott, zárt, hűtős, erősen használt tehergépkocsi.
A fenti gépkocsi irányára: 1 600 000 Ft

11.    Renault Master 2.5 DCI (frsz.: IKM-930) 2002. novemberi évjáratú, hiányos, üzemképtelen gépjármű.
A fenti gépkocsi irányára: 460 000 Ft

12.    Renault Master 2.5 DCI (frsz.: IKM-932), 2002. novemberi évjárat, zárt, hűtős, javításra szoruló, 200 E km-t futott tehergépkocsi.
A fenti gépkocsi irányára: 900 000 Ft

13.    Renault Master (frsz.: JXE-390), 2005. októberi évjárat, zárt, hűtős, erősen használt, 200 E km-t futott tehergépkocsi.
A fenti gépkocsi irányára: 1 500 000 Ft + áfa

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 323 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Verőszalau. 1-3 alatti telephely. Besorolása: belterület, kivett, műemlék.
Hrsz.: 2720. Tulajdoni hányad: 6700/24176.
Jelenleg osztatlan közös tulajdonban van az Integrált Borgazdaság Zrt. „f. a." céggel, a megosztás közjegyzői okiratban rögzített, természetben meghatározott terület. Az értékesítésre meghirdetett területe: 6700 m2, a rajta található épületek összes nettó területe: 4986 m2. A telephelyen jelenleg palackozás és raktározás folyik.Irányár: 188 000 000 Ft.

Borpalackozó gépsor:
A töltő gépsor névleges kapacitása 15-20 millió palack/év. Üzembehelyezés ideje jellemzően 1983 és 2005 évek. A palackozó jelenleg bérbeadással hasznosul.A technológia 54 gépegységet tartalmaz, mely többségére a jelenlegi bérlőnek elővételi joga van. A gépsor vezérgépei: palackmosó, palacköblítő-töltő-záró, címkéző, borszűrő tartályok, tárolóedények. 135 mFt

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 200 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Repülőtér amely jelenleg bérleti szerződéssel van üzemeltetetve
    
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 194 000 000 Ft
Leírás:

2000-ben létesített illetve 2003-ban bővített halastavak
a hozzá tartozó műtárgyak és gátakon körbefutó utakkal
- a földhasználati szerződések 2024 februárig érvényesek
- összes terület: 52,6 ha melyből 23,5 ha a halastó a
  fennmaradó terület szántó, erdő
- vízjogi üzemeltetési engedély 35 ha-ra szól

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 300 000 000 Ft
Leírás: Komplett bányatelep
101.318 m2 üzemi terület 15 épülettel
111.697 m2 anyagbánya terület, 5500-5488-1116- m2 üzemi területek
4558 beépítetlen terület
24.198 m2-es területen 3 gazdasági épület, saját használatú utakkal, vízművel és meddőhányóval
Tájrendezési munkálatok megkezdve.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 781 200 000 Ft+Áfa
Leírás: Baromfi-feldolgozó komplett vagyona:

Cím Hrsz. Megnevezés
Hajnóczy u. 16. 10574 gazdasági épület
Hajnóczy u. 17. 10575 kivett beépítetlen terület
Hajnóczy u. 18. 10576 kivett beépítetlen terület
Orosházi út 10578/1. kivett ipartelep
Orosházi út 10578/3. kivett ipartelep
Orosházi út 10578/3/A/1. bolt
Orosházi út 10578/3/A/2. iroda
Orosházi út 10578/3/A/3. üzemi konyha és étterem
Orosházi út 10578/3/A/4. iroda
Orosházi út 10578/3/A/5. szociális épület
Orosházi út 10578/3/A/6. kerékpártároló és porta
Orosházi út 10578/3/A/7. iroda
Orosházi út 10578/3/A/8.
Orosházi út 10578/3/A/9.
Orosházi út 10578/3/A/10.
Orosházi út 10578/3/A/11.
Orosházi út 10578/3/A/12.
Orosházi út 10578/3/A/13. öltöző
Orosházi út 10578/3/B/1. üzem
Orosházi út 10578/3/C/1. hűtőház
Orosházi út 10578/3/D/1. üzem
Orosházi út 10578/3/D2. melléktermék-feldolgozó
Orosházi út 10578/3/D/3. kutyaeledelgyártó üzem és mérlegház
Orosházi út 10578/3/E/1. üzem
Orosházi út 10578/3/E/2. technológiai épület
Orosházi út 10578/3/F/1. raktár
Orosházi út 10578/3/G/1. iroda és egyéb helyiségek
Orosházi út 10578/3/H/1. raktár
Orosházi út 10578/3/I/1. kondenzátortelep
Orosházi út 10578/3/J/1. asztalosműhely
Orosházi út 10578/3/K/1. kazánház
Orosházi út 10578/3/L/1. targoncajavító
Orosházi út 10578/3/M/1. műhely

A 10578/3/A/1-10578/3/A/13., 10578/3/B/1., 10578/3/C/1., 10578/3/D/1-10578/3/D/3., 10578/3/E/1-10578/3/E/2., 10578/3/F/1., 10578/3/G/1., 10578/3/H/1., 10578/3/I/1., 10578/3/J/1., 10578/3/K/1., 10578/3/L/1., 10578/3/M/1. helyrajzi számú ingatlanok társasházi külön tulajdoni illetőségek, melyekhez az alapító okiratban meghatározott helyiségek tartoznak.

Az ingatlanok és az ingóságok felsorolását, egyenkénti kikiáltási árait, illetve részletes adatait a „pályázati anyag" tartalmazza. A felszámoló a pályázat tárgyát képező ingatlanokat és ingóságokat együttesen, egyben vagy megosztva kívánja értékesíteni. Az értékesítésre felkínált lehetőségek az alábbiak:

1.    Az együttes értékesítési nettó ár: 781 200 000 Ft. Az ingatlanok nettó értékesítési ára: 520 800 000 Ft. Ingóságok összes értékesítési nettó ára: 260 400 000 Ft.

-    A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Kft. „f. a." tulajdonát képező lista szerinti eszközök, gépsorok együttes értékesítési nettó ára: 165 240 000 Ft.

-    A technológiai berendezésekre megosztva is benyújtható pályázat.

2.    Az alábbi ingatlanok, valamint a víziszárnyas-feldolgozó berendezések együttesen, értékesítési nettó ár: 230 640 000 Ft.

Orosházi út 10578/3/D/1. üzem
Orosházi út 10578/3/D/2. melléktermék-feldolgozó

Orosházi út 10578/3/E/1. víziszárnyas-feldolgozó üzem

10578/3/E/1-10578/3/E/2., 10578/3/D/1-10578/3/D/3. helyrajzi számú ingatlan társasházi külön tulajdoni illetőség, melyekhez az alapító okiratban meghatározott helyiségek tartoznak.

3. Az alábbi ingatlanok és baromfi-feldolgozó berendezések együttesen, értékesítési nettó ár: 297 600 000 Ft.

10578/3/D/1.

Hajnóczy utca 16. 10574 gazdasági épület
Hajnóczy utca 17. 10575 kivett beépítetlen terület
Hajnóczy utca 18. 10576 kivett beépítetlen terület

A 10578/3/C/1., 10578/3/D/1—10578/3/D/3., 10578/3/E/1-10578/3/E/2. helyrajzi számú ingatlanok társasházi külön tulajdoni illetőségek, melyekhez az alapító okiratban meghatározott helyiségek tartoznak.

4. Az alábbi ingatlanok értékesítési nettó ár: 148 800 000 Ft.

A 10578/3/A/1.-10578/3/A/13. helyrajzi számú ingatlan társasházi külön tulajdoni illetőség, melyhez az alapító okiratban meghatározott helyiségek tartoznak.

A 10578/3/A/1.-10578/3/A/13. hrsz. alatti ingatlan részértékesítése esetén az albetét megosztására alapító okirat módosítása szükséges, melynek elkészítése a kiíró feladata.

5. Az alábbi ingatlanok értékesítési nettó ár: 372 000 000 Ft

A 10578/3/B/1., 10578/3/F/1., 10578/3/G/1., 10578/3/H/1. helyrajzi számú ingatlanok társasházi külön tulajdoni illetőségek, melyekhez az alapító okiratban meghatározott helyiségek tartoznak.

6. A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Kft. „f. a." tulajdonát képező baromfifeldolgozó eszközök, gépsorok (lista szerint) együttes értékesítési nettó ára: 111 600 000 Ft.

Amennyiben a terület megosztásával kapcsolatban a jelentkezőnek a fentiektől eltérő elképzelése van - melyre vételi ajánlatot kíván benyújtani - azt kérjük, külön jelezze pályázatában (terület-megosztási kérelem).

Az ingatlanok Békéscsabán, a város belterületén helyezkednek el. A terület vegyes építési övezet, részben lakóingatlanok, részben ipari ingatlanok határolják. A város rendezési terve szerint a terület továbbra is ipari övezet besorolású marad.

A 10578/3. helyrajzi számú ingatlant és a környező utakat a városrendezési terv 2012-ig kisebb mértékben érintheti. Az ingatlantól 50 m-en belül benzinkút lett engedélyeztetve.

Az ingatlan előtti főútvonal 2^2 sávos, a telep előtt vasúti felüljáró van. A telep kiépített útvonalakkal rendelkezik. Az infrastrukturális ellátottsága magas fokú. A parkolás a területen részben a belső részen, részben az ingatlan előtt közterületen megoldott.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 7 800 000 Ft
Leírás: - Geleji úton 104 m2-es ingatlan 800 eFt
- Geleji úton 3362 m2-es telken 150 m2-es gazdasági épülettel 4 mFt
- Betonkeverő üzem 2 mFt
- automata személygépkocsi mosó-szárító berendezés 1 mFt

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség, Telephely,
Irányár: 25 000 000 Ft
Leírás: 1 Ipartelepi úton 641 m2-es iroda 4,5 mFt
2. uo.: 826 m2-es gazdasági épület 3,5 mFt
3. uo.: 1071 m2-es vendéglátó egység 9,5 mFt
4. uo.: 961 m2-es gazdasági épület 5 mFt
5. uo.: 996 m2-es raktár 2,5 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 720 000 000 Ft
Leírás:
biodiesel gyártó üzemének alábbi vagyonát csak és kizárólag együttesen:
Az első ütem a 25 ezer tonna éves biodízel (észterező) kapacitás létrehozása mellett magában foglalta a teljes logisztikai rendszer, valamint 40 ezer tonna olajosmag préskapacitás kiépítését, mellyel a társaság rugalmasabban tudja biztosítani a szükséges olajmennyiség egy részét. Az első ütem beruházási értéke 3,3 milliárd forint. A beruházás kezdete óta a próbaüzemek lezárultak, a kiszállítások megindultak.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet, Teljes cégvagyon, Tárgyi eszközök,
Irányár: 35 980 000 Ft + Áfa
Leírás: I. Ingatlanok:
1. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti iparterület megnevezésű, 2.538 m2 alapterületű műhely és irodafunkciójú ingatlan. 28 mFt,
 
II. 500 E Ft egyedi érték feletti gépek, gépi berendezések:
- Fémfűrész (BS 300 PLUS SHI-E) 350 eFt 
- Transzformátor (mobil 20KV 400V) 1 mFt 
- Hidraulikus személyemelő (GENIE AWP) 200 eFt 
- Lézer vágó (CNCTrumatic 260) 2,38 mFt

III. 500 E Ft alatti üzemi gépek, berendezések (lista a felszámolónál megtekinthető). 500 eFt,
IV. Irodabútorok, irodatechnikai berendezések 500 eFt.
V. Elektromos anyagok. 2,255 mFt,
VI. Üdülési jog (Keszthely) 800 eFt

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 2 400 000 000 Ft+Áfa
Leírás:
egyben kívánja értékesíteni az adós társaság tulajdonát képező, 31 353 m2 alapterületű, kivett üzemi épület és telephelyjelölésű, természetben Sármelléken, Ízek útja 1. szám alatt található, a felszámolás alatt folyamatosan működő készételgyár és szendvicsüzemét, annak jelenleg érvényes, illetve határozott időre kötött szerződéseivel, vevőállománnyal, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó (gépek, berendezések) vagyonával, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában meglévő félkész és késztermékekkel, alap- és segédanyagokkal, a felszámolás szakaszában speciális igényekre kidolgozott receptúrákkal, kiépített piacával, a társaság vagyoni értékű jogaival és a folyamatos működésből eredő követelés és kötelezettségállománnyal együtt.

Működő üzem,
Irányár: 8 000 000 Ft
Leírás:      

külterületi tej és sajtfeldolgozó üzem, működésképesen, engedélyekkel, technológiával

Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 110 000 000 Ft
Leírás: 1. Telephely:
Pécs, Rácvárosi úton lévő, 1106 m2 nagyságú, egyéb épület és udvar elnevezésű ingatlant, valamint a rajta lévő, ténylegesen irodának, műhelynek és raktárnak használt kétszintes (tetőtér beépítéses) 846 m2 hasznos alapterületű felépítményeket telepengedéllyel, teljes infrastruktúrával – villany, gáz, víz és szennyvíz, telefon, internet, stb. – rendelkező, gumiabroncsok szervizszolgáltatását, futóművek állítását, olajcserét és gyorsszervíz-szolgáltatást végző, komplett gépekkel és berendezésekkel ellátott, teljes üzletkörrel és a bejárati utat biztosító pécsi belterületi 807 m2 nagyságú, út elnevezésű belterületi ingatlant 135/807 tulajdoni hányadával együtt. (90 mFt)

2. Továbbá a Barcson lévő telephelyen lévő autógumi szereléshez és centrírozáshoz alkalmas gépeket , egyéb berendezéseket és készleteket (20 mFt).

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 400 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 4325 m2-es iparterületen 1250 m2-es új építésű üzem a gépekkel és berendezésekkel

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Állatállomány,
Irányár: 113 000 000 Ft + áfa
Leírás: 1. Egyházasdengeleg: Sport utcai 3023 m2-es területen lakóház (2mFt)
3. Egyházasdengeleg: Sport utcai 1758 m2-es területen vízmű (2 mFt)
4. Egyházasdengeleg: 6.7 ha-os tehenészeti telep szarvasmarha állománnyal (99 mFt)

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 40 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet,
Irányár: 758 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.1 Borászati üzem: 402 mFt

- műemlék jellegű 24.176 m2-es terület 17476/24176 tulajdoni hányada
- 10.879 m2-es terület épülettel
- 1501 m2-es ingatlan épülettel

1.2 Borászati technológia 356 mFt

2. Palackozott borok Tibavölgyi kékfrankos 2004-es 2005-ös 10.000 palack 450 Ft/db 
3. 30.000 db palackos érlelésű borok 2002-2005-ös évjárat 450 Ft/db
4. 67.000 db palackos érlelésű borok 1997-2000-es évjárat 350 Ft/db
5. 26.000 db TIBA VALLEY feliratú borospohár 100 Ft/db
6. Muzeális borok: 1968-1988-as évjáratban
- 25.000 db 300 Ft/db
- 75.000 db 500Ft/db
- 23.000 db 1000 Ft/db
- 19.000 db 1500 Ft/db
- 14.000 db 2000 Ft/db
- 4.000 db 2500 Ft/db
- 22.000 db 3000 Ft/db

- hordós fehér-, rose és vörösbor 1686hl 100 Ft/liter

az árukészletek minimum pályázható egysége az adott áru tárolási módja

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 154 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 1. Korponai úti telephely irányára 125 500 000 Ft

2.1. 1. Ingatlan eszmei hányad, 38972/11. hrsz. alatti ingatlan: 38972/11. helyrajzi szám alatt felvett, természetben X. ker. Korponai u. 1. szám alatt található, 2341 m2 alapterületű, kivett üzem nyilvántartási ágú ingatlan 1101/2341 tulajdoni hányada; az ingatlanra jellemző egyéb tulajdonságok: osztatlan közös tulajdonú ingatlan, az ingatlan két, közel azonos, négyzet alakú részből áll. Az ingatlanon található felépítmények közül 3 felépítmény áll eladó kizárólagos használatában. Az ingatlan jelenleg bérbeadás útján hasznosított.

.1.2.    Ingatlan, 38972/8. hrsz. alatti ingatlan, 38972/8. helyrajzi szám alatt felvett, természetben X. ker., Korponai u. 3. szám alatt található, 1940 m2 alapterületű, kivett üzem, udvar nyilvántartási ágú ingatlan 1/1 tulajdoni hányada; az ingatlanra jellemző egyéb tulajdonságok: az ingatlan területén 5 épület, felépítmény áll. Az ingatlan L alakú, 3 oldalon közvetlen közterületi határai vannak. A vagyonelem jelenleg bérbeadás útján hasznosított.

2.1.3.    Ingóságok: A X. ker., Korponai u. 3. szám alatt található ingatlan „D" jelzésű épületében található 4 db aggregátor, 1 db Artech-hűtőbattéria, 1 db Balcan Car targonca, 4 db Contardo HC 198 E5 hűtőbattéria, 1 db Contrado hűtőbattéria, 3 db Contrado HC 390 E4 hűtőbattéria, 1 db HC 93 hűtőbattéria, 1260 m2 hőszigetelt szendvicspanel, 1 db hűtőkamra, 1 db hűtőkomplexum, 1 db hűtőpanel, 1 db NEC hűtőpult, 1 db klímaberendezés és 1 db telefonközpont.

2.2.    Orczy úti 35960/0/A/2. hrsz. alatti ingatlan irányára: 27 000 000 Ft + áfa (huszonhétmillió forint + általános forgalmi adó). belterület, 35960/0/A/2. helyrajzi szám alatt felvett, természetben VIII. ker., Orczy út 41. szám alatt található, 153 m2 alapterületű, üzlethelyiségként nyilvántartott ingatlan 1/1 tulajdoni hányada, a társasházi közös tulajdonból hozzá tartozó 5 30/10000 eszmei hányaddal és a társasházi alapító okirat szerint hozzá tartozó mellékhelyiségekkel; az ingatlanra jellemző egyéb tulajdonságok: az ingatlan Budapest VIII. kerületében, Józsefváros és Tisztviselőtelep határán található társasház egyik albetétje, amely természetben egy lakóépület földszinti üzlethelyisége, amelyhez tartozik a pinceszinten egy raktár. Az ingatlan jelenleg bérbeadás útján hasznosított.

2.3.    Garázsingatlan irányára: 1 500 000 Ft + áfa, összesen egymillió-ötszázezer forint + általános forgalmi adó. Budapest belterület, 170204/93/A/1. helyrajzi szám alatt felvett, természetben XX. ker., Kossuth Lajos u. 31. A. épületben található, 2189 m2 alapterületű, teremgarázsként nyilvántartott ingatlan 60/5940 tulajdoni hányada, amely a 13-as beálló használatát biztosítja a tulajdonostársak közötti megállapodás alapján.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely, Üzletrész, feldolgozandó vagy bontandó (hulladék) elemek,
Irányár: 1 737 558 000 Ft+Áfa
Leírás: - Rákóczi utcában komplett papírgyár üzem ingatlanokkal, technológiával, anyagkészlettel védjegyekkel, márkanevekkel (Crepto, Szilvia, Nárcisz, stb...)
- gépek berendezések
- műszaki anyagkészlet
- védjegyek

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Egyéb ingatlan, Teljes cégvagyon, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 255 550 000 Ft+Áfa
Leírás: Parkolóház területén:
- 19 m2-es raktár 450 eFt
- 2541 m2-es parkoló 124 mFt
- 19 m2-es raktár 450 eFt
- 1189 m2-es parkoló 58 mFt
- 16 m2-es iroda 720 eFt
- 1437 m2-es parkoló 70 mFt
- 995 m2-es tetőkert 1,85 mFt
- egyéb eszközök 80 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software), Tárgyi eszközök,
Irányár: 1 400 000 000 Ft
Leírás: IX. kerületi Illatos úti 9,9 ha vegyipari terület technológiával
Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 409 184 000 Ft+Áfa
Leírás: I.    Ingatlan:
Kossuth L. u. 52.
Megnevezése: kivett gazdasági épület és udvar.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Az ingatlan irányára: 9 860 000 Ft + áfa.

II.    Ingatlan:
Ady E. u. 12. Megnevezése: lakóház-udvar (szolgálati lakás). Övezeti besorolás: belterület. Az ingatlan irányára: 2 000 000 Ft + áfa.

III.  húsfeldolgozó üzem: Ady E. u. 17.
Megnevezés: húsfeldolgozó üzem.
Az ingatlan irányára: 167 620 000 Ft + áfa.

Az alábbi gépeket:
1.    Húsüzem épület technológia. Irányár: 23 375 000 Ft
2.    Húsüzem technológiai gépek, berendezések: Irányár: 208 329 000 Ft

Az utóbbi három tétel kizárólag egyben pályázható, így az irányára együttesen: 399 324 000 Ft

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 162 361 898 Ft
Leírás: kivett telephely és 4 db épület    Faiskola u. 11.    100 000 000 Ft
kivett lakóház udvar    József Attila u. 70.    23 000 000 Ft
kivett présház    Borház sor 12.    500 000 Ft
kivett présház    Borház sor 14.    1 800 000 Ft
kivett présház    Borház sor 20.    1 200 000 Ft
lakás    Grónay u. 12. fszt. 3.    29 000 000 Ft

Megnevezés db Irányár
Ampullatöltőgép 1 600 000
Partner t. kompresszor 1 190 000
Magasnyomású mosó 1 50 000
HTC Shift UMPC 1 50 000
HTC Shift x9500 notebook 1 80 000
DCR kamera 1 100 000
SONY HDRCX6EK kamera 1 50 000
Görgős számítógéptartó
40 000
PK-3F 3 fiókos konténer
30 000
Imperial 92 fotel 1 20 000
Shalp EL-2607R számológép
20 000
General line mobil klíma 1 30 000
Polar RS800 Multi 1 20 000
Billentyűzet + infraport 1 1 000
Telefonkészülék 1 10 000
Papírpénzszámoló 1 50 000
Zászló 230*200
40 000
Zanussi 2V231 hűtőszekrény 1 15 000
Samsonite laptoptáska 1 5 000
Guruló paraván 1 50 000
Roll-Up
80 000
LG MS2384B mikrohullámú sütő 1 5 000
Zászló Flavin színes 1 20 000
Solarium
300 000
Real Flat TV 21" 1 10 000
Készülék Mot K1 gold 1 1 000
HS75 Sövényvágó 1 10 000
DSC828 Digitális fényképezőgép 3 120 000

Lakókocsi 1982. évi    XDL-767    70 000
Hyunday H-1 platós teherautó 2004. évi    JFS-466    500 000

Megnevezés db Mennyiség irányár
Étrendkiegészítők (kapszulák, italporok) 208 5810 2 579 342
Fruit Café, Herba Café 3 9262 1 506 863
Sampon, testápolók, krémek, olajok 19 573 203 948
Csomagolóanyagok (termékdoboz) 4 4908 4 746

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 186 700 000 Ft+Áfa
Leírás: 2 ha 1311 m2 területű ingatlan, mely természetben Orci, József A. u. 31. sz. alatt található. Az ingatlanon működik a keverőüzem. Az értékesítés tárgyát képezik az ingatlanban található és a gyártáshoz szükséges gépek, berendezések, egyéb eszközök és tartozékok is. Ugyancsak az ingatlannal egyben kerülnek értékesítésre irodaberendezési tárgyak és eszközök is.

Pályázati irányár: 180 000 000 Ft + áfa (fordított áfa).

II.    Gépjárművek, ingóságok:
-    RENAULT Megan 1.5 DCI (gyártási év: 2006, frsz.: KFE-031).
Pályázati irányár: 1 700 000 Ft + áfa (fordított áfa).

-    VOLVO FLJ Fluid teherautó (gyártási év: 1993, frsz.: KVG-342).
Pályázati irányár: 1 000 000 Ft + áfa (fordított áfa).

-    SKODA Superb 1.9 PD TDI Classic (gyártási év: 2006, frsz.: KHY-034).
Pályázati irányár: 2 700 000 Ft + áfa (fordított áfa).

-    Gélmax-608 homlokrakodó (gyártási év: 1992).
Pályázati irányár: 800 000 Ft + áfa (fordított áfa).

-    MTZ traktor (gyártási év: 1999, frsz.: YHB-234) a hozzá tartozó FF BL 830S terménykanál.
Pályázati irányár: 500 000 Ft + áfa

Működő üzem, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 160 000 000 Ft
Leírás: 3028 m2 alapterületű szálloda 26 szobával 4 apartmannal

Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 110 000 000 Ft
Leírás: 1. Telephely:
Pécs, Rácvárosi úton lévő, 1106 m2 nagyságú, egyéb épület és udvar elnevezésű ingatlant, valamint a rajta lévő, ténylegesen irodának, műhelynek és raktárnak használt kétszintes (tetőtér beépítéses) 846 m2 hasznos alapterületű felépítményeket telepengedéllyel, teljes infrastruktúrával – villany, gáz, víz és szennyvíz, telefon, internet, stb. – rendelkező, gumiabroncsok szervizszolgáltatását, futóművek állítását, olajcserét és gyorsszervíz-szolgáltatást végző, komplett gépekkel és berendezésekkel ellátott, teljes üzletkörrel és a bejárati utat biztosító pécsi belterületi 807 m2 nagyságú, út elnevezésű belterületi ingatlant 135/807 tulajdoni hányadával együtt. (90 mFt)

2. Továbbá a Barcson lévő telephelyen lévő autógumi szereléshez és centrírozáshoz alkalmas gépeket , egyéb berendezéseket és készleteket (20 mFt).

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 44 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, felépítmény (épület), Ültetvény (idegen földtulajdonon),
Irányár: 172 160 000 Ft + áfa
Leírás:
Megnevezés Terület (m2) Irányár
0157/10., meggyültetvény dterület nélkül 20 ha 5722 10 200 000
0157/10/B, földterület 2 935 5 960 000
051/7., almaültetvény földterület nélkül, illetve 9 ha 2 554 7 300 000
erdő földterület nélkül 3 678
0208/7., körteültetvény földterület nélkül 7 ha 6 649 5 800 000
251/5., benzinkút-hűtőház telephely 5 608 27 700 000
082/2/A, hűtőház telephely 2 392 115 200 000

SAMMO almaválogató gépsor 4 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 865 200 000 Ft+áfa
Leírás: 1. 02090/27. hrsz. alatt elhelyezkedő úgynevezett szárító üzem épület 3760 m építmény és 4958 m2 telekterülettel. Irányár: 260 000 000 Ft

2. 02090/27. hrsz. alatt elhelyezkedő földterület, udvar 12 970 m2 telekterülettel. Irányár: 12 000 000 Ft

3. 02090/29. hrsz. alatt elhelyezkedő földterület, udvar 10 111 m2 telekterülettel. Irányár: 12 000 000 Ft

4. 02090/12. hrsz. alatt elhelyezkedő lakóház udvarral 52,5 m2 építmény és 717 m2 telekterülettel. Irányár: 7 800 000 Ft

5. 02090/26. helyrajzi számú ingatlan 15 900 m2 területű kivett udvar, gazdasági épület, közismert nevén gépállomás a következő épületekkel:
a)    Szerviz épület 455 m2 + Géptároló szín 318 m2 + Iroda-szociális épület 342 m2. Együtt 9746 m2 teljes telekterülettel.
Irányár: 72 000 000 Ft

b)    Raktár 320 m , épület 3 112 m2 teljes telekterülettel.
Irányár: 19 000 000 Ft vagy
együtt telekterülettel egybeni irányára: 95 000 000 Ft

6. Jogcímében és összegszerűségében bizonytalan, az eljárás alatt eddig behajthatatlannak bizonyult követelés külön lista szerint. 7 000 000 Ft.

7. 02090/9. hrsz. alatt elhelyezkedő kivett épület udvar és szérűskert, közismert nevén gabonaszárító és tároló összesen 20596 m2 területű ingatlan. Az irányár tartalmazza az összes felépítményt telekkel együtt, amelyet a felszámoló hirdet meg eladásra, ellenben egyes felépítményeket más telekkönyvön kívüli tulajdonos foga ezen ügylet keretében értékesíteni egy szerződéssel.
Irányár: 450 000 000 Ft

8. Faipari gépcsoport (parketta lamella készítésére való).
Irányár: 19 000 000 Ft

9. 02090/3. hrsz. alatt elhelyezkedő portaépület 48 m2 és 237 m2 földterület, udvar. Irányár: 2 400 000 Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Telephely,
Irányár: 184 800 000 Ft+Áfa
Leírás:
13.877 m2-es és 4.260 m2-es telephelyek üzemi épületekkel a Kiss Ernő utcában

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 238 844 000 Ft+Áfa
Leírás: Magyarország egyik legnagyobb kétrétegű parkettagyártó üzeme teljes technológiával és ingatlanokkal

1.    kivett vízmű megnevezésű, 3240 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 113 000 Ft (száztizenháromezer forint).

2.    legelő, kivett ipartelep megnevezésű, 84 985 m2 alapterületű ingatlant.

Az ingatlanon kettő üzemcsarnok, iroda raktár, szociális épület, fedett tároló szín, pihentető, műhely, szárítók, hőközpont, porsiló, fűrészpor siló, valamint portaépület felépítmények találhatók.

Nettó irányár: 71 250 000 Ft

3.    kivett saját használatú út megnevezésű, 40 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 25 000 Ft

4.    kivett saját használatú út megnevezésű, 48 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 31 000 Ft

II. Műszaki gépek, berendezések, készletek:
1.  Parkettagyártáshoz szükséges technológiai gépek, berendezések és fűrészipari gépek. Nettó irányár: 59 981 000 Ft
2.  Egyéb műszaki gépek, berendezések, járművek irányár: 24 560 000 Ft
3.  Késztermékek. Nettó irányár: 77 084 000 Ft
4.  Anyagok. Nettó irányár: 5 800 000 Ft

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Követelés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 489 075 000 Ft+Áfa
Leírás: A Salgó-Sík Kft. „f. a." 1995-től az egykori salgótarjáni Síküveggyár területén alakult és fejlődött ki.

Fő profilja a hőszigetelt üveggyártás, melynek gyártó kapacitása 300 000 m2/év.

A vele egy időben indult homokfúvott üveggyártás ma már csak kiegészítő tevékenységként van jelen.

A 2004-ben megvalósult beruházás eredményeként kezdődött meg a korszerű - később Magyar Termék Nagydíjas - savmaratott üveg gyártása 170 000 m2/év kapacitással.

A komplett műanyag ajtók és ablakok gyártása 1996-tól van jelen . termelési szerkezetében. E termékből a társaság évente mintegy 25 000 m2 nyílászáró előállítására képes. A tevékenységet műanyagredőny-gyártás egészíti ki.

2006-2008 között az éves árbevétel megközelítette a 2 milliárd forintot, miközben a foglalkoztatottak száma elérte a 117 főt.

2006-ban a társaság új telephellyel bővült, a megvásárolt bátonyterenyei ipartelep a műanyag nyílászárók gyártóbázisaként szolgál.

Kereskedelmi, logisztikai tevékenységének fejlesztéséhez, raktárak, bemutatótermek, tanműhely stb. létesítéséhez került megvásárlásra 2006-ban Salgótarján déli ipari területén a 6069/1. hrsz.-ú beépítetlen ingatlan.

A gazdasági válság hatására a cég termelése és foglalkoztatottjainak száma radikálisan csökkent, a gyár azonban - a nyílászárók gyártásának, illetve a savmaratott üveggyártás szüneteltetése mellett - a felszámolás alatt is üzemel. Jelenleg az adós társaság 32 főt foglalkoztat.

A vagyon rövid bemutatása:

Ingatlanok

1.    Budapesti út 29. szám alatt ingatlan:

6143/28. hrsz.-on nyilvántartott földingatlan 2955 m2 alapterületű, beépítettsége 38,68%-os. Felépítményként 1 db savmaratott üveggyártó csarnok található.

2.   6143/8. hrsz.-on nyilvántartott földingatlan területe 5411 m2,
beépítettségi foka 86,79%. Felépítmények: hőszigetelő üveggyártó épületegyüttes, homokfúvott üveggyártó csarnok és alapüveg raktár, nyílászárógyártó üzem és raktár, fedett szín és irodák.

A két helyrajzi számon szereplő ingatlan közműellátottsága szempontjából egységes, korábbi környezetétől leválasztott, elkülönült infrastruktúrával rendelkezik.

3.    Orgona út 5-7. szám alatt ingatlan
3831/1. hrsz.-on nyilvántartott, 21 212 m2 területű „Ipartelep" megnevezésű - korábban ruhagyárként funkcionáló - objektum 32,4%-os beépítettségű.
A telek összközműves.

Felépítményei: 3000 m2-es csarnoképület, készáruraktár, szociális épület és konyhaépület, tűzoltószertár, kompresszorház, porta, illetve elektromos kapcsolóház.

4. Csokonai u. 35-37. számú ingatlan

A 6069/1. hrsz.-ú ingatlan 13 728 m2 területű beépítetlen földterület a Zagyvapálfalva nevű városrészben. A telek nem közművesített.

Felszíne sík, kétharmadának 1-1,5 m szintkülönbsége van. A terület gazdasági, ipari besorolású, 50%-ában beépíthető, maximális építési magasság 10 méter.

Gépek, berendezések

A hőszigetelő üveg- és homokfúvott üveggyártó berendezések a 6143/8. hrsz. alatti üzemben találhatók.

Főbb termelő gépek: LISEC hőszigetelő gyártósor és butilozó, Bayer és Rjukan kerethajlító és kerettöltő, Botteró vágógép és kitörő, Glas Cutting ragasztott üvegvágó gép, homokfúvott üveggyártó sor.

A savmaratott üveggyártó berendezések a 6143/28. hrsz.-on lévő csarnokba vannak telepítve.

Fontosabb gépek, berendezések: savmaratott üveg gyártósor, présszűrő, híddaru, 3 db forgó daru.

A műanyag nyílászáró gyártás berendezései részben a salgótarjáni telepen, más része a bátonyterenyei nyílászáró bázisüzemben találhatók.

Készletek

A vásárolt alapanyag, valamint a saját - értékesítésre váró - késztermékek az üzemek vagyonának részeként a 2010. október 31 -én meglévő készletállományt tartalmazza.

Bérleti jog

III. ker., Kórház u. 25. sz. alatti üzlethelyiség bérleti joga.
Meghirdetett vagyonelemek irányárakkal:

I. Budapesti út 29. alatti 6143/8. hrsz.-on lévő ingatlan a rajta lévő felépítményekkel, gépek, berendezési tárgyak (hőszigetelt üveg gyártó üzem).

Ingatlan    75 000 E Ft + áfa
Üzemi gépek hőszigetelő üveg gyártó üzem    89 000 E Ft + áfa
Üzemi gépek homokfúvott üveggyártás    1 000 E Ft + áfa
Egyéb gépek, eszközök, tartalék alkatrészek    10 000 E Ft + áfa
Üvegfeldolgozást kiszolgáló járművek    5 200 E Ft + áfa
Irodai berendezések, számítógépek    1 500 E Ft + áfa
Alapanyag, félkész- és késztermék    38 461 E Ft + áfa
Összesen:    220 161 E Ft + áfa

A felszámoló a  hőszigetelő üveg és homokfúvott üveg gyártó üzemét működő állapotban kívánja értékesíteni. Ezért az I. 1-7-ig vagyonelemekre csak egyben lehet ajánlatot tenni.

Az ezen tételekre pályázók között előnyös elbírálásban részesülnek azok, akik vállalják az állományában lévő - üvegfeldolgozás területén dolgozó, jelenleg 32 fő - munkavállaló munkajogi jogutódlással történő átvételét a Munka Törvénykönyve 85/A. § szerinti módon.

II. Budapesti út 29. alatt nyilvántartott 6143/28. hrsz.-on lévő - savmaratott üveg gyártó üzem

1.    Ingatlan [szennyvíz-előkezelő rendszerrel]    38 630 E Ft + áfa
2.    Savmaratott üveggyártó sor    90 000 E Ft + áfa
3.    Beépített anyagmozgató gépek    10 770 E Ft + áfa (1 db híddaru, 3 db forgó daru)
4.    1 db présszűrő    600 E Ft + áfa
5.    Alapanyagok, késztermékkészlet    7 914 E Ft + áfa II.    Összesen:    147 914 E Ft + áfa

A felszámoló az üzemet csomagban kívánja értékesíteni, tekintettel arra, hogy a gyártó csarnok, a föld alatt elhelyezett szennyvíz-előkezelő rendszer és a gyártósor gyakorlatilag egy egységet képez.

Ezért a II. 1-5. sorszám alatt megjelölt vagyonelemekre csak egyben lehet ajánlatot tenni.

III.   Orgona út 5-7. sz. alatti telephely Ingatlan (telek és felépítmények) 70 000 E Ft + áfa

A telephely bérbe van adva, a bérlő elővásárlási joggal rendelkezik.

IV.   Csokonai u. 35-37. sz. alatti ingatlan Telek (beépítetlen földterület) 20 000 E Ft + áfa

V.    Nyílászárók gyártásához kapcsolódó gépek összesen 30 000 E Ft + áfa Ebből:

ssz Megnevezés Típus/azonosító Db irányár Ezer Ft
1 Egy fejes sarokhegesztő HANDL 1 766
2 Kulcslyuk profilmarógép ROTOX 1 766
3 Csavarozó gép URBAN 1 657
4 Kilincs- és zármaró gép ALUMA 1 821
5 Vízkifolyó maró URBAN 1 438
6 Üvegező állvány ALUMA 1 274
7 Profil daraboló HAFFNER 1 877
8 Vasalat szerelő asztal HANDL 1 438
9 Vaslat vágó REIPLINGER 1 438
10 Pro fil maró WEGOMA 1 821
11 Vasdaraboló BROWN 1 219
12 Hidraulikus olló merevítő profilhoz 1 164
13 Profil daraboló RAPID HANDL 1 821
14 CNC 4 fejes hegesztőgép MURAT 1 16 424
15 ROTOX vízkifolyó maró FWS 186 1 438
16 Kilincs maró-fúró VEGOMA SK2 1 274
17 ALUMA profil maró-tisztító RONDO 1000 VJ 1 438
18 ALUMA osztó marógép AFK200 1 438
19 Kilincsmaró alumíniumhoz CINIVER Ec 195P 1 274
20 Körfűrész METABO KGS 305 1 274
21 Aluprofil daraboló PERTICI 1 657
22 Kétfejes sarokhegesztő URBAN 1 985
23 Kétfejes sarokhegesztő ALUMA 1 985
24 Hegesztési varrattisztító URBAN 1 985
25 Üvegező lécvágó RAPID 1 328

VI. Budapest III. ker., Kórház u. 25. sz. alatti üzlethelyiség bérleti joga 1000 E Ft + áfa

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…), Üzletrész,
Irányár: 1 347 250 000 Ft
Leírás: Fehérvári út 75 szám alatti ingatlanon:
1.    5210/6.    Telephely (beépítetlen terület)    13 559    78 000 000,00
2.    83/16.    Épület (irodaépület és üzemcsarnok)    11 572    440 000 000,00
3.    5214/4.    Telephely (beépítetlen terület)    7 405    15 000 000,00
4.    5214/7.    Telephely (beépítetlen terület)    4 073    10 000 000,00
5.    5214/5.    Telephely (beépítetlen terület)    5 827    8 000 000,00
6.    5214/23.    Telephely és út (telek, osztatlan közös út)       
        2864/10000 tulajdoni aránya    8 098    6 000 000,00
7.    5210/11.    Épület és udvar (iroda-öltöző)    890    85 000 000,00

9. Budapest Holdutca 15 alatti lakás 25 000 0000 Ft

Győr, Bajcsy-Zsilinszky u., Bajcsy-Zsilinszky u. 68. (egyben pályázható):               
10.    6477/A/1.    Irodacsoport       
        (Irodaépület Bajcsy-Zsilinszky u. 68. fszt. 1.)    424,54    264 000 000,00
11.    6477/A/2.    Irodacsoport       
        (Irodaépület Bajcsy-Zsilinszky u. 68. fszt. 2.)       
        hozzá tartozó P9, P12 és P16 udvari parkolók    633,89   
12.    6477/A/3.-    Pinceszint (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 68.)    96,91    5 000 000,00
    A/14., A17-A19.-           
13.    6477/A/36.    Padlásszint (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 68.) 724,08 51 000 000,00   Összesen:            320 000 000

Győr, Bajcsy-Zsilinszky u., Bajcsy-Zsilinszky u. 84.:               
14.    6462.    Lakóház udvar (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 84.)  1903 m2  80 000 000,00
        (lakóház lebontva)       
   
Csopak: 

Az üdülő cca. 1,5 hektáros parkban, zárt területen, a strandtól ~600 m-re fekszik. A 120 vendéget befogadó 2 személyes szobákkal, valamint apartmanokkal 280,25 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 781 200 000 Ft+Áfa
Leírás: Baromfi-feldolgozó komplett vagyona:

Cím Hrsz. Megnevezés
Hajnóczy u. 16. 10574 gazdasági épület
Hajnóczy u. 17. 10575 kivett beépítetlen terület
Hajnóczy u. 18. 10576 kivett beépítetlen terület
Orosházi út 10578/1. kivett ipartelep
Orosházi út 10578/3. kivett ipartelep
Orosházi út 10578/3/A/1. bolt
Orosházi út 10578/3/A/2. iroda
Orosházi út 10578/3/A/3. üzemi konyha és étterem
Orosházi út 10578/3/A/4. iroda
Orosházi út 10578/3/A/5. szociális épület
Orosházi út 10578/3/A/6. kerékpártároló és porta
Orosházi út 10578/3/A/7. iroda
Orosházi út 10578/3/A/8.
Orosházi út 10578/3/A/9.
Orosházi út 10578/3/A/10.
Orosházi út 10578/3/A/11.
Orosházi út 10578/3/A/12.
Orosházi út 10578/3/A/13. öltöző
Orosházi út 10578/3/B/1. üzem
Orosházi út 10578/3/C/1. hűtőház
Orosházi út 10578/3/D/1. üzem
Orosházi út 10578/3/D2. melléktermék-feldolgozó
Orosházi út 10578/3/D/3. kutyaeledelgyártó üzem és mérlegház
Orosházi út 10578/3/E/1. üzem
Orosházi út 10578/3/E/2. technológiai épület
Orosházi út 10578/3/F/1. raktár
Orosházi út 10578/3/G/1. iroda és egyéb helyiségek
Orosházi út 10578/3/H/1. raktár
Orosházi út 10578/3/I/1. kondenzátortelep
Orosházi út 10578/3/J/1. asztalosműhely
Orosházi út 10578/3/K/1. kazánház
Orosházi út 10578/3/L/1. targoncajavító
Orosházi út 10578/3/M/1. műhely

A 10578/3/A/1-10578/3/A/13., 10578/3/B/1., 10578/3/C/1., 10578/3/D/1-10578/3/D/3., 10578/3/E/1-10578/3/E/2., 10578/3/F/1., 10578/3/G/1., 10578/3/H/1., 10578/3/I/1., 10578/3/J/1., 10578/3/K/1., 10578/3/L/1., 10578/3/M/1. helyrajzi számú ingatlanok társasházi külön tulajdoni illetőségek, melyekhez az alapító okiratban meghatározott helyiségek tartoznak.

Az ingatlanok és az ingóságok felsorolását, egyenkénti kikiáltási árait, illetve részletes adatait a „pályázati anyag" tartalmazza. A felszámoló a pályázat tárgyát képező ingatlanokat és ingóságokat együttesen, egyben vagy megosztva kívánja értékesíteni. Az értékesítésre felkínált lehetőségek az alábbiak:

1.    Az együttes értékesítési nettó ár: 781 200 000 Ft. Az ingatlanok nettó értékesítési ára: 520 800 000 Ft. Ingóságok összes értékesítési nettó ára: 260 400 000 Ft.

-    A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Kft. „f. a." tulajdonát képező lista szerinti eszközök, gépsorok együttes értékesítési nettó ára: 165 240 000 Ft.

-    A technológiai berendezésekre megosztva is benyújtható pályázat.

2.    Az alábbi ingatlanok, valamint a víziszárnyas-feldolgozó berendezések együttesen, értékesítési nettó ár: 230 640 000 Ft.

Orosházi út 10578/3/D/1. üzem
Orosházi út 10578/3/D/2. melléktermék-feldolgozó
Orosházi út 10578/3/D/3. kutyaeledelgyártó üzem és mérlegház
Orosházi út 10578/3/E/1. víziszárnyas-feldolgozó üzem
Orosházi út 10578/3/E/2. technológiai épület

10578/3/E/1-10578/3/E/2., 10578/3/D/1-10578/3/D/3. helyrajzi számú ingatlan társasházi külön tulajdoni illetőség, melyekhez az alapító okiratban meghatározott helyiségek tartoznak.

3. Az alábbi ingatlanok és baromfi-feldolgozó berendezések együttesen, értékesítési nettó ár: 297 600 000 Ft.

Orosházi út 10578/3/C/1. hűtőház
Orosházi út 10578/3/I/1. kondenzátortelep

10578/3/D/1.
Orosházi út 10578/3/D/2. melléktermék-feldolgozó
Orosházi út 10578/3/D/3. kutyaeledelgyártó üzem és mérlegház
Orosházi út 10578/3/E/1. víziszárnyas-feldolgozó üzem
Orosházi út 10578/3/E/2. technológiai épület
Hajnóczy utca 16. 10574 gazdasági épület
Hajnóczy utca 17. 10575 kivett beépítetlen terület
Hajnóczy utca 18. 10576 kivett beépítetlen terület

A 10578/3/C/1., 10578/3/D/1—10578/3/D/3., 10578/3/E/1-10578/3/E/2. helyrajzi számú ingatlanok társasházi külön tulajdoni illetőségek, melyekhez az alapító okiratban meghatározott helyiségek tartoznak.

4. Az alábbi ingatlanok értékesítési nettó ár: 148 800 000 Ft.

Orosházi út 10578/3/A/1. bolt
Orosházi út 10578/3/A/2. iroda
Orosházi út 10578/3/A/3. üzemi konyha és étterem
Orosházi út 10578/3/A/4. iroda
Orosházi út 10578/3/A/5. szociális épület
Orosházi út 10578/3/A/6. kerékpártároló és porta
Orosházi út 10578/3/A/7. iroda
Orosházi út 10578/3/A/8.
Orosházi út 10578/3/A/9.
Orosházi út 10578/3/A/10.
Orosházi út 10578/3/A/11.
Orosházi út 10578/3/A/12.
Orosházi út 10578/3/A/13. öltöző

A 10578/3/A/1.-10578/3/A/13. helyrajzi számú ingatlan társasházi külön tulajdoni illetőség, melyhez az alapító okiratban meghatározott helyiségek tartoznak.

A 10578/3/A/1.-10578/3/A/13. hrsz. alatti ingatlan részértékesítése esetén az albetét megosztására alapító okirat módosítása szükséges, melynek elkészítése a kiíró feladata.

5. Az alábbi ingatlanok értékesítési nettó ár: 372 000 000 Ft

Orosházi út 10578/3/B/1. üzem
Orosházi út 10578/3/F/1. raktár
Orosházi út 10578/3/G/1. iroda és egyéb helyiségek
Orosházi út 10578/3/H/1. raktár

A 10578/3/B/1., 10578/3/F/1., 10578/3/G/1., 10578/3/H/1. helyrajzi számú ingatlanok társasházi külön tulajdoni illetőségek, melyekhez az alapító okiratban meghatározott helyiségek tartoznak.

6. A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Kft. „f. a." tulajdonát képező baromfifeldolgozó eszközök, gépsorok (lista szerint) együttes értékesítési nettó ára: 111 600 000 Ft.

Amennyiben a terület megosztásával kapcsolatban a jelentkezőnek a fentiektől eltérő elképzelése van - melyre vételi ajánlatot kíván benyújtani - azt kérjük, külön jelezze pályázatában (terület-megosztási kérelem).

Az ingatlanok Békéscsabán, a város belterületén helyezkednek el. A terület vegyes építési övezet, részben lakóingatlanok, részben ipari ingatlanok határolják. A város rendezési terve szerint a terület továbbra is ipari övezet besorolású marad.

A 10578/3. helyrajzi számú ingatlant és a környező utakat a városrendezési terv 2012-ig kisebb mértékben érintheti. Az ingatlantól 50 m-en belül benzinkút lett engedélyeztetve.

Az ingatlan előtti főútvonal 2^2 sávos, a telep előtt vasúti felüljáró van. A telep kiépített útvonalakkal rendelkezik. Az infrastrukturális ellátottsága magas fokú. A parkolás a területen részben a belső részen, részben az ingatlan előtt közterületen megoldott.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 168 150 000 Ft
Leírás: 1. 0588/14. hrsz. a) kivett út 1932 m2, b) kivett gazdasági épület és udvar 13.531 m2, összesen 15.463 m2 volt keltető üzem.
Helyiséglista, m2: keltető blokk 602,43; tároló raktár blokk 183,35; műhely 46,83; nyitott szín 36,67; porta 21,6. Irányár: 20 000 000 Ft.

2. 0588/15. hrsz. a) kivett víztároló (nyárfás öntöző telep) 14.883 m2, b) kivett út 1.947 m2, c) kivett gazdasági épület és udvar 13.217 m2 természetben baromfifeldolgozó üzem. Épületek hasznos alapterülete 917 m2, hozzátartozó baromfifeldolgozó gépek, hűtő, csomagoló és címkéző berendezések.
A feldolgozó jelenleg is működik, bérbe van adva, a felmondási idő 120 nap.
Irányár: 140 000 000 Ft.

3. Toyota Hilux 2001. évi, dízel, 66 kW, 2446 cm3, megtett km cca. 350 000 km.
Irányár: 1 500 000 Ft.
4. DAF FAR 75.320 P 2001. évi, dízel, 235 kW, 9200 cm3, megtett km cca. 850 000 km.
Irányár: 2 500 000 Ft.
5. DAF FA 45.160 B 11, 2001. évi, dízel, 118 kW, 5893 cm3, megtett km cca. 550 000 km.
Irányár: 2 000 000 Ft.
6. Lublin 0554, 2000. évi, dízel, 63 kW, 2417 cm3, megtett km cca. 350 000 km.
Irányár: 850 000 Ft.
7. Mazda E2200.D 2000. évi, dízel, 52 kW, 2184 cm3, megtett km cca. 650 000 km.
Irányár: 800 000 Ft.
8. Mercedes 409D, 1988. évi, dízel, 65 kW, 2938 cm3, megtett km ismeretlen. Forgalomból kivonva, üzemképtelen.
Irányár: 500 000 Ft.

A 3-7. sorszámú vagyonelemek (gépkocsik), csak a 2. számú vagyonelemmel együtt pályázhatók, külön ajánlatokat a felszámoló nem fogad be.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 2 150 000 000 Ft
Leírás:
biodiesel gyártó üzemének alábbi vagyonát csak és kizárólag együttesen:
Az első ütem a 25 ezer tonna éves biodízel (észterező) kapacitás létrehozása mellett magában foglalta a teljes logisztikai rendszer, valamint 40 ezer tonna olajosmag préskapacitás kiépítését, mellyel a társaság rugalmasabban tudja biztosítani a szükséges olajmennyiség egy részét. Az első ütem beruházási értéke 3,3 milliárd forint. A beruházás kezdete óta a próbaüzemek lezárultak, a kiszállítások megindultak.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 483 393 000 Ft+Áfa
Leírás: I.    Ingatlan:
Kossuth L. u. 52.
Megnevezése: kivett gazdasági épület és udvar.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Az ingatlan irányára: 11 670 000 Ft + áfa.

II.    Ingatlan:
Ady E. u. 12. Megnevezése: lakóház-udvar (szolgálati lakás). Övezeti besorolás: belterület. Az ingatlan irányára: 2 000 000 Ft + áfa.

III.  húsfeldolgozó üzem: Ady E. u. 17.
Megnevezés: húsfeldolgozó üzem.
Az ingatlan irányára: 197 200 000 Ft + áfa.

Az alábbi gépeket:
1.    Húsüzem épület technológia. Irányár: 27 50 000 Ft
2.    Húsüzem technológiai gépek, berendezések: Irányár: 245 093 000 Ft

Az utóbbi három tétel kizárólag egyben pályázható, így az irányára együttesen: 469 793 000 Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 12 000 000 Ft
Leírás:      

külterületi tej és sajtfeldolgozó üzem, működésképesen, engedélyekkel, technológiával

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Üzlethelyiség,
Irányár: 650 000 000 Ft + Áfa
Leírás:  
1.    Ingatlanvagyon:

címe: 1044 Budapest, Ipari Park u. 11. helyrajzi szám: 76512/166., 76512/166A. megnevezés: üzemcsarnok és irodaépület telekterület: 8564 m2 beépített alapterület: 4132 m2 csarnok (6,5 m): 2.266 m2 csarnok (4,5 m): 972 m2 iroda + szociális terület: 1.245

m2

kültéri burkolt felület: 2.337

m2

személygépkocsi-parkolóhelyek száma: 47 db tehergépkocsi-parkolóhelyek száma: 12 db övezeti besorolás: Ipari park tulajdoni hányad: 1/1

Az ingatlan Budapest IV. kerületében, a Megyeri út Ipari Park u. káposztásmegyeri szakaszán lévő iparterületen helyezkedik el. Az ingatlan teljes közművesített, iroda, ipari csarnok beépítéssel, újszerű állapotban, térvilágítással, térburkolattal, parkolóval. Becsérték: 354 000 E Ft + áfa Minimálár: 353 000 E Ft + áfa

2.    Gépek, berendezések:

2. a) Az Ezred u. 2. alatti telephelyen vannak telepítve.

-    Hőszigeteltüveg-gyártó gépsor LISEC 1,6 (gyártási év: 1984-2008) Becsérték: 43 000 E Ft + áfa

Minimálár: 39 000 E Ft + áfa

-    Hőszigeteltüveg-gyártó gépsor LISEC 2,5 (gyártási év: 1995) Becsérték: 25 000 E Ft + áfa

Minimálár: 20 000 E Ft + áfa

-    TAMGLASS ProE edzőkemence (gyártási év: 2008) Becsérték: 110 000 E Ft + áfa

Minimálár: 90 000 E Ft + áfa

-    LISEC kitörő, felszedő, vágóasztal (gyártási év: 2004) Becsérték: 50 000 E Ft + áfa

Minimálár: 40 000 E Ft + áfa

2.    b) Ipari Park út 11. szám alatti telephelyen lévő gépek, berendezések.

-    4 db kis értékű termelőberendezés Becsérték: 40 000 E Ft + áfa Minimálár: 35 000 E Ft + áfa

3.    Járművek:

-    Skoda Romster Praktik tgk. (gyártási év: 2007)

-    KIA tgk. (gyártási év: 2007)

-    Nissan Cabstar tgk. (gyártási év: 2007)

-    Nissan Cabstar tgk. (gyártási év: 2006)

-    Skoda Fabia (gyártási év: 2006)

-    Citroen Jumper tgk. (gyártási év: 2005)

-    Ford Transit (gyártási év: 2006) Becsérték: 10 000 E Ft + áfa Minimálár: 9 000 E Ft + áfa

4.    Ipari Park út 11. szám alatti telephelyen lévő üzemi kisgépek:

-    236 db egyéb kis értékű termelési eszköz Becsérték: 10 000 E Ft + áfa Minimálár: 8 000 E Ft + áfa

5.    Ipari Park út 11. szám alatti telephelyen lévő irodai eszközök:

-    61 db egyéb kis értékű irodai eszköz Becsérték: 8 000 E Ft + áfa Minimálár: 6 000 E Ft + áfa

A kiírás elsősorban a teljes vagyon egészként történő értékesítésére vonatkozik, azonban annak sikertelensége esetén a felszámoló az eljárást egyes vagyonelemekre nézve folytatja tovább a pályázati tájékoztató szerint.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Személygépkocsi,
Irányár: 500 000 000 Ft
Leírás: Üzem: Mintegy 1.3 mrdFt-os beruházással épült terményeket tartósító üzem amely 8323 m2-es területen 2047 m2-es üzemcsarnokkal 1051 m2-es üzemrésszel technológiával. De mindehhez kapcsolódik egy másik felszámolás alatti cég felépítményes ingatlana a technológiával. A kettő csak együtt pályázható.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Telephely,
Irányár: 49 000 000 Ft+Áfa
Leírás:  Csókakő út 1. sz. alatt található 5.757 m2 térmértékű, ipari célú, belterület besorolású ipartelep ingatlant, valamint az azon található 2 egymástól különálló üzem funkciójú csarnokot.
Az épületek együttes hasznos alapterülete: (431 m2 + 482 m2) = 913 m2. A hagyományos építésmóddal készült (482 m2 alapterületű) és a két-csuklós egyhajós vasvázas szerkezetes (431 m2 alapterületű) csarnokokban a vizet és az áramot a szolgáltatók korábban lekapcsolták. A kétcsuklós egyhajós vasvázas szerkezetes (431 m2 alapterületű) csarnok bérleti úton van hasznosítva.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 603 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Repülőtér amely jelenleg bérleti szerződéssel üzemeltetett
    
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika,
Irányár: 406 968 995 Ft+Áfa
Leírás: Rákóczi úton levő faipari üzem 6611 m2 területen 351 mFt

Faipari technológia (nyílászárók készítése) 45 mFt

35 db kéziszerszám 1,845 mFt,  készletek 2,4 mFt, járművek 6 mFt,
irodai berendezések 758 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 300 000 000 Ft + áfa
Leírás:

4.205 m2 ipartelep felépítményekkel 1953 m2 gazdasági épület és udvar felépítményekkel 17860m2 üzem ingatlan felépítményekkel automata ABLAKGYÁRTÓ ÜZEM
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely, Üzletrész, feldolgozandó vagy bontandó (hulladék) elemek,
Irányár: 2 488 887 000 Ft+Áfa
Leírás: 1. Rákóczi utcában komplett papírgyár üzem ingatlanokkal, technológiával, anyagkészlettel védjegyekkel, márkanevekkel (Crepto, Szilvia, Nárcisz, stb...) 2.415 mFt
2. Pécs Nagy-Berki úton telephely 64 mFt
3. Gyártásból keletkezett vegyes hulladék (kb 11.000 tonna)
9 mFt
4. 1430 tonna papíriszap 715 eFt 
5. Alkohol és vízbázisú festékek és segédanyagok 130 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 700 000 000 Ft
Leírás: Különböző termények feldolgozására szakosodott mintegy 1.3 mrdFt-os beruházással felépül üzemegyüttesből egy felépítményként bejegyzett 996 m2 alapterületű üzem a technológiával amely azonban szervesen kapcsolódik a többi részhez amely azonban idegen ám felszámolás alatti cég tulajdonában van és csak azzal együtt pályázható.

Működő üzem, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 283 500 000 Ft+Áfa
Leírás: 1. Ózd belterület, Nagyvölgyi úton telephelyen lévő központi cső- és zártprofil-gyártó üzem.
1.1. Az ingatlanon a tenderanyagban részletezettek szerint 34 790 m2 földterületen 9606 m2 nettó alapterületű épület található.
Az ingatlanon faipari tevékenység folytatására is alkalmas csarnokok, tároló területek is találhatók.
Az ingatlan teljes meghirdetési ára: 185 000 000 Ft

1.2. A külön lista szerinti technológiai berendezések, gépek, eszközök, daruk, emelők, iroda berendezések nettó kikiáltási ára: 94 000 000 Ft,

2. Kiszombor, belterület Tó utcában telephely  4,5 mFt
2.1. Ingatlan
– Föld terület 5702 m2,
– Bolt, raktár, műhely céljára alkalmas épületek, összesen 170 m2

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Üzlethelyiség, Telephely,
Irányár: 38 000 000 Ft
Leírás: 1 Ipartelepi úton 641 m2-es iroda 7 mFt
2. uo.: 826 m2-es gazdasági épület 5,5 mFt
3. uo.: 1071 m2-es vendéglátó egység 14 mFt
4. uo.: 961 m2-es gazdasági épület 7,5 mFt
5. uo.: 996 m2-es raktár 3,5 mFt
6. tárgyi eszközök: 300 eFt
7  raktárkészlet 200 e Ft

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 44 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 302 000 000 Ft
Leírás: 1.vagyoncsoport: ásványvíz-kitermelő cég ipartelepe 2 db minősített vizet adó víznyerőhellyel (300 mFt)
2. vagyoncsoport: tárgyi eszközökkel, készletekkel (2mFt)
kiemelt ajánlathoz itt

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 194 000 000 Ft
Leírás:

2000-ben létesített illetve 2003-ban bővített halastavak
a hozzá tartozó műtárgyak és gátakon körbefutó utakkal
- a földhasználati szerződések 2024 februárig érvényesek
- összes terület: 52,6 ha melyből 23,5 ha a halastó a
  fennmaradó terület szántó, erdő
- vízjogi üzemeltetési engedély 35 ha-ra szól

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 451 100 000 Ft
Leírás: pari csomagoló fóliák, zsugorfólia, zsugorsapka, építési takarófóliák, mezőgazdasági fóliák takaráshoz, fóliasátorhoz és bakházi termesztéshez alkalmas síkfólia, technológiai fóliák gyártásaval foglalkozó cégtől:
1.    Termelőberendezések (152 tétel) - áfa nélkül értelmezett - irányára: 230 000 000 Ft, a bánatpénz: 7 500 000 Ft.

2.    Informatikai eszközök (47 tétel) - áfa nélkül értelmezett - irányára: 2 000 000 Ft, a bánatpénz: 150 000 Ft.

3.    Teakonyhai eszközök (6 tétel) - áfa nélkül értelmezett - irányára: 200 000 Ft, a bánatpénz: 20 000 Ft.

4.    Bútorok és egyéb eszközök (37 tétel) - áfa nélkül értelmezett - irányára: 2 400 000 Ft, a bánatpénz: 150 000 Ft.

5.    Az egyéb technikai eszközök (20 tétel) - áfa nélkül értelmezett - irányára: 2 400 000 Ft, a bánatpénz: 200 000 Ft.

6.    Üzem és ipari terület megnevezésű, 16.519 m2 alapterületű, 1/1 tulajdoni hányadú, a természetben Ady Endre u. 12. szám alatt található ingatlan irányára: 180 000 000 Ft, a bánatpénz: 6 000 000 Ft.

7.    Kivett lakóház, udvar, gazdasági épület, raktár- és nyomdaüzem megnevezésű, 9.666 m2 alapterületű, 1/1 tulajdoni hányadú, természetben Tác, Ady Endre u. 14. szám alatt található ingatlan irányára: 34 000 000 Ft, a bánatpénz: 1 500 000 Ft.
 
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 000 000 000 Ft
Leírás:

66.018 és 16.001 m2-es területen alkatrészgyártáshoz szükséges épületek, gépek, technológia

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 27 500 000 Ft
Leírás: - Geleji úton 104 m2-es ingatlan 1 mFt
- Geleji úton 3362 m2-es telken 150 m2-es gazdasági épülettel 6 mFt
- KOBLECO kotrógép 14 mFt
- LSS 214 kombinált úthenger 2006-os 6 mFt
- AVIA 1993-as 500 eFt
- Betonkeverő üzem 4 mFt
- automata személygépkocsi mosó-szárító berendezés 2 mFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 70 386 775 Ft
Leírás: étrend kiegészítő gyár vagyona:
Ingatlanok:
- József Attila úton lakóház 24,8 mFt
- Grónay út 12 alatti lakás 30,8 mFt

Tárgyi eszközök:
Megnevezés db Irányár
Kapszulatöltő gép 1 100 000
Ampullatöltő gép 1 800 000
Kapszulatöltő gép
400 000
Enol master INOX vákumtöltő gép 1 200 000
Fast Lock 200 betöltő 1 70 000
Fast Lock 200 kapszulatöltő 1 200 000
Partner t. kompresszor 1 190 000
Magasnyomású mosó 1 50 000
HTC Shift UMPC 1 50 000
HTC Shift x 9500 notebook 1 80 000
DCR kamera 1 100 000
SONY HDRCX6EK kamera 1 50 000
Görgős számítógéptartó 4 40 000
PK-3F 3 fiókos konténer 2 30 000
Imperial 92 fotel 1 20 000
Shalp EL-2607R számológép 2 20 000
General line mobil klíma 1 30 000
Polar RS800 Multi 1 20 000
Billentyűzet + infraport 1 1 000
Telefonkészülék 1 10 000
Papírpénzszámoló 1 50 000
Zászló 230*200
40 000
Zanussi 2V231 hűtőszekrény 1 15 000
Samsonite laptoptáska 1 5 000
Guruló paraván 1 50 000
Roll-Up
100 000
LG MS2384B mikrohullámú sütő 1 5 000
Zászló Flavin színes 1 20 000
Solarium
400 000
Egyfejes Pilver zárógép 1 80 000
Élelmiszer-ipari daráló 1 120 000
Terménydaráló 1 180 000
Kávéfőző 1 1 000
KSZA06 szártépő gép
460 000
IQ-160 NP PH mérő 1 60 000
Real Flat TV 21" 1 10 000
Készülék Mot K1 gold 1 1 000
HS75 sövényvágó 1 10 000
DSC828 digitális fényképezőgép 3 120 000

Gépjárművek:
- lakókocsi 1982-es 150 eFt
- Hyunday H-1 platos 2004-évi 1,3 mFt

Készletek:
Megnevezés db mennyiség irányár
Étrend-kiegészítők (kapszulák, italporok) 208 5 810 5 674 552
Fruit Café, Herba Café 3 9 262 3 315 098
Sampon, testápolók, krémek, olajok 19 573 448 685
Csomagolóanyagok (termék doboz) 4 4 908 10 441

Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 110 000 000 Ft
Leírás: 1. Telephely:
Pécs, Rácvárosi úton lévő, 1106 m2 nagyságú, egyéb épület és udvar elnevezésű ingatlant, valamint a rajta lévő, ténylegesen irodának, műhelynek és raktárnak használt kétszintes (tetőtér beépítéses) 846 m2 hasznos alapterületű felépítményeket telepengedéllyel, teljes infrastruktúrával – villany, gáz, víz és szennyvíz, telefon, internet, stb. – rendelkező, gumiabroncsok szervizszolgáltatását, futóművek állítását, olajcserét és gyorsszervíz-szolgáltatást végző, komplett gépekkel és berendezésekkel ellátott, teljes üzletkörrel és a bejárati utat biztosító pécsi belterületi 807 m2 nagyságú, út elnevezésű belterületi ingatlant 135/807 tulajdoni hányadával együtt. (90 mFt)

2. Továbbá a Barcson lévő telephelyen lévő autógumi szereléshez és centrírozáshoz alkalmas gépeket , egyéb berendezéseket és készleteket (20 mFt).

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 2 080 000 000 Ft
Leírás:
biodiesel gyártó üzemének alábbi vagyonát csak és kizárólag együttesen:
Az első ütem a 25 ezer tonna éves biodízel (észterező) kapacitás létrehozása mellett magában foglalta a teljes logisztikai rendszer, valamint 40 ezer tonna olajosmag préskapacitás kiépítését, mellyel a társaság rugalmasabban tudja biztosítani a szükséges olajmennyiség egy részét. Az első ütem beruházási értéke 3,3 milliárd forint. A beruházás kezdete óta a próbaüzemek lezárultak, a kiszállítások megindultak.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet, Teljes cégvagyon, Tárgyi eszközök,
Irányár: 76 359 000 Ft + Áfa
Leírás: I. Ingatlanok:
1. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti ipartelep megnevezésű, 2.552 m2 alapterületű lakatos üzem, iroda és raktár funkciójú ingatlan. 30 mFt,

2. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti iparterület megnevezésű, 2.538 m2 alapterületű műhely és irodafunkciójú ingatlan. 31,8 mFt,
 
II. 500 E Ft egyedi érték feletti gépek, gépi berendezések:
- Fémfűrész (BS 300 PLUS SHI-E) 585 eFt 
- Transzformátor (mobil 20KV 400V) 1,5 mFt 
- Hidraulikus személyemelő (GENIE AWP) 314 eFt 
- Lézer vágó (CNCTrumatic 260) 4,76 mFt

III. 500 E Ft alatti üzemi gépek, berendezések (lista a felszámolónál megtekinthető). 800 eFt,
IV. Irodabútorok, irodatechnikai berendezések 42 tétel 1 mFt.
V. Elektromos anyagok. 4,5 mFt,
VI. Üdülési jog (Keszthely) 1,1 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Telephely,
Irányár: 180 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Felszabadulás úti ipartelep valamennyi 29 db felépítményével amely készház gyárként működött

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Motorkerékpár,
Irányár: 621 187 000 Ft+Áfa
Leírás:
- 48.463 m2-es összközműves területen terménytárolók 508.75 mFt

- 25.570 m2-es területen terménytároló 81 mFt

- CADAR LZD 80 szárító technológia 97,2 mFt, hídmérleg 4,05 mFt

- MASERATI Quattroporte 4.2 2007-es 16,2 mFt
- Mercedes ML 350 2006-évi 5,67 mFt
- Mercedes A 150 2005-évi 2,187 mFt
- HONDA SL 2005-évi 3,3 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 238 844 000 Ft+Áfa
Leírás: Magyarország egyik legnagyobb kétrétegű parkettagyártó üzeme teljes technológiával és ingatlanokkal

1.    kivett vízmű megnevezésű, 3240 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 113 000 Ft (száztizenháromezer forint).

2.    legelő, kivett ipartelep megnevezésű, 84 985 m2 alapterületű ingatlant.

Az ingatlanon kettő üzemcsarnok, iroda raktár, szociális épület, fedett tároló szín, pihentető, műhely, szárítók, hőközpont, porsiló, fűrészpor siló, valamint portaépület felépítmények találhatók.

Nettó irányár: 71 250 000 Ft

3.    kivett saját használatú út megnevezésű, 40 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 25 000 Ft

4.    kivett saját használatú út megnevezésű, 48 m2 alapterületű ingatlant. Nettó irányár: 31 000 Ft

II. Műszaki gépek, berendezések, készletek:
1.  Parkettagyártáshoz szükséges technológiai gépek, berendezések és fűrészipari gépek. Nettó irányár: 59 981 000 Ft
2.  Egyéb műszaki gépek, berendezések, járművek irányár: 24 560 000 Ft
3.  Késztermékek. Nettó irányár: 77 084 000 Ft
4.  Anyagok. Nettó irányár: 5 800 000 Ft

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 692 350 000 Ft+Áfa
Leírás: I.    Ingatlan:
Kossuth L. u. 52.
Megnevezése: kivett gazdasági épület és udvar.
Tulajdoni hányad: 1/1.
Az ingatlan irányára: 12 870 000 Ft + áfa.
Bánatpénz: 700 000 Ft.

II.    Ingatlan:
Ady E. u. 12. Megnevezése: lakóház-udvar (szolgálati lakás). Övezeti besorolás: belterület. Az ingatlan irányára: 2 000 000 Ft + áfa. Bánatpénz: 100 000 Ft.

III.  húsfeldolgozó üzem: Ady E. u. 17.
Megnevezés: húsfeldolgozó üzem.
Az ingatlan irányára: 279 800 000 Ft + áfa.

Az alábbi gépeket:
1.    Húsüzem épület technológia. Irányár: 39 370 000 Ft + áfa.
2.    Húsüzem technológiai gépek, berendezések: Irányár: 373 180 000 Ft + áfa.

Az utóbbi három tétel kizárólag egyben pályázható, így az irányára együttesen: 692 350 000 Ft + áfa. Bánatpénz: 10 000 000 Ft

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Egyéb ingatlan, Teljes cégvagyon, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 320 620 000 Ft+Áfa
Leírás: Parkolóház területén:
- 19 m2-es raktár 560 eFt
- 2541 m2-es parkoló 155 mFt
- 19 m2-es raktár 560 eFt
- 1189 m2-es parkoló 72,5 mFt
- 16 m2-es iroda 900 eFt
- 1437 m2-es parkoló 87,5 mFt
- 995 m2-es tetőkert 2,3 mFt
- egyéb eszközök 100 eFt

- Kossuth utcában 15 m2-es öltöző 1,2 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 310 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.    Közpark és ipartelep megnevezésű, Jászboldogháza, Rákóczi út 24. szám alatt található ingatlan. A telek teljes területe 27 803 m2, a rajta található felépítmények hasznos alapterülete 5115 m2, amely iroda épületből, műhelyből, csarnokból, valamint raktárakból áll. A telek beépítési mértéke nincs lekötve, a jelenlegi felépítmények területe növelhető. Az ingatlan összközműves, az Ipartelep előtt parkosított terület, benne kiépített parkolók, a terület megfelelő módon kerített, jól zárt, a beépítetlen telekrész döntő többsége beton térburkolattal ellátott.

Irányár: 230 000 000 Ft + áfa.

- Technológia, gépek járművek 115 mFt

2.    Gépek, berendezések, egyéb járművek:
Irányár: 80 000 000 Ft + áfa.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 168 150 000 Ft
Leírás: 1. Vaskút külterület, 0588/14. hrsz. a) kivett út 1932 m2, b) kivett gazdasági épület és udvar 13.531 m2, összesen 15.463 m2 volt keltető üzem.
Helyiséglista, m2: keltető blokk 602,43; tároló raktár blokk 183,35; műhely 46,83; nyitott szín 36,67; porta 21,6. Irányár: 20 000 000 Ft.

2. Vaskút külterület, 0588/15. hrsz. a) kivett víztároló (nyárfás öntöző telep) 14.883 m2, b) kivett út 1.947 m2, c) kivett gazdasági épület és udvar 13.217 m2 természetben baromfifeldolgozó üzem. Épületek hasznos alapterülete 917 m2, hozzátartozó baromfifeldolgozó gépek, hűtő, csomagoló és címkéző berendezések.
A feldolgozó jelenleg is működik, bérbe van adva, a felmondási idő 120 nap.
Irányár: 140 000 000 Ft.

3. Toyota Hilux 2001. évi, dízel, 66 kW, 2446 cm3, megtett km cca. 350 000 km.
Irányár: 1 500 000 Ft.
4. DAF FAR 75.320 P 2001. évi, dízel, 235 kW, 9200 cm3, megtett km cca. 850 000 km.
Irányár: 2 500 000 Ft.
5. DAF FA 45.160 B 11, 2001. évi, dízel, 118 kW, 5893 cm3, megtett km cca. 550 000 km.
Irányár: 2 000 000 Ft.
6. Lublin 0554, 2000. évi, dízel, 63 kW, 2417 cm3, megtett km cca. 350 000 km.
Irányár: 850 000 Ft.
7. Mazda E2200.D 2000. évi, dízel, 52 kW, 2184 cm3, megtett km cca. 650 000 km.
Irányár: 800 000 Ft.
8. Mercedes 409D, 1988. évi, dízel, 65 kW, 2938 cm3, megtett km ismeretlen. Forgalomból kivonva, üzemképtelen.
Irányár: 500 000 Ft.

A 3-7. sorszámú vagyonelemek (gépkocsik), csak a 2. számú vagyonelemmel együtt pályázhatók, külön ajánlatokat a felszámoló nem fogad be.

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Üzlethelyiség, Telephely,
Irányár: 45 650 000 Ft
Leírás: 1 Ipartelepi úton 641 m2-es iroda 8,5 mFt
2. uo.: 826 m2-es gazdasági épület 6,5 mFt
3. uo.: 1071 m2-es vendéglátó egység 17 mFt
4. uo.: 961 m2-es gazdasági épület 9 mFt
5. uo.: 996 m2-es raktár 4 mFt
6. tárgyi eszközök: 400 eFt
7  raktárkészlet 250 e Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Személygépkocsi,
Irányár: 250 800 000 Ft+Áfa
Leírás: - 2 ha 1311 m2-es ingatlanon takarmány keverő üzem teljes technológiával 250 mFt
- Renault Laguna Grandtour 1.9DCI 2004-es 800 eFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…), Üzletrész,
Irányár: 1 651 250 000 Ft
Leírás: Győr Fehérvári út 75 szám alatti ingatlanon:
1.    5210/6.    Telephely (beépítetlen terület)    13 559    78 000 000,00
2.    83/27.    Telephely (üzemcsarnok, iroda, szociális rész)    7 226    134 000 000,00
3.    83/49    Telephely    6 248    36 000 000,00
4.    83/69.    Telephely (javító-szerelő műhely)    6 698    100 000 000,00
5.    83/16.    Épület (irodaépület és üzemcsarnok)    11 572    440 000 000,00
6.    5214/4.    Telephely (beépítetlen terület)    7 405    30 000 000,00
7.    5214/7.    Telephely (beépítetlen terület)    4 073    20 000 000,00
8.    5214/5.    Telephely (beépítetlen terület)    5 827    17 000 000,00
9.    5214/23.    Telephely és út (telek, osztatlan közös út)       
        2864/10000 tulajdoni aránya    8 098    6 000 000,00
10.    5210/11.    Épület és udvar (iroda-öltöző)    890    85 000 000,00

12.    Budapest, Hold u. 15. sz. lakás    64 m2   25 000 000,00

Győr, Bajcsy-Zsilinszky u., Bajcsy-Zsilinszky u. 68. (egyben pályázható):               

13.    6477/A/1.    Irodacsoport       
        (Irodaépület Bajcsy-Zsilinszky u. 68. fszt. 1.)    424,54    264 000 000,00
14.    6477/A/2.    Irodacsoport       
        (Irodaépület Bajcsy-Zsilinszky u. 68. fszt. 2.)       
        hozzá tartozó P9, P12 és P16 udvari parkolók    633,89   
15.    6477/A/3.-    Pinceszint (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 68.)    96,91    5 000 000,00
    A/14., A17-A19.-           
16.    6477/A/36.    Padlásszint (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 68.)    724,08    51 000 000,00   Összesen:            320 000 000,00

Győr, Bajcsy-Zsilinszky u., Bajcsy-Zsilinszky u. 84.:               
17.    6462.    Lakóház udvar (Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 84.)  1903 m2  80 000 000,00
        (lakóház lebontva)       
        Összesen:        400 000 000,00

Csopak: 

Az üdülő cca. 1,5 hektáros parkban, zárt területen, a strandtól ~600 m-re fekszik. A 120 vendéget befogadó 2 személyes szobákkal, valamint apartmanokkal 280,25 mFt

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 44 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 302 000 000 Ft
Leírás: 1.vagyoncsoport: ásványvíz-kitermelő cég ipartelepe 2 db minősített vizet adó víznyerőhellyel (300 mFt)
2. vagyoncsoport: tárgyi eszközökkel, készletekkel (2mFt)
kiemelt ajánlathoz itt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 12 000 000 Ft
Leírás:      

külterületi tej és sajtfeldolgozó üzem, működésképesen, engedélyekkel, technológiával

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 460 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 4325 m2-es iparterületen 1250 m2-es új építésű üzem a gépekkel és berendezésekkel

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 52 000 000 Ft
Leírás: 1.    Salgótarján belterületén a 4011. hrsz.-ú, valamint 4012. hrsz.-ú ingatlanok, mely ma tartósító üzemként működik.

A két önálló helyrajzi számon jegyzett telephely Salgótarján belterületén, a Vásártér út 3-5. szám alatt található. A két ingatlan egybekapcsolt, teljesen körbekerített, zárt, egy savanyító-tartósító üzem telephelye.

A 4011. hrsz.-ú, 3667 m2-es összközműves, nagyrészt térbukolattal fedett területen négy épület áll: nettó 814 m2 belmagasságú csarnoképület; 453 m2 alapterületű, gázkonvektoros fűtésű raktárépület; áramszolgáltatói használatban lévő 10 m2-es trafóház; a bejárathoz közel lévő „konténer" üzlet.

A 4012. hrsz.-ú, 3603 m2-es összközműves, jórészt térburkolattal fedett területen öt épület áll: beton alapozású, gázkonvektoros fűtésű, nettó 890 m2-es raktárcsarnok; gázkonvektoros fűtésű, 55 m2-es alapterületű irodaépület; nettó 204 m2-es iroda, szociális épület; jelenleg használaton kívüli 18 m2-es szivattyúház, a bejárat közelében 12 m2-es portaépület; két (216, illetve 90 m2 -es) vasvázas, fedett, oldalt nyitott tárolószín, továbbá mélyfúrású fúrt kút található. A két ingatlan egy tételben pályázható. Együttes irányáruk: 40 000 000 Ft (tárgyi adómentes).

2.    Tartósító üzemi gépek, berendezések:

Zöldség és gyümölcs feldolgozásához használt tartósító üzemi gépek, technológiai sorba szerelve (vákuum levezőgép, vákuum zárógép, áztató-mosó gép, gázkazánok, permetező rendszerű alagút pasztőr, kockázógép stb.) lista szerint. Együttes irányár: 12 000 000 Ft + áfa.

II. Göngyölegek
Megnevezés    Bruttó irányár (Ft/db)
M-10-es műanyag rekesz 1050 db    300
M-5-ös műanyag rekesz 30 db    200
M-23-as műanyag rekesz 20 db    400
Műanyag konténer 15 db    6000
Műanyag hordó 220 l-es 500 db    3000
EUR raklap 100 db    1000

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely, Üzletrész, feldolgozandó vagy bontandó (hulladék) elemek,
Irányár: 3 303 770 000 Ft+Áfa
Leírás: 1. Komplett papírgyár üzem ingatlanokkal, technológiával, anyagkészlettel védjegyekkel, márkanevekkel (Crepto, Szilvia, Nárcisz, stb...) 3.186 mFt
2. Alsózsolca: telephely a Gyár utcában (24 mFt)
3. Pécs: Nagy-Berki úton telephely (80 mFt),
4. Gyártásból keletkezett vegyes hulladék (kb 11.000 tonna) 12 mFt
5. Alapanyag és készáru készlet 80 mFt
6. Alkohol és vízbázisú festék és segédanyagok 43 tonna 170 eFt
7. Brown Boveri Trka 1150/10 500V és 2 db Siemens Ta 1600/10 400V-os transzformátor 1,6 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 400 000 000 Ft + áfa
Leírás:

4.205 m2 ipartelep felépítményekkel 1953 m2 gazdasági épület és udvar felépítményekkel 17860m2 üzem ingatlan felépítményekkel automata ABLAKGYÁRTÓ ÜZEM
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 700 000 000 Ft
Leírás: Különböző termények feldolgozására szakosodott mintegy 1.3 mrdFt-os beruházással felépül üzemegyüttesből egy felépítményként bejegyzett 996 m2 alapterületű üzem a technológiával amely azonban szervesen kapcsolódik a többi részhez amely azonban idegen ám felszámolás alatti cég tulajdonában van és csak azzal együtt pályázható.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Személygépkocsi,
Irányár: 500 000 000 Ft
Leírás: Üzem: Mintegy 1.3 mrdFt-os beruházással épült terményeket tartósító üzem amely 8323 m2-es területen 2047 m2-es üzemcsarnokkal 1051 m2-es üzemrésszel technológiával. De mindehhez kapcsolódik egy másik felszámolás alatti cég felépítményes ingatlana a technológiával. A kettő csak együtt pályázható.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 896 900 000 Ft
Leírás: pari csomagoló fóliák, zsugorfólia, zsugorsapka, építési takarófóliák, mezőgazdasági fóliák takaráshoz, fóliasátorhoz és bakházi termesztéshez alkalmas síkfólia, technológiai fóliák gyártásaval foglalkozó cégtől:
1.    Termelőberendezések (152 tétel) - áfa nélkül értelmezett - irányára: 460 000 000 Ft, a bánatpénz: 15 000 000 Ft.

2.    Informatikai eszközök (47 tétel) - áfa nélkül értelmezett - irányára: 2 000 000 Ft, a bánatpénz: 150 000 Ft.

3.    Teakonyhai eszközök (6 tétel) - áfa nélkül értelmezett - irányára: 200 000 Ft, a bánatpénz: 20 000 Ft.

4.    Bútorok és egyéb eszközök (37 tétel) - áfa nélkül értelmezett - irányára: 2 500 000 Ft, a bánatpénz: 150 000 Ft.

5.    Az egyéb technikai eszközök (20 tétel) - áfa nélkül értelmezett - irányára: 2 400 000 Ft, a bánatpénz: 200 000 Ft.

6.    Üzem és ipari terület megnevezésű, 16.519 m2 alapterületű, 1/1 tulajdoni hányadú, a természetben Ady Endre u. 12. szám alatt található ingatlan irányára: 360 000 000 Ft, a bánatpénz: 12 000 000 Ft.

7.    Kivett lakóház, udvar, gazdasági épület, raktár- és nyomdaüzem megnevezésű, 9.666 m2 alapterületű, 1/1 tulajdoni hányadú, természetben Tác, Ady Endre u. 14. szám alatt található ingatlan irányára: 68 000 000 Ft, a bánatpénz: 3 000 000 Ft.
 
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 550 000 000 Ft
Leírás:
biodiesel gyártó üzemének alábbi vagyonát csak és kizárólag együttesen:
Az első ütem a 25 ezer tonna éves biodízel (észterező) kapacitás létrehozása mellett magában foglalta a teljes logisztikai rendszer, valamint 40 ezer tonna olajosmag préskapacitás kiépítését, mellyel a társaság rugalmasabban tudja biztosítani a szükséges olajmennyiség egy részét. Az első ütem beruházási értéke 3,3 milliárd forint. A beruházás kezdete óta a próbaüzemek lezárultak, a kiszállítások megindultak.

Működő üzem, Követelés,
Irányár: 290 250 000 Ft
Leírás: CDO kötvények:
- DORSET lejárat 2040-ben 13 mFt
- PEMBRIDGE lejárat 5041-ben 251 mFt
- REGENT lejárat 2017-ben 25,5 mFt

Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 110 000 000 Ft
Leírás: 1. Telephely:
Pécs, Rácvárosi úton lévő, 1106 m2 nagyságú, egyéb épület és udvar elnevezésű ingatlant, valamint a rajta lévő, ténylegesen irodának, műhelynek és raktárnak használt kétszintes (tetőtér beépítéses) 846 m2 hasznos alapterületű felépítményeket telepengedéllyel, teljes infrastruktúrával – villany, gáz, víz és szennyvíz, telefon, internet, stb. – rendelkező, gumiabroncsok szervizszolgáltatását, futóművek állítását, olajcserét és gyorsszervíz-szolgáltatást végző, komplett gépekkel és berendezésekkel ellátott, teljes üzletkörrel és a bejárati utat biztosító pécsi belterületi 807 m2 nagyságú, út elnevezésű belterületi ingatlant 135/807 tulajdoni hányadával együtt. (90 mFt)

2. Továbbá a Barcson lévő telephelyen lévő autógumi szereléshez és centrírozáshoz alkalmas gépeket , egyéb berendezéseket és készleteket (20 mFt).

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Árukészlet, Üzlethelyiség, Telephely,
Irányár: 56 300 000 Ft
Leírás: 1 Ipartelepi úton 641 m2-es iroda 10,5 mFt
2. uo.: 826 m2-es gazdasági épület 8 mFt
3. uo.: 1071 m2-es vendéglátó egység 21 mFt
4. uo.: 961 m2-es gazdasági épület 11 mFt
5. uo.: 996 m2-es raktár 5 mFt
6. tárgyi eszközök: 500 eFt
7. Renault Kangoo 2000-évi, Barkas, IFA W50 L/KCR-G-3000 650 eFt
8  raktárkészlet 300 e Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 40 000 000 Ft
Leírás: 6,2 ha-os terület termálkút hasznosítással és üvegházakkal szegfű ültetvényekkel határozatlan bérleti szerződéssel de 30 napos felmondási lehetőséggel terhelten

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 598 450 000 Ft
Leírás:

2 ha 8596 m2-es területen műanyag feldolgozó komplett gyár

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Egyéb ingatlan, Teljes cégvagyon, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Irányár: 399 225 000 Ft+Áfa
Leírás: Parkolóház területén:
- 19 m2-es raktár 700 eFt
- 2541 m2-es parkoló 193.7 mFt
- 19 m2-es raktár 700 eFt
- 1189 m2-es parkoló 90,6 mFt
- 16 m2-es iroda 1,1 mFt
- 1437 m2-es parkoló 109,4 mFt
- 995 m2-es tetőkert 2,9 mFt
- egyéb eszközök 125 eFt

- Kossuth utcában 15 m2-es öltöző 1,55 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software), Tárgyi eszközök,
Irányár: 1 400 000 000 Ft
Leírás: IX. kerületi Illatos úti 9,9 ha vegyipari terület technológiával
Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 400 000 000 Ft
Leírás: Ingatlanok egy tömbben:
- 55.559 m2-es külterületi terület felépítményekkel 6 mFt
- 2254 m2-es út 800 eFt
- 35.011 m2-es major 41,5 mFt
- 11.928 m2-es major 72 mFt
- 2222 m2-es udvar 6 mFt
- 9.939 m2-es major 41,5 mFt
- 705 m2-es udvar 800 eFt
- 9.006 m2-es major 2,3 mFt
belterületi:
- 412 m2-es beépítetlen terület 250 eFt
- 48 m2-es ingatlan 100 eFt
- 464 m2-es beépítetlen terület 250 eFt
- 886 m2-es vasúti terület 500 eFt
külterületi:
- 329 m2-es tanya 150 eFt
- 182 m2-es udvar 150 eFt
- 907 m2-es telephely 400 eFt
- 2.856 m2-es tanya és szántó 1,3 mFt
- 1552 m2-es tanya 600 eFt
- 1016 m2-es tanya 400 eFt
- 14.696 m2-es terület építménnyel 5 mFt
Gépek berendezések:
- HEVES X 1800 típusú 1000 tonnás szárító 47 mFt
- 2 darab MGF EB 700 mázsa/nap szárítórendszer 4 mFt
- mezőgazdasági gépek, járművek, berendezések és alkatrészek egyben 165 mFt
- irodai berendezések 4 mFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 66 480 000 Ft
Leírás: - Geleji úton 104 m2-es ingatlan 2 mFt
- Geleji úton 3362 m2-es telken 150 m2-es gazdasági épülettel 26 mFt
- KOBLECO kotrógép 16 mFt
- LSS 214 kombinált úthenger 2006-os 10 mFt
- AVIA 1993-as 500 eFt
- SKODA STATIS 706-AM betonmixer 1983-as 880 eFt
- SKODA STATIS 706-AM betonmixer 1983-as 400eFt
- Betonkeverő üzem 6 mFt
- automata személygépkocsi mosó-szárító berendezés 4 mFt
- juhlábas henger 200 eFt
- gumikerekű kombihenger 500 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 302 000 000 Ft
Leírás: 1.vagyoncsoport: ásványvíz-kitermelő cég ipartelepe 2 db minősített vizet adó víznyerőhellyel (300 mFt)
2. vagyoncsoport: tárgyi eszközökkel, készletekkel (2mFt)
kiemelt ajánlathoz itt

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 48 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Követelés, Telephely,
Irányár: 643 440 000 Ft+Áfa
Leírás: - hőszigetelt síküveggyár amely kapacitása 300 em2/év
- savmaratott üveg gyártási kapacitás 170 em2/év
- nyílászárók gyártása 25 em2/év
- foglalkoztatottak száma 117 fő

- Salgótarján komplett üzem félkész és kész termékekkel technológiával, vevői követelésekkel 441,6 mFt 
- Bátonyterenye Ingatlanok: 120 mFt
- Salgótarján Csokonai úti telephely 29 mFt
- Nyílászáró gyártási gépek berendezések 52,8 mFt

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 000 000 000 Ft
Leírás:

16.001 m2-es területen alkatrészgyártáshoz szükséges épületek, gépek, technológia

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 990 000 000 Ft+Áfa
Leírás: - Működő borászati üzem 32.257 m2-es telephelyen 450 mft
- borászati technológia 250 mFt
- Nagyrédei Szőlők Kft 100%-os üzletrésze 290 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 168 150 000 Ft
Leírás: - 15.463 m2-es területen 602 m2-es keltetőkkel, 183 m2 raktárral, műhellyel, portával baromfikeltető telep 20 mFt
- 13.217 m2-es területen baromfi feldolgozó 917 m2 épülettel és a hozzá tartozó feldolgozó és hűtő technológiával 140 mFt. A feldolgozó jelenleg is bérleti viszonyban működik 120 napos felmondási határidővel.

- Toyota Hilux 2001-es 1,5 mFt
- DAF FAR 75 320 P 2001-évi 2,5 mFt
- DAF FA 45 160 B 11 2001-évi 2 mFt
- Lublin 0554 2000-évi 850 eFt
- Mazda E2200 2000-évi 800 eFt
- Mercedes 409D 1988-as 500 eFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Telephely, Üzletrész,
Irányár: 250 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 29.394 m2-es területen borászati üzem és technológiája és betakarítói géppark, Nagyréde Agrár Kft 100 %-os üzletrésze

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 1 171 800 000 Ft
Leírás: - víziszárnyas feldolgozó berendezések: melléktermék feldolgozó, kutyaeledel gyártó üzemek és technológiák 288 mFt,
- baromfi feldolgozó berendezések: melléktermék feldolgozó, kutyaeledel gyártó üzemek és technológiák 372 mFt,
- szociális épületegyüttesek 186 mFt
- irodák, raktárak 465 mFt
- baromfi-feldolgozó egyéb gépsorok 139,5 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 895 100 000 Ft
Leírás: pari csomagoló fóliák, zsugorfólia, zsugorsapka, építési takarófóliák, mezőgazdasági fóliák takaráshoz, fóliasátorhoz és bakházi termesztéshez alkalmas síkfólia, technológiai fóliák gyártásaval foglalkozó cég:
- 152 tételben termelő berendezései 460 mFt
- 47 tételben informatikai eszközri 2 mFt
- tea konyhai eszközei 200 eFt
- Bútorai és berendezései 2,5 mFt
- egyéb technikai eszközök 2,4 mFt

- Ady utcai 16.519 m2-es üzeme 360 mFt
- u.o. 9.666 m2-es ingatlan 68 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan,
Irányár: 54 500 000 Ft+Áfa
Leírás: 1709 m2-es ingatlanon 214 m2-es épületekkel azonnal működtethető üzemanyagtöltő állomás

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 460 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 4325 m2-es iparterületen 1250 m2-es új építésű üzem a gépekkel és berendezésekkel

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 384 000 000 Ft
Leírás: Komplett tojásfeldolgozó üzem technológiával és üzemmel

Termékek: 105 napos szavatossági idővel rendelkeznek, valamint felbontás után 28 napig felhasználhatóak. 
Pasztörizált tojáslé termékek:  teljes tojás, fehérje, sárgája.
Üzemi épület és terület 184 mFt, Technológia 200 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan,
Irányár: 59 100 000 Ft+Áfa
Leírás: - 1709 m2-es ingatlanon 214 m2-es épületekkel azonnal működtethető üzemanyagtöltő állomás 54,5 mFt
- 270 m2-es területen a település központjában üzemanyagtöltő állomás 4,6 mFt

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 603 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Repülőtér amely jelenleg bérleti szerződéssel üzemeltetve
    
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 380 000 000 Ft
Leírás: Komplett bányatelep
101.318 m2 üzemi terület 15 épülettel
111.697 m2 anyagbánya terület, 5500-5488-1116- m2 üzemi területek
4558 beépítetlen terület
24.198 m2-es területen 3 gazdasági épület, saját használatú utakkal, vízművel és meddőhányóval
Tájrendezési munkálatok megkezdve.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 193 353 000 Ft
Leírás: étrend kiegészítő gyár vagyona:
Ingatlanok:
- faiskola úton lévő telephely 4 épülettel 108 mFt
- József Attila úton lakóház 24,8 mFt
- Borház soron 3 db présház 2 mFt
- Grónay út 12 alatti lakás 30,8 mFt

Tárgyi eszközök 4,3 mFt
Gépjárművek:
- lakókocsi 1982-es 250 eFt
- Suzuki Wagon R+1.3 GLX 2002-évi 630 eFt
- Hyunday H-1 platos 2004-évi 1,3 mFt
- Renault Kangoo 1.9D 2001-évi 500 eFt
- Seat Altea 2.0 Pdtdi 2004-évi 2,5 mFt

Készletek:
- étrend kiegészítők 5810 db 11 mFt
- Fruit Cafe, Herba Cafe 9262 bd 6,4 mFt
- Sampon, testápoló, krém, olaj 573 db 870 eFt
- csomagolóanyagok 4908 db 21 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 238 844 000 Ft+Áfa
Leírás: Magyarország egyik legnagyobb kétrétegű parkettagyártó üzeme teljes technológiával és ingatlanokkal benne 77 mFt értékű késztermék

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 405 000 000 Ft+Áfa
Leírás: - 27.803 m2-es ipartelepen 5115 m2-es összes felépítményi alapterülettel irodák, műhelyek, szerelő csarnokok, raktárak 290 mFt

- Technológia, gépek járművek 115 mFt

Működő üzem, Követelés,
Irányár: 290 250 000 Ft
Leírás: CDO kötvények:
- DORSET lejárat 2040-ben 13 mFt
- PEMBRIDGE lejárat 5041-ben 251 mFt
- REGENT lejárat 2017-ben 25,5 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 241 063 000 Ft + Áfa
Leírás: I. Ingatlanok:
1. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti ipartelep megnevezésű, 2.552 m2 alapterületű lakatos üzem, iroda és raktár funkciójú ingatlan. 35,7mFt,

2. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti iparterület megnevezésű, 2.538 m2 alapterületű műhely és irodafunkciójú ingatlan. 44 mFt,
 
II. 500 E Ft egyedi érték feletti gépek, gépi berendezések:
- Csavarkompresszor (Mat tel HTMD 12) 560 eFt 
- Fémfűrész (BS 300 PLUS SHI-E) 688 eFt 
- Transzformátor (mobil 20KV 400V) 2,3 mFt 
- Hidraulikus személyemelő (GENIE AWP) 370 eFt 
- Lézer vágó (CNCTrumatic 260) 5,6 mFt

III. Járművek:
Tí pus                                    Futott kilométer   Évjárat   Nettó (E Ft)
Renault Trafic 2D tgk.                 328 273                1996      150

IV. 500 E Ft alatti üzemi gépek, berendezések 54 db (lista a felszámolónál megtekinthető). 3,4 mFt,
V. Irodabútorok, irodatechnikai berendezések 42 tétel 1,6 mFt.
VI. Elektromos anyagok. 8,5 mFt,
VII. DVD elemek. 400 eFt,
VIII. Helikopter szimulátor elemek (félkész állomány) 400eFt

IX. bizonytalan megtérülésű 170 mFt-os követelés 144 mFt

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 15 000 000 Ft + áfa
Leírás: szárnyas feldolgozáshoz egyedi gyártóberendezések, mérlegek, targoncák és egyéb berendezések
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 65 000 000 Ft
Leírás: 6,2 ha-os terület termálkút hasznosítással és üvegházakkal szegfű ültetvényekkel határozatlan bérleti szerződéssel de 30 napos felmondási lehetőséggel terhelten

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség, Telephely,
Irányár: 68 000 000 Ft
Leírás: 1 Ipartelepi úton 641 m2-es iroda 13 mFt
2. uo.: 826 m2-es gazdasági épület 10 mFt
3. uo.: 1071 m2-es vendéglátó egység 25 mFt
4. uo.: 961 m2-es gazdasági épület 14 mFt
5. uo.: 996 m2-es raktár 6 mFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 528 000 000 Ft
Leírás: Ingatlanok egy tömbben:
- 55.559 m2-es külterületi terület felépítményekkel 8 mFt
- 2254 m2-es út 1 mFt
- 35.011 m2-es major 54 mFt
- 11.928 m2-es major 95 mFt
- 2222 m2-es udvar 8 mFt
- 9.939 m2-es major 55 mFt
- 705 m2-es udvar 1 mFt
- 9.006 m2-es major 3 mFt
belterületi:
- 412 m2-es beépítetlen terület 300 eFt
- 48 m2-es ingatlan 100 eFt
- 464 m2-es beépítetlen terület 300 eFt
- 886 m2-es vasúti terület 600 eFt
külterületi:
- 329 m2-es tanya 200 eFt
- 182 m2-es udvar 200 eFt
- 907 m2-es telephely 500 eFt
- 2.856 m2-es tanya és szántó 1,5 mFt
- 1552 m2-es tanya 800 eFt
- 1016 m2-es tanya 500 eFt
- 14.696 m2-es terület építménnyel 6 mFt
Gépek berendezések:
- HEVES X 1800 típusú 1000 tonnás szárító 62 mFt
- 2 darab MGF EB 700 mázsa/nap szárítórendszer 5 mFt
- mezőgazdasági gépek, járművek, berendezések és alkatrészek egyben 220 mFt
- irodai berendezések 5 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 21 000 000 Ft
Leírás:      

külterületi tej és sajtfeldolgozó üzem, működésképesen, engedélyekkel, technológiával

Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 110 000 000 Ft
Leírás: 1. Telephely:
Pécs, Rácvárosi úton lévő, 1106 m2 nagyságú, egyéb épület és udvar elnevezésű ingatlant, valamint a rajta lévő, ténylegesen irodának, műhelynek és raktárnak használt kétszintes (tetőtér beépítéses) 846 m2 hasznos alapterületű felépítményeket telepengedéllyel, teljes infrastruktúrával – villany, gáz, víz és szennyvíz, telefon, internet, stb. – rendelkező, gumiabroncsok szervizszolgáltatását, futóművek állítását, olajcserét és gyorsszervíz-szolgáltatást végző, komplett gépekkel és berendezésekkel ellátott, teljes üzletkörrel és a bejárati utat biztosító pécsi belterületi 807 m2 nagyságú, út elnevezésű belterületi ingatlant 135/807 tulajdoni hányadával együtt. (90 mFt)

2. Továbbá a Barcson lévő telephelyen lévő autógumi szereléshez és centrírozáshoz alkalmas gépeket , egyéb berendezéseket és készleteket (20 mFt).

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet,
Irányár: 847 000 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.1 Borászati üzem: 402 mFt

- műemlék jellegű 24.176 m2-es terület 17476/24176 tulajdoni hányada
- 10.879 m2-es terület épülettel
- 1501 m2-es ingatlan épülettel

1.2 Borászati technológia 445 mFt

2. Palackozott borok Tibavölgyi kékfrankos 2004-es 2005-ös 10.000 palack 450 Ft/db 
3. 30.000 db palackos érlelésű borok 2002-2005-ös évjárat 450 Ft/db
4. 67.000 db palackos érlelésű borok 1997-2000-es évjárat 350 Ft/db
5. 26.000 db TIBA VALLEY feliratú borospohár 100 Ft/db
6. Muzeális borok: 1968-1988-as évjáratban
- 25.000 db 300 Ft/db
- 75.000 db 500Ft/db
- 23.000 db 1000 Ft/db
- 19.000 db 1500 Ft/db
- 14.000 db 2000 Ft/db
- 4.000 db 2500 Ft/db
- 22.000 db 3000 Ft/db

3. Göngyölegek
3.1. Bordolese palack 0,75 használt: 25 000 db, 20 Ft/db + áfa
3.2. 1/1 Schlegel palack BM 258-01-01 grün: 1200 db, 25 Ft/db
3.3. 750 ml-es bor dó üveg primeur Stelvin fehér: 5000 db, 30 Ft/db
3.4. 12-es Füredi karton konplett 1000 db, 80 Ft/db
3.5. 2 palackos díszdoboz: 1200 db, 80 Ft/db + áfa
3.6. 3 palackos díszdoboz: 20 000 db, 40Ft/db + áfa

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 400 000 000 Ft + áfa
Leírás: Működő élelmiszeripari cég (szárnyas feldolgozás) 2 üzemegysége vagyontárgyaival, ingatlanaival, gépeivel, berendezéseivel, felszereléseivel tenderfüzet szerint
Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 72 500 000 Ft
Leírás: - Geleji úton 104 m2-es ingatlan 3 mFt
- Geleji úton 3362 m2-es telken 150 m2-es gazdasági épülettel 15 mFt
- KOBLECO kotrógép 21 mFt
- LSS 214 kombinált úthenger 2006-os 14 mFt
- AVIA 1993-as 850 eFt
- SKODA STATIS 706-AM betonmixer 1983-as 1,1 mFt
- SKODA STATIS 706-AM betonmixer 1983-as 600eFt
- Betonkeverő üzem 9,5 mFt
- automata személygépkocsi mosó-szárító berendezés 6,2 mFt
- juhlábas henger 400 eFt
- gumikerekű kombihenger 850 eFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 171 505 000 Ft
Leírás: - 4 ha 1966 m2-es nem működő kavicsbánya 20 mFt
- 665 m2-es lakóházas ingatlan 12 mFt
- 1013 m2-es beépítetlen terület 2 mFt
- 786 m2-es beépítetlen terület 1,5 mFt
- Baross Gábor utcai 1479 m2-es út és 2109 m2-es területen 73 m2-es iroda597 m2-es acél tartószerkezetes gazdasági épület és 4919 m2-es terület 156  m2-es irodaépülettel és 918 m2-es acél tartószerkezetű raktárcsarnok és 6968 m2-es major és 1359 m2-es major 54 m2-es épülettel és 3984 m2-es területen 673 m2-es mosoda épülettel és 4304 m2-es területtel szennyvíztisztító telep és 7892 m2-es major összesen 110 mFt
- használt állapotú komplett mosodai gépek, berendezések 18,1 mFt
- transzport beton gyártó és betonelem és térkő gyártási gépek berendezések 4,4 mFt
- irodai berendezések 900 eFt
- lakókocsi, bányászati kiegészítő berendezések 500 eFt
- Volvo S60 2.4 2002-évi 1,9 mFt
- Daewoo Matiz S 0.8 2001 100 eFt
- VW LT 35 1988-as 80 eFt
- Suzuki Maruti 25 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 302 000 000 Ft
Leírás: 1.vagyoncsoport: ásványvíz-kitermelő cég ipartelepe 2 db minősített vizet adó víznyerőhellyel (300 mFt)
2. vagyoncsoport: tárgyi eszközökkel, készletekkel (2mFt)
kiemelt ajánlathoz itt

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, felépítmény (épület), Ültetvény (idegen földtulajdonon),
Irányár: 81 000 000 Ft + áfa
Leírás: - 20.5 ha-os meggy ültetvény (földterület nélkül) 11,3 mFt,
- ugyan ott 9.2 ha alma ültetvény és 3678 m2-es erdő (8,1 mFt),
- ugyan ott felépítményként 2938 m2-es területen 1152 m2-es hűtőház 24,3 mFt,
- 7.7 ha-os körte ültetvény (földterület nélkül) 6,5 mFt
- 5608 m2-es ingatlan 30,8 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Telephely, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 3 400 000 000 Ft
Leírás: Komplett Papírgyár gépekkel, ingatlannal, készletekkel, márka és védjegyekkel

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 895 100 000 Ft
Leírás: pari csomagoló fóliák, zsugorfólia, zsugorsapka, építési takarófóliák, mezőgazdasági fóliák takaráshoz, fóliasátorhoz és bakházi termesztéshez alkalmas síkfólia, technológiai fóliák gyártásaval foglalkozó cég:
- 152 tételben termelő berendezései 460 mFt
- 47 tételben informatikai eszközri 2 mFt
- tea konyhai eszközei 200 eFt
- Bútorai és berendezései 2,5 mFt
- egyéb technikai eszközök 2,4 mFt

- Ady utcai 16.519 m2-es üzeme360 mFt
- u.o. 9.666 m2-es ingatlan 68 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 720 000 000 Ft+Áfa
Leírás: öblösüveg gyártó üzem, belső ipari övezetben amely a kézi magasabb minőségű egyedi kézzel gyártott termékek és a gasztronómiai, háztartási gépi termékek gyártására specializálódott. A gyár 8,2 ha-os területen helyezkedik el 39.245 m2 beépített területtel.
- Ingatlanár: 336 mFt
- technológia 264 mFt
- készlet 120 mFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 48 700 000 Ft
Leírás: 1. Műanyag nyílászárók gyártásához szükséges eszközök, gépek és hozzá tartozó informatika 15 mFt
2. Arany János utcában lévő terület ingatlan 7/15-öd része, amely húsüzem 15 mFt, húsüzemi gépek 10 mFt
3. Műanyag nyílászárók gyártásához szükséges alapanyagok és profilok 8,7 mFt,

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 113 000 000 Ft + áfa
Leírás: 1. Kazár: Dózsa utcai 5960 m2-es ingatlan ( 2,5 mFt)
2. Egyházasdengeleg: Sport utcai 3023 m2-es területen lakóház (2,5mFt)
3. Egyházasdengeleg: Sport utcai 1758 m2-es területen vízmű (3 mFt)
4. Egyházasdengeleg: 6.7 ha-os tehenészeti telep szarvasmarha állománnyal (105 mFt)

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 569 400 000 Ft+áfa
Leírás: Belterületi 17 tételes 4.6 ha-os üzemi terület több mint 38 épülettel a Berva-völgyben

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 795 070 000 Ft
Leírás: - Előszállás: 48.463 m2-es összközműves területen terménytároló 562 mFt
- Kisláng: 25.570 m2-es területen terménytároló 90 mFt
- CADAR LZD 80 szárító technológia 108 mFt
- MASERATI Quattroporte 4.2 2007-es 18 mFt
- Mercedes ML 350 2006-évi 6,3 mFt
- Mercedes A 150 2005-évi 2,4 mFt
- HONDA SL 2005-évi 3,7 mFt
- hídmérleg 4,5 mFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…), Üzletrész,
Irányár: 1 802 060 000 Ft
Leírás: - TIP Szervíz Kft 100 %-os üzletrésze
Győr:
- Rozgonyi úton 11.341 m-es területen iroda 97 mFt
- 13.559 m2-es üres terület 78 mFt
- Üzemcsarnok, iroda 8422 m2-es területen 134 mFt
- 6248 m2-es telephely 36 mFt
- 7599 m2-es területen javító szerelő műhely 100 mFt
- 19.302 m2-es területen irodaépület és üzemcsarnok 440 mFt
- 7406 m2-es terület 30 mFt
- 4074 m2-es beépítetlen terület 20 mFt
- 5828 m2-es beépítetlen terület 17 mFt
- 8098 m2-es út 6 mFt
- 2924 m2-es területen iroda és öltöző 85 mFt
- 75 m2-es épület 900 eFt
- 75.880 m2-es területen garázs porta, út 25,5 mFt
- 1046 m2-es parkosított terület 2,6 mFt

Bajcsy-Zsilinszky úton:
- 2763 m2-es területen Irodaépület 320 mFt
- 1903 m2-es terület 80 mFt
- 33 m2-es iroda 3,5 mFt
- 114 m2-es iroda 11 mFt
- Lovarda büfé 103 m2 10,3 mFt

Csopak: 

Az üdülő cca. 1,5 hektáros parkban, zárt területen, a strandtól ~600 m-re fekszik. A 120 vendéget befogadó 2 személyes szobákkal, valamint apartmanokkal 280,2 mFt

Budapest: Hold utcai 64 mn2-es lakás 25 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 168 150 000 Ft
Leírás: - 15.463 m2-es területen 602 m2-es keltetőkkel, 183 m2 raktárral, műhellyel, portával baromfikeltető telep 20 mFt
- 13.217 m2-es területen baromfi feldolgozó 917 m2 épülettel és a hozzá tartozó feldolgozó és hűtő technológiával 140 mFt. A feldolgozó jelenleg is bérleti viszonyban működik 120 napos felmondási határidővel.

- Toyota Hilux 2001-es 1,5 mFt
- DAF FAR 75 320 P 2001-évi 2,5 mFt
- DAF FA 45 160 B 11 2001-évi 2 mFt
- Lublin 0554 2000-évi 850 eFt
- Mazda E2200 2000-évi 800 eFt
- Mercedes 409D 1988-as 500 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Telephely,
Irányár: 200 000 000 Ft+Áfa
Leírás: Felszabadulás úti ipartelep valamennyi 29 db felépítményével amely készház gyárként működött

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 360 000 000 Ft+Áfa
Leírás: - Orci: 2 ha 1311 m2-es ingatlanon takarmány keverő üzem teljes technológiával 350 mFt
- Kaposvár: Németh István fasoron 45 m2-es iroda 10 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely, Üzletrész, feldolgozandó vagy bontandó (hulladék) elemek,
Irányár: 4 561 470 000 Ft
Leírás: 1. Elfekvő selejt berendezések, gépek 6,440 mFt
2. Mosonmagyaróvár: Alkotmány utcai üzlet és udvar (11,5 mFt)
3. Alsózsolca: telephely a Gyár utcában (30 mFt)
4. Pécs: Nagy-Berki úton telephely (100 mFt),
5. Gyártásból keletkezett vegyes hulladék (kb 11.000 tonna) 20 mFt
6. Alapanyag és készáru készlet 105 mFt
7. Alkohol és vízbázisú festék és segédanyagok 43 tonna 215 eFt
8. Brown Boveri Trka 1150/10 500V és 2 db Siemens Ta 1600/10 400V-os transzformátor 2 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 21 000 000 Ft
Leírás:      

külterületi tej és sajtfeldolgozó üzem, működésképesen, engedélyekkel, technológiával

Működő üzem, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 18 850 000 Ft+áfa
Leírás: - Lovászpatona - Pápateszér - Bakonytamási - Gic - Nagydém - Bakonyszentiván - Bakonyság települések vízvezeték hálózata és annak üzemeltetési joga 15,9 mFt
- Piliscsabán ivóvizvezeték rendszer üzemeltetési joga 3 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 120 000 000 Ft
Leírás: 6,2 ha-os terület termálkút hasznosítással és üvegházakkal határozatlan bérleti szerződéssel de 30 napos felmondási lehetőséggel terhelten

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 500 000 000 Ft
Leírás:

1. kórház ingatlan:
1177 m2 alapterületű épület ingatlan (,,úszó telek”), mely ingatlant

A kórház épület hasznos területe összesen nettó 5327 m2, mely épületben a PALOTAHOSP Kft. a 15 éves határozott időtartamra létrejött, 2008. december 10-én kelt bérleti szerződés alapján egy napos sebészetet, járóbeteg szakrendelést, nappali ellátást, rehabilitációt, krónikusbeteg-ellátást és ápolási központot üzemeltet.

A kórház épületre a Várpalotai Önkormányzatnak törvényen  alapuló, a PALOTAHOSP Kft.-nek szerződésben kikötött elővásárlási joga van.

2. Kórházi és ápolási eszközök (részletes megnevezésük és tételes leírásuk – a kimutatás nagy terjedelme miatt – az értékesítési tájékoztatóban található).

Az épület (ingatlan) és a benne található kórházi eszközök (ingók) üzemeltetésére a PALOTAHOSP Kft.-vel határozott idejű bérleti szerződés van érvényben 2023. december 31-ig.
Az ingó- és ingatlan vagyon elemekre kizárólag együttesen lehet vételi ajánlatot tenni.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software), Tárgyi eszközök,
Irányár: 1 600 000 000 Ft
Leírás: IX. kerületi Illatos úti 9,9 ha vegyipari terület technológiával
Működő üzem, Teljes cégvagyon, Üzlethelyiség,
Irányár: 510 000 000 Ft
Leírás: - XXI. Szabadkikötő út 12-ben üzlethelyiség 40 mFt,
- Veszprém Ciklámen utcai húsüzem-áruház ingatlanegyüttes 470 mFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 16 500 000 Ft+Áfa
Leírás: - Kossuth utcai gazdasági épület és udvar 14,3 mFt
- szolgálati lakás 2,2 mFt

húsfeldolgozó üzem bérleti konstrukcióban: 2 mFt/hó+Áfa+rezsi

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 48 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt bérletben működtetve

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 350 000 000 Ft
Leírás: major, amelyen 6 darab, egyenként 2500 tonna gabona tárolására alkalmas siló. PETKUS gabonaszárító, siktárolókkal és kiszolgáló épületekkel és technológiával
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 142 000 000 Ft
Leírás: Műanyagipari cég teljes vagyona egyben:
- 36.376 m2-es telephely 27 m2-es porta, 87 m2-es iroda, 670 m2-es készárúraktár, 1851 m2-es üzemcsarnok épületekkel 100 mFt
- gépek ,  12 mFt
- műanyaghulladék amelynek 70%-a újrahasznosítható 30 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Üzletrész,
Irányár: 447 000 000 Ft
Leírás: Komplett bányatelep
101.318 m2 üzemi terület 15 épülettel
111.697 m2 anyagbánya terület, 5500-5488-1116- m2 üzemi területek
4558 beépítetlen terület
24.198 m2-es területen 3 gazdasági épület, saját használatú utakkal, vízművel és meddőhányóval
Tájrendezési munkálatok megkezdve
Mindösszesen: 447 mFt

Üzletrész: GT-RENTAL Kft 40 mFt-os törzstőkéjéből 20 mFt
Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Üzlethelyiség, Telephely,
Irányár: 82 100 000 Ft
Leírás: 1 Ipartelepi úton 641 m2-es iroda 16,2 mFt
2. uo.: 826 m2-es gazdasági épület 12,5 mFt
3. uo.: 1071 m2-es vendéglátó egység 29 mFt
4. uo.: 961 m2-es gazdasági épület 17,3 mFt
5. uo.: 996 m2-es raktár 7,1 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 220 800 000 Ft
Leírás:

- 67 568 m2 alapterületű telephely, a rajta lévő felépítményekkel (alapanyagraktár, asztalos- és festőműhely, raktár, asztalosműhely és raktár, varroda és raktár, iroda és áruátadó), mely felépítmények hasznos alapterülete mindösszesen: 3 651 m2.
- Műszaki gépek berendezések, járművek 
- Árukészlet

- DEMKO FÉDER márkanév
     
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Befejezetlen beruházás,
Irányár: 3 960 504 000 Ft
Leírás:

1. Autószalon és szerviz 15.847 m2-es területen 796,5 mFt
2. Üzemanyagtöltő állomás 8000 m2-en 136,8 mFt
3. 38.346 m2-es beépítetlen terület 414,2 mFt
4. 13.926 m2 felvonulási terület 150,4 mFt
5. 2965 m2-es beépítetlen terület 32 mFt
6. 11,267 m2-es telephely 216,9 mFt
7. 2249 m2-es terület 18,2 mFt
8. 3069 m2-es terület 16,5 mFt
9. 33 m2-es út 149 eFt
10. 33 m2-es út 149eFt
11. 69.762 m2-es irodaház, raktá88r és műszaki állomás 2,017 mrdFt
12. 778 m2-es út 8,4 mFt
13. 412 m2-es út 4,5 mFt
14. Logisztikai vállalkozás gépei, berendezései, szerviz eszközei 148,6 mFt
15. Mercedes 1632 1983-as 720 eFt
16. Nissan Atleon 140.75 2004-es 207 eFt
17. Kassbohrer pótkocsi 1981-es 18 eFt
18. Sommer AWR 180 TVL 1987-es 153 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet,
Irányár: 893 640 000 Ft+Áfa
Leírás: 1.1 Borászati üzem: 473 mFt

- műemlék jellegű 24.176 m2-es terület 17476/24176 tulajdoni hányada
- 10.879 m2-es terület épülettel
- 1501 m2-es ingatlan épülettel

1.2 Borászati technológia 419 mFt

2. Gépjárművek:
- Ford Transit Connect Van 2005-évi 640 eFt
- Ford Fiesta Van 2005-ös 800 eFt
- Mezőgazdasági vontató 1983-as 120 eFt

- TIBA VALLEY feliratú borospohát 28.000 db 127Ft/db

3. Göngyölegek
3.1. Bordolese palack 0,75 használt: 24 000 db, 25 Ft/db + áfa
3.2. 1/1 Schlegel palack BM 258-01-01 grün: 1200 db, 30 Ft/db
3.3. 750 ml-es bor dó üveg primeur Stelvin fehér: 5000 db, 37 Ft/db
3.4. 12-es Füredi karton konplett 1000 db, 98 Ft/db
3.5. 2 palackos díszdoboz: 1200 db, 104 Ft/db + áfa
3.6. 3 palackos díszdoboz: 20 000 db, 51 Ft/db + áfa

- 3450kg kristálycukor 2007-ben vásárolt 132 Ft/kg+Áfa
- 5 db számítógép 25 eFt

Működő üzem, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 384 120 000 Ft
Leírás: 1. Ózd belterület, Nagyvölgyi úton telephelyen lévő központi cső- és zártprofil-gyártó üzem.
1.1. Az ingatlanon a tenderanyagban részletezettek szerint 34 790 m2 földterületen 9606 m2 nettó alapterületű épület található.
Az ingatlanon faipari tevékenység folytatására is alkalmas csarnokok, tároló területek is találhatók.
Az ingatlan teljes meghirdetési ára: 239 800 000 Ft

1.2. A külön lista szerinti technológiai berendezések, gépek, eszközök, daruk, emelők, iroda berendezések nettó kikiáltási ára: 134 600 000 Ft,

1.3. Gépjárművek:
- AUDI A4  1999-es 1 mFt,
- OPEL Vectra 1.8, 2003-as 1.1 mFt,
- PEUGEOT Partner 2001-es 600 eFt,
- OPEL Astra 1.4 1996-os 120 eFt

2. Kiszombor, belterület Tó utcában telephely  6,2 mFt
2.1. Ingatlan
– Föld terület 5702 m2,
– Bolt, raktár, műhely céljára alkalmas épületek, összesen 170 m2

Működő üzem, Telephely,
Irányár: 950 000 000 Ft
Leírás: 36.060 m2-es területen 15.600 m2-es gabonatárolók és géptárolókkal 350 m2-es kezelőépülettel 97 m2-es mérlegházzal és 14 m2-es porta épülettel

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 710 989 000 Ft+Áfa
Leírás: - hőszigetelt síküveggyár amely kapacitása 300 em2/év
- savmaratott üveg gyártási kapacitás 170 em2/év
- nyílászárók gyártása 25 em2/év
- foglalkoztatottak száma 117 fő

Ingatlanok: 500,5 mFt
Gépek berendezések 150,3 mFt
Készletek: 60,2 mFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 225 900 000 Ft + áfa
Leírás: 1. Kazár: Dózsa utcai 5960 m2-es ingatlan ( 2,5 mFt)
2. Kazár: külterületi Dózsa György úti 18.965 m2-es gépműhely (8mFt)
3. Egyházasdengeleg: Sport utcai 3023 m2-es területen lakóház (3 mFt)
4. Egyházasdengeleg: Sport utcai 1758 m2-es területen vízmű (3,5 mFt)
5. Egyházasdengeleg: 6.7 ha-os tehenészeti telep szarvasmarha állománnyal (120 mFt)
6. Bátonyterenye: 14.8 ha-os major tehenészeti telep és szarvasmarha állomány (88,4 mFt)
8. Dózsa György utcai 96 m2-es üzlet 500 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Üzlethelyiség,
Irányár: 58 000 000 Ft + Áfa
Leírás: Piroska utcában 1070 m2-es szerviz épület  3121 m2 területen
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés,
Irányár: 891 800 000 Ft
Leírás: - Előszállás: 52.240 m2-es összközműves területen
- Kisláng: 25.570 m2-es területen terménytároló 100 mFt
- MASERATI Quattroporte 4.2 2007-es 20 mFt
- NISSAN Navara 2006-os 3 mFt
- Mercedes ML 350 2006-évi 7 mFt
- Mercedes A 150 2005-évi 2,7 mFt
- Honda Accord 2006-évi 3 mFt
- Suzuki SX4 2007-évi 1,5 mFt
- KIA K 2500 Double Cab 2007-évi 1,5 mFt
- KIA K 2500 Double Cab 2006-évi 1,2 mFt
- HONDA SL 2005-évi 2,1 mFt
- CEDAR LZD 80 szárító technológia 120 mFt
- hídmérleg 5 mFt
- UN 053 rakodógép 100 eFt
- IFA W50 100 eFt
terménytároló 624,6 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Teljes cégvagyon,
Irányár: 167 425 000 Ft+Áfa
Leírás: Magyarország egyik legnagyobb kétrétegű parkettagyártó üzeme teljes technológiával és ingatlanokkal

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 026 000 000 Ft
Leírás: öblösüveg gyártó üzem, belső ipari övezetben amely a kézi magasabb minőségű egyedi kézzel gyártott termékek és a gasztronómiai, háztartási gépi termékek gyártására specializálódott. A gyár 8,2 ha-os területen helyezkedik el 39.245 m2 beépített területtel.
- Ingatlanár: 480 mFt
- technológia 396 mFt
- készlet 150 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 21 000 000 Ft
Leírás:      

külterületi tej és sajtfeldolgozó üzem, működésképesen, engedélyekkel, technológiával

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 105 000 000 Ft
Leírás: I.Ipari területek Tormási úton: 10,8 ha-on 13.957 m2-es épületekkel, közművekkel, parkosítva, 5500 m2szilárd útburkolattal, 1500 m3 furnér tárolásra alkalmas raktárral, 8500 m3 öntözhető rönktérrel. Hámozott furnér és rétegelt lemez gyártásra alkalmas telephely. Feldolgozható famennyiség 20.000 m3/év (50 mFt)

II. 5 mft-os követelés névértéken

III.. Késelt és hámozott furnér gyártó komplett üzem 50 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 741 150 000 Ft
Leírás:                    

1. Koroncó: 73.383 m2 üzemi területen  12.053m2 beépített épülettel melyből 3250 m2 raktár. A komplexum konzervgyárként működik jelenleg is. 299,445 Mft

2. konzerv gyártáshoz szükséges gépek berendezések 150 mFt, valamint,

5. 21.266 m2 területen 6600 m2-es raktársorral 150 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely, Üzletrész, feldolgozandó vagy bontandó (hulladék) elemek,
Irányár: 4 561 470 000 Ft
Leírás: 1. Lábatlan: Rákóczi utcai papírgyár üzem ingatlan és technológia és készletei márkanevei (CREPTO, SZILVIA, NÁRCISZ, Piszkei Papír minden esetre, Papír ami elérhető, Piszkei Papír Rt) 4,2 mrd Ft

2. Elfekvő selejt berendezések, gépek 6,970 mFt

3. Alapanyag és készáru készlet 167,5 mFt

Mosonmagyaróvár: Alkotmány utcai üzlet és udvar (14 mFt)
Alsózsolca: telephely a Gyár utcában (35 mFt)
Hódmezővásárhely: Makói úton terület (26 mFt),
Pécs: Nagy-Berki úton telephely (120 mFt),

-Brown Boveri Trka 1150/10 500V és 2 db Siemens Ta 1600/10 400V-os transzformátor 2,5 mFt

Lábatlan: Rákóczi úton selejt gépek és technológia 2 mFt

Gyártásból keletkezett vegyes hulladék (kb 11.000 tonna)
25 mFt

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 50 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 990 000 000 Ft+Áfa
Leírás: - Működő borászati üzem 32.257 m2-es telephelyen 450 mft
- borászati technológia 250 mFt
- Nagyrédei Szőlők Kft 100%-os üzletrésze 290 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 60 000 000 Ft
Leírás: 1. Salgótarján belterületén 2 ingatlan, mely ma tartósító üzemként működik.
A két önálló helyrajzi számon jegyzett telephely Salgótarján belterületén a Vásártér úton található.
A két ingatlan egy - bekapcsolt, teljesen körbekerített, zárt egy savanyító – tartósító üzem telephelye.

A 3667 m2-es össz közműves, nagyrészt térburkolattal fedett területen négy épület áll: nettó 814 m2 alapterületű 7 m belmagasságú csarnok épület; 453 m2 alapterületű, gázkonvektoros fűtésű raktár épület; áramszolgáltatói használatban lévő 10 m2-es trafóház; a bejárathoz közel lévő „konténer” üzlet.

A 3603 m2-es összközműves, jórészt térburkolattal fedett területen öt épület áll: beton alapozású, gázkonvektoros fűtésű, nettó 890 m2-es raktár csarnok; gázkonvektoros fűtésű 55 m2-es alapterületű iroda épület; nettó 204 m2-es iroda, szociális épület; jelenleg használaton kívüli  18 m2-es szivattyú ház, a bejárat közelében 12 m2-es porta épület; két (216, il let ve 90 m2-es) vasvázas, fedett, oldalt nyitott tárolószín, továbbá mélyfúrású fúrt kút található.
A két ingatlan egy tételben pályázható.
Együttes irányáruk: 45 000 000 Ft,
 
2. Tartósító üzemi gépek, berendezések
Zöldség és gyümölcs feldolgozásához használt tartósító üzemi gépek technológiai sorba szerelve (vákum levezőgép, vákum zárógép, áztató-mosógép, gázkazánok, permetező rendszerű alagút pasztőr, kockázógép stb.) lista szerint.
Együttes irányár: 150 000 000 Ft

Göngyölegek
M-10, M-8-as műanyagrekeszek, műanyag hordók, konténerek, EUR raklapok, 370 ml-es, 420 ml-es és 4250 ml-es üvegek lista szerint.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Számítástechnika (hardware, software), Tárgyi eszközök,
Irányár: 1 800 000 000 Ft
Leírás: IX. kerületi Illatos úti 10,6 ha vegyipari terület technológiával
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 800 000 000 Ft
Leírás:

1. kórház ingatlan:
1177 m2 alapterületű épület ingatlan (,,úszó telek”), mely ingatlant

A kórház épület hasznos területe összesen nettó 5327 m2, mely épületben a PALOTAHOSP Kft. a 15 éves határozott időtartamra létrejött, 2008. december 10-én kelt bérleti szerződés alapján egy napos sebészetet, járóbeteg szakrendelést, nappali ellátást, rehabilitációt, krónikusbeteg-ellátást és ápolási központot üzemeltet.

A kórház épületre a Várpalotai Önkormányzatnak törvényen  alapuló, a PALOTAHOSP Kft.-nek szerződésben kikötött elővásárlási joga van.

2. Kórházi és ápolási eszközök (részletes megnevezésük és tételes leírásuk – a kimutatás nagy terjedelme miatt – az értékesítési tájékoztatóban található).

Az épület (ingatlan) és a benne található kórházi eszközök (ingók) üzemeltetésére a PALOTAHOSP Kft.-vel határozott idejű bérleti szerződés van érvényben 2023. december 31-ig.
Az ingó- és ingatlan vagyon elemekre kizárólag együttesen lehet vételi ajánlatot tenni.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 140 000 000 Ft
Leírás: 6,2 ha-os terület termálkút hasznosítással és üvegházakkal

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Ültetvény (idegen földtulajdonon),
Irányár: 96 300 000 Ft + áfa
Leírás: - 20.5 ha-os meggy ültetvény (földterület nélkül) 12,6 mFt,
- ugyan ott 9.2 ha alma ültetvény és 3678 m2-es erdő (9 mFt),
- ugyan ott felépítményként 2938 m2-es területen 1152 m2-es hűtőház 27 mFt,
- külterületen 199 m2-es felépítményes területen 192 m2-es hűtőház 6,3 mFt,
- 7.7 ha-os körte ültetvény (földterület nélkül) 7,2 mFt
- 5608 m2-es ingatlan 32,2 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 220 800 000 Ft
Leírás:

- 67 568 m2 alapterületű telephely, a rajta lévő felépítményekkel (alapanyagraktár, asztalos- és festőműhely, raktár, asztalosműhely és raktár, varroda és raktár, iroda és áruátadó), mely felépítmények hasznos alapterülete mindösszesen: 3 651 m2.
- Műszaki gépek berendezések, járművek 
- Árukészlet

- DEMKO FÉDER márkanév
     
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 2 610 000 000 Ft
Leírás: - Működő húsipari (baromfi feldolgozó) üzem teljes vagyona: Ingatlanok technológiával, víziszárnyas feldolgozó technológia, baromfi feldolgozó technológia, üzemépületek irodák, üzlet és raktárak 1.050 mrdFt

- viziszárnyas feldolgozó berendezések: melléktermék feldolgozó, kutyaeledel gyártó üzemek és technológiák 310 mFt,

- baromfi feldolgozó berendezések: melléktermék feldolgozó, kutyaeledel gyártó üzemek és technológiák 400 mFt,

- szociális épületegyüttesek 200 mFt
- irodák, raktárak 500 mFt
- baromfi-feldolgozó egyéb gépsorok 150 mFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 263 615 000 Ft + Áfa
Leírás: I. Ingatlanok:
1. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti ipartelep megnevezésű, 2.552 m2 alapterületű lakatos üzem, iroda és raktár funkciójú ingatlan. 42 mFt,

2. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti iparterület megnevezésű, 2.538 m2 alapterületű műhely és irodafunkciójú ingatlan. 44 mFt,
 
3. Budapest VIII., Győrffy István u. 16–18. lakás, amely eddig irodaként funkcionált, alapterülete tulajdoni lap szerint 69 m2 (ténylegesen 65.14 m2 lakás + 6.52 m2 loggia, 2 és fél szoba). (12.4 mFt),

4. Budapest VIII., Győrffy István u. 16–18. 26 m2-es gépkocsi tároló. (2.8 mFt),

II. 500 E Ft egyedi érték feletti gépek, gépi berendezések:
Hidraulikus lemezolló 3 m Ft
Csavarkompresszor (Mat tel HTMD 12) 660 eFt 
Fémfűrész (BS 300 PLUS SHI-E) 810 eFt 
Transzformátor (mobil 20KV 400V) 2,7 mFt 
Hidraulikus személyemelő (GENIE AWP) 440 eFt 
Lézer vágó (CNCTrumatic 260) 6,6 mFt

III. Üzemi gépek: 3 db Hidraulikus élhajlító, szalagfűrész, szigetelés vizsgáló, egyéb üzemi kisgépek. (5 mFt),

IV. Járművek:
Tí pus                                    Futott kilométer   Évjárat   Nettó (E Ft)
Renault Trafic 2D tgk.                 328 273                1996      205

V. 500 E Ft alatti üzemi gépek, berendezések 70 db (lista a felszámolónál megtekinthető). 4 mFt,
VI. Irodabútorok, irodatechnikai berendezések 42 tétel 2 mFt.
VII. Elektromos anyagok. 10 mFt,
VIII. DVD elemek. 500 eFt,
IX. Helikopter szimulátor elemek (félkész állomány) 500eFt

X. bizonytalan megtérülésű követelés névértéken 170 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 350 000 000 Ft
Leírás: major, amelyen 6 darab, egyenként 2500 tonna gabona tárolására alkalmas siló. PETKUS gabonaszárító, siktárolókkal és kiszolgáló épületekkel
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 500 000 000 Ft + áfa
Leírás:

4.205 m2 ipartelep felépítményekkel 1953 m2 gazdasági épület és udvar felépítményekkel 17860m2 üzem ingatlan felépítményekkel automata ABLAKGYÁRTÓ ÜZEM
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 30 000 000 Ft+áfa
Leírás: 7,4 ha-on borjúnevelő telep (iroda 290 m2, fejőház 455 m2, ellető 535 m2, mérlegház 19 m2, száraz istálló 303 m2, silótér 1639 m2, borjú nevelő 449 m2, 2 db termelő istálló 2470 m2, és teljes technológia 
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 598 450 000 Ft
Leírás:

2 ha 8596 m2-es területen műanyag feldolgozó komplett gyár

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 194 000 000 Ft
Leírás:

2000-ben létesített illetve 2003-ban bővített halastavak
a hozzá tartozó műtárgyak és gátakon körbefutó utakkal
- a földhasználati szerződések 2024 februárig érvényesek
- összes terület: 52,6 ha melyből 23,5 ha a halastó a
  fennmaradó terület szántó, erdő
- vízjogi üzemeltetési engedély 35 ha-ra szól

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Üzletrész,
Irányár: 447 000 000 Ft
Leírás: Komplett bányatelep
101.318 m2 üzemi terület 15 épülettel
111.697 m2 anyagbánya terület, 5500-5488-1116- m2 üzemi területek
4558 beépítetlen terület
24.198 m2-es területen 3 gazdasági épület, saját használatú utakkal, vízművel és meddőhányóval
Tájrendezési munkálatok megkezdve
Mindösszesen: 447 mFt

Üzletrész: GT-RENTAL Kft 40 mFt-os törzstőkéjéből 20 mFt
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 162 000 000 Ft
Leírás: I.Ipari területek Tormási úton: 10,8 ha-on 13.957 m2-es épületekkel, közművekkel, parkosítva, 5500 m2szilárd útburkolattal, 1500 m3 furnér tárolásra alkalmas raktárral, 8500 m3 öntözhető rönktérrel. Hámozott furnér és rétegelt lemez gyártásra alkalmas telephely. Feldolgozható famennyiség 20.000 m3/év (55 mFt)

II. 5 mft-os követelés névértéken

III. Használt konténerek (9 db) 2 mFt

IV..
Késelt és hámozott furnér gyártó komplett üzem 100 mFt

Működő üzem, Telephely,
Irányár: 1 100 000 000 Ft
Leírás: 36.060 m2-es területen 15.600 m2-es gabonatárolók és géptárolókkal 350 m2-es kezelőépülettel 97 m2-es mérlegházzal és 14 m2-es pota épülettel

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 105 000 000 Ft
Leírás: 1. Műanyag nyílászárók gyártásához szükséges eszközök, gépek és hozzá tartozó informatika 25 mFt
2. Vegyes gépjármű állomány 25 mFt,
3. Arany János utcában lévő terület ingatlan 7/15-öd része, amely húsüzem 15 mFt, húsüzemi gépek 10 mFt
4. Műanyag nyílászárók gyártásához szükséges alapanyagok és profilok 30 mFt,

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Befejezetlen beruházás,
Irányár: 4 401 562 800 Ft
Leírás:

1. Autószalon és szerviz 15.847 m2-es területen 885 mFt
2. Üzemanyagtöltő állomás 8000 m2-en 152 mFt
3. 38.346 m2-es beépítetlen terület 460,1 mFt
4. 13.926 m2 felvonulási terület 167,1 mFt
5. 2965 m2-es beépítetlen terület 35,6 mFt
6. 11,267 m2-es telephely 241 mFt
7. 2249 m2-es terület 20,3 mFt
8. 3069 m2-es terület 18,4 mFt
9. 33 m2-es út 165 eFt
10. 33 m2-es út 165 eFt
11. 69.762 m2-es irodaház, raktá88r és műszaki állomás 2,241 mrdFt
12. 778 m2-es út 9,4 mFt
13. 412 m2-es út 4,9 mFt
14. Logisztikai vállalkozás gépei, berendezései, szerviz eszközei 165,2 mFt
15. Mercedes 1632 1983-as 800 eFt
16. Nissan Atleon 140.75 2004-es 230 eFt
17. Kassbohrer pótkocsi 1981-es 20 eFt
18. Sommer AWR 180 TVL 1987-es 170 eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 949 300 000 Ft+áfa
Leírás: 1. 300 vagonos magtár 1409 m2 felépítmény 3343 m2 területen 91,2 mFt
2. szárító üzem 3760 m2 felépítmény 4958 m2 ingatlanon 158,2 mFt,
3. 2.970 m2 telek 13,2 mFt
4. 717 m2 telek 52 m2 épülettel 7,9 mFt
5. gépállomás: - 15.900 m2 területen 629 m2 gépműhely 31 mFt
                    - 455 m2 szervíz, 320 m2 raktár, 318 m2 iroda 103 mFt
                    - 320 m2 épület 3112 m2 telekkel 19 mFt
6. Gabonaszárító és tároló 20.596 m területen 450 mFt
7. Faipari gépcsoport parketta lamella készítésre 19 mFt
8. Szeged, Cserepes sor 2 alatti piacon elárusító pavilon 1,9 mFt
9. 2794 m2 terület 5 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 146 000 000 Ft
Leírás: Műanyagipari cég teljes vagyona egyben:
- 36.376 m2-es telephely 27 m2-es porta, 87 m2-es iroda, 670 m2-es készárúraktár, 1851 m2-es üzemcsarnok épületekkel
- gépek ,
- műanyaghulladék amelynek 70%-a újrahasznosítható

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 211 500 000 Ft
Leírás: 6,2 ha-os terület termálkút hasznosítással és üvegházakkal

Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 147 000 000 Ft
Leírás: 1. Telephely:
Pécs, Rácvárosi úton lévő, 1106 m2 nagyságú, egyéb épület és udvar elnevezésű ingatlant, valamint a rajta lévő, ténylegesen irodának, műhelynek és raktárnak használt kétszintes (tetőtér beépítéses) 846 m2 hasznos alapterületű felépítményeket telepengedéllyel, teljes infrastruktúrával – villany, gáz, víz és szennyvíz, telefon, internet, stb. – rendelkező, gumiabroncsok szervizszolgáltatását, futómûvek állítását, olajcserét és gyorsszerviz-szolgáltatást végzõ, komplett gépekkel és berendezésekkel ellátott, teljes üzletkörrel és a bejárati utat biztosító pécsi belterületi 807 m2 nagyságú, út elnevezésű belterületi ingatlant 135/807 tulajdoni hányadával együtt. (125 mFt)

2. Továbbá a Barcson lévő telephelyen lévő autógumi szereléshez és centrírozáshoz alkalmas gépeket , egyéb berendezéseket (2 mFt) és készleteket (20 mFt).

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 276 000 000 Ft
Leírás:

- 67 568 m2 alapterületű telephely, a rajta lévő felépítményekkel (alapanyagraktár, asztalos- és festőműhely, raktár, asztalosműhely és raktár, varroda és raktár, iroda és áruátadó), mely felépítmények hasznos alapterülete mindösszesen: 3 651 m2.
- Műszaki gépek berendezések, járművek 
- Árukészlet

- DEMKO FÉDER márkanév
     
Debrecen, Kossuth utcai üzlet bérleti joga

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 21 000 000 Ft
Leírás:      

külterületi tej és sajtfeldolgozó üzem, működésképesen, engedélyekkel, technológiával

Működő üzem, Gép, berendezés, Telephely,
Irányár: 60 000 000 Ft
Leírás: belterületi 22.538 m2-es ipartelep a Gyár utcában amely szennyvíztisztító telep a technológiával együtt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Üzlethelyiség,
Irányár: 78 000 000 Ft + Áfa
Leírás: Piroska utcában 1070 m2-es szerviz épület  3121 m2 területen
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 66 000 000 Ft
Leírás: 1. Baktalórántháza: 26.6 ha-os telephelyen 7202 m2 konzervgyári felépítmény (raktárak, hűtőház) 70 mFt,
2. 398.860 db konzerv 10 mft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 026 000 000 Ft
Leírás: öblösüveg gyártó üzem, belső ipari övezetben amely a kézi magasabb minőségű egyedi kézzel gyártott termékek és agasztronómiai, háztartási gépi termékek gyártására specializálódott. A gyár 8,2 ha-os területen helyezkedik el 39.245 m2 beépített területtel.
- Ingatlanár: 480 mFt
- technológia 396 mFt
- készlet 150 mFt

Működő üzem, Teljes cégvagyon, Üzlethelyiség,
Irányár: 1 260 800 000 Ft
Leírás: - XXI. Szabadkikötő út 12-ben üzlethelyiség 60 mFt,
- Veszprém Cikámen utcai húsüzem-áruház ingatlanegyüttes 1.2 mrdFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 75 000 000 Ft
Leírás: 1. Salgótarján belterületén 2 ingatlan, mely ma tartósító üzemként működik.
A két önálló helyrajzi számon jegyzett telephely Salgótarján belterületén a Vásártér úton található.
A két ingatlan egy - bekapcsolt, teljesen körbekerített, zárt egy savanyító – tartósító üzem telephelye.

A 3667 m2-es össz közműves, nagyrészt térburkolattal fedett területen négy épület áll: nettó 814 m2 alapterületű 7 m belmagasságú csarnok épület; 453 m2 alapterületű, gázkonvektoros fűtésű raktár épület; áramszolgáltatói használatban lévő 10 m2-es trafóház; a bejárathoz közel lévő „konténer” üzlet.

A 3603 m2-es összközműves, jórészt térburkolattal fedett területen öt épület áll: beton alapozású, gázkonvektoros fűtésű, nettó 890 m2-es raktár csarnok; gázkonvektoros fűtésű 55 m2-es alapterületű iroda épület; nettó 204 m2-es iroda, szociális épület; jelenleg használaton kívüli  18 m2-es szivattyú ház, a bejárat közelében 12 m2-es porta épület; két (216, il let ve 90 m2-es) vasvázas, fedett, oldalt nyitott tárolószín, továbbá mélyfúrású fúrt kút található.
A két ingatlan egy tételben pályázható.
Együttes irányáruk: 55 000 000 Ft,
 
2. Tartósító üzemi gépek, berendezések
Zöldség és gyümölcs feldolgozásához használt tartósító üzemi gépek technológiai sorba szerelve (vákum levezőgép, vákum zárógép, áztató-mosógép, gázkazánok, permetező rendszerű alagút pasztőr, kockázógép stb.) lista szerint.
Együttes irányár: 20 000 000 Ft

Göngyölegek
M-10, M-8-as műanyagrekeszek, műanyag hordók, konténerek, EUR raklapok, 370 ml-es, 420 ml-es és 4250 ml-es üvegek lista szerint.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 860 000 000 Ft + Áfa
Leírás: M3-as melletti ipari parkban 20.803 m2-es területen építészeti és egyéb üveggyártással foglalkozó gyár teljes vagyona:
- üzemi terület épületekkel és beépített technológiával 626 mFt,
- Üvegtartó és szállító állványok, húzós és gördülő kocsik 24 mFt,
- Síküvegipari gépek, berendezések 180 mFt,
- Irodai eszközök 2,6 mFt,
- Építészeti üvegek gyártásához feldolgozásához használatos készletek 3,4 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely, Üzletrész,
Irányár: 5 660 844 000 Ft
Leírás: 1. Lábatlan: Rákóczi utcai papírgyár üzem ingatlan és technológia és készletei márkanevei (CREPTO, SZILVIA, NÁRCISZ, Piszkei Papír minden esetre, Papír ami elérhető, Piszkei Papír Rt) 5,2 mrd Ft

2. Elfekvő selejt berendezések, gépek 10,1 mFt

3. Alapanyag és készáru készlet 167,5 mFt

Mosonmagyaróvár: Alkotmány utcai üzlet és udvar (18 mFt)
Alsózsolca: telephely a Gyár utcában (44 mFt)
Hódmezővásárhely: Makói úton terület (33 mFt),
Pécs: Nagy-Berki úton telephely (150 mFt),

-Brown Boveri Trka 1150/10 500V és 2 db Siemens Ta 1600/10 400V-os transzformátor 3,2 mFt

Lábatlan: Rákóczi úton selejt gépek és technológia 2 mFt

Gyártásból keletkezett vegyes hilladék (kb 11.000 tonna)
33 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 100 000 000 Ft
Leírás: 1. kórház ingatlan:
1177 m2 alapterületű épület ingatlan (,,úszó telek”), mely ingatlant

A kórház épület hasznos területe összesen nettó 5327 m2, mely épületben a PALOTAHOSP Kft. a 15 éves határozott időtartamra létrejött, 2008. december 10-én kelt bérleti szerződés alapján egy napos sebészetet, járóbeteg szakrendelést, nappali ellátást, rehabilitációt, krónikusbeteg-ellátást és ápolási központot üzemeltet.

A kórház épületre a Várpalotai Önkormányzatnak törvényen  alapuló, a PALOTAHOSP Kft.-nek szerződésben kikötött elővásárlási joga van.

2. Kórházi és ápolási eszközök (részletes megnevezésük és tételes leírásuk – a kimutatás nagy terjedelme miatt – az értékesítési tájékoztatóban található).

Az épület (ingatlan) és a benne található kórházi eszközök (ingók) üzemeltetésére a PALOTAHOSP Kft.-vel határozott idejű bérleti szerződés van érvényben 2023. december 31-ig.
Az ingó- és ingatlan vagyon elemekre kizárólag együttesen lehet vételi ajánlatot tenni.

Működő üzem, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 59 643 000 Ft
Leírás: - működő vágóhíd mint ingatlan (29.250 mFt),
- komplett vágóhidi technológia (30.150 mFt),
- P. FIAT 1990-es 45 eFt, KIA BESTA 2.2D 1999-es 198 eFT

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 000 000 000 Ft
Leírás: 16.001 m2-es területen alkatrészgyártáshoz szükséges épületek, gépek, technológia

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Tárgyi eszközök,
Irányár: 2 500 000 000 Ft+áfa
Leírás: IX. kerületi Illatos úti 10,6 ha vegyipari terület technológiával
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 96 300 000 Ft + áfa
Leírás: - 20.5 ha-os meggy ültetvény (földterület nélkül) 12,6 mFt,
- ugyan ott 9.2 ha alma ültetvény és 3678 m2-es erdő (9 mFt),
- ugyan ott felépítményként 2938 m2-es területen 1152 m2-es hűtőház 27 mFt,
- külterületen 199 m2-es felépítményes területen 192 m2-es hűtőház 6,3 mFt,
- 7.7 ha-os körte ültetvény (földterület nélkül) 7,2 mFt
- 5608 m2-es ingatlan 32,2 mFt

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 410 000 000 Ft
Leírás:  Alsómocsolád:
1. Sertéstelep: 17 ha-os területen 1200 koca, 560 süldő, 4200 battériás és 6740 db hízlaldai állatférőhely áll rendelkezésre. Kiépített infrastruktúrával de közepes állapottal. (az ingatlan és eszközök értéke 2 mFt
környezeti kár elhárítása: kb 150 mFt
Meglévő állatállomány: 7580 db (137 mFt),
2. Takarmány keverő üzem:  2.4 ha-os területen 80 t/műszak kapacitású takarmánykeverővel. 300 és 500 vagonos magtárak, 6 db 1000 t-s Mezőgép silótorony, Bábolna rendszerű szárítóberendezés, 60 t-s hídmérleg, szabadtéri silótér és kiszolgáló épületek (50 mFt),
 Felsőegerszeg:

3. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen408 db ellető, 2820 db batteriás istálló, 2288 db kocaszállás, 24 db kanszállás, 55 egyedi állás, 4010 hízlaldai férőhely kapacitással (80 mFt),
meglévő állatállomány: 9.850 db (187 mFt),
 Sárpilis:

4. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen 128 db fiaztató, 1800 db utónevelő, 300 db földi utónevelő, 3150 db hízlaldai kapacitással. (20 mFt),
Meglévő állatállomány: 4200 db (72 mFt),
 Mágocs:

5. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen 3000 db állat elhelyezési lehetőséggel (500 eFt),
Meglévő állatállomány: 2500 db (58 mFt),
6. Vágóhíd: 4114 m2-es területen 2003-óta nem használt üzem amely elhanyagolt, épületei hiányosak, csak mint közműves ingatlan hasznosítható (1 mFt),

Egybeni ajánlat esetén:
410.000.000 Ft és a bánatpénz: 41.000.000 Ft

Dolgozókkal együtt 380 mft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Személygépkocsi,
Irányár: 543 150 000 Ft
Leírás: Üzem: Mintegy 1.3 mrdFt-os beruházással épült terményeket tartósító üzem amely 8323 m2-es területen 2047 m2-es üzemcsarnokkal 1051 m2-es üzemrésszel technológiával. De mindehhez kapcsolódik egy másik felszámolás alatti cég felépítményes ingatlana a technológiával. A kettő csak együtt pályázható.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 805 162 500 Ft
Leírás: Különböző termények feldolgozására szakososott mintegy 1.3 mrdFt-os beruházással felépül üzemegyüttesből egy felépítményként bejegyzett 996 m2 alapterületeű üzem a technológiával amely azonban szervesen kapcsolódik a többi részhez amely azonban idegen ám felszámolás alatti cég tulajdonában van és csak azzal együtt pályázható.

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 400 000 000 Ft + áfa
Leírás: Működő élelmiszeripari cég (szárnyas feldolgozás) 2 üzemegysége vagyontárgyaival, ingatlanaival, gépeivel, berendezéseivel, felszereléseivel tenderfüzet szerint
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Állatállomány,
Irányár: 151 000 000 Ft
Leírás: működő üzemek (3 db) lúd állományokkal
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 30 000 000 Ft+áfa
Leírás: 7,4 ha-on borjúnevelő telep (iroda 290 m2, fejőház 455 m2, ellető 535 m2, mérlegház 19 m2, száraz istálló 303 m2, silótér 1639 m2, borjú nevelő 449 m2, 2 db termelő istálló 2470 m2, és teljes technológia 
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 384 720 000 Ft
Leírás: Bevásárló központ és áruház megjelölésű 27.694 m2-es ingatlan és az ezen lévő felépítmény 9289 m2 nagyságban két emeleten és tetőtérben aminek 92%-a határozatlan időre bérbe van adva.
Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 194 332 000 Ft + Áfa
Leírás: I. Ingatlanok:
1. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti ipartelep megnevezésű, 2 552 m2 alapterületű lakatos üzem, iroda és raktár funkciójú ingatlan. ( 52.8 mFt),
2. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti iparterület megnevezésű, 2 538 m2 alapterületű műhely és irodafunkciójú ingatlan. ( 55.4 Ft),
3. Budapest VIII., Győrffy István u. 16–18. lakás, amely eddig irodaként funkcionált, alapterülete tulajdoni lap szerint 69 m2 (ténylegesen 65.14 m2 lakás + 6.52 m2 loggia, 2 és fél szoba). (15.5mFt),
4. Budapest VIII., Győrffy István u. 16–18. 26 m2-es gépkocsi tároló. (3.6mFt),
5. Székesfehérvár, Kodolányi János u. 4. 55 m2-es panel lakás, amely eddig irodaként funkcionált.(8.8 mFt),

II. 500 E Ft egyedi érték feletti gépek, gépi berendezések:
Hidraulikus lemezolló 3 362
Csiszoló gép 6 724
Szerszám csiszoló (TRUMPF) 902
Lyukasztó (TRUMATIC CNC TC 500R) 16 400
Csavarkompresszor (Mat tel HTMD 12) 738
Fémfűrész (BS 300 PLUS SHI-E) 902
Transzformátor (mobil 20KV 400V) 3 034
Hidraulikus személyemelő (GENIE AWP) 492
Lézer vágó (CNCTrumatic 260) 7 380

III. Üzemi gépek: 3 db Hidraulikus élhajlító, szalagfűrész, szigetelés vizsgáló, egyéb üzemi kisgépek. (8.18 mFt),

IV. Járművek:
Tí pus                                    Futott kilométer   Évjárat   Nettó (E Ft)
Renault Megane 1,4 Classic szkg. 192 466                2001       490
Renault Master 2,5D tgk.            268 829                 2002      574
Renault Trafic 2D tgk.                 328 273                1996      205
Renault Megane ECPK 1,4 szgk.     365 795                1996      205

V. 500 E Ft alatti üzemi gépek, berendezések 70 db (lista a felszámolónál megtekinthető). 5 mFt,
VI. Irodabútorok, irodatechnikai berendezések 42 tétel 2,6 mFt.
VII. Fém- és vas anyagok. 246 eFt,
VIII. Elektromos anyagok. 12.7 mFt,
IX. DVD elemek. 950 eFt,
X. Helikopter szimulátor elemek (félkész állomány) 820eFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 2 610 000 000 Ft
Leírás: - Működő húsipari (baromfi feldolgozó) üzem teljes vagyona: Ingatlanok technológiával, víziszárnyas feldolgozó technológia, baromfi feldolgozó technológia, üzemépületek irodák, üzlet és raktárak 1.050 mrdFt

- viziszárnyas feldolgozó berendezések: melléktermék feldolgozó, kutyaeledel gyártó üzemek és technológiák 310 mFt,

- baromfi feldolgozó berendezések: melléktermék feldolgozó, kutyaeledel gyártó üzemek és technológiák 400 mFt,

- szociális épületegyüttesek 200 mFt
- irodák, raktárak 500 mFt
- baromfi-feldolgozó egyéb gépsorok 150 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 500 000 000 Ft + áfa
Leírás:

4.205 m2 ipartelep felépítményekkel 1953 m2 gazdasági épület és udvar felépítményekkel 17860m2 üzem ingatlan felépítményekkel automata ABLAKGYÁRTÓ ÜZEM
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 770 000 000 Ft + áfa
Leírás:

1067 m2 szociális épület, 3198 m2 varroda üzemépület, 2638 m2 varroda üzemépület, 1149 m2 szabászati üzemépület, 1816 m2 varroda üzemépület, 1226 m2 raktárépület, 861m2 vasaló üzemépület, 2517 m2 készáru üzemépület, 142 m2 üzlethelység, 28 m2 váróépület, 374 m2 irattárépület, 59 m2 garázsépület
teljes technológiával, működőképesen, dolgozókkal

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 310 800 000 Ft + áfa
Leírás: 1. Kazár: Dózsa utcai 5960 m2-es ingatlan ( 2,5 mFt)
2. Kazár: külterületi Dózsa György úti 18.965 m2-es gépműhely (9mFt)
3. Dorogháza 6 db külterületi összesen 65.955 m2 ingatlan (10 mFt)
4. Egyházasdengeleg: Sport utcai 3023 m2-es területen lakóház (3,5 mFt)
5. Egyházasdengeleg: Sport utcai 1758 m2-es területen vízmű (4 mFt)
6. Egyházasdengeleg: 6.7 ha-os tehenészeti telep szarvasmarha állománnyal (140 mFt)
7. Bátonyterenye: 14.8 ha-os major tehenészeti telep és szarvasmarha állomány (100 mFt)
8. Dózsa György utcai 96 m2-es üzlet 600 eFt,
9.Szentendre Kadarka úton lévő 560 m2-es területen lévő lakóház 32 mFt
10. Szentendre Károly utcai 50 m2-es társasházi lakás 9,2mFt

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 16 000 000 Ft+áfa
Leírás: 4,1 ha-os külterületi pulykanevelő telep 11 db épülettel, felsőpályás, surranó csöves baromfietető technológiával 120 db nagybálás szalmával és úttal, tüzivíz tározóval
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 007 000 000 Ft + Áfa
Leírás: M3-as melletti ipari parkban 20.803 m2-es területen építészeti és egyéb üveggyártással foglalkozó gyár teljes vagyona:
- üzemi terület épületekkel és beépített technológiával 750 mFt,
- Üvegtartó és szállító állványok, húzós és gördülő kocsik 30 mFt,
- Síküvegipari gépek, berendezések 220 mFt,
- Irodai eszközök 3 mFt,
- Építészeti üvegek gyártásához feldolgozásához használatos készletek 4 mFt

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Üzlethelyiség,
Irányár: 766 928 000 Ft + Áfa
Leírás:  

1. Ingatlan:
IV. kerület Ipar Park utcában: üzemcsarnok és irodaépület
telekterület: 8564 m2
beépített alapterület: 4132 m2
csarnok (6,5 m): 2266 m2
csarnok (4,5 m): 972 m2
iroda + szociális terület: 1245 m2
kültéri burkolt felület: 2337 m2
személygépkocsi-parkolóhelyek száma: 47 db
tehergép kocsi-parkolóhelyek száma: 12 db
övezeti besorolás: ipari park

Az ingatlan teljesen közművesített, iroda, ipari csarnok beépítéssel, újszerű állapotban, térvilágítással, térburkolattal, parkolóval.

2. Gépek, berendezések:
– Hőszigeteltüveg-gyártó gépsor LISEC 1,6 (gyártási év:
   1984–2008)
– Hőszigeteltüveg-gyártó gépsor LISEC 2,5 (gyártási év:
   1995)
– TAMGLASS ProE edzőkemence (gyár tá si év: 2008)
– LISEC ki tö rõ, fel sze dõ, vá gó asz tal (gyártási év:
   2004)
– 4 db kis értékű termelőberendezés,
– BOTTERO párhuzam csiszoló + mosó (gyártási év: 2008)
– LISEC szabászközpont darurendszerrel gyártási év: 2008

3. Járművek:
– Skoda Romster Praktik tgk. (gyártási év: 2007)

– KIA tgk. (gyártási év: 2007)
– Citroën Berlingo (gyártási év: 2003)
– Nissan Cabstar tgk. (gyártási év: 2007)
– Nissan Cabstar tgk. (gyártási év: 2006)
– Skoda Fabia (gyártási év: 2006)
– Nissan tgk. (gyártási év: 2005)
– Citroën Jumper tgk. (gyártási év: 2005)
– Ford Transit (gyártási év: 2006)

4. Üzemi kisgépek, egyéb irodai eszközök:
– 236 db egyéb termelési eszköz
– 61 db egyéb irodai eszköz

a teljes vagyon minimálára: 690,235 mFt

Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 147 000 000 Ft
Leírás: 1. Telephely:
Pécs, Rácvárosi úton lévő, 1106 m2 nagyságú, egyéb épület és udvar elnevezésű ingatlant, valamint a rajta lévő, ténylegesen irodának, műhelynek és raktárnak használt kétszintes (tetőtér beépítéses) 846 m2 hasznos alapterületű felépítményeket telepengedéllyel, teljes infrastruktúrával – villany, gáz, víz és szennyvíz, telefon, internet, stb. – rendelkező, gumiabroncsok szervizszolgáltatását, futómûvek állítását, olajcserét és gyorsszerviz-szolgáltatást végzõ, komplett gépekkel és berendezésekkel ellátott, teljes üzletkörrel és a bejárati utat biztosító pécsi belterületi 807 m2 nagyságú, út elnevezésű belterületi ingatlant 135/807 tulajdoni hányadával együtt. (125 mFt)

2. Továbbá a Barcson lévő telephelyen lévő autógumi szereléshez és centrírozáshoz alkalmas gépeket , egyéb berendezéseket (2 mFt) és készleteket (20 mFt).

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Üzlethelyiség,
Irányár: 90 100 000 Ft + Áfa
Leírás: Piroska utcában 1070 m2-es szervíz épület  3121 m2 területen
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 400 000 000 Ft
Leírás:

1. kórház ingatlan:
1177 m2 alapterületű épület ingatlan (,,úszó telek”), mely ingatlant

A kórház épület hasznos területe összesen nettó 5327 m2, mely épületben a PALOTAHOSP Kft. a 15 éves határozott időtartamra létrejött, 2008. december 10-én kelt bérleti szerződés alapján egy napos sebészetet, járóbeteg szakrendelést, nappali ellátást, rehabilitációt, krónikusbeteg-ellátást és ápolási központot üzemeltet.

A kórház épületre a Várpalotai Önkormányzatnak törvényen  alapuló, a PALOTAHOSP Kft.-nek szerződésben kikötött elővásárlási joga van.

2. Kórházi és ápolási eszközök (részletes megnevezésük és tételes leírásuk – a kimutatás nagy terjedelme miatt – az értékesítési tájékoztatóban található).

Az épület (ingatlan) és a benne található kórházi eszközök (ingók) üzemeltetésére a PALOTAHOSP Kft.-vel határozott idejű bérleti szerződés van érvényben 2023. december 31-ig.
Az ingó- és ingatlan vagyon elemekre kizárólag együttesen lehet vételi ajánlatot tenni.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 34 000 000 Ft
Leírás: - Bajcsy-Zsilinszky utcában üzemcsarnok és kiszolgáló helyiségei (30 mFt),
- a fentivel egyező helyen 3. emeleti rész (4mFt),

Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet,
Irányár: 710 500 000 Ft
Leírás:
1. belterületi műanyag nyílászárókat készítő cég telephelye épületeivel 500 mFt,
1. Műanyag nyílászárók gyártásához szükséges alapanyagok, profilok (30 mFt),
3. Vegyes gépjármű allomány 32 mFt,
4. Arany János utcai húsüzem 7/15-öd tulajdoni hányada 26 mFt,
5. Húsüzemi gépek és berendezések 16 mFt,
6. Műanyag nyílászárók gyártásához zükséges alapanyagok 99 mFt,
7.Katona J. utcai 77 m2-es 3 szobás lakás és a beépített ingóságok. (7.5 mFt)

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 1 150 000 000 Ft
Leírás: XI. Repülőtéri úton 45 db összesen 33.630 m2 különböző mérető felépítménnyel a terület 18.918 m2. A területre 120 db érvényes bérleti szerződés van érvényben.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Telephely, Üzletrész,
Irányár: 369 800 000 Ft
Leírás: 1. Ingatlanok:
Mosonmagyaróvár: Alkotmány utcai üzlet és udvar (22 mFt)
Alsózsolca: telephely a Gyár utcában (55 mFt)
Szombathely: Zanati úton ipartelep (53 mFt), Hódmezővásárhely: Makói úton terület (41 mFt),
Pécs: Nagy-Berki úton telephely (180 mFt),

2. Üzletrész:
- Papíripari Kutatóintézet 10%-a névérték: 10.5 mFT, (6,8 mFt),
- Nova-Papír Papíripari Zrt. névre szóló törzsrészvény csomagja 25 740 000 Ft névérték, 10,7% tulajdonihányad. Irány ár: 8 000 000 Ft.

-Brown Boveri Trka 1150/10 500V és 2 db Siemens Ta 1600/10 400V-os transzformátor 4 mFt

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 000 000 000 Ft
Leírás:

16.001 m2-es területen alkatrészgyártáshoz szükséges épületek, gépek, technológia

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 430 800 000 Ft
Leírás:

Bevásárló központ és áruház megjelölésű 27.694 m2-es ingatlan és az ezen lévő felépítmény 9289 m2 nagyságban két emeleten és tetőtérben aminek 92%-a határozatlan időre bérbe van adva.
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 45 500 000 Ft + áfa
Leírás: 7041 m2 területen 8 felépítményből álló (762 m2) Vágóhíd-Húsüzem, Üzemképes állapotban
Működő üzem,
Irányár: 12 000 000 Ft + Áfa
Leírás: Varroda (267 m2) szociális épület (88 m2) 9001 m2-es területen, amely jelenleg bérbeadással hasznosított
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 450 000 000 Ft
Leírás:  Alsómocsolád:
1. Sertéstelep: 17 ha-os területen 1200 koca, 560 süldő, 4200 battériás és 6740 db hízlaldai állatférőhely áll rendelkezésre. Kiépített infrastruktúrával de közepes állapottal. (az ingatlan és eszközök értéke 2 mFt
környezeti kár elhárítása: kb 150 mFt
Meglévő állatállomány: 8600 db (171 mFt),
2. Takarmány keverő üzem:  2.4 ha-os területen 80 t/műszak kapacitású takarmánykeverővel. 300 és 500 vagonos magtárak, 6 db 1000 t-s Mezőgép silótorony, Bábolna rendszerű szárítóberendezés, 60 t-s hídmérleg, szabadtéri silótér és kiszolgáló épületek (60 mFt),
 Felsőegerszeg:
3. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen408 db ellető, 2820 db batteriás istálló, 2288 db kocaszállás, 24 db kanszállás, 55 egyedi állás, 4010 hízlaldai férőhely kapacitással (100 mFt),
meglévő állatállomány: 9.500 db (176,5 mFt),
 Sárpilis:
4. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen 128 db fiaztató, 1800 db utónevelő, 300 db földi utónevelő, 3150 db hízlaldai kapacitással. (3 mFt),
Meglévő állatállomány: 5200 db (92,4 mFt),
 Mágocs:
5. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen 3000 db állat elhelyezési lehetőséggel (20 mFt),
Meglévő állatállomány: 2500 db (58 mFt),
6. Vágóhíd: 4114 m2-es területen 2003-óta nem használt üzem amely elhanyagolt, épületei hiányosak, csak mint közműves ingatlan hasznosítható (1 mFt),

Egybeni ajánlat esetén:
450.000.000 Ft és a bánatpénz: 45.000.000 Ft

Működő üzem, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Árukészlet,
Irányár: 619 500 000 Ft
Leírás: 1. Ózd belterület, Nagyvölgyi úton telephelyen lévő központi cső- és zártprofil-gyártó üzem.
1.1. Az ingatlanon a tenderanyagban részletezettek szerint 34 790 m2 földterületen 9606 m2 nettó alapterületű épület található.
Az ingatlanon faipari tevékenység folytatására is alkalmas csarnokok, tároló területek is találhatók.
Az ingatlan teljes meghirdetési ára: 366 000 000 Ft

A fenti nettó kikiáltási árból az asztalos ipari tevékenységhez tartozó (külön lista szerinti) épületek, földterületek kikiáltási ára: 11 800 000 Ft,

1.2. A külön lista szerinti technológiai berendezések, gépek, eszközök, daruk, emelők, iroda berendezések nettó kikiáltási ára: 182 600 000 Ft,
A fenti kikiáltási árból nem az alaptechnológiához tartozó (külön lista szerinti) asztalos ipari gépek, berendezések nettó kikiáltási ára: 9 500 000 Ft,

1.3. Gépjárművek:
- AUDI A4  1999-es 2.2 mFt,
- OPEL Vectra 1.8, 2003-as 1.8 mFt,
- TOYOTA Dyna 150 1997-es 1 mFt,
- PEUGEOT Partner 2001-es 1,1 mFt,
- OPEL Movano 2002-es 1,2 mFt,

1.4. Az alaptechnológiához tartozó anyagkészlet, befejezetlen félkész állomány (külön lista szerint) nettó  kikiáltási ára: 52 600 000 Ft,

2. Kiszombor, belterület Tó utcában telephely
2.1. Ingatlan
– Föld terület 5702 m2,
– Bolt, raktár, műhely céljára alkalmas épületek, összesen 170 m2 10 300 000 Ft,

2.2. A telephelyen tárolt különféle idomacélok, csövek, zárt szerelvények leltár szerint. 2 400 000 Ft

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Teljes cégvagyon, Üzletrész,
Irányár: 849 900 000 Ft
Leírás: Fonyód:
4 helyrajzi számon nyilvántartott különösen frekventált helyen lévő üdülőegyüttes
1650, 1368 2654 és 2451 m2 nagyságú egymás melletti földterület nagyságok
167 és 183 és 243 és 176 m2-es villaépületek, gondnoki és kiegészítő épületekkel
Mindösszesen: 149.5 mFt

Etyek:
Lakóparki területek 1200-1700 m2/telek nagyságban
Összesen 19 db egy osztásból származó közműves ingatlan
Mindösszesen: 196.3 mFt

Pécs:
Komplett bányatelep
101.318 m2 üzemi terület 15 épülettel
111.697 m2 anyagbánya terület, 5500-5488-1116- m2 üzemi területek
4558 beépítetlen terület
24.198 m2-es területen 3 gazdasági épület, saját használatú utakkal, vízművel és meddőhányóval
Tájrendezési munkálatok megkezdve
Mindösszesen: 447 mFt

Üzletrész: GT-RENTAL Kft 40 mFt-os törzstőkéjéből 20 mFt
Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 40 000 000 Ft
Leírás:

MIRELITE színes ábrás védjegy

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 232 563 000 Ft + Áfa
Leírás: I. Ingatlanok:
1. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti ipartelep megnevezésű, 2 552 m2 alapterületű lakatos üzem, iroda és raktár funkciójú ingatlan. ( 60 mFt),
2. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti iparterület megnevezésű, 2 538 m2 alapterületű műhely és irodafunkciójú ingatlan. ( 63 Ft),
3. Budapest VIII., Győrffy István u. 16–18. lakás, amely eddig irodaként funkcionált, alapterülete tulajdoni lap szerint 69 m2 (ténylegesen 65.14 m2 lakás + 6.52 m2 loggia, 2 és fél szoba). (17.4 mFt),
4. Budapest VIII., Győrffy István u. 16–18. 26 m2-es gépkocsi tároló. (4 mFt),
5. Székesfehérvár, Kodolányi János u. 4. 55 m2-es panel lakás, amely eddig irodaként funkcionált.(8.8 mFt),

II. 500 E Ft egyedi érték feletti gépek, gépi berendezések:
Hidraulikus lemezolló 3 690
Csiszoló gép 7 380
Szerszám csiszoló (TRUMPF) 990
Lyukasztó (TRUMATIC CNC TC 500R) 18 000
Csavarkompresszor (Mat tel HTMD 12) 810
Fémfűrész (BS 300 PLUS SHI-E) 1990
Transzformátor (mobil 20KV 400V) 3 330
Hidraulikus személyemelő (GENIE AWP) 540
Lézer vágó (CNCTrumatic 260) 8 100

III. Üzemi gépek: 3 db Hidraulikus élhajlító, szalagfűrész, szigetelés vizsgáló, egyéb üzemi kisgépek. (8.9 mFt),

IV. Járművek:
Tí pus                                    Futott kilométer   Évjárat   Nettó (E Ft)
Renault Megane 1,4 Classic szkg. 192 466                2001       540
Renault Master 2,5D tgk.            268 829                 2002      630
Renault Trafic 2D tgk.                 328 273                1996       225
Renault Megane ECPK 1,4 szgk.     365 795                1996       225

V. 500 E Ft alatti üzemi gépek, berendezések 70 db (lista a felszámolónál megtekinthető). 5,5 mFt,
VI. Elektromos kisgépek 48 tétel 531 eFt,
VII. Irodabútorok, irodatechnikai berendezések 42 tétel 2,8 mFt.
VIII. Fém- és vas anyagok. 270 eFt,
IX. Elektromos anyagok. 14 mFt,
X. DVD elemek. 1,04 mFt,
XI. Helikopter szimulátor elemek (félkész állomány) 900eFt

Működő üzem,
Irányár: 120 000 000 Ft + áfa
Leírás: -Jelenleg is működő raklapgyártó üzem 4 ha 9579 m2-es
  telephely, 2832 m2 úttal,
- 2 ha 1302 m2 telekingatlan és a rajta elhelyezkedő
  épületek összesen 3572 m2.
- A működéshez szükséges gépek, berendezések.
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 1 018 900 000 Ft+áfa
Leírás: - 300 vagonos magtár 1409 m2 felépítmény 3343 m2 területen 113,2 mFt
- szárító üzem 3760 m2 felépítmény 4958 m2 ingatlanon 158,2 mFt,
- MGF tároló 2539 m2 épülettel 10.934 m2-es területen bérlővel és hosszú távú bérleti szerződéssel 130 mFt
- fenti tétel melletti 12.970 m2 telek 13,2 mFt
- 717 m2 telek 52 m2 épülettel 7,9 mFt
- gépállomás: 15.900 m2 területen 629 m2 gépműhely, 455 m2 szervíz, 320 m2 raktár, 318 m2 iroda 120 mFt
- gépműhely berendezése 4,4 mFt
- 638 m2 területen 52 m2 felépítmény 7,9 mFt
- 640 m2 területen 52 m2 felépítmény 7,9 mFt
- Gabonaszárító és tároló 20.596 m területen 450 mFt
- üzemanyag tároló 7,9 mFt
- Faipari gépcsoport parketta lamella készítésre 19 mFt
- Szeged, Cserepes sor 2 alatti piacon elárusító pavilon 2 mFt
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 741 150 000 Ft
Leírás:                    

1. Koroncó: 96.716 m2 üzemi területen 18.653 m2 beépített épületetel melyből 6600 m2 raktár. A komplexum konzervgyárként működik jelenleg is.  600 Mft

2. Baktalórántháza: 26.6 ha-os telephelyen 7202 m2 felépítmény (raktárak, hűtőház) 70 mFt,

3. Ramocsaháza:gyártócsarnokkal és építmények összesen 3783 m2-en , és technológia 50 mFt,

4. konzerv gyártáshoz szükséges gépek berendezések 20 mFt, valamint,

5. Nyúl belterületen 724 m2-es terület 150 eFt
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 400 000 000 Ft + áfa
Leírás:
           
Működő élelmíszeripari cég 2 üzemegysége vagyontárgyaival, ingatlanaival, gépeivel, berendezéseivel, felszereléseivel tenderfüzet szerint
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Irodatechnika, Teljes cégvagyon,
Irányár: 834 843 000 Ft+áfa
Leírás: 1. Belterületi 17 tételes 4.6 ha-os üzemi terület több mint 38 épülettel a Berva-völgyben (BERVA Rt)  569.4 mFt,
2. Gépek berendezések 35.2 mFt,
3. Működő üzemek: villamosenergia és vízszolgáltatásra összesen 7.8 ha-on 202 mFt,
4. Transzformátor állomás berendezései, víztelep és derítő berendezései, és a hozzájuk kapcsolt szolgáltatási szerződések (28.250 mFt)

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 194 000 000 Ft
Leírás: 2000-ben létesített illetve 2003-ban bővített halastavak a hozzá tartozó műtárgyak és gátakon körbefutó utakkal
- a földhasználati szerződések 2024 februárig érvényesek
- összes terület: 52,6 ha melyből 23,5 ha a halastó a
  fennmaradó terület szántó, erdő
- vízjogi üzemeltetési engedély 35 ha-ra szól
- halállomány vegyes kb. 25q

Működő üzem, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 69 465 000 Ft
Leírás: - vágóhíd mint ingatlan (29.250 mFt),
- komplett vágóhidi technológia (30.150 mFt),
- P. FIAT 1990-es 25 eFt, KIA BESTA 2.2D 1999-es 198 eFT

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 115 340 000 Ft
Leírás:

1. Központi hűtőház a XXI.kerületben a Szikratávíró utcában (100 mFt):
Jelenleg is működő élelmiszergyártó üzem és hűtőház 6906 m2 épületi területen teljes infrastruktúrával:
- szociális és porta épület 811 m2,
- irodaépület és kazánház 314 m2,
- szennyvíztisztító 165 m2,
- transzformátorház 64 m2,
- gyártóépület, hűtőház 4734 m2,
- TMK épület 255 m2,
- anyagraktár és iroda 373 m2,
- kompresszorház 34 m2,
- tanműhely 156 m2,

manipulációs terek 6-12 C hőmérséklettel, tárolóterek -18 C, 2 db sokkoló alagút -33 C,

2. Gépek eszközök technológiák: 84 tételben (11 mFt),

3. Renault Master 2.8D, 29 eKm, 2001-es (1.6 mFt),
4. Nem hűtött alap és segédanyagok ( 500 eFt),

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Telephely, Üzletrész,
Irányár: 422 400 000 Ft
Leírás: 1. Ingatlanok:
Mosonmagyaróvár: Alkotmány utcai üzlet és udvar (26m Ft)
Alsózsolca: telephely a Gyár utcában (65 mFt)
Szombathely: Zanati úton ipartelep (62 mFt), Hódmezővásárhely: Makói úton terület (48 mFt),
Pécs: Nagy-Berki úton telephely (200 mFt),
Tardos: üdülöépület (18 mFt)

2. Üzletrész:
- Papíripari Kutatóintézet 10%-a névérték: 10.5 mFT, (8.4 mFt),
- Nova-Papír Papíripari Zrt. névre szóló törzsrészvény csomagja 25 740 000 Ft névérték, 10,7% tulajdonihányad. Irány ár: 8 000 000 Ft.

-Brown Boveri Trka 1150/10 500V és 2 db Siemens Ta 1600/10 400V-os transzformátor 5 mFt

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 30 000 000 Ft+áfa
Leírás: 7,4 ha-on borjúnevelő telep (iroda 290 m2, fejőház 455 m2, ellető 535 m2, mérlegház 19 m2, száraz istálló 303 m2, silótér 1639 m2, borjú nevelő 449 m2, 2 db termelő istálló 2470 m2, és teljes technológia 
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 470 800 000 Ft
Leírás:

Bevásárló központ és áruház megjelölésű 27.694 m2-es ingatlan és az ezen lévő felépítmény 9289 m2 nagyságban két emeleten és tetőtérben aminek 92%-a határozatlan időre bérbe van adva.
Működő üzem,
Irányár: 125 000 000 Ft + áfa
Leírás: Sertés vágóhíd és feldolgozó üzem teljes ingatlan vagyona és a működéshez szükséges technológiával

Az üzem élőállat fogadóval, pihentetővel, szúró, vágó, bontó, daraboló helyiségekkel rendelkezik. Anyagmozgatás felső pályán történik.
Vágókapacitás 200 db sertés/nap (hűtőbővítéssel műszakonként).
Csontozó, daraboló kapacitás 20 t/nap.
A telep az uniós állat egészségügyi előírásoknak megfelel

Technológiai helyiségek: élőállat fogadó, kitárolási helyiség, elsődleges bélfeldolgozó, kazánház. Állat egészségügyi engedélyek:
EU, Távolkelet, és Oroszország.
Különálló épület, mint egy 300 m2: irodablokk, húsbolt teljes felszereléssel, berendezéssel, hozzá készítmény raktár, szociális blokk, csomagoló, ládamosó, ládatároló stb.
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 830 000 000 Ft
Leírás:  Ipari parkban az M1 mellett:

- 13.442 és 11.042 m2-es területen szerviz és kamion pihenő 750 mFt,

- szervíz eszközei és berendezései 80 mFt

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 262 207 000 Ft + Áfa
Leírás: I. Ingatlanok:
1. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti ipartelep megnevezésű, 2 552 m2 alapterületű lakatos üzem, iroda és raktár funkciójú ingatlan. ( 66 mFt),
2. Eger, Vécsey völgy út 99. szám alatti iparterület megnevezésű, 2 538 m2 alapterületű műhely és irodafunkciójú ingatlan. ( 69.3Ft),
3. Budapest VIII., Győrffy István u. 16–18. lakás, amely eddig irodaként funkcionált, alapterülete tulajdoni lap szerint 69 m2 (ténylegesen 65.14 m2 lakás + 6.52 m2 loggia, 2 és fél szoba). (19.36 mFt),
4. Budapest VIII., Győrffy István u. 16–18. 26 m2-es gépkocsi tároló. (4.49 mFt),
5. Székesfehérvár, Kodolányi János u. 4. 55 m2-es panel lakás, amely eddig irodaként funkcionált.(9.8 mFt),

II. 500 E Ft egyedi érték feletti gépek, gépi berendezések:
Hidraulikus lemezolló 4 100
Csiszoló gép 8 200
Szerszám csiszoló (TRUMPF) 1 100
Lyukasztó (TRUMATIC CNC TC 500R) 20 000
Csavarkompresszor (Mat tel HTMD 12) 900
Fémfűrész (BS 300 PLUS SHI-E) 1 100
Transzformátor (mobil 20KV 400V) 3 700
Mobil munka állvány (SPL-2662) 860
Mobil munka állvány (V2470/E) 450
Mobil munka állvány (2470) 540
Mobil munka állvány (SPL-2662) 960
Mobil munka állvány (S1412) 460
Hidraulikus személyemelő (GENIE AWP) 600
Lézer vágó (CNCTrumatic 260) 9 000

III. Üzemi gépek: 3 db Hidraulikus élhajlító, szalagfűrész, szigetelés vizsgáló, egyéb üzemi kisgépek. (9.96 mFt),

IV. Járművek:
Tí pus                                    Futott kilométer   Évjárat   Nettó (E Ft)
Renault Megane 1,4 Classic szkg. 192 466                2001       600
Renault Trafic 1,9 DCI tgk. üzemképtelen 328 271      2002       700
Renault Master 2,5D tgk.            268 829                 2002      700
Renault Kangoo 1,2 szgk.            326 916                 2002      350
Renault Trafic 2D tgk.                 328 273                1996       250
Renault Megane ECPK 1,4 szgk.     365 795                1996       250
Toyota dízel targonca 5FD45                                   1992       500

V. 500 E Ft alatti üzemi gépek, berendezések 70 db (lista a felszámolónál megtekinthető). 6.16 mFt,
VI. Elektromos kisgépek 48 tétel 590 eFt,
VII. Irodabútorok, irodatechnikai berendezések 42 tétel 3.16 mFt.
VIII. Fém- és vas anyagok. 300 eFt,
IX. Elektromos anyagok. 15.586 mFt,
X. DVD elemek. 1.158 mFt,
XI. Helikopter szimulátor elemek (félkész állomány) 1 mFt

Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 202 000 000 Ft
Leírás: 1. Telephely:
Pécs, Rácvárosi úton lévő, 1106 m2 nagyságú, egyéb épület és udvar elnevezésű ingatlant, valamint a rajta lévő, ténylegesen irodának, műhelynek és raktárnak használt kétszintes (tetőtér beépítéses) 846 m2 hasznos alapterületű felépítményeket telepengedéllyel, teljes infrastruktúrával – villany, gáz, víz és szennyvíz, telefon, internet, stb. – rendelkező, gumiabroncsok szervizszolgáltatását, futómûvek állítását, olajcserét és gyorsszerviz-szolgáltatást végzõ, komplett gépekkel és berendezésekkel ellátott, teljes üzletkörrel és a bejárati utat biztosító pécsi belterületi 807 m2 nagyságú, út elnevezésű belterületi ingatlant 135/807 tulajdoni hányadával együtt. (180 mFt)

2. Továbbá a Barcson lévő telephelyen lévő autógumi szereléshez és centrírozáshoz alkalmas gépeket , egyéb berendezéseket (2 mFt) és készleteket (20 mFt).

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Állatállomány,
Irányár: 184 000 000 Ft
Leírás: működő üzemek (3 db) lúd állományokkal
Működő üzem, Teljes cégvagyon, Üzlethelyiség,
Irányár: 1 670 000 000 Ft
Leírás: - XXI. Szabadkikötő út 12-ben üzlethelyiség 70 mFt,
- Veszprém Cikámen utcai húsüzem-áruház ingatlanegyüttes 1.6 mrdFt

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Teljes cégvagyon,
Irányár: 2 000 000 000 Ft
Leírás:

16.001 m2-es területen alkatrészgyártáshoz szükséges épületek, gépek, technológia

Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 348 700 000 Ft + áfa
Leírás: 1. Kazár: Dózsa utcai 5960 m2-es ingatlan ( 3.2 mFt)
2. Kazár: külterületi Dózsa György úti 18.965 m2-es gépműhely (12 mFt)
3. Dorogháza 6 db külterületi összesen 65.955 m2 ingatlan (14 mFt)
4. Egyházasdengeleg: Sport utcai 3023 m2-es területen lakóház (4.5 mFt)
5. Egyházasdengeleg: Sport utcai 1758 m2-es területen vízmű (5 mFt)
6. Egyházasdengeleg: 6.7 ha-os tehenészeti telep szarvasmarha állománnyal (180 mFt)
7. Bátonyterenye: 14.8 ha-os major tehenészeti telep és szarvasmarha állomány (130 mFt)
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Telephely, Üzletrész,
Irányár: 5 225 430 000 Ft
Leírás: I. Rákóczi utcai papírgyár:
- ingatlan elemek,
- gépek berendezések,
- anyagkészlet,
- Védjegyek, márkanevek (CREPTO, SZILVIA, NÁRCISZ, „PISZKEI PAPÍR MINDEN ESETRE”, „PAPÍR, AMI ELÉRHETŐ”, „PISZKE PAPÍR RT”
együttes irányár: 5 200 000 000 Ft.

II. Használaton kívüli, elfekvő, selejt berendezések, gépek, járművek, anyagok. Irány ár: 17 930 000 Ft.

III. Komáromi Termálfürdő területén lévő, egyenként bruttó 33 m2 alapterületű, 5 db faház felépítmény. Irány ár: 7 500 000 Ft.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 120 000 000 Ft
Leírás: - 2705 m2-es területen borászati üzemként működik,
- 1402 m2-es üres telephely,
- 1112 m2-es bortároló,
- 793 m2-es gazdasági épület és udvar,
- borászati technológia gépei

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 101 665 000 Ft
Leírás: 1. Salgótarján belterületén 2 ingatlan, mely ma tartósító üzemként működik.
A két önálló helyrajzi számon jegyzett telephely Salgótarján belterületén a Vásártér úton található.
A két ingatlan egy - bekapcsolt, teljesen körbekerített, zárt egy savanyító – tartósító üzem telephelye.

A 3667 m2-es össz közműves, nagyrészt térburkolattal fedett területen négy épület áll: nettó 814 m2 alapterületű 7 m belmagasságú csarnok épület; 453 m2 alapterületű, gázkonvektoros fűtésű raktár épület; áramszolgáltatói használatban lévő 10 m2-es trafóház; a bejárathoz közel lévő „konténer” üzlet.

A 3603 m2-es összközműves, jórészt térburkolattal fedett területen öt épület áll: beton alapozású, gázkonvektoros fűtésű, nettó 890 m2-es raktár csarnok; gázkonvektoros fűtésű 55 m2-es alapterületű iroda épület; nettó 204 m2-es iroda, szociális épület; jelenleg használaton kívüli  18 m2-es szivattyú ház, a bejárat közelében 12 m2-es porta épület; két (216, il let ve 90 m2-es) vasvázas, fedett, oldalt nyitott tárolószín, továbbá mélyfúrású fúrt kút található.
A két ingatlan egy tételben pályázható.
Együttes irányáruk: 73 000 000 Ft,
 
2. Tartósító üzemi gépek, berendezések
Zöldség és gyümölcs feldolgozásához használt tartósító üzemi gépek technológiai sorba szerelve (vákum levezőgép, vákum zárógép, áztató-mosógép, gázkazánok, permetező rendszerű alagút pasztőr, kockázógép stb.) lista szerint.
Együttes irányár: 27 000 000 Ft

Göngyölegek
M-10, M-8-as műanyagrekeszek, műanyag hordók, konténerek, EUR raklapok, 370 ml-es, 420 ml-es és 4250 ml-es üvegek lista szerint.

Árukészlet lista szerint (pritamin paprika, vegyes vágott)
115 000 Ft + áfa összértéken, lista szerint.

Toyota Avensis Sedan 1,8 Linea Sol 2004-es
Szélvédő és motortartó sérült, oldala karcolt.
Irány ár: 1 550 000 Ft.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 223 035 000 Ft
Leírás:

1. Központi hűtőház a XXI.kerületben a Szikratávíró utcában (160 mFt):
Jelenleg is működő élelmiszergyártó üzem és hűtőház 6906 m2 épületi területen teljes infrastruktúrával:
- szociális és porta épület 811 m2,
- irodaépület és kazánház 314 m2,
- szennyvíztisztító 165 m2,
- transzformátorház 64 m2,
- gyártóépület, hűtőház 4734 m2,
- TMK épület 255 m2,
- anyagraktár és iroda 373 m2,
- kompresszorház 34 m2,
- tanműhely 156 m2,

manipulációs terek 6-12 C hőmérséklettel, tárolóterek -18 C, 2 db sokkoló alagút -33 C,

2. Gépek eszközök technológiák: 84 tételben (13.535 mFt),

3. Dewoo Lublin 2.4D 2000-évi, 100 eKm, (300 eFt),
4. Renault Master 2.8D, 29 eKm, 2001-es (1.6 mFt),
5. MIRELITE színes ábrás védjegy (40 mFt),
6. Nem hűtött alap és segédanyagok ( 600 eFt),
7. Balatonlelle 25 m2-es üdülő apartman a Köztársaság úton (7 mFt),

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 24 000 000 Ft+áfa
Leírás: - 1,8 ha telephel 2513 m2-es össz építmény alapterülettel valamint 3057m2 területű út 1/2-ed tulajdoni hányada 16 mFt
- vasipari tevékenység gépei (jelenleg bérbeadott) 8 Mft
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 3 500 000 000 Ft
Leírás: Herz vagyonelemei:
1. Vagyoni értékű jogok - védjegyek,
    szabadalmak 1.7 mrdFt,
2. Ingatlanok 1.430 mrdFt,
3. Húsipari Gépek és berendezések 320 mFt,
4. Készletek 50 mFt

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 874 000 000 Ft
Leírás:  Alsómocsolád:
1. Sertéstelep: 17 ha-os területen 1200 koca, 560 süldő, 4200 battériás és 6740 db hízlaldai állatférőhely áll rendelkezésre. Kiépített infrastruktúrával de közepes állapottal. (az ingatlan és eszközök értéke 100 mFt)
Meglévő állatállomány: 10.107 db (216 mFt),
2. Takarmány keverő üzem:  2.4 ha-os területen 80 t/műszak kapacitású takarmánykeverővel. 300 és 500 vagonos magtárak, 6 db 1000 t-s Mezőgép silótorony, Bábolna rendszerű szárítóberendezés, 60 t-s hídmérleg, szabadtéri silótér és kiszolgáló épületek (78 mFt),
 Felsőegerszeg:
3. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen408 db ellető, 2820 db batteriás istálló, 2288 db kocaszállás, 24 db kanszállás, 55 egyedi állás, 4010 hízlaldai férőhely kapacitással (100 mFt),
meglévő állatállomány: 10.571 db (200 mFt),
 Sárpilis:
4. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen 128 db fiaztató, 1800 db utónevelő, 300 db földi utónevelő, 3150 db hízlaldai kapacitással. (25 mFt),
Meglévő állatállomány: 4674 db (85 mFt),
 Mágocs:
5. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen 3000 db állat elhelyezési lehetőséggel (20 mFt),
Meglévő állatállomány: 3023 db (50 mFt),
6. Vágóhíd: 4114 m2-es területen 2003-óta nem használt üzem amely elhanyagolt, épületei hiányosak, csak mint közműves ingatlan hasznosítható (1 mFt),

Egybeni ajánlat esetén:
450.000.000 Ft és a bánatpénz: 45.000.000 Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Üzlethelyiség,
Irányár: 795 000 000 Ft + Áfa
Leírás:  

1. Ingatlan:
IV. kerület Ipar Park utcában: üzemcsarnok és irodaépület
telekterület: 8564 m2
beépített alapterület: 4132 m2
csarnok (6,5 m): 2266 m2
csarnok (4,5 m): 972 m2
iroda + szociális terület: 1245 m2
kültéri burkolt felület: 2337 m2
személygépkocsi-parkolóhelyek száma: 47 db
tehergép kocsi-parkolóhelyek száma: 12 db
övezeti besorolás: ipari park

Az ingatlan teljesen közművesített, iroda, ipari csarnok beépítéssel, újszerű állapotban, térvilágítással, térburkolattal, parkolóval.

2. Gépek, berendezések:
– Hőszigeteltüveg-gyártó gépsor LISEC 1,6 (gyártási év:
   1984–2008)
– Hőszigeteltüveg-gyártó gépsor LISEC 2,5 (gyártási év:
   1995)
– TAMGLASS ProE edzőkemence (gyár tá si év: 2008)
– LISEC ki tö rõ, fel sze dõ, vá gó asz tal (gyártási év:
   2004)
– 4 db kis értékű termelőberendezés,
– BOTTERO párhuzam csiszoló + mosó (gyártási év: 2008)
– LISEC szabászközpont darurendszerrel gyártási év: 2008

3. Járművek:
– Skoda Romster Praktik tgk. (gyártási év: 2007)
– Skoda Romster Praktik tgk. (gyártási év: 2007)
– KIA tgk. (gyártási év: 2007)
– Citroën Berlingo (gyártási év: 2003)
– Nissan Cabstar tgk. (gyártási év: 2007)
– Nissan Cabstar tgk. (gyártási év: 2006)
– Skoda Fabia (gyártási év: 2006)
– Nissan tgk. (gyártási év: 2005)
– Citroën Jumper tgk. (gyártási év: 2005)
– Ford Transit (gyártási év: 2006)

4. Üzemi kisgépek, egyéb irodai eszközök:
– 236 db egyéb termelési eszköz
– 61 db egyéb irodai eszköz

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 21 272 000 Ft+áfa
Leírás: 4,1 ha-os külterületi pulykanevelő telep 11 db épülettel, felsőpályás, surranó csöves baromfietető technologiával 120 db nagybálás szalmával és úttal, tüzivíz tározóval
Működő üzem,
Irányár: 120 000 000 Ft + áfa
Leírás: -Jelenleg is működő raklapgyártó üzem 4 ha 9579 m2-es
  telephely, 2832 m2 úttal,
- 2 ha 1302 m2 telekingatlan és a rajta elhelyezkedő
  épületek összesen 3572 m2.
- A működéshez szükséges gépek, berendezések.
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 500 000 000 Ft + áfa
Leírás:

4.205 m2 ipartelep felépítményekkel 1953 m2 gazdasági épület és udvar felépítményekkel 17860m2 üzem ingatlan felépítményekkel automata ABLAKGYÁRTÓ ÜZEM
Működő üzem, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Árukészlet,
Irányár: 619 500 000 Ft
Leírás: 1. Ózd belterület, Nagyvölgyi úton telephelyen lévő központi cső- és zártprofil-gyártó üzem.
1.1. Az ingatlanon a tenderanyagban részletezettek szerint 34 790 m2 földterületen 9606 m2 nettó alapterületű épület található.
Az ingatlanon faipari tevékenység folytatására is alkalmas csarnokok, tároló területek is találhatók.
Az ingatlan teljes meghirdetési ára: 366 000 000 Ft

A fenti nettó kikiáltási árból az asztalos ipari tevékenységhez tartozó (külön lista szerinti) épületek, földterületek kikiáltási ára: 11 800 000 Ft,

1.2. A külön lista szerinti technológiai berendezések, gépek, eszközök, daruk, emelők, iroda berendezések nettó kikiáltási ára: 182 600 000 Ft,
A fenti kikiáltási árból nem az alaptechnológiához tartozó (külön lista szerinti) asztalos ipari gépek, berendezések nettó kikiáltási ára: 9 500 000 Ft,

1.3. Gépjárművek:
– Személygépkocsik: AUDI A4 és OPEL Ast ra 1.4, OPEL Vectra 1.8,
– Tehergépkocsik 2 tonna alatt: TOYOTA Dy na 150, PEUGEOT Partner, OPEL Movano 5 600 000 Ft,

1.4. Az alaptechnológiához tartozó anyagkészlet, befejezetlen félkész állomány (külön lista szerint) nettó  kikiáltási ára: 52 600 000 Ft,

2. Kiszombor, belterület Tó utcában telephely
2.1. Ingatlan
– Föld terület 5702 m2,
– Bolt, raktár, műhely céljára alkalmas épületek, összesen 170 m2 10 300 000 Ft,

2.2. A telephelyen tárolt különféle idomacélok, csövek, zárt szerelvények leltár szerint. 2 400 000 Ft

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 302 000 000 Ft
Leírás: Ásványvíz kitermelő üzem / Mineral water extractive firm
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 45 000 000 Ft
Leírás: - Bajcsy-Zsilinszky utcában üzemcsarnok és kiszolgáló helyiségei (30 mFt),
- a fentivel egyező helyen 3. emeleti rész (5mFt),
- Az adós cég tulajdonát képező kerámia gyártáshoz szükséges sablonok előállítására alkalmas gépek, eszközök, mint például VF-222 marógép, aknás kemence, szárító kemence, fémmegmunkáló, VIEST FBZ 32d megmunkáló, kompresszor, köszörűgép, szerszám marógép, marószerszámok, CNC fúrógép, stb (10 mFt)

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 65 000 000 Ft + áfa
Leírás: 7041 m2 területen 8 felépítményből álló (762 m2) Vágóhíd-Húsüzem, Üzemképes állapotban
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Telephely, Üzletrész,
Irányár: 531 710 000 Ft
Leírás: 1. Ingatlanok:
Mosonmagyaróvár: Alkotmány utcai üzlet és udvar (33m Ft)
Alsózsolca: telephely a Gyár utcában (81 mFt)
Szombathely: Zanati úton ipartelep (77 mFt), Hódmezővásárhely: Makói úton terület (60 mFt),
Pécs: Nagy-Berki úton telephely (232 mFt),
Tardos: üdülöépület (18 mFt)

2. Üzletrész:
- Papíripari Kutatóintézet 10%-a névérték: 10.5 mFT, (10 mFt),
- Nova-Papír Papíripari Zrt. névre szóló törzsrészvény csomagja 25 740 000 Ft névérték, 10,7% tulajdonihányad. Irány ár: 10 000 000 Ft.
- ÖKO-Pannon Csomagolási Hulladékok Kezelését Koordináló Szervezet Nonprofit Közhasznú Kft.1.85 mFt névérték, 2,86% tulajdoni hányad. Irányár: 1 850 000 Ft.

3.Gépjárművek. Irány ár: 8 370 000 Ft.

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Irodatechnika, Teljes cégvagyon,
Irányár: 834 843 000 Ft+áfa
Leírás: 1. Belterületi 17 tételes 4.6 ha-os üzemi terület több mint 38 épülettel a Berva-völgyben (BERVA Rt)  569.4 mFt,
2. Gépek berendezések 35.2 mFt,
3. Működő üzemek: villamosenergia és vízszolgáltatásra összesen 7.8 ha-on 202 mFt,
4. Transzformátor állomás berendezései, víztelep és derítő berendezései, és a hozzájuk kapcsolt szolgáltatási szerződések (28.250 mFt)

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan,
Irányár: 32 640 000 Ft + Áfa
Leírás: Berecki úton 8272 m2 alapterületi ingatlan amelyen húsipari tevékenység folyt.
Amennyiben valaki termelő üzemként szeretné hasznosítani akkor a beruházó céggel (mely az érték 33 %-ában végzett beruházást) kell megállapodást kötni.
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 501 000 000 Ft
Leírás:

Bevásárló központ és áruház megjelölésű 27.694 m2-es ingatlan és az ezen lévő felépítmény 9289 m2 nagyságban két emeleten és tetőtérben aminek 92%-a határozatlan időre bérbe van adva.
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 35 000 000 Ft+áfa
Leírás: 7,4 ha-on borjúnevelő telep (iroda 290 m2, fejőház 455 m2, ellető 535 m2, mérlegház 19 m2, száraz istálló 303 m2, silótér 1639 m2, borjú nevelő 449 m2, 2 db termelő istálló 2470 m2, és teljes technológia 
Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Telephely,
Irányár: 202 000 000 Ft
Leírás: 1. Telephely:
Pécs, Rácvárosi úton lévő, 1106 m2 nagyságú, egyéb épület és udvar elnevezésű ingatlant, valamint a rajta lévő, ténylegesen irodának, műhelynek és raktárnak használt kétszintes (tetőtér beépítéses) 846 m2 hasznos alapterületű felépítményeket telepengedéllyel, teljes infrastruktúrával – villany, gáz, víz és szennyvíz, telefon, internet, stb. – rendelkező, gumiabroncsok szervizszolgáltatását, futómûvek állítását, olajcserét és gyorsszerviz-szolgáltatást végzõ, komplett gépekkel és berendezésekkel ellátott, teljes üzletkörrel és a bejárati utat biztosító pécsi belterületi 807 m2 nagyságú, út elnevezésű belterületi ingatlant 135/807 tulajdoni hányadával együtt. (180 mFt)

2. Továbbá a Barcson lévő telephelyen lévő autógumi szereléshez és centrírozáshoz alkalmas gépeket , egyéb berendezéseket (2 mFt) és készleteket (20 mFt).

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés,
Irányár: 69 000 000 Ft + áfa
Leírás: - 20.5 ha-os meggy ültetvény (földterület nélkül) 14 mFt,
- ugyan ott 9.2 ha alma ültetvény és 3678 m2-es erdő (10 mFt),
- ugyan ott felépítményként 2938 m2-es területen 1152 m2-es hűtőház 30 mFt,
- külterületen 199 m2-es felépítményes területen 192 m2-es hűtőház 7 mFt,
- 7.7 ha-os körte ültetvény (földterület nélkül) 8 mFt

Működő üzem, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 59 623 000 Ft
Leírás: - vágóhíd mint ingatlan (29.250 mFt),
- komplett vágóhidi technológia (30.150 mFt),
- P. FIAT 1990-es 25 eFt, KIA BESTA 2.2D 1999-es 198 eFT

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Haszongépjármű, Gép, berendezés, Irodatechnika, Számítástechnika (hardware, software), Teljes cégvagyon, Tárgyi eszközök,
Irányár: 3 500 000 000 Ft+áfa
Leírás:
IX. kerületi Illatos úti 10,6 ha vegyipari terület technológiával
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Személygépkocsi,
Irányár: 604 750 000 Ft
Leírás: Üzem: Mintegy 1.3 mrdFt-os beruházással épült terményeket tartósító üzem amely 8323 m2-es területen 2047 m2-es üzemcsarnokkal 1051 m2-es üzemrésszel technológiával. De mindehhez kapcsolódik egy másik felszámolás alatti cég felépítményes ingatlana a technológiával. A kettő csak együtt pályázható.

VW Passat 1.6 (1.25 mFt)

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 894 625 000 Ft
Leírás: Különböző termények feldolgozására szakososott mintegy 1.3 mrdFt-os beruházzással felépül üzemegyüttesből egy felépítményként bejegyzett 996 m2 alapterületeű üzem a technológiával amely azonban szervesen kapcsolódik a többi részhez amely azonban idegen ám felszámolás alatti cég tulajdonában van és csak azzal együtt pályázható.

Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Vagyoni értékű jog,
Irányár: 292 950 000 Ft
Leírás:

1. Központi hűtőház a XXI.kerületben a Szikratávíró utcában (211 mFt):
Jelenleg is működő élelmiszergyártó üzem és hűtőház 6906 m2 épületi területen teljes infrastruktúrával:
- szociális és porta épület 811 m2,
- irodaépület és kazánház 314 m2,
- szennyvíztisztító 165 m2,
- transzformátorház 64 m2,
- gyártóépület, hűtőház 4734 m2,
- TMK épület 255 m2,
- anyagraktár és iroda 373 m2,
- kompresszorház 34 m2,
- tanműhely 156 m2,

manipulációs terek 6-12 C hőmérséklettel, tárolóterek -18 C, 2 db sokkoló alagút -33 C,

2. Gépek eszközök technológiák: 84 tételben (21.550 mFt),

3. Dewoo Lublin 2.4D 2000-évi, 100 eKm, (400 eFt),
4. Renault Master 2.8D, 29 eKm, 2001-es (2 mFt),
5. OPEL Corsa 1.2 2003-as 69 eKm, (1 mFt),
6. MIRELITE színes ábrás védjegy (50 mFt),
7. Nem hűtött alap és segédanyagok ( 1mFt),
8. Balatonlelle 25 m2-es üdülő apartman a Köztársaság úton (7 mFt),

Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 1 080 700 000 Ft
Leírás:  Alsómocsolád:
1. Sertéstelep: 17 ha-os területen 1200 koca, 560 süldő, 4200 battériás és 6740 db hízlaldai állatférőhely áll rendelkezésre. Kiépített infrastruktúrával de közepes állapottal. (az ingatlan és eszközök értéke 135 mFt)
Meglévő állatállomány: 10.107 db (202 mFt),
2. Takarmány keverő üzem:  2.4 ha-os területen 80 t/műszak kapacitású takarmánykeverővel. 300 és 500 vagonos magtárak, 6 db 1000 t-s Mezőgép silótorony, Bábolna rendszerű szárítóberendezés, 60 t-s hídmérleg, szabadtéri silótér és kiszolgáló épületek (78 mFt),
 Felsőegerszeg:
3. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen408 db ellető, 2820 db batteriás istálló, 2288 db kocaszállás, 24 db kanszállás, 55 egyedi állás, 4010 hízlaldai férőhely kapacitással (170 mFt),
meglévő állatállomány: 10.571 db (205 mFt),
 Sárpilis:
4. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen 128 db fiaztató, 1800 db utónevelő, 300 db földi utónevelő, 3150 db hízlaldai kapacitással. (70 mFt),
Meglévő állatállomány: 4674 db (89 mFt),
 Mágocs:
5. Sertésnevelő: 5.2 ha-os területen 3000 db állat elhelyezési lehetőséggel (40 mFt),
Meglévő állatállomány: 3023 db (74.5 mFt),
6. Vágóhíd: 4114 m2-es területen 2003-óta nem használt üzem amely elhanyagolt, épületei hiányosak, csak mint közműves ingatlan hasznosítható (1 mFt),

7. XANADU tavaszi árpa: 460 t (előzetes beltartalmi érték: 11.4% víz, 1.7 % fehérje, 64,4 kg/1 HL súly) (16.2 mFt)

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Telephely, Üzletrész,
Irányár: 409 400 000 Ft
Leírás: 1. Ingatlanok:
Mosonmagyaróvár: Alkotmány utcai üzlet és udvar (26m Ft)
Alsózsolca: telephely a Gyár utcában (65 mFt)
Szombathely: Zanati úton ipartelep (62 mFt), Hódmezővásárhely: Makói úton terület (48 mFt),
Pécs: Nagy-Berki úton telephely (200 mFt),
2. Üzletrész: Papíripari Kutatóintézet 10%-a névérték: 10.5 mFT, (8.4 mFt)

Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Egyéb ingatlan,
Irányár: 194 000 000 Ft
Leírás: 2000-ben létesített illetve 2003-ban bővített halastavak a hozzá tartozó műtárgyak és gátakon körbefutó utakkal
- a földhasználati szerződések 2024 februárig érvényesek
- összes terület: 52,6 ha melyből 23,5 ha a halastó a
  fennmaradó terület szántó, erdő
- vízjogi üzemeltetési engedély 35 ha-ra szól
- halállomány vegyes kb. 25q

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 1 494 132 391 Ft
Leírás: 1.Ipari területek Tormási úton: 10,8 ha-on 13.957 m2-es épületekkel, közművekkel, parkosítva, 5500 m2szilárd útburkolattal, 1500 m3 furnér tárolásra alkalmas raktárral, 8500 m3 öntözhető rönktérrel. Hámozott furnér és rétegelt lemez gyártásra alkalmas telephely. Feldolgozható famennyiség 20.000 m3/év (400 mFt)
2. A kereskedelmi tevékenységet ellátó telephely 0.9 ha-on (50 mFt), vasvázas szín: 2.5 Mft
3. Sátoraljaújhely 6836 m2 ipartelep csarnokkal 25 mFt
C. Késelt és hámozott furnér gyártó gépsor (80 mFt)
Készletek:
1. tölgy, bükk, fenyő, akác, nyár és cser egész és darab lapok, 2. Hámozott furnérok, 4. Rétegelt lemezek, 5. Színelt rétegelt lemezek, 7. Színelt MDF lap, 8. Fűrészárú, 9. Farugó, 10. Színelt lécbetétes bútorlapok, 11. Furnérbetétes bútorlap, 12. Natúr faforgácslap, 13. Natúr MDF, 14. Táblásított falap, 15. Furnér gyújtós, 16. Fakocka, 17. Idompréselt termékek, 18. HDF lap, 19. Laminált faforgácslap, 20. Munkalap, 21. Bútoripari kiegészítő anyagok, 22. Ragasztóanyagok
Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Teljes cégvagyon, Üzletrész,
Irányár: 1 144 800 000 Ft
Leírás: Fonyód:
4 helyrajzi számon nyilvántartott különösen frekventált helyen lévő üdülőegyüttes
1650, 1368 2654 és 2451 m2 nagyságú egymás melletti földterület nagyságok
167 és 183 és 243 és 176 m2-es villaépületek, gondnoki és kigészítő épületekkel
Mindösszesen: 187.3 mFt

Etyek:
Lakóparki területek 1200-1700 m2/telek nagyságban
Összesen 14 db egy osztásból származó közműves ingatlan
Mindösszesen: 240 mFt

Pécs:
Komplett bányatelep
101.318 m2 üzemi terület 15 épülettel
111.697 m2 anyagbánya terület, 5500-5488-1116- m2 üzemi területek
4558 beépítetlen terület
24.198 m2-es területen 3 gazdasági épület, saját használatú utakkal, vízművel és meddőhányóval
Tájrendezési munkálatok megkezdve
Mindösszesen: 697.5 mFt

Üzletrész: GT-RENTAL Kft 40 mFt-os törzstőkéjéből 20 mFt
Lakó vagy üdülő ingatlan, Társasházi lakás vagy iroda vagy üzlet, Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 504 400 000 Ft + áfa
Leírás: 1. Kazár: Dózsa utcai 5960 m2-es ingatlan ( 4 mFt) 2. Kazár: külterületi Dózsa György úti gépműhely (15.2 mFt) 3. Dorogháza 6 db külterületi ingatlan (18 mFt) 4. Nemti: külterületi 7.2 ha-os major, és hozzá tertozó út ( 18 mFt) 5. Szentendre: Kadarka úton 560 m2-es területen lakóház (32 mFt) 6. Szentendre: Károly úti társasházban 50 m2-es lakás (9.2 mFt) 7. Egyházasdengeleg: Sport utcai 3023 m2-es területen lakóház (5.6 mFt) 8. Egyházasdengeleg: vízmű (6.4 mFt) 9. Egyházasdengeleg: 6.7 ha-os tehenészeti telep szarvasmarha állománnyal (228 mFt) 10. Bátonyterenye: 14.8 ha-os major tehenészeti telep és szarvasmarha állomány (168 mFt)
Működő üzem, Teljes cégvagyon,
Irányár: 3 000 000 000
Leírás: Autóipari, konfekció és interieur üzletágban működő cég, érvényes szerződésekkel, képzett munkaerővel, ingatlan és működőképes ingó vagyonával
Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 329 178 000 Ft + áfa
Leírás: Asztalosipari üzem (2.5146m2)technológiával, teljes berendezéssel
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Ipari célú ingatlan, Egyéb ingatlan, Telephely, Üzletrész,
Irányár: 523 340 000 Ft
Leírás: Mosonmagyaróvár Alkotmány utcai üzlet és udvar (33m Ft), Alsózsolca telephely (81 mFt), Szombathely Zanati úton ipartelep (77 mFt), Hódmezővásárhely Makói úton terület (60 mFt), Pécs Nagy-Berki úton telephely (232 mft), Tardos üdülőépület (18 mFt), Üzletrészek: Papíripari Kutatóintézet 10%, Nova-Papír zRt 10.7%, ÖKO-Pannon 2.86%
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 1 494 132 391 Ft
Leírás: A. ipari terület: 10,8 ha-on 13.957 m2-es épületekkel, közművekkel, parkosítva, 5500 m2szilárd útburkolattal, 1500 m3 furnér tárolásra alkalmas raktárral, 8500 m3 öntözhető rönktérrel. Hámozott furnér és rétegelt lemez gyártásra alkalmas telephely. Feldolgozható famennyiség 20.000 m3/év (400 mFt) B. A kereskedelmi tevékenységet ellátó telephely 0.9 ha-on (50 mFt) C. Késelt és hámozott furnér gyártó gépsor (80 mFt), vasvázas csarnokok egyéb ingatlanok D. Berendezések gépsorok E. Készletek: 1. tölgy, bükk, fenyő, akác, nyár és cser egész és darab lapok 2. Hámozott furnérok 4. Rétegelt lemezek 5. Színelt rétegelt lemezek 7. Színelt MDF lap 8. Fűrészárú 9. Farugó 10. Színelt lécbetétes bútorlapok 11. Furnérbetétes bútorlap 12. Natúr faforgácslap 13. Natúr MDF 14. Táblásított falap 15. Furnér gyújtós 16. Fakocka 17. Idompréselt termékek 18. HDF lap 19. Laminált faforgácslap 20. Munkalap 21. Bútoripari kiegészítő anyagok 22. Ragasztóanyagok
Működő üzem,
Irányár: 140 000 000 Ft + áfa
Leírás: Sertés vágóhíd és feldolgozó üzem teljes ingatlan vagyona és a működéshez szükséges technológiával és húsbolttal.
Működő üzem, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon,
Irányár: 59 643 000 Ft
Leírás: vágóhíd mint ingatlan (29.250 mFt) és komplett technológia (30 mFt)
Működő üzem,
Irányár: 500 000 000 Ft + áfa
Leírás: 4205m2 ipartelep felépítményekkel 1953m2 gazdasági épület és udvar felépítményekkel 17860m2 üzem ingatlan felépítményekkel ABALKGYáRTÓ ÜZEM!!!
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 450 000 000 Ft
Leírás: juhászati telepek eszközökkel kb. 1725 db AWASSI típusú juhállomány (230 mFt) és sajtüzem minden komplett technológiával (220 mFt)
Működő üzem, Teljes cégvagyon,
Irányár: 2 000 000 Ft + áfa
Leírás: KORRGÉP 30 tonnás silótartály
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 81 000 000 Ft + áfa
Leírás: 7041 m2 területen 8 felépítményből álló (762 m2) Vágóhíd-Húsüzem, Üzemképes állapotban
Működő üzem,
Irányár: 252 250 000 Ft
Leírás: XXI kerületben a Szikratávíró utcában jelenleg is működő élelmiszergyártó üzem és hűtőház 6906 m2 épületi területen teljes infrastruktúrával, raktárkészlettel, és a cég tulajdonában lévő Balatonlelle 25 m2-es üdülő apartmannal
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 571 200 000 Ft
Leírás: Belterületi (II. kerület) bevásárló központ és áruház megjelölésű 27.694 m2-es ingatlan és az ezen lévő felépítmény 9289 m2 nagyságban két emeleten és tetőtérben aminek 92%-a határozatlan időre bérbe van adva.
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 46 800 000 Ft+áfa
Leírás: 7,4 ha-on álattenyésztő telep (iroda 290 m2, fejőház 455 m2, ellető 535 m2, mérlegház 19 m2, száraz istálló 303 m2, silótér 1639 m2, borjú nevelő 449 m2, 2 db termelő istálló 2470 m2, és teljes technológia és 1000 db 100-200 kg közötti hízóbika
Működő üzem, Teljes cégvagyon,
Irányár: 200 000 000 Ft + áfa
Leírás: Takarmánykeverő és premixüzem (lsd kiemelt ajánlatok)
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Árukészlet,
Irányár: 50 441 064 Ft
Leírás: 1387m2 kivett üzem + készletek
Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet,
Irányár: 530 000 000 Ft
Leírás: Feldolgozó és hűtőház üzem összesen 22.612 m2 beépített területen gépekkel félész, késztermékek műszaki, segéd, adalék csomagoló és egyéb anyagok göngyölegek (a félkész termékek és adalékok külön áron!)
Működő üzem, Haszongépjármű,
Irányár: 1 900 000 Ft
Leírás: 1996-os TOYOTA HIACE D 800 eFt és 2000-es TOYOTA HIACE D 1.1 mFt
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 2 400 000 000 Ft
Leírás: Működő húsipari (baromfi feldolgozó) üzem teljes vagyona: Ingatlanok technológiával, víziszárnyas feldolgozó technológia, baromfi feldolgozó technológia, üzemépületek irodák, üzlet és raktárak
Működő üzem,
Irányár: 220 000 000 Ft + áfa
Leírás: 4208m2 területen palackozó üzem gépekkel és berendezésekkel együtt
Működő üzem,
Irányár: 266 000 000 Ft
Leírás: működő üzemek lúd és tenyésznövendék állományokkal
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 1 494 132 391 Ft
Leírás: A. ipari terület: 10,8 ha-on 13.957 m2-es épületekkel, közművekkel, parkosítva, 5500 m2szilárd útburkolattal, 1500 m3 furnér tárolásra alkalmas raktárral, 8500 m3 öntözhető rönktérrel. Hámozott furnér és rétegelt lemez gyártásra alkalmas telephely. Feldolgozható famennyiség 20.000 m3/év B. A kereskedelmi tevékenységet ellátó telephely 1.6 ha-on C. Késelt és hámozott furnér gyártó telephely D. Berendezések gépsorok E. Készletek: 1. tölgy, bükk, fenyő, akác, nyár és cser egész és darab lapok 2. Hámozott furnérok 4. Rétegelt lemezek 5. Színelt rétegelt lemezek 7. Színelt MDF lap 8. Fűrészárú 9. Farugó 10. Színelt lécbetétes bútorlapok 11. Furnérbetétes bútorlap 12. Natúr faforgácslap 13. Natúr MDF 14. Táblásított falap 15. Furnér gyújtós 16. Fakocka 17. Idompréselt termékek 18. HDF lap 19. Laminált faforgácslap 20. Munkalap 21. Bútoripari kiegészítő anyagok 22. Ragasztóanyagok
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 480 000 000 Ft
Leírás: juhászati telepek eszközökkel kb. 1725 db AWASSI típusú juhállomány és sajtüzem minden komplett technológiával
Működő üzem, Gép, berendezés,
Irányár: 59 643 000 Ft
Leírás: vágóhíd és komplett technológia
Működő üzem, Teljes cégvagyon,
Irányár: 240 000 000 Ft + áfa
Leírás: Takarmánykeverő és premixüzem (lsd kiemelt ajánlatok)
Működő üzem, Teljes cégvagyon,
Irányár: 450 000 000 Ft
Leírás: Betonelemgyár teljes technológiai és kiszolgáló létesítményekkel, gépekkel, eszközökkel, infrastruktúrával
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 31 394 000 Ft+áfa
Leírás: 4,1 ha-os külterületi pulykanevelő telep 11 db épülettel, felsőpályás, surranó csöves baromfietető technologiával
Működő üzem,
Irányár: 160 000 000 Ft + áfa
Leírás: Jelenleg is működő raklapgyártó üzem 4ha 9579m2 telephely, 2832m2 út 2ha 1302m2 telekingatlan és a rajta elhelyezkedő épületek összesen 3572m2 A működéshez szükséges gépek, berendezések.
Működő üzem,
Irányár: 160 000 000 Ft + áfa
Leírás: Sertés vágóhíd és feldolgozó üzem teljes ingatlan vagyona és a működéshez szükséges technológiával és húsbolttal.
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 81 000 000 Ft + áfa
Leírás: 7041m2 területen 8 felépítményből álló (762m2) Vágóhíd-Húsüzem Üzemképes állapotban
Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet,
Irányár: 610 000 000 Ft
Leírás: Feldolgozó és hűtőház üzem összesen 22.612 m2 beépített területen gépekkel félész, késztermékek műszaki, segéd, adalék csomagoló és egyéb anyagok göngyölegek (a félkész termékek és adalékok külön áron!)
Működő üzem,
Irányár: 500 000 000 Ft + áfa
Leírás: 4205m2 ipartelep felépítményekkel 1953m2 gazdasági épület és udvar felépítményekkel 17860m2 üzem ingatlan felépítményekkel ABALKGYáRTÓ ÜZEM!!!
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 58 500 000 Ft+áfa
Leírás: 7,4 ha-on álattenyésztő telep (iroda 290 m2, fejőház 455 m2, ellető 535 m2, mérlegház 19 m2, száraz istálló 303 m2, silótér 1639 m2, borjú nevelő 449 m2, 2 db termelő istálló 2470 m2, és teljes technológia (65 mFt) és 1000 db 100-200 kg közötti hízóbika
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 591 300 000 Ft
Leírás: Belterületi (II. kerület) bevásárló központ és áruház megjelölésű 27.694 m2-es ingatlan és az ezen lévő felépítmény 9289 m2 nagyságban két emeleten és tetőtérben aminek 92%-a határozatlan időre bérbe van adva.
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 1 549 632 391 Ft
Leírás: A. ipari terület: 10,8 ha-on 13.957 m2-es épületekkel, közművekkel, parkosítva, 5500 m2szilárd útburkolattal, 1500 m3 furnér tárolásra alkalmas raktárral, 8500 m3 öntözhető rönktérrel. Hámozott furnér és rétegelt lemez gyártásra alkalmas telephely. Feldolgozható famennyiség 20.000 m3/év B. A kereskedelmi tevékenységet ellátó telephely 1.6 ha-on C. Késelt és hámozott furnér gyártó telephely D. Berendezések gépsorok E. Készletek: 1. tölgy, bükk, fenyő, akác, nyár és cser egész és darab lapok 2. Hámozott furnérok 4. Rétegelt lemezek 5. Színelt rétegelt lemezek 7. Színelt MDF lap 8. Fűrészárú 9. Farugó 10. Színelt lécbetétes bútorlapok 11. Furnérbetétes bútorlap 12. Natúr faforgácslap 13. Natúr MDF 14. Táblásított falap 15. Furnér gyújtós 16. Fakocka 17. Idompréselt termékek 18. HDF lap 19. Laminált faforgácslap 20. Munkalap 21. Bútoripari kiegészítő anyagok 22. Ragasztóanyagok
Működő üzem, Gép, berendezés,
Irányár: 190 000 000 Ft + áfa
Leírás: Húsfeldolgozó üzem teljes technológiával
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés,
Irányár: 224 000 000 Ft + áfa
Leírás: 6db ingatlan, üzemcsarnok, raktárépületek és beépítetlen területek+gépek, berendezések, felszerelések.
Működő üzem,
Irányár: 17 000 000 Ft + Áfa
Leírás: Varroda (267 m2) szociális épület (88 m2) 9001 m2-es területen, amely jelenleg bérbeadással hasznosított
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 1 900 000 000 Ft + áfa
Leírás: Működő élelmiszeripari cég 2 üzemegysége vagyontárgyaival, ingatlanaival, gépeivel, berendezéseivel, felszereléseivel védjegyeivel együtt tenderfüzet szerint
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Ipari célú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Irányár: 72 000 000 Ft+áfa
Leírás: 2db ingatlan(üzem, irodaház) Orosházán 1db ingatlan Magyarbánhegyesen 2db ingatlan Mezőkovácsházán
Működő üzem, Gép, berendezés,
Irányár: 66 270 000 Ft
Leírás: vágóhíd és komplett technológia
Működő üzem, Teljes cégvagyon,
Irányár: 240 000 000 Ft + áfa
Leírás: Takarmánykeverő és premixüzem
Működő üzem, Teljes cégvagyon,
Irányár: 280 000 000 Ft + áfa
Leírás: Takarmánykeverő és premixüzem
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 480 000 000 Ft
Leírás: juhászati telepek eszközökkel kb. 1725 db AWASSI típusú juhállomány és sajtüzem minden komplett technológiával
Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 610 000 000 Ft
Leírás: Feldolgozó és hűtőház üzem összesen 22.612 m2 beépített területen gépekkel félész, késztermékek műszaki, segéd, adalék csomagoló és egyéb anyagok göngyölegek (a félkész termékek és adalékok külön áron!)
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 630 000 000 Ft
Leírás: Belterületi (II. kerület) bevásárló központ és áruház megjelölésű 27.694 m2-es ingatlan és az ezen lévő felépítmény 9289 m2 nagyságban két emeleten és tetőtérben aminek 92%-a határozatlan időre bérbe van adva.
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 130 000 000 Ft+áfa
Leírás: 7,4 ha-on álattenyésztő telep (iroda 290 m2, fejőház 455 m2, ellető 535 m2, mérlegház 19 m2, száraz istálló 303 m2, silótér 1639 m2, borjú nevelő 449 m2, 2 db termelő istálló 2470 m2, és teljes technológia (65 mFt) és 1000 db 100-200 kg közötti hízóbika
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 1 399 310 000 Ft
Leírás: A. ipari terület: 10,8 ha-on 13.957 m2-es épületekkel, közművekkel, parkosítva, 5500 m2szilárd útburkolattal, 1500 m3 furnér tárolásra alkalmas raktárral, 8500 m3 öntözhető rönktérrel. Hámozott furnér és rétegelt lemez gyártásra alkalmas telephely. Feldolgozható famennyiség 20.000 m3/év (700 mFt) B. A kereskedelmi tevékenységet ellátó telephely 1.6 ha-on 100 mFt C. Késelt és hámozott furnér gyártó telephely 100 mFt D. Berendezések gépsorok 150 mFt E. Készletek: 1. tölgy, bükk, fenyő, akác, nyár és cser egész és darab lapok (365 mFt) 2. Hámozott furnérok 85 mFt 3. Késelt furnérok 1 mFt 4. Rétegelt lemezek 16.3 mFt 5. Színelt rétegelt lemezek 4.6 mFt 6. Színelt faforgácslapok 10.5 mFt 7. Színelt MDF lap 3.9 mFt 8. Fűrészárú 2.9 mFt 9. Farugó 2.5 mFt 10. Színelt lécbetétes bútorlapok 934 eFt 11. Furnérbetétes bútorlap 102 eFt 12. Natúr faforgácslap 119 eFt 13. Natúr MDF 341 eFt 14. Táblásított falap 193 eFt 15. Furnér gyújtós 103 eFt 16. Fakocka 528 eFt 17. Idompréselt termékek 200 eFt 18. HDF lap 516 eFt 19. Laminált faforgácslap 1.3 mFt 20. Munkalap 243 eFt 21. Bútoripari kiegészítő anyagok 2.9 mFt 22. Ragasztóanyagok 170 eFt
Működő üzem,
Irányár: 500 000 000 Ft + áfa
Leírás: 4205m2 ipartelep felépítményekkel 1953m2 gazdasági épület és udvar felépítményekkel 17860m2 üzem ingatlan felépítményekkel ABALKGYáRTÓ ÜZEM!!!
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület,
Irányár: 250 300 000 Ft + áfa
Leírás: 6db ingatlan, üzemcsarnok, raktárépületek és beépítetlen területek+gépek, berendezések, felszerelések.
Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Telephely,
Irányár: 2 560 000 000 Ft
Leírás: Működő húsipari (baromfi feldolgozó) üzem teljes vagyona: Ingatlanok technológiával, víziszárnyas feldolgozó technológia, baromfi feldolgozó technológia, üzemépületek irodák, üzlet és raktárak (5 tételben)
Működő üzem, Árukészlet,
Irányár: 867 000 000 Ft+áfa
Leírás: autoipri gyártáshoz használt présgépek , termeléshez szükséges alapanyagok, alkatrészek, készlet működő üzemként ),
Működő üzem, Árukészlet,
Irányár: 420 000 000 Ft+áfa
Leírás: autóipari gyártáshoz használt présgépek (300 mFt), termeléshez szükséges alapanyagok, alkatrészek, készlet működő üzemként (60-120 mFt), dolgozókkal együtt
Működő üzem, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 680 000 000 Ft
Leírás: Feldolgozó és hűtház üzem összesen 22.612 m2 beépített területen gépekkel félész, késztermékek műszaki, segéd, adalék csomagoló és egyéb anyagok göngyölegek (a félkész termékek és adalékok külön áron!)
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan,
Irányár: 41 600 000 Ft+áfa
Leírás: 4,1 ha-os külterületi pulykanevelő telep 11 db épülettel, felsőpályás, surranó csöves baromfietető technologiával
Működő üzem, Teljes cégvagyon,
Irányár: 2 400 000 000 Ft + áfa
Leírás: Működő élelmiszeripari cég 2 üzemegysége vagyontárgyaival, ingatlanaival, gépeivel, berendezéseival, felszereléseivel védjegyeivel együtt
Működő üzem,
Irányár: 180 000 000 Ft + áfa
Leírás: Sertés vágóhíd és feldolgozó üzem teljes ingatlan vagyona és a működéshez szükséges technológiával és húsbolttal.
Működő üzem,
Irányár: 180 000 000 Ft + áfa
Leírás: Jelenleg is működő raklapgyártó üzem 4ha 9579m2 telephely, 2832m2 út 2ha 1302m2 telekingatlan és a rajta elhelyezkedő épületek összesen 3572m2 A működéshez szükséges gépek, berendezések.
Működő üzem, Mezőgazdasági jellegű ingatlan, Gép, berendezés, Teljes cégvagyon, Állatállomány,
Irányár: 575 000 000 Ft
Leírás: juhászati telepek eszközökkel kb. 1725 db AWASSI típusú juhállomány és sajtüzem minden komplett technológiával
Működő üzem,
Irányár: 120 000 000 Ft
Leírás: belterületi 1,1 ha-os ipartelep 2021. december 31-ig terjedő használati joggal terhelten
Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 600 000 000 Ft + áfa
Leírás: III. ker. 366m2 hasznos alapterületű felépítmény, amelyben jelenleg tésztaüzem van kialakítva, gépekkel, berendezésekkel együtt.
Működő üzem,
Irányár: 70 000 000 Ft + áfa
Leírás: faipari ipartelep 3,9 ha-on a hozzá kapcsolódó beépített technológiával. Bérleti jogviszonnyal terhelten.
Működő üzem, Gép, berendezés,
Irányár: 72 100 000 Ft
Leírás: vágóhíd és komplett technológia
Működő üzem, Teljes cégvagyon,
Irányár: 450 000 000 Ft
Leírás: Betonelemgyár teljes technológiai és kiszolgáló létesítményekkel, gépekkel, eszközökkel, infrastruktúrával
Működő üzem, Befektetési projektcélú ingatlan,
Irányár: 700 000 000 Ft
Leírás: Belterületi (II. kerület) bevásárló központ és áruház megjelölésű 27.694 m2-es ingatlan és az ezen lévő felépítmény 9289 m2 nagyságban két emeleten és tetőtérben aminek 92%-a határozatlan időre bérbe van adva.
Működő üzem, Árukészlet,
Irányár: 700 000 000 Ft+áfa
Leírás: autóipari gyártáshoz használt présgépek (700 mFt), termeléshez szükséges alapanyagok, alkatrészek, készlet működő üzemként (200-250 mFt), dolgozókkal együtt
Működő üzem, Haszongépjármű, Személygépkocsi, Gép, berendezés, Követelés,
Irányár: 37 652 204 Ft+áfa
Leírás: gépek, eszközök: 7.440.000.- Gépjárművek (LADA,IFA, KAMAZ, VW Transporter, Ford Transit, Rába) 3.010.000.- Követelés: 27.202.204,-
Működő üzem, Egyéb ingatlan,
Irányár: 26 000 000 Ft
Leírás: 2db hűtőcsarnok 1453m2/db + félész, késztermékek műszaki, segéd, adalék csomagoló és egyéb anyagok göngyölegek (a félkész termékek és adalékok külön áron!)
Működő üzem,
Irányár: 1 100 000 ezer Ft
Leírás: Működő husipari üzem teljes vagyona (ingatlanok, technológia stb.)
Működő üzem, Gép, berendezés, Árukészlet, Teljes cégvagyon,
Irányár: 65 000 000 Ft + áfa
Leírás: 30369m2 alapterületű ingatlan teljes fémipari gépgyártáshoz használt berendezésekkel és alapanyagokkal dolgozókkal
Lakó vagy üdülő ingatlan, Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Egyéb ingatlan, Gép, berendezés, Irodatechnika, Árukészlet, Teljes cégvagyon, Üzlethelyiség,
Irányár: 76 200 000 Ft
Leírás: 1. Bercsényi ligetben 954 m2-es műhely-üzem megjelölésű ingatlan felépítményekkel (36 mFt) 2. szomszédos ingatlan bérleti joga (12 mFt) 3. Aradi vértanúk útja 50 m2-es üzlet (12 mFt) 4. 15 m2-es garázs (2,4 mFt) 5. REHAU típusú nyilászárók gyártásához szükséges gépek (6 mFt) 6. gépek, járművek (4,8 mFt) 7. műhely és irodai eszközök (1,2 mFt) 8. Készletek nyílászáró gyártásból (1,8 mFt)
Működő üzem,
Irányár: 90 000 000 Ft
Leírás: Nehézfémmgmunkáló üzem teljes berendezéssel, akár dolgozókkal is!
Oldalak: Első | Előző | 52 | 53 | 54 | Következő | Utolsó

Befektetési projektcélú ingatlan, Vendéglátásra alkalmas ingatlanok (hotel, étterem, apartman…),
Hányadik kiírás: 30
Pályázati határidő: Lejárt
Pályázati forma: pályázat
Irányár: 450 000 000 Ft
Bánatpénz összege: 5 %
Elhelyezkedés: Mosonmagyaróvár
Elhelyezkedés megye szerint: Győr-Moson-Sopron
Leírás: Apartman hotel termál kúttal M1 mellett

Működő üzem, Nem működő üzem, vagy üzemépület, Befektetési projektcélú ingatlan, Teljes cégvagyon,
Hányadik kiírás: 9
Pályázati határidő: Lejárt
Pályázati forma: pályázat
Irányár: 1 550 000 000 Ft
Bánatpénz összege: 3 %
Elhelyezkedés: Nagyigmánd
Elhelyezkedés megye szerint: Komárom-Esztergom
Leírás: biodiesel gyártó üzemének alábbi vagyonát csak és kizárólag együttesen:Az első ütem a 25 ezer tonna éves biodízel (észterező) kapacitás létrehozása mellett magában foglalta a teljes logisztikai rendszer, valamint 40 ezer tonna olajosmag préskapacitás kiépítését, mellyel a társaság rugalmasabban tudja biztosítani a szükséges olajmennyiség egy részét. Az első ütem beruházási értéke 3,3 milliárd forint. A beruházás kezdete óta a próbaüzemek lezárultak, a kiszállítások megindultak.

Jogi és adatvédelmi nyilatkozat.